Manapság Grönland divattémává vált. Amióta Donald Trump, a hivatalba lépő amerikai elnök egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy bármi áron, de meg akarja szerezni a sziget tulajdonjogát, a földrajzilag inkább Amerikához, ám történelmét tekintve egyértelműen Európához tartozó terület naponta szerepel a címlapokon. Kevesen emlékeznek azonban ma már arra, hogy negyven évvel ezelőtt Grönland ugyanúgy médiasztár lett néhány hétre, amikor egy népszavazás eredményeként úgy döntöttek, hogy elsőként a történelemben elhagyják az akkor Európai Közösség névre hallgató integrációs intézményrendszert.
Az előző évszázadokban a dánok által folyamatosan hódítás alatt tartott Grönland státuszában először 1953-ban következett be változás, amikor dán gyarmatból megyei státuszba került, és így a rendes dán közigazgatás részévé vált. Dánia 1961-ben nyújtotta be hivatalosan is felvételi kérelmét az – akkori nevén – Európai Gazdasági Közösséghez – és a tárgyalások során Grönland Dánia integráns részeként vett részt úgy, hogy a dán tárgyalódelegáció mindvégig képviselte a speciális grönlandi érdekeket is. A sziget földrajzi helyzetéből adódóan az egyik legérzékenyebb kérdés a közös halászati politika, illetve az ehhez kötődő iparpolitika kérdései voltak, így nem csoda, ha Dánia nagy sikerként könyvelte el a grönlandi halászat és halfeldolgozó-ipar részére elért ideiglenes engedményeket.
Az egyébként sikeres tárgyalások sem tették azonban az inuitokat az európai integráció feltétlen híveivé. A tárgyalások hivatalos lezárása után, 1972 októberében a dánok – a többi, belépést fontolgató állammal együtt – népszavazást rendeztek országuk európai közösségbeli tagságáról. Míg Dániában a lakosság közel kétharmada – egészen pontosan 63,5 százalék – támogatta az ország csatlakozását, addig a Grönlandon rendezett népszavazáson a polgárok 70,8 százaléka elutasította az Európai Közösséghez tartozás gondolatát.
A grönlandi eredményre való tekintet nélkül a sziget Dániával együtt az Európai Közösség tagjává vált, azonban az inuitok kezdettől fogva idegenkedve szemlélték részvételüket az európai integrációban. 1979 aztán fordulópont lett a dán–grönlandi kapcsolatokban. Az 1973-ban – jelentős részben éppen az előző évi közösségi tagságot elutasító népszavazás eredmény hatásaként – meginduló autonomista törekvések politikai pártokat is életre hívtak, amelyek az önállóság mellett már az Európai Közösség elhagyását is programszerűen hirdették.
Törekvéseik sikerét jelentette az 1979 januárjában elfogadott autonómiatörvény, amely lehetővé tette a grönlandi törvényhozás és kormány megalakulását. A dánokkal együtt elért sikeres megállapodás csak felbátorította a grönlandi politikai erőket, hogy tovább kell lépni, most már az európai közösségbeli tagság tekintetében is. 1982. február 23-ára konzultatív – azaz nem kötelező erejű – népszavazást írtak ki, amely arról volt hivatott tanácsot adni a döntéshozó szerveknek, hogy Grönland az autonómiája elérése után is maradjon-e Dániával együtt az Európai Közösség tagja.
A népszavazás eredménye a tíz évvel korábbi referendumhoz képest kedvezőbb arányt hozott az európai integráció híveinek, ám a remélt győzelmet így sem tudták elérni. Míg 1972-ben a szavazók 70,8 százaléka utasította el a közösségi tagságot, addig 1982-ben ez az arány 52 százalék volt, ám az abszolút többséghez ez is elég. Mivel a dán kormány már a népszavazás előtt bejelentette, hogy magára nézve kötelezőnek tartja a referendum majdani eredményét, így az eredmények közzététele után rögtön értesítette a közösségi intézményeket a grönlandiak döntéséről, és jelezte azt az igényét, hogy a Szerződést a döntésnek megfelelően kell módosítani, azaz Grönlandot „ki kell vezetni” a Szerződés szövegéből.
Nehezítette a helyzetet, hogy a Szerződés ekkor még semmilyen rendelkezést nem tartalmazott arra az esetre, ha egy tagállam vagy annak területe ki akarna lépni az Európai Közösségből. Majd csak a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés rendezi ezt a kérdést, megteremtve ezzel a Brexit jogi kereteit.
A jogi megoldást végül az jelentette, hogy a Tanács 1984. március 13-án elfogadta az úgynevezett Grönland-szerződést, amely gyakorlatilag arra vonatkozóan tartalmazott rendelkezéseket, hogy hogyan tudja a sziget elhagyni az Európai Szén- és Acélközösséget, az Európai Gazdasági Közösséget és az Euratomot. A szerződést ezt követően 1984 folyamán még a tagállamok törvényhozásai is ratifikálták, és így 1985. február elsején megnyílt annak a lehetősége, hogy Grönland kilépjen az Európai Közösségből, precedenst teremtve több mint húsz évvel az Egyesült Királyság előtt.
Kép: Innovation News Network
