Vajon meddig folytatódik a francia belpolitika kálváriája és milyen hatással lehet Európára?
Annus horribilis – számos politikai elemzés így jellemzi a 2024-es évet Franciaországban. Négy különböző miniszterelnök, költségvetés nélkül záródó év, precedens nélküli államadósság, társadalmi elégedetlenség, belpolitikai instabilitás, térvesztés a nemzetközi porondon – az új év kezdetén Franciaország valóban egy bolygó hollandiként imbolygó hajóhoz hasonlít.
Mára már igen távolinak tűnik Emmanuel Macron 2023. december 31-én elmondott évzáró beszéde, amelyben a beköszöntő új évet a „határozottság, a hatékonyság és az eredmények éve”-ként üdvözölte, melyekkel mintegy „felfegyverezni” kívánta honfitársait. Az egy évre rá elhangzott beszédében az elnök által felmutatott fegyvertények ugyan valósak és lényegesek – a párizsi olimpia, a Notre Dame újranyitása, az abortuszhoz való jog beiktatása az alkotmányba –, azonban kétségtelen látványosságuk sem képes elfeledtetni azt a politikai és gazdasági válságot, amellyel az országnak meg kell küzdenie – és amelybe ő maga sodorta hazáját. A Nemzetgyűlés feloszlatását követő előrehozott választások elrendeléséből kialakult instabilitást a beszédében elismerő köztársasági elnök összefogásra szólítja fel honfitársait. Mi mást is kívánhatna ebben a kontextusban? Hiszen azt senki nem tudja garantálni, hogy a káosz évét nem követi egy másik, talán még kritikusabb.
A kegyvesztett államfő
Emmanuel Macron honfitársaihoz intézett újévi beszédéből világosan kiérezhető, tisztában van azzal, hogy a franciák bizalma megingott benne. A legutóbbi felmérések szerint népszerűsége rekord mélységet ért el az elmúlt év második felében. Macron soha nem élvezett nagy népszerűséget. Már a 2017-es elnökké választását követő napokban tízezrek vonultak ki az utcára, hogy elégedetlenségüknek adjanak hangot egy, a „nagytőkét kiszolgáló volt bankár” megválasztásával kapcsolatban.
A franciák ragaszkodnak az egy erős államférfi által megtestesített hatalom eszméjéhez. Ennek nyilvánvaló történelmi okai vannak. Számos elemző szerint a francia forradalom ugyan véget vetett az ancien régime rendszerének, de a franciák nem szakítottak teljesen az uralkodó fensőbbségét hirdető rendszerrel. A Charles de Gaulle által megerősített elnöki pozíció az állam első emberét mintegy „köztársasági uralkodóként” (monarque républicain) definiálja. A lemondás, illetve lemondatás egyre fenyegetőbb árnya beindította a spekulációkat. Az ötödik köztársaság alkotmányának értelmében az elnök személyére összpontosított hatalom képviselőjének és megtestesítőjének meggyengülésével az egész rendszer fenyegetetté válik.
Középpontban a 2025-ös költségvetés
A Macron elnök által a júniusi európai parlamenti választások eredményének fényében hozott, a Nemzetgyűlés feloszlatására vonatkozó döntés lavinaként söpört végig az ország belpolitikai életén. Az ily módon egyre növekvő hógolyó maga alá gyűrte a 2025-ös költségvetést is, amelynek megszavazására még mindig nem került sor. Holott az idő igencsak sürget: az eddig még soha nem látott mértékben felgyülemlett államadósság (több mint 3000 milliárd euró) fenyegetettsége Damoklész kardjaként lebeg a december elején beiktatott François Bayrou és kormánya fölött. Új költségvetés hiányában ugyan az alkotmány, illetve az egy ide vonatkozó speciális törvény garantálja a 2024-es büdzsé folytatólagosságát, azaz az állam „zavartalan” működését. Azonban ez a gazdasági szükségintézkedés a társadalomnak a leggazdagabb rétegeit juttatja még nagyobb előnyökhöz, a középosztályra, illetve a kevésbé kedvezményezett rétegekre nehezedő súly még inkább elmérgesedő feszültségekhez vezethet. Ennek értelmében pedig egy újabb bizalmatlansági indítvány árnya fenyegeti az új kormányt. A mérleg nyelve ezúttal a baloldal felé látszik kilengeni. Az évi 50 milliárd eurós megtakarítás szociális következmények (tömeges munkanélküliség, adóemelés, közszolgáltatások még nagyobb mértékű leépítése) nélküli megvalósítása ugyanis szinte a kör négyszögesítésének felel meg.
Társadalmi feszültségek
Nem túlzottan nehéz azt előre megjósolni, hogy a vásárlóerőt privilegizáló franciák az ily módon rájuk háruló gazdasági terhet nem fogják szó nélkül elfogadni. A 86%-uk szerint a Bayrou-kormány 2025 folyamán lemondásra fog kényszerülni. Nem meglepő az sem, hogy a Nemzeti Tömörülés szimpatizánsai a legpesszimistábbak (csupán 7%-uk szavaz ugyanis bizalmat a jelenlegi kormánynak). Tudjuk, hogy a politika nem csupán matematika, hanem sokkal inkább szimbólumokra épül. A Marine Le Pen nevével fémjelzett Nemzeti Tömörülésnek ebben a felállásban, legalábbis egyelőre, nem érdeke a kormány leváltása, hiszen a választóik körét éppen a felé a centrum felé igyekeznek kibővíteni, amelyet a Bayrou-kormány megtestesít (legalábbis papíron). Hacsak nem pontosan ez a választói tábor nem kényszeríti őket erre… Legfőbb céljuk tehát ennek a szavazótábornak a lecsillapítása. Ebből a szemszögből nézve pedig továbbra is elmondható, hogy a Nemzeti Tömörülés a döntőbíró szerepét játssza.
Számukra, és egyben a baloldal számára is a 2023-ban megszavazott nyugdíjreform visszavonása jelenti a legszimbolikusabb követelést. Márpedig erre igen kicsi az esély. A 64 éves korban meghatározott nyugdíjkorhatár, illetve az ebből befolyó megtakarítás ugyanis egy ilyen nagy mértékű államadósság ismeretében szinte lehetetlennek látszik. Egy ilyen döntés ugyan lecsillapíthatná mind a baloldal, mind a Nemzeti Tömörülés szavazótáborának a kedélyeit, következményei azonban rendkívül negatívak lennének mind a nemzetközi piacok, mind a hitelminősítő intézetek felé. Nem beszélve arról, hogy ez az Európai Unió felé sem lehetséges.
Meggyengült pozíció a nemzetközi porondon
Az elmúlt hetek, hónapok eseményei a nemzetközi téren sem látszottak kedvezni a franciáknak. Az egyre inkább fenyegető árnyként kísértő gyarmati múlt számon színtéren és eseményben tetten érhető volt. Az év elején kirobbanó lázadások Új-Kaledóniában, a Chido ciklon által decemberben valósággal letarolt Mayotte szigeten keresztül a francia haderő Szahel-térségből való kényszerű kivonásáig, pontosabban az ezekkel kapcsolatos reakciók mind egy fel nem dolgozott gyarmati múlt jelei.
Következmények Európára
Ezek a meggyengült nemzetközi jelenléten belül nyilvánvalóan hangsúlyos szerepet kap az európai vetület. A Németországban kialakult belpolitikai válsággal mintegy párhuzamosan elmérgesedő francia helyzet az EU történelmi tartópillérének meggyengülését eredményezi. Ez kétségtelenül gazdasági érvágást jelent az érintett országokra és Európára nézve egyaránt, méghozzá egy olyan időszakban, amikor a Draghi-jelentés által hangsúlyosan kiemelt versenyképességben hátrányunk egyre nő, különösképpen Kínával és az USA-val szemben.
Geopolitikai szempontból megközelítve az ily módon kialakult helyzet azonban új lehetőségeket is hoz magával. Francia szemszögből nézve a Sahel-térségből kiszoruló erők immáron Európa keleti frontját erősíthetik (itt még nem, vagy nem feltétlenül hadi szempontból). A franciák egyre erőteljesebben adnak hangot az ez irányú törekvéseiknek. Az Egyesült Államok előre láthatóan gyengülő anyagi támogatásának következtében kialakuló új helyzetben Franciaország meg kívánja erősíteni stratégiai álláspontjait Európa keleti térségében, elsősorban Romániában.
Az ily módon átrendeződni látszó geopolitikai helyzettől a franciák sokat várnak: egyrészt nyilvánvalóan stratégiai szerepük megerősödését európai szinten, másrészt pedig az Európát megosztó keleti és nyugati blokk szétválasztásának a végét. A Romániára és Bulgáriára mostantól teljes mértékben kiszélesített schengeni megegyezés értelmében Franciaország az európai kontinens határainak védelmét az első számú prioritásának tartja, csatlakozva ezzel a soros elnöki posztot betöltő Lengyelországhoz.
Az irodalmi referenciákban maradva végül tegyük fel a kérdést, hogy vajon mi változtathatná a franciák, és talán mutatis mutandis egész Európa rosszkedvének telét „tündöklő nyárrá”? A John F. Kennedy révén népszerűvé vált, a válságot egyszerre a veszély és a lehetőség írásjegyeivel jelző (sinológusok által azóta megcáfolt) Wei Ji szóképre referálva azt mondhatnánk, hogy a 2025-ben fokozatosan kialakuló helyzet talán új esélyt is jelenthet Európa számára. Donald Trump január végi hatalomra lépésével az Egyesült Államok előre láthatólag radikálisan lecsökkenti hadi támogatását, ezzel megbontva a XX. századot meghatározó védőpajzsot. Európa újra felfegyverkezik – mind gazdasági, mind pedig hadi szempontból. Ennek az ambíciónak azonban még számtalan feltétele van, így elsősorban az orosz–ukrán háború befejezése.
Nyitókép forrása: pixabay.com
