A „csehszlovák” dilemma
A magyar választáson győztes párt 2030–31-re ígéri a magyar eurót, ami felmelegíti az uniós tagságunk kezdete óta fel-fellobbanó vitát az euró bevezetéséről. Újabb kontextusba helyezi az kérdést a pénzügyi szektor elmúlt évtizedben végbement technológiai fejlődése, amely lehetővé tenné a jegybankok és a kereskedelmi bankok pénzkínálati befolyásának átértékelését.
A közép-európai euróvita jóval több, mint technikai árfolyamkérdés: társadalmi bizalomról, gazdaságpolitikai mozgástérről és pénzelméleti meggyőződésekről szól. Május 13-i konferenciánk a szuverén pénzről reflektálni fog erre a dilemmára, amit most a cseh és szlovák kontextusban vázolunk fel. Az Eurobarometer legfrissebb felmérései látványos különbséget mutatnak: Szlovákiában – ahol már 2009 óta euró van – a lakosság többsége támogatja a közös valutát, míg Csehországban a társadalom inkább elutasító.
Az Eurobarometer közvélemény-kutatása alapján a 2009-től eurót használó Szlovákiában 80% feletti a közös valuta támogatottsága, míg Csehországban a bevezetés ötletét mindössze a megkérdezettek 24%-a támogatja, illetve csupán 36%-a gondolja azt egyáltalán, hogy pozitív hatással lenne a gazdaságra. A különbség mögött nem pusztán gazdasági teljesítmény, hanem tapasztalat és percepció áll. Szlovákiában az euró bevezetése stabilitási narratívával párosult. A lakosság jelentős része az árfolyamkockázat megszűnését, az alacsonyabb tranzakciós költségeket és a külföldi befektetések élénkülését tekinti fő előnynek. A közös valuta „horgonyként” működik. Egy kis, nyitott gazdaságban csökkenti a külső sokkokkal szembeni sérülékenységet és fegyelmezi a gazdaságpolitikát. Ez a tapasztalat pozitív visszacsatolást eredményez a közvéleményben, ami pedig működik, azt támogatják.
Ezzel szemben Csehországban a monetáris szuverenitás értéke hangsúlyosabb. A Cseh Nemzeti Bank aktív árfolyam- és kamatpolitikája – például a korona leértékelésének tudatos alkalmazása – a gazdaságpolitikai autonómia kézzelfogható eszközeként jelenik meg. A cseh társadalom egy része attól tart, hogy az euró bevezetésével elveszne ez a mozgástér, miközben a közös monetáris politika nem feltétlenül illeszkedik az ország konjunktúraciklusaihoz. Emellett az árnövekedéstől való félelem és a „drágulás narratívája” is erősen jelen van.
Innen jutunk el a pénzrendszer mélyebb kérdéséhez, amelyet a Nemzeti Pénz koncepciója vet fel: ki teremti a pénzt és milyen intézményi keretek között? A jegybanki pénzteremtésre épülő modell – amely korlátozná a kereskedelmi bankok hitelpénz-teremtését – elvileg nagyobb közösségi kontrollt ígér a pénzkínálat felett. Ugyanakkor ennek megvalósíthatósága erősen függ a monetáris szuverenitástól. Eurózónán belül a pénzteremtés döntően a közös jegybanki rendszerhez kötött, így egy radikális nemzeti reform mozgástere szűkebb. Saját valuta esetén viszont a jegybank intézményi mandátuma átírható, ami elvben kedvez a „nemzeti pénz” típusú elképzeléseknek – bár ennek makrogazdasági kockázatai sem elhanyagolhatók.
A kérdés tehát nem egyszerűen az, hogy euró vagy nem euró, hanem az, hogy milyen pénzelméleti és intézményi modellt tartunk kívánatosnak. A szlovák és cseh attitűd közötti különbség rávilágít arra, hogy a valuta nem pusztán gazdasági eszköz, hanem intézményi választás. Erről a dilemmáról is szó esik a 8th Budapest Public Finance Seminar konferencián, ahol a közép-európai tapasztalatok és az alternatív pénzrendszerek összevetése kerül napirendre.
Nyitókép forrása: Boarding2Now / depositphotos.com
