Franciaország politikai palettája radikális átalakuláson megy keresztül. Macron elnök centrista tábora elerőtlenedik, a jobboldali Nemzeti Tömörülés történelmi győzelemre készül, a szélsőségek pedig bekebelezték a baloldalt.
Ha a Franciaországi előrehozott nemzetgyűlési választások múlt vasárnapi első fordulós eredményeit összevetjük a két évvel ezelőtti nemzetgyűlési választás első fordulós eredményeivel, tisztán kirajzolódik az erőviszonyok alakulása. A Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés (Rassemblement National – RN) több mint 14%-os erősödéssel vasárnap a szavazatok 33,25%-át szerezte meg, így az első helyen végzett. A jobboldali pártot a szélsőbaloldali mag köré épülő baloldali összefogás, az Új Nemzeti Front (Nouveau Front Populaire – NFP) követi 28,63%-al, ami 2 százalékos erősödést jelent a 2022-es hasonló baloldali összefogás eredményéhez képest. A francia elnök pártját is magában foglaló koalíciós erő, az Együtt (Ensemble) népszerűsége ezzel szemben tovább csökkent, csak 20,94%-ot ért el a két évvel ezelőtti 25%-os eredménnyel szemben.
A Nemzeti Tömörülés választásról választásra menetel előre, a múlt vasárnapi első fordulóban pedig nagyobb arányban szavazták rá a franciák, mint Macron elnök táborára annak fénykorában, 2017-ben. Akkoriban Macronék 32%-os első fordulós eredményt tudtak a második fordulóban abszolút többségre váltani. Le Penék most a szavazatok több mint 33%-át gyűjtötték be, ami már önmagában is történelmi jelentőségű győzelemnek számít.
Az abszolút többség azonban nem garantált, sőt a választások sajátos, kétfordulós jellege miatt kifejezetten nehezen elérhető cél az RN számára. A francia politikai kultúrában választási hagyománnyá vált ugyanis, hogy amennyiben Le Pen féle jelölt jut a második fordulóba, politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek ellene kell szavazni.
A Le Penékkel versenyző két másik választási tömb most is kijátszotta ezt a kártyát. Macronék az Új Népfront javára, az Új Népfront pedig Macronék javára léptette vissza számos jelöltjét azokban a választókerületekben, ahol az RN-nel szemben két másik jelölt is továbbjutott a második fordulóba. A visszalépések volumene minden eddiginél látványosabbá teszi az összeborulást, ugyanis szokatlanul sok választókerületben jutott tovább három vagy akár négy jelölt is, és legalább 200 kapcsán történt taktikai visszalépés a francia tudósítások szerint.
Macronék és a baloldal a bevett taktikától azt remélik, hogy szavazótáboruk minden körzetben összeadódik és együttesen képes lesz leszavazni Le Penék jelöltjét.
Ez a korábban reflexszerű gyakorlat mára azonban egyre több szavazóból ellenérzést válthat ki. Más volt ugyanis a helyzet, amikor a Marine Le Pennél jóval radikálisabb apja, Jean-Marie Le Pen meglepetésszerűen bejutott az elnökválasztások második fordulójába 2002-ben. Az akkori sokkhatás alatt még a baloldaliak is a jobboldali Chiracra szavaztak, csakhogy Jean-Marie Le Pen ne lehessen elnök. Ez a taktika Marine Le Pennel szemben is bevethető volt eleinte, ugyanakkor pártjának folyamatos átalakulása és töretlen választási sikerei más helyzetet teremtenek.
Aki ma az RN bojkottjára szólít fel, az Franciaország legnagyobb választói támogatottságával rendelkező pártját akarja ellehetetleníteni a választási versenyben, ami demokratikus kérdéseket vet fel, és előbb-utóbb a visszájára is elsülhet. Az elmúlt évek választási eredményei azt mutatják, hogy Le Penék egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy áttörjék az üvegplafont, a dinamika egyértelműen számukra kedvez. Macron fő célja a nemzetgyűlés feloszlatásával éppen az volt, hogy megtörje ezt a dinamikát, azonban az előrejelzések szerint, még ha az RN nem is szerzi meg a kormányzáshoz szükséges abszolút többséget, akkor is tovább erősíti pozícióit, a 2022-es 89 nemzetgyűlési képviselő helyett akár több mint 200 képviselőt is küldhet ezúttal a francia törvényhozásba.
Bár a nemzetközi mainstream média még mindig a szélsőségesnek bélyegzett Le Penék jó eredményei miatt aggódik, sokkal aggasztóbb látleletet ad Franciaország jelenlegi helyzetéről a szélsőbaloldali mag köré épülő „Új Népfront” népszerűsége. Míg az RN (korábban Front National – FN) az utóbbi évtizedben folyamatosan mérséklődött, addig a baloldal folyamatosan radikalizálódott. Az RN lényegében a hagyományos Franciaország megőrzésének utolsó esélyéként jelenik meg a választók szemében, ennek köszönheti a népszerűségét. Ezzel szemben a baloldali népfront vezéralakjai radikális társadalmi átalakulást hirdetnek, és nagymértékben építenek a muszlim bevándorló hátterű választókra. A Lázadó Franciaország (France Insoumise) szélsőbaloldali párt a választási siker érdekében homofób és antiszemita megnyilvánulásokat is megtűr sorai között. Úgy tűnik, ez a velük összefogó mérsékeltebb baloldali szocialistákat, sőt a visszalépések fényében, Macronékat sem rendíti már meg.
Emmanuel Macron az elmúlt hét évben arra játszott, hogy minél jobban kiélezze az ellentéteket a jobb és a baloldal között, hogy ő magát középre pozícionálva mindig biztos befutó lehessen az elnöki pozícióban. A baloldallal való egyre egyértelműbb összeborulással azonban egyre jobban lehull a centrista lepel az elnökről, aki könnyen visszasodródhat abba az egyértelműen baloldali táborba, ahonnan egyébként a 2017-es elnökválasztás előtt érkezett.
