Az intézkedés elsődleges célja, hogy az Oroszország ellen kivetett szankciókat megkerülhessék, de hosszú távon lényegesen gyengítené a dollár erejét.
Június első két napjában, vagyis röviddel a hirosimai G7-ek csúcstalálkozó után, a riválisoknak is tekinthető a BRICS államok külügyminiszterei tanácskoztak a Dél-afrikai Köztársaság törvényhozási fővárosában. Az összejövetel a BRICS államfőinek augusztus 22–24-i csúcstalálkozójának előkészítő ülése. A megbeszélésen kiemelkedő szerepet kapott az új közös valuta kérdése, amely a tagállamokat megvédheti az olyan szankciók hatásaitól, amelyeket nemrég például az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió is kivetett Oroszországgal szemben.
A Nyugat által kivetett szankciók hatásainak mérséklése érdekében a tagállamok az általuk létrehozott Új Fejlesztési Bankot bízták meg a részletek kidolgozásával. A bankot a 2007-ben kezdődött pénzügyi és gazdasági világválság hatásainak mérséklése, illetve a feltörekvő gazdaságok fejlődésének támogatása céljából hozták létre 2015-ben.
Miért fontos néhány, a Nyugattal együttműködni nem kívánó ország ilyenszerű kezdeményezése? Jelenleg a BRICS-országok és az általuk létrehozott Új Fejlesztési Bank nem okoz számunkra közvetlen gazdasági vagy politikai hátrányt. Ez viszont a jövőben akár változhat is. A bank tagjai az alapító tagállamokon (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-afrikai Köztársaság) kívül Banglades, az Egyesült Arab Emírségek, valamint Egyiptom, de már Uruguay is jelezte érdeklődését. Vagyis, a gazdasági együttműködés nem áll meg az öt alapító tagállamnál. Mi több, a múlt héten tartott BRICS külügyminiszterek találkozójához az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom miniszterei mellett Szaúd-Arábia és Kazahsztán külügyeiért felelős miniszterek is csatlakoztak. Várhatjuk, hogy egy lényeges pénzügyi-gazdasági együttműködés fog kibontakozni a BRICS-országok vezetése alatt, amely jóval túlmutat egy maroknyi ország nyugati szankciók kikerülésének szándékán.
Az együttműködést azért is érdemes figyelemmel kísérni, mert a közös valután kívül a BRICS-országok terjeszkedése is napirenden volt. Egyes források szerint már 30 ország is jelezte tagsági szándékát: Afganisztán, Algéria, Argentína, Bahrein, Banglades, Fehéroroszország, Egyiptom, Indonézia, Irán, Kazahsztán, Mexikó, Nicaragua, Nigéria, Pakisztán, Szaúd-Arábia, Szenegál, Szudán, Szíria, Egyesült Arab Emírségek, Thaiföld, Tunézia, Törökország, Uruguay, Venezuela és Zimbabwe csatlakozna a G7-ek intézkedéseivel szembeszálló BRICS-országok klubjához. Vagyis, úgy tűnik, ezek az országok nem kívánnak minden területen, feltétel nélkül együttműködni a Nyugattal. Ez már önmagában is elgondolkodtató lehet az Oroszország ellen kivetett szankciók gazdasági és politikai eredményességét illetően.
Ha ez nem adna elég okot az aggodalomra, akkor érdemes egy kicsit részletesen megvizsgálni a csatlakozni kívánó tagállamokat, legalábbis néhányat közülük. Első körben talán érdemes kiemelni, hogy a 13 országból álló Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) hat tagja, Algéria, Egyesült Arab Emírségek, Irán, Nigéria, Szaúd-Arábia és Venezuela is csatlakoznának a BRICS tagállamok által formált közösséghez és elképzelhető, hogy a közös valuta iránt is érdeklődnek. Az OPEC részesedése a globális kőolajkészletekből 80 százalék. Ez viszont már igencsak előremutató tényező, különösen Szaúd-Arábia esetét vizsgálva.
Az arab ország évtizedek óta rendkívül szoros kapcsolatokat ápol a Nyugattal, leginkább az Egyesült Államokkal, amely a 60-as években elvállalta katonai védelmét. Cserében az arab állam vállalta, hogy a kőolaját dollárban adja el, amely kereskedelmi és pénzügyi döntést a többi OPEC állam is elfogadta és gyakorlatba ültette. Mindezek következtében az olaj ára a dollárhoz lett kötve, és létrejött az úgynevezett petrodollár rendszer. A dollár rendkívül megerősödött, hiszen olajért csakis dollárban lehetett fizetni. Az olajexportőr országok olyan mennyiségű pénzt kerestek, amelyet belföldön nem tudtak eredményesen befektetni, így elterjedt lett, hogy a dollárokon amerikai államkötvényeket vásároltak vagy amerikai fegyverek és luxustermékek vásárlására költötték el. Az amerikai államkötvény iránti kereslet olcsóbbá tette az államadósság finanszírozását. Mindezek következtében a dollár a globális tartalékvaluta legmeghatározóbb részévé vált. Dominanciája mind a mai napig megkérdőjelezhetetlennek tűnt, ám a jelek arra utalnak, hogy ez forog most kockán – leginkább a kőolaj kereskedésében beállt globális változások miatt.
Ebben a folyamatban ismét kiemelt szerepe van Szaúd-Arábiának, amely a világ legjelentősebb nyers kőolaj exportőre: 2021-ben 161,7 milliárd dollár értékben adott el nyersanyagot. Az orosz–ukrán háború kitörése előtt a második legnagyobb exportőr Oroszország volt, de exportja 82 milliárd volt, a szaúdi export értékének mintegy fele. A lista harmadik helyezettje Kanada, majd ezt követi Irak és ötödikként az Egyesült Arab Emírségek, egy újabb OPEC állam, amely a BRICS felé közeledik. Ez utóbbi állam lényegesen alacsonyabb értékben exportált kőolajat, de a maga 69,4 milliárd dollárjával megelőzi az Egyesült Államokat vagy Norvégiát is, amely országok hatalmasat nyertek az Oroszország elleni szankciók folytán megnövekedett nyersanyag exportjuk révén. A világ 10 legnagyobb exportőrének listáját Kuvait folytatja, amely nem jelezte csatlakozási szándékát, ám a 9. és 10. helyezettek Nigéria, illetve Brazília. Vagyis, a legnagyobb olajexportőr országok között éles politikai határ kezd meghúzódni, amelynek központjában az Oroszország ellen kivetett szankciók és annak kikerülése áll.
Az egyes OPEC országok kőolajtartalékai sem mellékesek. A legnagyobb tartalékai Venezuelának, Szaúd-Arábiának és Iránnak vannak, összesen 779,26 milliárd hordó. Ha a BRICS-hez csatlakozni kívánó többi OPEC állam kőolajtartalékait is összeszámoljuk, akkor összesen 939,51 milliárd hordónyit kapunk. Ezzel szemben, a világ következő legnagyobb tartalékkal rendelkező Irak, Kuvait, Líbia, Katar, Ecuador, Angola és Indonézia minösszesen 333,35 milliárd hordónyit birtokolnak. Vagyis, a legnagyobb kőolajtartalékkal rendelkező országok, köztük a legjelentősebb exportőrökkel szívesen csatlakoznának egy olyan közösséghez, amely nem támogatja feltétel nélkül a Nyugat szankcióit és hogy az esetleges veszteségeket elkerülje, hajlandó lenne saját valutát is bevezetni.
Végezetül, azt is érdemes figyelembe venni, hogy mely országok az OPEC tagállamok által termelt kőolaj legfontosabb felvásárlói. Nem meglepő módon Kína vezeti a listát, 2021-ben 52 millió 401 ezer hordónyi olajat vásárolt naponta. Ezzel szemben az OECD-hez tartozó európai tagállamok összesen vásároltak 32 millió 667 ezer hordónyi olajat. Ám Kína öt éve már nem kizárólag dollárban fizet a kőolajért, hanem az Oroszországgal folytatott kereskedelme során bevezette a petrojüant és ugyancsak jüanban kereskedik Irakkal, valamint Indonéziával is az olajért.
Mi több, Kína többször is jelezte, hogy Szaúd-Arábiával, illetve a Perzsa Öböl-menti Együttműködési Tanács tagjaival biztonságpolitika, illetve nyersanyagkereskedelem terén szorosan együttműködne, valamint az utóbbi tételek esetében jüanban fizetne. Mindeddig ez kevésbé tűnt valószínűleg, ám a hétvégi BRICS találkozón részt vevő Szaúd-Arábiát képviselő külügyminiszter jelenléte azt sejteti, hogy az arab ország komolyan fontolgatja a petrodollár visszaszorítását és függetlenedését.
Ezt viszont az Egyesül Államok nem szívesen nézi tétlenül. Már azért is várható következményekre hívta fel a figyelmet, amiért Szaúd-Arábia a többi OPEC állammal együtt csökkentette az olajtermelést, és ezzel némileg segítette a páriává vált Oroszországot. Csakhogy a megváltozott geopolitikai helyzetben az USA-nak viszonylag szűk mozgástere maradt. Egyrészt az OPEC országainak ilyen okból való bárminemű szankcionálása még közelebb sodorná őket a rivális BRICS-országokhoz. Továbbá, az olajexportőr államok által birtokolt lényeges mennyiségű államkötvények szintén korlátozzák az USA cselekvési terét. Másrészt pont ezen szűk mozgástér miatt félő, hogy az USA katonai fölényét bemutatva kívánja megtartani hegemón szerepét.
Egyelőre úgy tűnik, hogy a rivális Kelet a globális Dél segítségével a vártnál gyorsabban fog felemelkedni. A közös valuta kiadása és annak használata több kockázattal jár a résztvevő országok számára is, hiszen a jüan értékét a inkább a rendkívül erős politikai eszközök, mint a gazdasági–pénzügyi mechanizmusok szabályozzák. Ezzel együtt egy közös valuta kiadása és forgalmazása csökkenti majd a dollár szerepét a globális tartalékvaluták között. Ez viszont az Európai Unió számára akár még előnnyel is járhat. Jelenleg az euró a második leghasználtabb tartalékvaluta, a globális devizatartalék 20 százalékát teszi ki. Az EU közös piaca és stabilitása miatt talán bizalomkeltőbb is lehet a befektetők számára, így növekedhet az euró iránti kereslet.
