Romániában még sohasem költöttek akkora összeget az épített örökség népszerűsítésére, mint az Országos Helyreállítási Alapból finanszírozott Hívogató Románia. Az országjáró projekt keretében. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kezdeményezésére megvalósuló projektnek köszönhetően 2026-ig 12 millió eurót fordítanak az épített örökség népszerűsítésére. Az Európai Beruházások és Projektek Minisztériumához tartozó kiírásban szeptember 30-ig várják olyan kreatív cégek jelentkezését, amelyek szeretnének hozzájárulni a romániai turizmus fellendítéséhez.
Az elmúlt években a Regionális Operatív Programon keresztül és más országos programok révén közel 500 műemléket restauráltak Romániában, ezek között számos, az erdélyi magyar közösség számára kiemelten fontos épület is szerepel: a nagyváradi vár, a kolozsvári Szent Mihály templom, a Farkas utcai templom, a gyalui várkastély, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épülete, és még sorolhatnánk. De nem elég csak az, hogy műemlékeket restaurálunk, ezeket be kell vonni a turisztikai kínálatba. Elegendő turistát csak úgy lehet vonzani, ha van mit kínálnunk, ráadásul ez minőségi szolgáltatás kell legyen.
A turizmus világszerte folyamatosan nőtt, és az elmúlt évtizedekben a gazdaság egyik leggyorsabban növekvő ágazatává vált. Romániában megvan a lehetőség arra, hogy kihasználjuk a településeinkben rejlő potenciált. Országunkat a városi és vidéki kultúrák sokszínűsége jellemzi. Ez olyan tényező, amely számos világszínvonalú kulturális és természeti turisztikai erőforrás megjelenését segítette elő.
A romániai turizmus jelenleg két nagy kihívással néz szembe. Az egyik ilyen kihívás az, hogy jelenleg a Romániába látogató turisták nem költenek eleget a célállomáson, a desztinációk pedig nem vonzanak elég magas költségvetéssel rendelkező turistát.
A romániai, és ezen belül az erdélyi hagyományos házak, kastélyok, templomok nemcsak csodaszépek, hanem értékesek is. Egyrészt azért, mert történelmünk élő bizonyítékai, másrészt, mert számos turista látogatná meg őket, ha tudna róluk. A Hívogató Románia. Az országjáró projekt ezen kíván segíteni. Európában és itthon 12 millió euróból mutatják majd be az ország több, mint 700 műemlékét – virtuális valósággal, rövidfilmekkel, vezetett sétával, mindezt több nyelven, 21. századi eszközökkel. Ez történelmi pillanat, mert ekkora összeget még sosem szántak a romániai műemlékek népszerűsítésére.
Az Európai Beruházások és Projektek Minisztériumához tartozó projekt célja, hogy a romániai turizmus végre kilépjen a brosúrák világából, és megérkezzen a 21. századba. Vonzóvá és elérhetővé téve épített örökségünket. Ezért a 12 millió euró értékben kiírt pályázat során a 12 turisztikai útvonal népszerűsítéséhez virtuális séták, a helyszíneket bemutató rövidfilmek, többnyelvű vezetett séták, fotók és a virtuális valóság technológiája járul hozzá. A projekt célja javítani a turisztikai célpontok elérhetőségein, a turisztikai infrastruktúra minőségén, bővíteni a turisztikai kínálatot a kulturális és a természeti örökség hasznosításával, a szolgáltatások, élmények minőségének növelésével.
Napjainkban a digitalizáció az egyik alappillér. Mára a digitális technikák használata nélkül a turizmus szereplői nem tudnak érvényesülni, nem lesznek versenyképesek a külföldi desztinációkkal szemben. Ebben is segít az épített örökség népszerűsítésére kiírt pályázat. Mindezek célja, hogy a következő négy év alatt 50 százalékkal több külföldi turista érkezzen Romániába, és legalább ennyivel emelkedjen az általuk elköltött pénz mennyisége. Itt az ideje turisztikailag a 21. század eszközeivel is hasznosítani páratlan kulturális örökségünket!