Ukrán területek esetleges feladása, illetve a már korábban megszállt területek sorsa állandó kérdés a háború kapcsán. Egyáltalán kérdés, hogy a határok módosítása milyen módon lehetséges nemzetközi joggal összeegyeztethető módon, végződhet-e a háború úgy, hogy Ukrajna határai módosulnak, illetve milyen nemzetközi jog következményei lehetnek a Krím és a kelet-ukrajnai területek már korábban megkezdődött megszállásának?
A nemzetközi határ szuverenitási kérdésként jelenik meg: alapelv, hogy egy állam határát az adott állam beleegyezése nélkül módosítani nem lehet. Az adott állam azonban dönthet úgy önkéntesen, hogy módosítja határait. Ezt szerződéssel szokták rögzíteni, ami lehet akár csere, adásvétel vagy békeszerződés is.
Az ENSZ Alapokmányában foglalt fegyveres erőszak tilalmának elvéből következik, hogy a nemzetközi jog nem ismeri el az erőszakkal történő területszerzést. Ennek következtében nemzetközi jogilag nem lehet határt módosító hatása a Krím vagy a kelet-ukrajnai területek erőszakos megszállásának, akárhogy is adja ezt el Oroszország meghívásra történt békefenntartó missziónak. Hiszen a kelet-ukrajnai területek önkényesen kikiáltott függetlensége nemzetközi jogilag nem változtatja meg Ukrajna határait. Ennek következtében, amennyiben a háború végével Oroszország továbbra is megszállás alatt tartaná a Krímet, illetve hasonló módon a kelet-ukrajnai területeket (akár megszállás alatt, akár önkényesen kikiáltott függetlenséggel), ettől ezek a területek Ukrajna nemzetközileg elismert területei maradnak.
Más lenne a helyzet, ha a felek szerződésben rögzítenék terület átadását vagy eladását. Egy ilyen szerződés akkor lehetne érvényes, ha nem erőszak hatására köttetne. A szerződések abszolút érvénytelenségi okaihoz tartozik a fegyveres erőszak hatására született szerződés – ráadásul abszolút érvénytelenségi okként, azaz kifogás, jogvita vagy egy bíróság általi kimondás nélkül, önmagától érvénytelen lenne. Ez is az ENSZ Alapokmánya fegyveres erőszak tilalmának elvéből következik, és lényege éppen az, hogy a szerződések valóban szabad akaratból, a szuverenitás gyakorlásával köttessenek.
A nemzetközi közösség fentieknek megfelelően többször is kiemelte, hogy elismeri Ukrajna nemzetközileg elismert határait. Kérdés ugyanakkor, még ha hipotetikus is, hogy ha a béke bizonyos területek feladásával elérhető közelségbe kerülne, Ukrajna kész lenne egy ilyen szerződést aláírni (pillanatnyilag nem így néz ki) és – legyünk pragmatikusak: ez a nemzetközi közösség érdekében állna –, hogyan reagálnának az államok egy olyan háborút lezáró szerződésre, amiben Ukrajna feladna területéből? Nemzetközi jogilag, amennyiben a szerződés fegyveres erőszak hatására születne, nyilvánvalóan érvénytelen lenne. De mi történik akkor, ha ezt felülírja egy másik érdek, és az államok az érvénytelenséget nem veszik figyelembe? Ha Ukrajna és a többi állam is érvényesnek tekinti a szerződést? Milyen üzenete lenne ennek?
Több elemző szerint a Minszk II megállapodás hasonló körülmények között született, nyugati nyomásra, úgy, hogy Ukrajnának nem nagyon volt választási lehetősége. A kérdés nagyon nyugtalanító, hiszen nem pusztán Ukrajna kapcsán van jelentősége, hanem a II. világháború után kialakult nemzetközi jogrend fenntartásáról, annak hitelességéről és érvényességéről is beszélünk. Ugyanakkor tudvalevő, hogy pragmatikus érdekek, akár egy bizonyos országcsoporté vagy akár az egész nemzetközi közösségé többször felülemelkedtek már nemzetközi jogi megfontolásokon. Mibe kapaszkodnánk most, ha egy ilyen kérdés felmerülne? Továbbra is ragaszkodnánk az ENSZ Alapokmányban lefektetett és a nemzetközi közösség egésze által elfogadott alapelvekhez, vagy hinnénk abban, hogy a béke érdekében esetleg megengedhető, hogy felrúgjuk ezeket, akár kimondva, akár kimondatlanul?
Kép: pixabay.com
