A februárban megalakult sokszínű kabinet nemcsak a megoldás, de az újabb válság lehetőségét is magában hordozza.
Azt követően, hogy Sergio Mattarella olasz államfő Mario Draghit, az Európai Központi Bank egykori elnökét kérte fel a kormányalakításra, sokan arra számítottak, hogy egy szakértői, vagy más néven technokrata végrehajtó hatalom fogja átsegíteni Olaszországot a gazdasági és társadalmi válságon. Végül nem így történt. A huszonhárom fős Draghi-kabinetben túlsúlyban vannak a pártpolitikusok, számszerűen tizenöten, hat különböző szervezetből. A nyolc független miniszterből pedig az egyik az a Luciana Lamorgese, aki már a második Conte-kormány idején is belügyminiszteri pozíciót töltött be. Azt sem lehet állítani, hogy a válságkezelés szempontjából legfontosabb területek szakértők irányítása alá kerültek, hiszen míg az Egészségügyi Minisztériumot megtarthatta a baloldali Szabadok és Egyenlők pártszövetség, addig a Demokrata Párt politikusa vezeti a munkaügyi és szociális tárcát, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium élére a Liga tagja került és ugyancsak a jobboldali párt kapta meg az újonnan létrehozott, turizmusért felelős tárca nélküli miniszteri posztot.
Az új kormány február 13-án tette le hivatali esküjét, a törvényhozás két kamarája pedig 17-én és 18-án szavazott neki bizalmat. A végeredmény nem volt kétséges, tekintettel arra, hogy az Olaszország Fivérein (FdI) kívül valamennyi parlamenti politikai erő helyet kapott a végrehajtó hatalomban. A kabinet programjában tíz nagyobb célt tűzött ki maga elé: az egészségügyi rendszer fejlesztését, a megfelelő számú vakcina beszerzését, oktatási reformot – figyelembe véve a digitális tanulás miatti lemaradásokat –, a klímavédelmet, a turizmus – és a gazdaság – újbóli fellendítését, a nemek közötti egyenlőség megteremtését a munkaerőpiacon, a regionális különbségek csökkentését, az állami beruházások mértékének növelését, az adórendszer átalakítását, valamint egy új helyreállítási terv kidolgozását.
Mario Draghi felkérésével mind a nemzetközi befektetők, mind az európai vezetők elégedettek lehettek, hiszen szakmai tapasztalata, uniós elismertsége és az Európai Központi Bank elnökeként végzett munkája arra engedett következtetni, hogy Olaszország jó kezekbe kerül, képes lesz kilábalni a válságból, anélkül, hogy még nagyobb kihívás elé állítaná az euróövezetet, illetve az Európai Unió gazdaságát. Az új miniszterek bemutatását követően azonban már kevésbé lehetnek nyugodtak az EU-ban, hiszen az ideológiai, értékbeli különbségek olyan potenciális veszélyeket hordoznak magukban, amelyek a kormányzati működés stabilitását fenyegethetik. A Liga és az Öt Csillag Mozgalom koalíciója már egyszer működésképtelennek bizonyult, amelynek eredményeképpen, 2019 szeptemberében új kormánya lett Olaszországnak. Az eltérő világnézetek pedig újfent konfliktusokhoz vezethetnek. Az adózás kérdésében máris véleménykülönbségek vannak, de ide sorolhatók a migráció kezelésével kapcsolatos megközelítések is. A belpolitikai ügyek mellett az Európai Unióhoz való viszonyulásban is széles skálán mozognak a kormány tagjai. Draghi európai elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen, ám a végrehajtó hatalomnak szintén tagja a Hajrá Olaszország, amely vezetője, Silvio Berlusconi miniszterelnökként nem ápolt kiegyensúlyozott kapcsolatot az Unióval, valamint Salvini Ligája, ami mindezidáig egy euroszkeptikus párt képét közvetítette magáról. A jelenleg legnagyobb támogatottsággal rendelkező szervezet szavazóbázisának megmaradását veszélyeztetné, ha ettől kezdődően gyökeresen más politikát képviselne az EU-val kapcsolatban.
Egy másik problémaforrás lehet, hogy legkésőbb 2023-ban törvényhozási választás lesz, és most még az sem kizárható, hogy jövőre tartanak előrehozott voksolást, ugyanis Mario Draghinak jó esélye van arra, hogy ő legyen a mediterrán állam következő köztársasági elnöke. Mindez azt vonhatja maga után, hogy válságkezelés stratégiai kérdéseiben, mint például az uniós források elosztása, vagy a prioritást élvező területek tekintetében a nemzeti érdekek helyett a pártérdekek kerülnek előtérbe a választópolgárok támogatottságának megszerzése okán. Egy korlátozott idejű megbízatással rendelkező, technokrata kormánynak egyik fő előnye, hogy olyan nehéz, ám az ország újraindítása szempontjából szükséges döntéseket is meghoz, amelyeket a politikai szervezetek, tartván a népszerűségvesztéstől, nem tennének meg. Most ezek terén is komoly vitákra lehet számítani, tekintettel a választás közelségére.
Kép: agi.it
