Az Ukrajnát ért orosz katonai támadás alapvetően meghatározza térségünk sorsát a következő időszakban. Ennek jelenleg elsősorban biztonsági és gazdasági, így például energetikai kérdéseiről zajlik európai vita, de a magyar érdek azt kívánja, hogy az ukrajnai nemzetiségek helyzete is megnyugtató rendezést nyerjen a jól működő európai megoldások analógiájára.
Közel három hónapja zajlik nyílt háború északkeleti szomszédunkban, az orosz támadás pedig hosszú távú folyamatokat gyorsított fel az ukrán nemzetfejlődés tekintetében. Akárhogyan is fejeződik be a háború, az biztos, hogy az ukrán nemzet létezik – szemben az orosz politikai elit, az orosz irodalom nagyjainak és az oroszországi lakosságnak a vélekedésével – és legalább annyira oroszellenessé vált, amennyire azok a lengyelek. Egy ilyen Ukrajnát nem lehet orosz függésben tartani, ennek következtében orosz részről a cél a „menteni a menthetőt” lehet, és bábállamok (jelenleg a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok) segítségével Ukrajnát meggyengíteni, így például elzárni a tengertől és a Krímtől. Északkeleti szomszédunk mindenképp meggyengülve kerül ki ebből a háborúból területi, demográfiai és gazdasági szempontból is, de Oroszország jövőjének nyitottsága miatt Ukrajna fejlődési íve még nem eldöntött.
Ha Oroszországban bekövetkezik egy olyan összeomlás, mint 1917-ben vagy 1991-ben, akkor Ukrajna történelmi esélyt kaphat az európai integrációra. Természetesen ennek formája kérdéseket vet fel, hiszen Kijev várhatóan nem fog lemondani az orosz megszállás alatt álló területekről, ami a NATO-csatlakozást ellehetetleníti, de az EU-hoz csatlakozást nem feltétlenül gátolja meg – gondoljunk Ciprus esetére. Ha az orosz összeomlás elmarad, akkor Ukrajna valószínűsíthetően továbbra is a köztes zónában marad, az euroatlanti szervezeteken kívül.
Az orosz agresszió visszaveréséből fakadóan megerősödő ukrán nemzettudat azonban komoly regionális hatásokkal fog bírni. Finnország formailag elveszítette az 1939–40-es háborút, de megőrizte a függetlenségét – szemben a balti államokkal, amelyeket 1940 nyarán a Szovjetunió bekebelezett. Ukrajna 2014-ben és most is területeket veszít, de jelen pillanatban úgy tűnik, hogy Oroszország nem tudja igába hajtani az országot. Ez mindenképp győzelemnek tekintendő, amire nem sokan fogadtak volna február 24-én reggel. Ennek a győzelemnek pedig lesznek kisebbségellenes következményei Ukrajnában – nem is beszélve az elmúlt időszak ide-oda üzengetésének esetleges hatásairól a magyar és az ukrán felsővezetés között.
Ukrajna a jelenlegi állás szerint létezni fog 2023-ban is és nyugatosodni kíván majd – ennek lehetőségét a fentiek jelentősen befolyásolják. Ez a fajta fejlődési pálya térségünkben az elmúlt évtizedekben erős nacionalizmussal járt együtt – gondoljunk csak a 90-es évek Szlovákiájára vagy Romániájára. Erre a fejleményre Magyarországnak fel kell készülnie. Ukrajna várhatóan erősíteni fogja a kisebbségek asszimilációját célzó nemzetállamépítést, ami fellépést fog eredményezni a magyar nyelvhasználattal, magyar nyelvű oktatással és intézményekkel szemben – ez történt más országokban korábban és ez történik Ukrajnában is 2014 óta. Valószínűsíthető, hogy Ukrajna a konfliktus következtében jelentősen meggyengül – a mai napig hatmilliónál többen hagyták el az országot –, ami kétségessé teheti a kisebbségeket érintő jogfosztó jogszabályok teljes és effektív gyakorlatba ültetését, de már a „szúrópróbaszerű”, zaklatás-jellegű fellépés is a félelem társadalmi légkörének kialakulását eredményezi, nemzetiségi szempontból pedig ez már kellően elbizonytalanító, hiszen az emberek többsége boldogulni szeretne, egyről a kettőre jutni, nem naponta harcolni.
Nem tudjuk, hogy a kárpátaljai magyarok mekkora része hagyta el Ukrajnát február 24-e óta, de számuk vélhetően jelentős. Ez – az ország más részeiről érkezett menekültek beáramlásával párhuzamosan – jelentősen átalakítja Kárpátalja etnikai összetételét, akár bőven 10% alá szorítva a magyarok 2001-es 12,1%-os arányát. A meggyengülő magyarság egy erősen asszimiláló nemzetállamban még nehezebben tudja saját érdekeit megvédeni – ezért Magyarországnak arra kell törekednie a bilaterális kapcsolatok terén, hogy a közösséget védő intézményesített megoldás szülessen. Az első és legfontosabb szempont, hogy a magyar (és más kisebbségi) nyelvet el kell különíteni az orosz nyelvtől.
Ukrajna ukrán identitású lakosságának jelentős része beszél oroszul, így az orosz nyelvűség és az orosz (kisebbségi) identitás között messze nincs olyan összefüggés, mint a magyar nyelvűség és a magyar identitás között. Ennek megfelelően célszerű lehet Ukrajna területén a kisebbségi nyelvek használatát azokhoz a területekhez kötni, ahol az érintett nyelvet beszélő, ahhoz a nemzetiséghez tartozó identitásúak laknak. Ez a felfogás nem idegen az európai szabályozástól, például a Regionális vagy kisebbségi nyelvek chartája is egyértelmű kapcsolatot feltételez az egyes földrajzi területek, valamint a nyelvek, azok védelme és a nyelvi jogok között – ennek a dokumentumnak Ukrajna is részese. A 2001-es népszámlálás etnikai adatainak térképre vitele után világosan látszik, hogy mely országrészekben élnek jelentős számban olyan ukrán állampolgárok, akiknek az identitása eltér a többségi ukrántól.
A nemzetiségek védelmének – akár autonóm intézményrendszer keretében történő – területi alapra helyezése elterjedt Európában: a legismertebb formái az olaszországi Dél-Tirol vagy Åland Finnországban, de ide sorolandóak a Magyarországon, Belgiumban, az Egyesült Királyságban vagy a Spanyolországban alkalmazott különböző intézmények is. Az Európa Tanács több dokumentumban is rámutatott (például 2003, 2007, 2014) arra, hogy a területi alapú hatalommegosztás alkalmas eszköz lehet az országban élő nemzetiségi tömbök hatékony társadalmi integrációjához.
Az Ukrajnában dúló háború véget fog érni, a két országnak pedig azzal kell számolnia, hogy egymás szomszédai maradnak és a magyar etnikai terület továbbra is be fog nyúlni Ukrajnába. Ukrajna nem várhatja Magyarországtól, hogy asszimilációs szándékait elfogadja, viszont Magyarország földrajzi és uniós pozíciójából kiindulva Ukrajna nem teheti meg azt sem, hogy süket füleket mutat Budapest vagy Beregszász felé. Mivel Magyarországnak is érdeke a jó kétoldalú viszony, megteremthetőnek látszik az együttműködés szilárd alapja, ebben viszont kulcsfontosságú lesz az, hogy milyen jövőképet kínál Ukrajna a kárpátaljai magyarságnak.
Nyitókép: Ukrajna, Kárpátalja, Huszt, 1941. Forrás: Fortepan / Gyöngyi
