A legsúlyosabb csapást a COVID-19 a turizmusra mérte Romániában is. 2020 június és 2020 októbere között 49%-al kevesebb turista érkezett Erdélybe, mint 2019 június-októbere között, illetve 50%-kal csökkent a vendégéjszakák száma is a két összehasonlított időszakban. Hargita és Kovászna megyében 50%-kal, Bihar, Szatmár és Szilágy megyében 44%-kal, Maros és Kolozs megyében pedig 57%-kal csökkent a turistaérkezések száma. A vendégéjszakák száma Hargita és Kovászna megyében 53%-os, Bihar, Szilágy és Szatmár megyében 45%-os és Maros valamint Kolozs megyében 58%-os csökkenést mutat a 2019 június-októberi adatokhoz képest. A Gazdasági és Energetikai Minisztérium hivatalos 2020-as valamint 2019-es adatai alapján 2019-ben 206 vendéglátó egység veszítette el működési engedélyét, 2020-ban pedig 244 szállásadó entitás szüntette be működését Romániában.
A 2019 és 2020-as év turizmusiparának tendenciái jól érzékelhetőek a fenti számok alapján, azonban a trendeken túlmenően nem lehetünk teljesen bizonyosak az egzakt számok hitelességét illetően. Erdélyben, Székelyföldön ugyanis nagyon sok vendéglátó egység működik minősítés és működési engedély nélkül. A szürkegazdaságban működő turisztikai vállalkozók forgalmáról pedig semmilyen információ nem áll rendelkezésünkre, ők nem szolgáltatnak adatot a Statisztikai Hivatal felé. És nagy valószínűséggel pontosan ők azok, a kisebb, sebezhetőbb piaci szereplők, akik nem voltak elég tőkeerősek ahhoz, hogy sikeresen átvészeljék a pandémiát.
Hogyan működhet mégis sok turisztikai szolgáltató hivatalos minősítés és engedély nélkül, amikor Romániában a vendéglátó egységek minősítését a törvényi háttér részletesen szabályozza? A törvény meghatározza a szobák nagyságát, fürdőszobák és szobák felszereltségét, még a párnák méretét és takarók típusát is. A minősítések és engedély megszerzése azonban azon túlmenően, hogy egy költséges folyamat, még bonyolult és időigényes is. A hivatalosan bejelentett, adózó szállásadó egységek pedig folyamatosan kapják az állami ellenőrzéseket, az is előfordul, hogy több ellenőrző szerv képviselői egyidőben tesznek előre be nem jelentett látogatást. Ezeknek az állami ellenőrzéseknek az esetében erős a gyanú, hogy a célja elsődlegesen a büntetések kiszabásán keresztül az állam bevételhez juttatása.
Néhány székelyföldi turisztikai vállalkozó így vall (interjúrészletek forrása A turisztikai piac szerkezete és etnikai turizmus című doktori disszertáció):
„Olyan hülyeségbe kötnek bele, főleg a fogyasztóvédelem, tavaly is megbüntettek, olyanokat kérnek, hogy függesszem tele a falakat, hogy hogy kell használni a törölközőt, hogy spóroljunk a vízzel. Életemben ilyet nem láttam sehol, járok panziókba, szállodába, sehol nem láttam, mutassanak ilyet, hol van ilyen. Ez a törvény. Hát mondom, ha törvény akkor hülye törvény, javasolják, hogy változtassák meg, hát hogy függesszek ki ilyeneket? Esetleg mondják meg, hogy ne két képet, hanem hármat tegyek, de nem ilyen marhaságokkal töltsük az időt.” (Z.1.)
„Na aztán ilyen, hogy a szalonnát, miért rakjuk a fagyasztóba. Azt mondja ő is otthon úgy tartja, de nem engedi a törvény, de mondom maguk kellene ezeket kezdeményezzék. Tehát náluk az a legnagyobb baj, hogy senki nem mer vállalni semmit. Tehát itt megvan a fizetése, ezt írja a törvény hát csináljuk.” (KB.1)
„Nem engedték meg, mert a tűzoltóság bemutatta, hogy van egy olyan törvény, hogy ha egy szintnél nagyobb vagy több van, akkor már nem szabad, hogy kívül-belül fa legyen. Hát mondom tartószerkezet fa, kívül fa van, a gipszkarton mit tart, ha meggyúl? Nyugat tele van ötemeletes szállodákkal fából, nálunk nem engedik. Utálom a gipszkartont, mert látszik, hogy a fa állandóan mozog, látszik, minden évben kijavítjuk repedéseket, ha megtudjuk javítjuk, ha nem meg teszünk oda egy deszkát. Ez mindig fog repedni, nem engedik. Na de ez a legnagyobb bökkenő Romániában, hogy senki nem mer vállalni semmit, ezt írja a törvény. Né, hogy innen lentről uram, hát jó kezdeményezzük, változtassuk meg ezt a törvényt. Ezért gond az ellenőrzés is. Mert itt nem úgy jön az ellenőrző, hogy valami jót csinálj közösen, hanem kapjunk valami hibát, hogy ő tudjon bemutatni, hogy volt ellenőrizni, és megbüntetett vagy tíz embert.” (Z.1.)
„Na most a fogyasztóvédelem: azok katasztrófák, a munkavédelem, az is. Ott van a tűzoltó palack, itt van három ajtó, itt lehet kimenni, mit kell ilyenekkel foglalkozni, ez nem logikus. Hát ők is tudják, és mégis, és akkor kötnek bele, hogy nem csináltunk jegyzőkönyvet, hát mondom mit? Jegyzőkönyvet, nem is csinálunk. Hát ezt a hülyeséget. Ezek a legnagyobb bökkenők.” (U.1)
Mindezzel egyidőben pedig, a magas adók befizetése mellett, a vállalkozók nem kapnak szinte semmilyen szolgáltatást cserébe az államtól, az állam képviselőitől, illetve a polgármesteri hivataltól. Az állam által a legálisan működő vállalkozások számára nyújtott biztosítékok és ellenszolgáltatások egyáltalán nem tekinthetőek kellően biztosnak illetve értékesnek ahhoz, hogy megérje a legális gazdasági szférában tevékenykedni a szürkegazdaság helyett. Székelyföldön nagyon sok panziótulajdonos panaszkodik vízhiányra, a csatornázás hiánya miatt okozott többletköltségekre, valamint nehézségekre. Olyan vállalkozó is akad, aki csupán valamilyen közvilágítást szeretne az utcájába, egyrészt, hogy látszódjon a „kiadó szoba” hirdetése, másrészt, hogy biztonságosabb és barátságosabb legyen a környék.
Az állami szervekbe vetett bizalom alacsony mértékét nem erősíti az sem, hogy a Román Idegenforgalmi Hatóság (ANT) nem ismeri el idegenforgalmi desztinációnak Székelyföldet, nem hagyta jóvá a Pro Turismo Terrae Siculorum turisztikai szövetség megalakulását sem. A szövetségen keresztül 24 székelyföldi turisztikai egyesület és gazdasági szereplő kívánt volna állandó hivatalos együttműködésre lépni. Az együttműködés célja Székelyföld turisztikai úti célként való megjelenítése, a székelyföldi turizmus fejlesztése, annak egységes népszerűsítése, valamint a társult gazdasági és szakmai szereplők fejlesztése és érdekvédelme lett volna. Az érintett turisztikai szereplők bíróságon próbálták megóvni a hozott döntést, azonban a bíróság is elutasította a fellebezést. A hatóságok érvelése szerint Székelyföld hivatalosan nem létezik, ennek megfelelően turisztikai úti célként sem lehet népszerűsíteni. Az ANT szerint Székelyföld összehasonlítása a Mócok földjével, az Avassággal vagy éppen Máramarossal nem helyénvaló, mert Székelyföld az egykori székely székeket jelöli és etnikai alapon körvonalazódik, míg a többi tájegység a szakmai tanulmányok szerint az egységes építkezés vagy éppen a kultúra révén különül el (2/2016-os bírósági határozat, 1563/96/2015-ös iratcsomó; Comunicare Incheiere Finala, Dezinvestire Civila Nr. 2/2016 din data de 04 Februarie 2016, Dosarul Nr. 1563/96/2015). A székelyföldi turizmus tehát a turizmus mint hatalom dimenzióban is értelmezhető: az állam mint hatalmi aktor akadályozza a székelyföldi turizmus prosperálását. Azokat a döntéseket, amelyek a turizmus iparágát és az adott település turisztikai fejlődését is meghatározzák, elsősorban a politikum hozza meg. Kizárólag politikai kérdésként értelmezhető, hogy nem beszélhetünk hivatalosan Székelyföldről mint önálló turisztikai régióról.
A fentiek alapján érthető, hogy a székelyföldi turisztikai vállalkozók körében megfigyelt intézményi és politikai bizalom alacsony szintű. Az állam különböző szervei által tanúsított magatartás pedig továbbra is tökéletes táptalaja ennek a bizalmatlan vállalkozói attitűdnek. Az állam szerepét vizsgálva elmondható, hogy az állam és az azt képviselő szervek nem segítő, nem támogató aktorként szabályozzák a turisztikai piacot. A román állam kaotikus ellenőrzési gyakorlatot folytat. Nem segítő, hanem büntető szándék vezérli és szűklátókörű. A szürkegazdaságban működő turisztikai vállalkozókat nem ellenőrzi és bünteti, így ők számtalan, az állam irányába kifizetendő többletköltség alól mentesülnek. Ez egyenlőtlen piaci versenyhelyzet teremt a felek között, amely a potyautasok számára jár kedvezőbb működési feltételekkel, ők akár áron alul is adhatják szolgáltatásaikat. Mindezek miatt nagyon sok vállalkozó választja inkább a szürkegazdaság szféráját, főleg úgy, hogy a lebukási esély nagyon alacsony, társadalmi szankció nem létezik, az állami szankciók pedig szintén minimálisak. A román állam így akaratlanul is, de tereli a turisztikai vállalkozásokat a szürkegazdaság felé, konzerválva a székelyföldi turisztikai piac csupán részleges professzionalizációját.
