„Frodó: A gyűrű bár ne került volna hozzám, és ne történt volna mindez.
Gandalf: Mind így van ezzel, aki hasonló időket megél, de a döntés nem rajta áll. Nekünk arról kell döntenünk, hogy mihez kezdünk azzal az idővel, amely megadatik.”
J. R. Tolkien: A gyűrűk ura
Ahogyan arra Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász rávilágított, a koronavírus okozta gazdasági visszaesés nem felel meg a klasszikus gazdasági válságoknak, hiszen itt elsősorban az emberek önkéntes immobilitása okozza a problémát, és nem az elkölthető jövedelem visszaesése vagy a nyersanyagárak megemelkedése. Amellett, hogy most mindenki azzal foglalkozik, hogy mit tegyünk a válság ellen mind egészségügyi, mind gazdasági szempontból, fel kell tenni azt a kérdést is már most, hogy hogyan tudunk építkezni.
A fenti Tolkien idézet arra mutat rá, hogy ugyan elszenvedői vagyunk egy eseménynek és nem eldöntői, de nem kell átadnunk magunkat a tehetetlenség érzésének, hanem próbáljunk meg a negatív tapasztalatokból építkezni (lásd Schumpeter teremtő rombolás fogalma). A koronavírus miatti vészhelyzet lerombolja a jól kialakult gazdasági rutinokat mind egyéni szinten, mind nemzetgazdasági szinten, mind a világgazdaság szintjén. A kialakult vészhelyzet rávilágított arra, hogy a világjárvány miatt a személyek mobilitását vagy a csoportban végzett tevékenységek – ugyan kis valószínűséggel bekövetkező, de – óriási romboló képességgel bíró kockázatot rejtenek magukban.
Az egészségügyi vészhelyzettel egy vállalat vagy egy háztartás nem tud mit kezdeni, nem tudja felszámolni. Talán még egy kormány sem. Viszont reagálhat különbözőképpen: lehet passzív szenvedő, lehet tiltakozó lázadó, és lehet aktív cselekvő. Az aktív cselekvő az adott helyzetből és a tapasztalatiból építkezik.
Mit tehet egy vállalat vagy egy háztartás a kényszer-immobilitás helyzetében? Két gazdálkodási problémát kell egyszerre kezelni. Egyrészt az emberek otthon maradnak, illetve csoportosan nem végeznek munkát, tehát kényszerűen immobillá vált a munkaerő, illetve a háztartás. Másrészt kezdeni kell valamit azokkal az emberi és vállalati kapacitásokkal, amelyek átmenetileg leálltak, hogy az éves szinten lecsengő válság után legyenek újraindíthatók. Mindezeket érdemes úgy megoldani, hogy a jövőben előforduló vagy visszatérő hasonló kockázatok felkészültebben találják a gazdaságot.
Az emberek mobilitását magas hatásfokkal helyettesíteni képes megoldás a digitális és robotizált megoldások elterjesztése és alkalmazása. Ilyen a már bevezetett azonnali fizetési rendszer, amellyel készpénz érintése nélkül, mobilkészüléken keresztül is lehet fizetni. Ilyen a webáruház, amelyből otthonról lehet rendelni. Ilyenek lesznek az önvezető járművek, drónok, mezőgazdasági gépek, amelyek nem igénylik a járművezetők szabad mozgását. Ugyancsak ilyen az egymással kommunikáló gépek és termelési rendszerek digitalizált és robotizált technológiai megoldásai, amelyek távolról ellenőrizhetővé teszik a munkavállalók számára a termelés folyamatát.
Természetesen vannak olyan iparágak, ahol a munkavállalók, sőt az ügyfelek mobilitása elkerülhetetlen (pl. turizmus, vendéglátás stb.). Ezek esetében az egészségügyi vészhelyzet alatt lehetőség nyílik online kurzusok szervezésére, amelyek lényege, hogy valamilyen módon javítsa a termelékenységet, vagy bővítse a szolgáltatások körét. A kényszerűen otthon maradó és így munkát végezni nem tudó egyének esetében ez a szemlélet szintén építő lehet. Amikor tehát a kormányzatok azon gondolkodnak, hogy hogyan tudják megtartani a munkaerő- és vállalkozói kapacitásokat és újraindítani a gazdaság leállt gépezetét, hozzásegíthetik a gazdasági szereplőket ahhoz, hogy már egy magasabb termelékenységi és hatékonysági szinten tegyék meg. Szervezhet az állam online továbbképzéseket, és a résztvevőket úgymond kezelheti munkavállalóként, amelyért bért fizet – akár az eddigi munkaadón keresztül. (Ez a típusú alkalmazotti lét nem idegen a skandináv gazdasági modell munkaerőpiaci programjaitól, de hasonló szemléletben működött a korábbi HEFOP átképzés is.) A távoktatás kényszerűen gyors kiépítése amúgy is zajlik. Egyes szakterületeken – például a számviteli továbbképzések esetében – pedig már évek óta működik.
Ugyanez a munkaerőt megtartó és fejlesztő megoldás alkalmazható az alkatrészhiánnyal küzdő vállalatok esetében, akik emiatt hazaküldték munkavállalóikat. Esetükben viszont arra is nyílik kényszerűen lehetőség és idő, hogy újratervezzék a termelési láncukat, mint arról például egy járműipari cégvezető beszámolt. A minden alkatrészt Ázsiából beszerző globális termelési lánc stratégiája helyett szükséges lesz tehát zártabb, párhuzamos regionális értékláncokat kialakítani. Ez nyilván kevésbé lesz költséghatékony megoldás, de talán ahhoz is érdemes lesz hozzászoktatni magunkat, hogy visszafogottabb mennyiségben fogyasztunk – főleg, ha ez a klímacélokat is elérhetőbbé teszi. De az már egy másik történet…
