Az orosz invázió Ukrajna ellen 2022. február 24-én vette kezdetét, a kialakult fegyveres konfliktus azóta sem ért véget. Pontosan egy évvel később, 2023. február 24-én az M5 „Ez itt a kérdés…” című műsorában több szakértő, köztük Varga Réka, az NKE ÁNTK dékánja elemezte a jelenlegi helyzetet. Szó esett a háború előzményeiről, kimeneteli lehetőségeiről, következményeiről és arról, hogy milyen hatása lehet ennek a nemzetközi jogrendre.
Varga Réka elmagyarázta, hogy nem az a fő kérdés, hogy egy háború vajon hatékony eszköz-e a XXI. században, hanem az, hogy ez a mostani konfliktus megváltoztatja-e a kialakult világrendet. Demkó Attila szerint az orosz–ukrán konfliktus valójában nem egy újonnan létrejött puskaporos hordó, gyökerei visszavezetnek ahhoz az időszakhoz, amikor II. világháború után kialakították a győztesek az új világrendet. Ahhoz, hogy érthető legyen a fennálló állapot, szükséges a konfliktus elhelyezése Európa és a világ történelmi palettáján. Európa szemszögéből nézve az 1945-ös bipoláris világrend kialakítása és az ENSZ megalakulása, ezzel együtt a fegyveres erő alkalmazásának betiltása viszonylag konfliktusmentes évtizedeket hozott. Ennek ellenére a világ többi pontján ugyanúgy zajlottak konfliktusok és háborúk. A nyílt háború kirobbanásának hiánya Európában nem jelentette azt, hogy a kétpólusú világrend feszültségmentes korszak lett volna. A bipoláris világrend kialakítása tehát két oldalra rendezte az országokat, az Egyesült Államok és a Szovjetunió mentén, ezzel a fennálló feszültségeket is jórészt befagyasztva. A háborúk emiatt elkerülték Európát, egyértelmű volt, hogy melyik állam melyik oldalhoz tartozik Jugoszlávia kivételével. A világrend a Szovjetunió felbomlásával megváltozott, és többé nem sorolta két szigorú tömbbe az országokat, így felszínre törhettek a fennálló, mai napig létező feszültségek is.
Varga Réka kiemelte, hogy kérdés, hogy mi az a világrend, ami felé haladunk. Az NKE ÁNTK dékánja azt is részletezte, hogy nemzetközi jogi szempontból a szabályok a kétpólusú világrend megszűnésével nem változnak, viszont az egyértelmű, hogy ez a konfliktus hatással lesz a szabályok alakulására. Az államok úgy működnek, hogy a nemzetközi jogi normákat próbálják úgy értelmezni, hogy azokba beleférjen a saját állami akaratuk. Ennek viszont az az ára, hogy állandóan tágítják a nemzetközi jog kereteit. Varga Réka ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Oroszország magatartása nem egyedülálló, más nemzetek is sorakoztattak már fel hasonló érveket fegyveres konfliktus megkezdésére, viszont ezek egyáltalán nem helyénvalóak és nem igazolják a tetteiket. Oroszország durván felrúgta a szabályokat, és ezt a legtöbb ország és a nemzetközi közösség is bírálta, és elítélte Oroszországot mint agresszort. A jövőben tisztázandó, hogy ezek fényében például Oroszország vagy Kína kivonul-e ezen szabályok mögül vagy elfogadja-e őket. A szabályok önmagukban nem bírnak gyakorlati erővel, ha nincs mögöttük politikai kompromisszum.
Varga Réka kiemelte, hogy Magyarország érdeke az új világrendben összetett, el kell különíteni ezt a szabályok és a politikai hatalmak szintjén. Nemzetközi jogi szempontból nézve Magyarország számára mindenképpen kedvező, ha fennmarad az ENSZ Alapokmányában lefektetett értékrend, mivel ez jelentősen védi a kisebb államokat, de a realitás ettől valamennyire elválik. A realitás szintjén kritikus kérdés, hogy hogyan kezelhető a háború, és milyen következményei lesznek egy békének. Elképzelhető olyan helyzet, hogy mind az ukránok, mind az oroszok kiegyeznének egy olyan békeszerződéssel, ahol Oroszország megkapná a Krím-félszigetet vagy de facto elismerik az annektált tartományokat. A jogrend viszont azt diktálja, hogy az erőszak hatására létrejött szerződést semmisnek kell tekinteni. Így felmerül a kérdés, hogy milyen üzenetet képviselne az, ha egy ilyen békeszerződést léptetnének érvénybe nemzetközi jogi szempontból.
Demkó Attila, az MCC Geopolitikai Műhely vezetője szerint nagyon jellemző, hogy a konfliktusok abból fakadnak, hogy a nagyhatalmak, országok határait úgy húzták meg, hogy figyelmen kívül hagyták az etnikai határokat, és az adott területen élő emberek érdekeit. Horváth József azt is említette, hogy abban az esetben, amikor a nagyhatalmak döntöttek e kérdések felől, szerepet játszott az is, hogy szándékosan olyan határokat hoztak létre, amelyek feszültségeket hordoznak magukban. Ez Európára is kifejezetten jellemző volt, ugyanis a legtöbb feszültség ennek okán alakult ki, és a fennálló világrend nem oldozta fel e problémákat és nem jelentett rá megoldást, viszont elnyomta és elcsendesítette őket. Ilyen szemszögből vizsgálva, az Ukrajna és Oroszország közti feszültség is hasonló eredetű.
Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója szerint az aktualitásokra visszatérve, az orosz hadsereg offenzívájának kezdetekor, mindenki azt feltételezte, hogy nincsenek előttük akadályok, és hogy porba zúzzák az ukránokat. Valóságban mégsem ez történt, azóta egy év telt el, és megállja a helyét az a kijelentés, hogy Ukrajna mint állam fennmarad. Az orosz döntéshozók nem rendelkeztek megfelelő titkosszolgálati információkkal, és egy tévképzet irányította őket, miszerint az ukránok őket mint felszabadítókat várják. Elhitték vagy elhitették velük, hogy az ukrán nemzet Oroszországhoz akar tartozni. Ukrajna ezzel szemben megmutatta, hogy ez nem így van, és az eszközök, amiket az oroszok alkalmaztak, ezt még inkább megerősítették bennük. Az oroszok pont akkora erővel támadtak, amellyel nem lehet összezúzni egy nemzetet, viszont az agresszió rengeteg áldozatot követelt, és elmélyítette az ukránok sérelmeit. Az, hogy miért voltak ekkora tévedésben az orosz döntéshozók, egy összetett kérdés. Elsősorban felmerülhet az, hogy míg az orosz hírszerzés alsóbb szintjein tudták az igazságot, egy olyan országban, mint Oroszország, ezt nem volt módjuk közölni, mivel ez szembe ment volna Putyin meggyőződésével. A dologban viszont az is közrejátszott, hogy a nyugat már a 2014-es konfliktus óta egyre inkább gondoskodott arról, hogy az ukrán hadseregben, a titkosszolgálatban csökkentse az oroszbarát erőket, nem a szokásos leleplezés módszerével, hanem egy csekk segítségével, ezzel megkezdve az oroszok félrevezetését.
Oroszország zsákutcába ért a háborút tekintően, nem képes arra, hogy legyőzze Ukrajnát, de olyan egyszerűen kilépni se tud. Ennek oka, hogy Oroszországban az invázió indítása nem csupán nagyhatalmi presztízs volt, hanem az orosz nemzeti érdek és néplélek indította be. Számukra ez a háború mint nemzetnek is csalódás. A konfliktus kimenetelét nézve kérdéses, hogy Oroszország mennyit kap meg Ukrajnából; valószínűleg az orosz vezetés várakozásait alul múlva.
Kosztur András, a XXI. Század Intézet vezető kutatója szerint az erőviszonyok a jövőben is mindenképpen fontos szerepet fognak játszani, hiszen azok határozhatják meg a szabályokat, akik előnyösebb pozícióban vannak. Egy új bipoláris vagy multipoláris világrend létrejöttével lehetnek újra olyan zónák, amelyek kikerülnek a konfliktusövezetből, de amíg államok léteznek, mindig lesznek képlékeny terepek. Jelenleg egy aszimmetrikus és paranoid bipolaritás kialakulása zajlik a világban. Megfigyelhető egy kínai–orosz közeledés, amelyben sokan érdekeltek annak ellenére, hogy nem tűnik olyan szoros kapcsolatnak, mint amilyen elköteleződés az Egyesült Államok és szövetségesei között van. Ha nem is hivatalosan, de két blokk formálódni látszik. Oroszország nincs egyedül, mögötte áll Kína, és a harmadik világbéli országok is velük szimpatizálnak. Az, hogy ezek a fejlődő országok nem elsősorban a nyugattal szimpatizálnak, óriási probléma. Ez visszavezethető a gyarmatosításra, és arra, ahogy az Egyesült Államok és vele a nyugati országok általában fölénnyel fordulnak hozzájuk, és így is kommunikálnak.
Az Egyesült Államok kihívói nem valószínű, hogy a nemzetközi jog tekintetében más szabályokat akarnának hozni. Elsődleges céljuk, hogy megváltoztassák az USA egyedülálló pozícióját, és más erős hatalmakat is felsorakoztassanak. Viszont az is cél, hogy más állam se kerüljön kizárólagos hatalmi pozícióba, Kínának pedig lenne erre esélye. Kína terjeszkedése és kapcsolatteremtése teljesen eltérő az Egyesült Államok demokráciaexportjától. Kína pragmatizmusa szembetűnő, nem kreál új ideológiákat vagy erősít létezőket, csupán gazdasági egységet kínál. Ez több államnak is vonzó, és az Egyesült Államok szövetségesei is kezdenek nyitni a kínai kapcsolatok felé. A kínai–amerikai viszonyt vizsgálva pedig reális egy paranoid világrendről beszélni, amelyben minden állam tart a másiktól, részben viszont nem a reális eseményeken, hanem feltételezéseken alapulnak a félelmeik.
A nyitókép forrása: M5, Ez itt a kérdés c. műsor.
