A „klímakihívás” és „klímakockázat” kifejezések manapság sok irányból hallhatók, olyannyira, hogy már szinte közhelyekké váltak, holott a veszély, amelyet fednek, nagyon is valós. Mit is jelentenek tehát ezen kifejezések közelebbről és egymáshoz képest? Miért fontos a pénzügyi szektor egészének, hogy aktívan részt vegyen a klímaharcban? Mit tesz az Európai Unió a klímaharc pénzügyi értelemben vett támogatása végett?
A klímakihívások a klímaváltozás okozta kihívások, amelyek leküzdése vagy temperálása elemi érdeke az egész emberiségnek. A klímaváltozás lehetséges kimeneteit a számos bizonytalansági tényező okán több egymást kizáró forgatókönyv (scenario) felvázolásával szokás elemezni. Az Európai Unió előszeretettel használja a PESETA IV (Projection of Economic impacts of climate change in Sectors of the European Union based on bottom-up Analysis No. IV) modellt, ugyanakkor az uniós intézmények és szervek által elfogadott NGFS Phase II modell is. Utóbbi a pénzügyi tematikába jobban is illeszkedik, hiszen az NGFS, azaz a Network of Central Banks and Supervisors for Greening the Financial System dolgozta ki, amely a zöld célokért elkötelezett jegybankok és pénzügyi felügyeletek globális hálózata. Ezen modellek között konszenzus, hogy amennyiben a felmelegedés mértéke a 1,5 °C-ot meghaladja, úgy irreverzibilis folyamatok fognak megindulni, katasztrofális következményekkel a bolyóra és az emberiségre nézve. A 1,5 °C-os cél viszont csak úgy tartható, ha a jelenlegi évtizedben nagyon komoly előrelépés történik minden érintett területen, valamint ha 2050-ig nagyrészt megvalósítjuk a zéróemissziós célkitűzést.
A klímakockázatok pénzügyi értelemben vett fogalma a fizikai és átállási kockázatok kettőséből indul ki, amelyek együttesen alkotnak rendszerszintű kockázatot. A fizikai kockázatok a krónikus és akut fizikai események hatásából eredő pénzügyi veszteségek / költségek formájában jelentkeznek. Az átmeneti kockázatok az alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaság felé történő alkalmazkodás költséges voltából adódnak. Ezek a kockázatok alapvetően kétféleképpen hatnak vissza a pénzügyi szektorra: 1) aláássák a bankok hitelképességét és 2) a különösen kitett földrajzi régiókban a fizikai kockázatok esetleges realizálódásán keresztül – akár váratlanul – nagy értékű pénzügyi vesztességet okoznak.
Az Európai Unió viszonylag régóta aktívan, sőt proaktívan foglalkozik a klímakérdéssel. A legmeghatározóbb dokumentumok az EU Green Deal és a „Fit for 55!” programok, azonban számos intézmény és szerv bocsátott ki stratégiai dokumentumokat e területen. Itt a témából adódóan elsősorban az Európai Bizottságot, az Európai Központi Bankot (EKB) és az Európai Bankhatóságot (EBA) emelném ki. Az EKB és az EBA is bocsátott ki akciótervet vagy azzal egyenértékű dokumentumokat a kérdésben.
Finanszírozási szempontból az EU központi költségvetése egyre inkább és egyre átfogóbban támogatja a klímaharcot. A jelenleg hatályos többéves költségvetési keret – a 2021-2027 Multiannual Financial Framework (MFF) – megalkotásakor ez eleve prioritás volt. Azonban a Covid-19 járvány uniós szintű kezelése keretében létrejött NextGenerationEU allokációs prioritásai a klíma- és környezetvédelmi költségvetés számára is többletforrást jelentenek. A két legjelentősebb program ezen a területen az általánosságban a klíma-, környezeti és energiakérdésekkel foglalkozó LIFE program, valamint a klímasemlegességbe való átmenetet megkönnyíteni hivatott Just Transition Mechanism, utóbbi jelenlegi költségvetését a NextGenerationEU gyakorlatilag megduplázta. Intézményi szempontból fontos, hogy az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) és az Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA) is részesül költségvetési forrásban a klímavédelmi cím alatt.
Külön érdekességet jelentenek azon – részben pilot-projekt jelleggel megvalósuló – innovatív finanszírozási modellek, amelyek a lakossági ingatlanállomány energiahatékonyságát hivatottak javítani (pl. a Belgium, Bulgária és Spanyolország részvételével megvalósult CITYnvest pilot program, vagy az EeMAP és EdDaPP energiahatékony jelzáloghitel akcióterv és adatprotokoll). Igaz, ezek nagyrészt már a Horizon 2020 program keretében megvalósításra kerültek, kezelésükben pedig ennek megfelelően a Bizottságnak – azon belül is az Európai Innovációs Tanács és Kkv-ügyi Végrehajtó Ügynökségnek (EASME) – jutott fontos szerep.
Nem túlzás kijelenteni, hogy a zöld fenntarthatóság (akárcsak a digitalizáció) követelményei az európai uniós szakpolitika-alkotás szempontjából kezdenek horizontális követelményrendszerekké válni. Az adatgazdaság szabályozásától az iparstratégián keresztül az Erasmus+ program szabályozásáig mindenhol találunk ilyen irányú elvárásokat. Ebből adódóan a klímacélok finanszírozása is jóval nagyobb összeget jelent a gyakorlatban, mint a névlegesen is erre a célra allokált összegek együttes értéke.
A fiskális politika eszközei mellett a monetáris politika eszköztára sem hagyható figyelmen kívül. Az elmúlt valamivel több mint fél évtizedben a jelentősebb nyugat-európai jegybankoknál megindult az ilyen irányú gondolkodás, majd cselekvés. Ezek közül elsősorban a holland De Nederlandsche Bank (DNB), a Banque de France (BdF) és a Bank of England (BoE) emelendők ki – de a svéd, a norvég, vagy a svájci jegybankot is említhetném. A kontinentális Európában, a jelenleg is uniós tagállamok viszonylatában a DNB és a BdF vezetik az innovációt. Többek között hozzájuk kötődik a fentebb már említett NGFS hálózat alapköveinek letétele, hasonlóképpen az ún. green reporting azaz zöld jelentéstételi eszközök közül a TCFD (Financial Stability Board’s Task Force on Climate-Related Financial Disclosures) jelentés bevezetése. A bankrendszer zöld fenntarthatósági szempontú fenntarthatóságát vizsgáló klímastressztesztek terén szintén úttörő jelentőségük van.
Az EU keretein belül is a szupranacionális szint, ebben az esetben az EKB és a tagállami jegybankok együttes hatásának a fontossága emelendő ki. Az EKB alapvetően az eurozóna jegybankja, de minden jegybanki hatáskört még az eurozóna tagállamok esetében sem vett át a tagállami jegybanktól. Ugyanakkor az EKB-nál is megindult a gondolkodás fenntarthatósági irányban, ezt olyan dokumentumok bizonyítják, mint pl. a fizikai és átállási klímakockázatok árazásáról szóló útmutatás, és olyan tevékenységek húzzák alá, mint az EKB saját hatáskörben kiadott zöld jelentései és elvégzett klímastressztesztjei.
Fontos megjegyezni, hogy a tagállami jegybankok közül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nemhogy nincs lemaradásban, hanem kimondottan éllovas. Ezt egyrészt viszonylag erős jogszabályi felhatalmazás is támogatja. Ugyanis az uniós tagállami jegybankok közül a magyar mellett csak a cseh jegybank (Česká Národní Banka – CNB) rendelkezik explicit – azaz a jogszabályban konkrétan leírt, és nem csak a gyakorlat által a másodlagos jegybanki mandátumokba beleértett – zöld fenntarthatósági mandátummal. Az Országgyűlés 2021. augusztus 02. napi hatállyal egészítette ki a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 3. § (2) bekezdését olyan módon, hogy az MNB-nek az árstabilitás fenntartásával (az infláció fékentartásával) kapcsolatos elsődleges céljának sérelme nélkül a Kormány gazdaságpolitikáján túl ettől kezdve annak környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos politikáját is támogatnia kell.
Az MNB ugyanakkor ezt a felhatalmazást megelőzően is, saját kezdeményezésből is számos lépést tett a pénzügyek és úgy általában a gazdaság „kizöldítéséért”. Ennek legszemléletesebb példája talán a 2019. február 15-én kiadott MNB Zöld Program, amelynek hárompilléres szerkezete az MNB saját működésének és a pénzügyi szektornak a kizöldítésén túl a társadalmi és nemzetközi kapcsolatokkal, ezen belül kiemelten a zöld pénzügyi edukációval is foglalkozik. Ezen túlmenően a fentebb említett zöld jelentések terén is tartja a lépést az MNB.
A fiskális és monetáris eszközökön túl az emissziós kvótakereskedelem európai uniós rendszerére és annak jelenleg is zajló reformjára is ki kell térnünk. Az EU karbonkvóta-kereskedelmi rendszere (EU ETS) a 2000-es évek második felében kezdte meg működését. Itt tőzsdei rendszerű kereskedelem zajlik a kibocsátási jogok tekintetében, az összkibocsátás fokozatos, de folyamatos csökkentése mellett. A „Fit for 55!” klímasemlegességi célkitűzések jegyében jelenleg több szempontból is átalakítják a rendszert. Ennek egyik fontos pillére a kibocsátási határértékek gyorsabb csökkentése, a jelenlegi évi -2,2% helyett -4,3% lesz előirányozva. Másrészt olyan szektorok is fokozatosan bekapcsolódnak a rendszerbe, amelyek eddig nem képezték részét, így 2024-26 között részévé válik a tengeri hajózás, 2026 után pedig az épületek – ideértve a lakóingatlanokat is – és a közúti közlekedés is, utóbbiak közvetve, a közműszolgáltatókon és üzemanyag-kereskedőkön keresztül. Az ezek által a végfogyasztókra visszahárított többletköltség problémáját a 2025-ben felálló Szociális Klímaalap hivatott kezelni, amelyet a kvótákból befolyó bevételekből finanszíroznak majd.
A blogbejegyzés a TKP2021-NKTA-51 számú projektben az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a TKP2021-NKTA pályázati program finanszírozásában valósult meg.
