Gondolatok az NKE–CESCI Határmenti Együttműködések Kutatóműhely által meghívott Prof. Dr. Jarosław Jańczak előadása kapcsán
A határ mint az országokat elválasztó és az állam területi kompetenciáját kijelölő jelenség létezése leginkább a társadalmi berendezkedés természetes és megkerülhetetlen sarokköveként jelenik meg. Olyan magától értetődőnek vesszük azt, hogy az országokat határok ölelik körül, mint ahogy azon sem gondolkodunk sokat, hogy a testünket egy bőrréteg választja el a külvilágtól. Arra azonban már sokkal ritkábban gondolunk, hogy – mint ahogyan a bőrünk sem teljesen egyforma és mentes a változásoktól, úgy – a határok is eltérők, illetve időben változók.
Léteznek zárt határok, amelyek elválasztó szerepet töltenek be – ellehetetlenítve a lakosság mozgását; léteznek szűrő határok, amelyek fokozott katonai és rendőrségi ellenőrzés mellett korlátozottan engedélyezik az emberek és az áru mozgását; léteznek kapcsolattartó határok, amelyek nem korlátozzák az átkelést és az árucsere-forgalmat, de a határőrség és a vámőrség minden alkalommal ellenőrzést végez; illetve vannak integráló (összefonódó határok), amelyek teljesen nyitottak, az emberek szabadon közlekednek és az áru szabadon szállítható. Tovább árnyalja a képet, hogy miként az államok, kormányok, rendszerek is változnak, az adott földrajzi területen fekvő határok elhelyezkedése, jellege, funkciója is alakul a történelem során.
Ezeknek a változásoknak a rögzítésével, értelmezésével, tematizálásával és az elméleti tudás gyakorlati felhasználására vonatkozó útmutatások megalkotásával foglalkozik a határtan tudományága. A határtan alapvető kutatási tárgya maga a ‘határ’, egyrészt mint államokat elválasztó adminisztrációs és hatalmi vonal, másrészt mint filozófiai kategória, harmadrészt pedig mint alapvető társadalmi jelenség, amely mindannyiunkat körbeölel és mindennapi életünket alapjaiban határozza meg. A határok legszembetűnőbben országok között vannak jelen, azonban határokat tágabb perspektívából is érdemes kutatni és értelmezni: mint elválasztódási értelmezések és narratívák, melyek nyíltan, avagy rejtett módon, átszövik társadalmi és emberi kapcsolatainkat is. A ‘határ’ mint jelenség kutatása egyre nagyobb figyelmet kap és ‘helyet követel’ magának a társadalomtudományok palotájában transzdiszciplináris formában, összefonódva más tudományágakkal, mint az államelmélet, politológia, szociológia, gazdaság, földrajz, kultúra és további, itt meg nem nevezett tudományágak.
A határtan egyik jelentős irányzata foglalkozik az úgynevezett de-bordering (ritkán használt magyar fordításban: határtalanítási) tendenciák elemzésével, miszerint az államhatárok nem csak átjárhatóvá válhatnak, de akár meg is szűnhetnek létezni. A vasfüggöny felszámolásával, az Európai Unió térnyerésével és a schengeni övezet bevezetésével mind funkcionálisan, mind pedig szimbolikusan egyre inkább elterjedt a ‘határok nélküli világ’ vagy legalábbis ‘határok nélküli Európa’ eszményképe. Az integrálódó Európa legvonzóbb és legkézenfekvőbb eleme a szigorú határszerkezetek megszüntetése és az emberek, az áruk, a tőke és a szolgáltatások szabad mozgása a schengeni övezetben, amely nem véletlenül végez az EU pozitív vívmányait listázó közvélemény kutatások élén.
Ugyanakkor ez a de-bordering tendencia a 2010-es évek második felétől jelentősen teret vesztett az európai színtéren az ellentétes áramlattal, a re-bordering folyamatokkal szemben. A határok újraaktiválását olyan események vezették be, mint a 2015-ös migrációs válság, amelynek következtében bizonyos uniós tagállamok lezárták a belső schengeni határaikat; a COVID-19 világjárvány, amelynek megfékezésére tett kísérletként szinte versenyfutásszerűen zárták le a határokat az országok főként a személyforgalom előtt; a Brexit, amely következtében Nagy-Britannia porózus határai újra „megkeményedtek” a határellenőrzés visszavezetésével; illetve az orosz–ukrán háború, amelynek a határokra való hosszú távú hatása még nem is pontosan látható.
Mindezen hatások közül kétségkívül a koronavírus-járvány ideje alatti kormányzati válaszlépések ezidáig a legtematizáltabbak, hiszen ezek az egész EU-ra kiterjedően, erőteljesen és látványosan élesztették újra a határokat mint kulcsfontosságú stratégiai elemet. Évtizedek óta nem tapasztalt határzár, határellenőrzés és határ-alkotási folyamatot tapasztalhattunk, ezzel szinte új fejezetet nyitva a határtanról szóló tankönyvekben. A határok váltak a járvány elleni intézkedések harcmezejévé és a határlezárások alapjaiban kérdőjelezték meg a határok nélküli Európa fogalmát, ilyenformán a határok diadalittasan jelentették be: ‘Nous revoilà’. A végrehajtott határzárak és határon keresztül való mozgást korlátozó intézkedéseket nem harmonizálták és egyeztették az államok a szomszédokkal, ezzel alapjaiban kérdőjelezve meg az európai kölcsönösséget, megértést és szolidaritást. Az egyoldalú lezárások és a kölcsönösség kifejezett megtagadása jelentős, de egyelőre elsminkelhető szakadásokat generált az európai integráció falán.
Az elmúlt két évben Európa ismét megtapasztalhatta a híressé vált játékelmélet ‘fogolydilemmáját’, nevezetesen az egyes kormányok versenyfutást folytattak a határok lezárásában, csakis saját nyereségüket tartva szem előtt – ezzel megelőzve, hogy felelőtlennek, tétlennek vagy gondatlannak minősítsék őket. Az egyik oldalon a határok lezárása alapvetően korlátozta az országok közötti, valamint országon belüli mozgást is. Azonban a ‘helyileg aktivált globális határ’ térbeli megkülönböztetésének logikája nagyon mély, eddig meghaladott barbár és műveletlen viselkedésnek vélt, érzelmi tónusokat pengetett meg. A határ eddig ritkán tapasztalt – a mi generációnkban talán eddig sosem – mértékűre emelkedett, ahol a határon túli veszélyt már nem csak egy távoli idegen, eltérő nyelvi, kulturális és vallási szocializációval testesítette meg, hanem a szomszéd, a barát, az osztálytárs és/vagy a család. A járvány ideje alatt megtapasztalt határalkotási folyamatok azonnali torzító hatásait már ismerjük, azonban az új határok finomabb és tudatalatti hatásairól még csak sejtéseink vannak.
Összefoglalva: az elmúlt néhány évtizedben a határok jelentős oszcillációt mutattak, megmutatva a határok értelmezésének két szélsőséges állapotát. Egyfelől kilengtek a nyílt és szabad határok megtapasztalása felé, lehetőséget adva például a szabad mozgásra és kereskedelemre. Másfelől átéltük a COVID-19 lezárások idejét, mikor a határokat nagyon erősen és mélyre hatolva aktiválták. Következésképpen kíváncsian várjuk, hogy a határ ‘ingája’ vajon megtalálja-e az egyensúly pontját, avagy további szélsőséges oszcillációnak leszünk megtapasztalói az elkövetkező években.
A 2022/23-as tanév őszi félévében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a CESCI által alapított Határmenti Együttműködések Kutatóműhely, a Kormányzástani és Közpolitikai Tanszék, valamint az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar támogatásával a Ludovika Fellowship keretében lehetőséget biztosít az egyetem hallgatóinak, hogy részt vegyenek Prof. Dr. Jarosław Jańczak előadássorozatán, amely különböző határtudományi témákat dolgoz fel. A lengyel professzor a Tudomány Hónapja rendezvényeihez kapcsolódva 2022. november 21-én tartott előadásában a járvány utáni világban elemezte a határok nélküli Európa és a határon átnyúló kormányzás témakörét.
Jarosław Jańczak politológus és határkutató 2016 óta egyetemi docens a poznańi Adam Mickiewicz Egyetem Politikatudományi és Újságírási Karának Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékén, Lengyelországban, valamint a Társadalom- és Kultúratudományi Kar Európai Tanulmányok Tanszékén az odera-frankfurti Viadrina Európai Egyetemen, Németországban. Tudományos érdeklődési köre a határok és határmenti területek témái köré összpontosul az európai integrációs folyamatok összefüggésében, különös tekintettel a határon átnyúló kormányzásra, az európai integráció mikroszintű megvalósulására, valamint a határon átnyúló együttműködésre.
Nyitókép: lengyel–cseh–német hármashatár, a kép forrása: Ocskay Gyula
