A koronavírus-járvány kitörése, majd a pandémia egész glóbuszra való kiterjedése, valamint a világ ennek következtében történő „lebénulása” immáron mindenki számára világossá tette azt, aminek szimptómáit már majdnem két évtizede tapasztalhatjuk. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás az Amerikai Egyesült Államok – mint egyetlen szuperhatalom – uralta liberális nemzetközi rend mítoszának (Ikenberry, 2012) vetett véget, a 2008-ban kitört globális gazdasági és pénzügyi válság pedig a neoliberális gazdasági architektúrába, valamint a „kaszinókapitalizmusba” (Strange, 1986) vetett fanatikus hitet kezdte ki véglegesen és helyrehozhatatlanul. Napjainkra végül az államhatárok „ellégiesülésével”, a határok nélküli világgal (Ohmae, 1990), a nyakló nélküli szabadkereskedelemmel és a fogyasztói társadalom kikezdhetetlenségével kapcsolatos, korábban rendületlenül vallott meggyőződések is áldozatául estek a deglobalizációs tendenciáknak. (A terminushoz ld. Barbieri, 2016). Azt látjuk tehát, hogy a történelem minden ellenkező híresztelés ellenére nem ért véget, a földrajz az elmúlt évtizedekben tapasztalható intenzív globalizációs fejlemények következtében sem vált feleslegessé (Tim Marshall ismert könyvének fő tézise szerint az államok továbbra is a „földrajz fogságában” élnek), és a „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” maxima első fordulata valószínűleg huzamosabb időre meghaladottá vált.
A járvány egyik pozitív hozadékaként pedig mindezen túl páratlan lehetőséghez jutottunk: újragondolhatjuk a szülőföldhöz és a helyhez, az otthonhoz való kötődésünket, és (ismételten) megerősíthetjük a minket a szűkebb pátriánkhoz fűző kötelékeinket. Az elmúlt évtizedeknek a globalizáció tornácán való serény söprögetése után talán nem árt felidézni, hogy a görög oikosz (ház, háztartás) szóból származik az ökológia mellett az ökonómia (a mai fogalmaink szerinti közgazdaságtan) „pedigréje” is. Hellász városállamainak háztartásai az ún. háznép tagjaiból tevődtek össze: a házastársakból, a gyermekekből, a rokonságból, a cselédségből, „a lábasjószágból és a veteményből”, a koldusból és a vendégekből, s a háztartással azonosított környezet nem puszta lakóhelynek számított, hanem egyben egy életmódnak is. Az olyan községek, mint az angliai Selborne a későbbi felfogásban is „mértékadó egységnek” számítottak: olyan koherens természeti rendszernek, amelyben minden kis alkotórész „ökonomikusan illeszkedik össze”. Ebben a szisztémában az egyszerű vidéki emberek gondtalanul – és a természettel összhangban – folytathatták a mindennapi tevékenységeiket. (Lányi, 2000, 12-13., Livingstone, 2005, 193.)
Miért bír ez a harmadik évezred hajnalán különös jelentőséggel? Azért, mert a gazdasági liberalizmus kudarcát követően, a posztliberális korszakban újra felértékelődhet a háztartási gazdálkodás presztízse (ez Patrick J. Deneen bestseller-szagú könyvének fő konklúziója), és a hazai előállítású termékek iránti kereslet megnövekedése sokak által gúnyolt hazafias szólamokból és rigmusokból végre realitássá válhat. A globális kapitalizmus Moloch-szerű szörnyének álomra szenderülését követően mozgásba lendülhet a lokalizáció dinamikája: amennyire csak lehet, megtanulhatunk majd helyi keretek között élni és termelni; egyben pedig megismerhetjük és megszerethetjük azt a helyi közösséget, amelynek mi is részei, alkotóelemei vagyunk. A lokalizáció ugyanis – szemben a globalizmus eredendően kozmopolita attitűdjével – kötődést jelent egy adott helyhez, „és ez az, ami a legtöbb emberben felébreszti azt az érzést, hogy tartozik valahová” (Norberg-Hodges, 2000, 258.). A 21. század új alapállását a „radikális otthonteremtők” gyakorlata határozhatja meg, akik „a háztartások, a lokális közösségek és a piacok keretein belül igyekeznek újra felfedezni a hajdani szokásokat, illetve maguk is újakat próbálnak teremteni”, ezzel is erősítve a háztartási gazdaságokat (household economics), a poliszéletet, illetve a közös állampolgári részvételen alapuló önkormányzati formákat. Az említett gyakorlatok kútforrásául azok a helyi szerveződések szolgálhatnak, „amelyek ellenállnak a liberalizmus személytelen és absztraháló törekvéseinek” (Deneen, 2019, 220-221.).
A frankfurti illetőségű Zukunftsinstitut nemrégen publikált írásában a „posztkoronális” világ lehetséges jövőszcenárióit vette górcső alá. Az általuk azonosított negyedik lehetséges koreográfia értelmében a „koronaválságból” való sikeres kievickélést követően végleg lebontásra kerülhet a „globális just-in-time produkció, ágas-bogas értékteremtő láncaival, amelyeknél alkatrészek millióit hurcolták körbe a bolygón”. Az optimista jövőkép szerint a termelésben és a szolgáltatásban egyaránt elszaporodhatnak a közbenső tárolók, raktárak és tartalékhalmazok. Helyi termelések indulhatnak virágzásnak, hálózatok lokalizálódhatnak, a kézművesség pedig ebben a már-már árkádiai nyugalmat árasztó világban a reneszánszát éli. A globális rendszer eszerint a glokalizáció felé halad: a „globális lokalizációja” irányába. „Csodálkozunk, hogy a vagyonveszteségek, a tőzsdei fekete napok ellenére nem fájnak annyira, mint kezdetben hittük. A korona utáni időben a vagyon egyszerre nem játszik döntő szerepet. Fontosabbak a jó szomszédok és egy virágzó zöldséges kert. Lehetséges, hogy életünket a vírus abba az irányba terelte, amely felé amúgy is változni akart?” – teszik fel a kérdést a Jövőintézet kutatói. (Die Welt nach Corona, 2020.)
Reméljük, hogy a „próféta szólt belőlük”. Addig is barátkozzunk a Hamvas Béla által 1946 tavaszán írottakkal: „Az oikumenikus ember a megművelt ember, akinek azonban nincsen semmiféle kimagasló tulajdonsága azon kívül, hogy teljesen és tökéletesen emberi.”
Irodalomjegyzék:
Barbieri, Pierpaolo: The Losers of Deglobalization. https://www.foreignaffairs.com/articles/2016-11-13/losers-deglobalization (Letöltés: 2020. 04. 08.)
Deneen, Patrick J.: A liberalizmus kudarca. Ford.: Kisantal Tamás. Libri Kiadó, Budapest, 2019.
Die Welt nach Corona. http://sonnenseite.com/de/zukunft/die-welt-nach-corona.html (Letöltés: 2020. 04. 08.)
Ikenberry, John G.: Liberal Leviathan. The Origins, Crisis and Transformation of the American World Order. Princeton University Press, Princeton, 2012.
Lányi András: Előszó. A humánökológia környezetfogalma és eszmetörténeti összefüggései. In Lányi András (szerk.): Természet és szabadság. Humánökológiai olvasókönyv. ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet Humánökológiai Szakirány – Osiris Kiadó, Budapest, 2000, 7-19.
Livingstone, David N.: Ökológiai válságunk történeti gyökerei: újraértékelés. Ford.: Csipes Zoltán, Scheiring Gábor. In Lányi András – Jávor Benedek (szerk.): Környezet és etika. Szöveggyűjtemény. L’Harmattan, Budapest, 2005, 178-200.
Norberg-Hodges, Helena: Hozzuk a gazdaságot haza! Egy helyhez kötődő kultúra felé. In Lányi: i. m. (2000), 258-262.
Ohmae, Kenichi: The Borderless World. Power and Strategy in the Interlinked Economy. Harper Business, New York 1990.
Marshall, Tim: A földrajz fogságában. Tíz térkép, amely mindent elmond arról, amit tudni érdemes a globális politikai folyamatokról. Ford. Makovecz Benjámin. Park Könyvkiadó Kft., Budapest, 2018.
Strange, Susan: Casino Capitalism. Basil Blackwell, Oxford, 1986.
