A mesterségesintelligencia-rendszerek robbanásszerű fejlődése sokakat aggodalommal tölt el. Az aggodalom mögött a nagyon gyors fejlődéssel kapcsolatos bizonytalanságok állnak, a jelenleg megszokott életünket az MI várhatóan rövid úton radikálisan meg fogja változtatni. Alapvető kérdés, hogy vajon ez a változás helyes mederben tartható-e? És ezen a ponton egyből nehézségbe ütközünk, mert a jó és rossz megítélése filozófiai kérdés. Tehát hiába tekintünk az etikára, mint egy lehetséges garanciális megközelítésre, ha nem jutunk egyetértésre abban, hogy mi (számunkra) a jó, és azt hogyan lehet érvényesíteni? A jelen blogbejegyzés az Információs Társadalom Kutatóintézet friss reprezentatív kutatásának eredményei alapján vizsgálja, hogy a magyar társadalom hogyan viszonyul az MI-hez, és egy értelmezési keretet kínál fel Ferenc pápa munkásságához köthetően.
Mi lehet az etikai diskurzus értelme?
A megfelelő etikai keretek kidolgozása fontos garanciális lehetőséget jelent az MI biztonságos használatával kapcsolatban. Ugyanakkor az etikai elvek nem jogilag kikényszeríthető normák, így ha a fejlesztők, üzemeltetők vagy a felhasználók átlépik a kijelölt határvonalat, akkor az súlyos kockázatokat hordozhat magában. Ráadásul az etikai gondolkodás egy nagyon kifinomult, de egyúttal szerteágazó megközelítés, amelyet különböző filozófiai alapokon lehet művelni. Fontos tisztán látni, hogy milyen etikai narratíván belül helyezkedik el az adott alapállás, hiszen eltérő előfeltevésekből más-más következtetésre lehet jutni. Nem érdektelen a megközelítés adott problémával kapcsolatos relevanciája, illetve a gondolkodás horizontja. Két dolog biztosan állítható: egyfelől éppen a technológiai fejlődés drámai sebessége miatt kiemelkedően fontos az etikai gondolkodás, hiszen a technológiai fejlődés olyan új hatásokkal jár és élethelyeteket eredményez, amelyek korábban nem léteztek, így azok értelmezése elengedhetetlen; másrészről az MI-rendszerekkel kapcsolatban álló valamennyi szereplő – a fejlesztéstől a felhasználóig – felelős és etikus hozzáállására szükség van ahhoz, hogy az MI-rendszerek megfelelő irányba fejlődjenek.
Tudjuk-e definiálni a mesterséges intelligenciát?
Sokáig alapvető kihívást jelentett az MI tárgyilagos megítélésével kapcsolatosan, hogy nem létezett egy általánosan elfogadott MI-definíció. Ez nem csupán a szélesebb közönség számára jelentett gondot, de tudományos igényű diskurzusok esetében is kézzelfogható volt az a jelenség, hogy az egyértelmű közös kiindulópont hiánya miatt csupán mérsékelt eredményekkel kecsegtetett a közös gondolkodás. Az első átfogó MI-szabályozás, az EU mesterséges intelligencia rendelete már rendelkezik egy általánosan elfogadott definícióval (EU MI-rendelet 3. cikk), de ez csupán részben orvosolja a problémát. A technológiai fejlődés továbbra is rendkívül gyors, amelyet nagyon nehéz követni. A bölcselet-, illetve társadalomtudományi és mérnöki / technológiai ismeretek ritkán járnak kéz a kézben, így kevés szakember érti igazán mélyen mind a két területet. Végül a generatív mesterséges intelligencia 2022-ben történő megjelenése olyan általános célú felhasználásra tesz lehetőséget, hogy jelenleg nem tudjuk beleilleszteni jelenlegi kereteinkbe, szétfeszíti azokat.
Mi a szabályozás szerepe?
Az EU MI-rendelete az első kikényszeríthető jogi norma az MI-rendszerek üzemeltetőivel szemben. Az európai alkotmányos értékek között hagyományosan kiemelt fontosságú az emberi méltóság védelme, és az európai MI-szabályozás is az emberközpontú és megbízható MI-rendszerek működését kívánja szavatolni. A rendelet az uniós szakértők etikai iránymutatása alapján készült. Számos kritika is felmerül azzal kapcsolatban, hogy az uniós túlszabályozás miatt hátrányba kerül az európai gazdaság, ugyanakkor ez ennél egy sokkal összetettebb probléma, másfelől az ember középpontba helyezésével az uniós szabályozás éppen a bizalmat tudja megfelelően támogatni azzal, hogy az MI-rendszerek kockázatait felméri, és ez alapján bizonyos alkalmazásokat tilt, illetve azzal arányos garanciák biztosítására kötelezi az üzembentartókat. Ahogy az UNESCO jelentése rámutat, globális szinten számos szabályozási irány létezik, amelyek közül az uniós kockázatalapú és termékfelelősségi eszközzel kívánja a technológiát emberközpontúvá tenni. Ez végső soron a helyes bizalomi szint kialakítását segíti társadalmi szinten, amely kérdés régóta joggal foglalkoztatja a kutatókat is[1].
Kiválthatja-e a mesterséges intelligencia az embert és az emberi bölcsességet?
Az MI a rendelkezésére álló adatok és számítási kapacitásai révén számos esteben sokkal hatékonyabban old meg feladatokat, mint maga az ember. De vajon mi a határa a hatékonyság extrém privilegizálásának, és hol van szükség emberi közreműködésre? AZ ITKI reprezentatív attitűdkutatásában arra is kereste a választ, hogy melyek azok a területek, ahol az emberi jelenlét szerintünk nem kiváltható és az emberi minőség pótolhatatlan. A magyar társadalom válaszaiból egyértelműen kiderül, hogy szívesen vesz igénybe MI-rendszereket olyan területeken, ahol a számítási kapacitás fontosabb, mint az összetett érzelmi viszonyok. Így például orvosi diagnosztika vagy jogi esetekben is szívesen veszünk tanácsot a MI-től, de párkapcsolati vagy nevelési ügyekben ehhez képest csak elhanyagolható mértékben vennénk igénybe.
Figyelemre méltó, hogy bár orvosi diagnosztikában nagy hajlandóság mutatkozik az MI segítségének igénybevételére (70%), de ha a kérdés úgy szól, hogy kit választanánk inkább egy egészségügyi kezelés esetén, egy orvos mesterséges intelligenciát, amelybe betáplálják a legfrissebb kutatási eredményeket és fáradhatatlan vagy egy emberorvost, akivel beszélgetni is lehet, akkor 65,9% az ember választaná, csak 28,4% a mindentudó MI-t. Hasonló arány rajzolódik ki akkor is, ha ápolással kapcsolatos dilemmával szembesülünk. Ha választani kellene kizárólagos jelleggel az időskori betegellátás esetén, hogy intelligens robotápoló segítségét vennénk igénybe, amely folyamatosan magas színvonalon és kizárólagosan áll rendelkezésünkre vagy szakképzett ember ápolót, aki csak alkalmanként a legszükségesebbet tudja elvégezni számunkra, a magyar társadalom 62,9%-a akkor is a betegápolót választaná, csak 33,6%-a a készenlétben levő robotot.
Ha azt akarjuk megragadni, hogy mi az a sajátosan emberi jelenség, ami az emberi élethez kötődő, eleven és egzisztenciális kérdéseket érint, akkor ide tartozik egy klasszikus értelemben vett filozófiai felvetés, az (élet)bölcsesség keresése[2]. A magyar társadalom ezt sajátos emberi dolognak tartja és mindössze 22,7%-a gondolja úgy, hogy a mesterséges intelligencia a jövőben kiválthatja a jó élethez szükséges emberi bölcsességet. (Ha ezt elfogadjuk, akkor azt is gondolhatjuk, hogy a bölcsesség több mint csupán komplex számítási kapacitás.)
Mit mondhatunk „teremtésvédelmi” alapon a mesterséges intelligenciáról?
Bár Ferenc pápa az első körlevelét (Ludato si’, 2015) a szociális enciklikák közé sorolja, mégis sokan ütötték rá a „zöld enciklika” jelzőt, amelyet ő rendre helyreigazít[3]. A teremtett világért vállalt felelősség számára nem egy kontextuson kívüli valóság beemelése a szociális tanításba, és nem is pusztán egy divatos irányzat felkarolása. Az emberi közösségekért és ökológiai rendszerekért való együttes felelősségvállalás olyan felismerésen alapszik, amely az elmúlt bő évszázadban fokozatosan érlelődött meg. A tudományos és egyházi körökben is magától értetődő a nézet, miszerint a társadalom boldogulása a környezettel harmonikus viszonyban valósulhat meg[4]. De mit mondhatunk ennek a nézőpontnak a mentén az MI-ről? A következőkben három pontra szeretném felhívni a figyelmet.
Ferenc pápa G7 országok vezetőinek találkozóján mondott beszédében egyszerre „lenyűgözőnek és iszonyatosnak” nevezte az MI-rendszerekben rejlő potenciált. Rögzítette, hogy egyetlen gép sem dönthet arról, hogy elveszi-e az ember életét. Ezen az első ponton úgy tűnik, hogy reális kockázattal nézünk szembe. Katonai szakértők elmondása alapján hadászati körökben népszerűek az autonóm fegyverrendszerek, hiszen rendkívüli hatékonysággal derítik fel és semmisítik meg az ellenséges célpontot. Ferenc pápa szerint a beláthatatlan lehetőségek miatt mindent meg kell tenni, hogy az MI-t csak az emberiség javára lehessen felhasználni és érvényesüljön az „eltéríthetetlenség” feltétele. A második fontos kapcsolódó szempont az újítás (innováció) és a fejlődés közötti különbségtétel. Paolo Benanti teológus az ENSZ MI-szakértői bizottságának tagja rámutat, hogy az innováció, illetve technológiai haladás az a képesség, hogy valamit egyre hatékonyabban és hatásosabban tudjunk cselekedni (pl. dinamithoz képest az atombomba komoly innováció). A fejlődés viszont a technológiai innováció olyan módja, ami a társadalmi jót, a közjót is szem előtt tartja. Ezért az MI fejlődésének a közjót kell szem előtt tartania. Harmadik pont az ember elsődlegessége. Ebbe nem csupán az emberre irányuló, az emberek jólétének és átfogó fejlődésének javítását szolgáló fejlődés kapcsolódik, hanem hogy különbséget is kell tenni az ember és gép között.
Ferenc pápa szerint látni kell, hogy az algoritmus bár látszólag csodálatos módon tud önállóan dönteni, az egy technikai választás számos lehetőség közül, míg az ember nem csak választani tud, de „szívében dönteni is képes”. Ez utóbbi a maga összetettségével is egy más minőségű folyamat, ezért különbséget kell tenni ember és gép között, és biztosítani kell, hogy meghatározó kérdésekben az ember döntési szabadsága és annak kontrollja fennmaradjon, mivel az emberi méltóság forog kockán. Mindezt jelentős kihívás elé állítja a magyar társadalom többségek megítélése, mivel 41% gondolja úgy, hogy „emberben bízhat, a robotban nem” és 50,3% szerint ez az állítás nem igaz.
Felhasznált irodalom
[1] Mariarosaria Taddeo, „Trusting Digital Technologies Correctly”, Minds and Machines 27, sz. 4 (2017. december 1.): 565–68.
[2] Dr. Török Csaba: Bölcsességkeresők. Budapest, 2009. La’Harmattan
[3] Nevelős Gábor SJ: A Laudato si’ enciklika a jezsuita lelkiség fényében in Átfogó ökológia: Párbeszéd a hit és tudomány között a Laudato si’ enciklika jegyében, Agóra, 2022. 36.
[4] Uo.
