Az Orczy-kert mint közép-európai táj

Első pillantásra – a klasszicista Főépülettel és a neoreneszánsz Szárnyépülettel ellentétben – az Orczy-park jelenlegi állapotában nem tűnik történetileg izgalmas terepnek. Ez azonban csak a látszat. Az Orczy-park történetének legérdekesebb vonása, hogy ez volt Budapest (pontosabban Pest-Buda) első közparkja. A 2023. szeptember 29-i Kutatók Éjszakája keretében azt igyekeztem bemutatni a látogatóknak, hogy a park mint táj olyan történeti rétegeket foglal magában, amelyeken keresztül közelebb juthatunk a Közép-Európa Kutatóintézet történészei által vizsgált kérdésekhez is. 

Eszmetörténet és városi táj Közép-Európában

A kerttörténészek által összegyűjtött kortárs leírások, valamint a 2013-ban folytatott régészeti feltárás nyomán a park számos alapeleméről lehet nagy biztonsággal kijelentéseket tenni. A területen több, ma már régészetileg sem egyértelműen kimutatható híd állt, amelyek részben a mesterséges tóhoz kapcsolódtak, részben az Üllői út felőli árokhoz. A mesterségesen, az akkor mocsaras terület vizeinek elvezetésével, zsilipek üzembe helyezésével létrehozott, s a Szent Illés-forrásra is támaszkodó tó és a földmunkák során kitermelt anyagból kialakított dombok, valamint a mainál jóval sűrűbb növényzet között kacskaringózva haladó utak kezdettől a park legmeghatározóbb tájképi elemei közé tartoztak. A romantikus ízlésnek megfelelően mesterséges romok is álltak a terület déli részén. Az utóbbiakra ma a tó keleti partján álló sziklák emlékeztetnek. Az eredeti koncepció részét képezték azok az antik, illetve reneszánsz stílust utánzó, kőből készült domborművekkel díszített nagyméretű virágtartók, kútkávák és síremlékek is, amelyekből szintén láthatunk részleteket a kert ma használt sétányai mentén is. 

Mind a korábbi (Rapaics Rajmund révén immár klasszikus), mind az újabb (Csepely-Knorr Luca és D. Mohay Borbála által folytatott) kutatások tükrében az Orczy-parkra vonatkozó legizgalmasabb, folytonos újragondolásra érdemes történeti tény kevéssé ismert: ez volt Budapest (pontosabban Pest-Buda) első közparkja. A terület a kert tervezésének és építésének első szakaszában, a XVIII. és XIX. század fordulóján és a XIX. század első évtizedeiben Pest külső, kertvárosi része volt. A XVIII. század során itt romos épületek álltak, amelyeket a pestiek a lekaszált széna tárolására használhattak. Buza Péter Kubinyi Andrásra és Nagy Lajosra hivatkozva állítja nemrég megjelent kötetében, hogy itt állt Hunyadi Mátyás király vadászkastélya is a XV. század második felében, s hogy a majdani Orczy-park területe a török hódítás előtt a pesti királyi vadászerdő részét képezte. Az bizonyos, hogy a XVIII. és XIX. század fordulóján ezek a földek több kilométerre voltak az akkoriban éppen csak formálódó pesti városmag szélétől, s nem sokkal a kert építésének kezdete előtt kerültek a báró Orczy család birtokába. Amint az a Főépület közelében felállított emléktáblán is olvasható, Orczy László tulajdonos Bernhard Petrit bízta meg a terület átalakításával. 

A születő Orczy-kert az európai eszme-, város- és tájtörténet főáramába került. Az az elképzelés, hogy a parkoknak a lakosság művelését kell szolgálniuk, s elsősorban az idő értelmes eltöltését, a személyes és társadalmi fejlődést elősegítő tereknek kell lenniük, igencsak új volt: az akkor még forradalminak számító francia felvilágosodás, sőt a republikanizmus szellemiségébe illeszkedett. Míg Csepely-Knorr a kerttervező szerepét hangsúlyozza a felvilágosodás kerteszményének helyi megvalósításában, s a megrendelő felvilágosult gondolatait inkább csak háttérnek tekinti, D. Mohay a birtokost is ugyanolyan fontosnak látja a koncepció kialakításában. Petri 1794-ben már több külföldi tanulmányút tapasztalatával és jelentős szakmai kapcsolatrendszerrel rendelkező kerttervező volt. Nem volt és nem is vált széleskörűen elterjedt gyakorlattá, hogy egy arisztokrata család egy újonnan megszerzett birtokát eleve a nagyközönség számára rendezze be, átlépve a magán- és közterület közötti határvonalat. Jóllehet a tervek között az Orczy-park esetében is szerepelt egy kastély építése, a koncepció nem is különbözhetett volna jobban a néhány kilométerrel arrébb kiépített Károlyi-kastély kertjétől. Ez utóbbi nemcsak hogy geometrikus, barokk elemekből állt össze, de a körülötte levő fal el is zárta a város társadalmától. Az Orczy-kert az 1820-as években folyamatosan gazdagodott, ami elsősorban az egzotikus növények és gyümölcsfák számára felépült üvegházaknak volt köszönhető. 

D. Mohay Borbála a városi tanács és az Orczyak közötti szerződéses viszonyok feltárása során bukkant rá az ideákon innen eső, a döntést befolyásoló tényezőkre: „a kerthez néhány évvel később csatolt környező területek, köztük az ortodox zarándokhelyként is funkcionáló Illés-kút térsége bérbeadásának ügyében (…) a feltételek között szerepel, hogy Orczy Lászlónak a bérbe vett területeket a város lakosságának használatára kell bocsátania. Ez azt sugallhatja, hogy Orczy – legalább részben – szükségből, érdekből nyitotta meg a kertet a nagyközönség előtt.” 

…multikulturális közegben

Valóban fontos vízforrásról volt szó, amely 1696 nyarán már biztosan működött. Ekkor ugyanis, a szentendrei nagy tűzvészt követően, a házát sok más lakossal együtt elveszítő III. Arsenije Čarnojević szerb pátriárka az udvari kamarától kért engedélyt arra, hogy az Illés-kút közelében lakhasson, ám kérését Pest városának tiltakozása miatt elutasították, s a pátriárkát inkább a Szerb utcába tanácsolták. A formálódó Orczy-kertet magukban foglaló, a XVIII. század végén és a XIX. század első felében készült térképek egyértelműen jelölik az Illés-kutat. A vízforrás éppen a Ludovika főépületének kialakítása idején, az 1830-as évek második felében kezdte elveszíteni a jelentőségét, s ez az 1870-es évek csatornázásai nyomán vált végérvényessé. 

Az ortodox szerb közösség számára fontos – az 1990-es évek elején rekonstruált – Illés-kút léte megidézi a multikulturális Budapest képét is. 1690-ben Belgrád átmenetileg ismét oszmán fennhatóság alá került, s az évtized végén az ennek okán északra menekülő több ezer szerb család népesítette be a Duna középső szakaszának addigra a háborúk nyomán kiürült városait, így Budát és Pestet is. A pesti szerb közösség az itteni Illés-kútnál tartotta a szent napjához kapcsolódó kútszentelő ünnepet. Illés próféta napjához, július 20-hoz időjárási megfigyeléseken alapuló tilalom is kapcsolódott. Arra való tekintettel, hogy az év e szakaszában nagy a villámlás, a szélvihar és a felhőszakadás esélye, munkatilalom volt érvényben. A helyreállítás ellenére vitatott, hogy a jelenleg a Természettudományi Múzeum nem látogatható hátsó udvarában, fedetten álló kút valóban a XVII. század végétől használt Illés-kút-e. Az 1980-as évek régészeti kutatásai ugyanis lokalizáltak egy másik kutat a kápolna területén.  

Van-e hangjuk a szobroknak? 

A XIX. század eleji kerttervezők meg voltak róla győződve, hogy a közparkokban a szobroknak egyrészt a nagyközönség stílusérzékét kell fejleszteniük, de a XIX. század során egyre fontosabbá vált a hazafias-nemzeti érzelmek megjelenítése és felkeltése is. Az Orczy-parkban ma látható, a nemzetért hozott egyéni áldozatvállalás súlyára emlékeztető szobrok közül a hősi halott tisztek emlékére állított, a terület legmagasabb mesterséges emelkedésén lévő alkotás 1928-ban készült. Az államszocializmus emlékezetpolitikai rezsimjének leáldoztával, 1992-ben került rá újabb szöveg, immár az első mellett a második világháború hősi halott áldozataira is emlékeztetve. Stílusában nem, de témájában erre rímel az Oktatási épület közelében álló, a hősi halott rendőröknek emléket álló alkotás.

A ma a park egyik hangsúlyos részén, a Főépület mögötti füves pihenőterület végében álló Kossuth-szobor, valamint a Mária Ludovika Habsburg-de Este császárné intézményalapító gesztusát ábrázoló szoborcsoport az emlékezetpolitikai küzdelmek lenyomatai. Utóbbi már a centenárium előtt több évvel a parkba került, azonban 1945 és 1992 között csak a „A Ludovika név hirdesse nemzethez való vonzalmunk emlékét” feliratot magában foglaló talapzata állt, 1919 és 1929 közt pedig még az sem. Ebbe a csoportba tartozik az Ellenforradalmi emlékoszlopként ismert műemléknek is, amelyet eredetileg 1920-ban állítottak fel a Ludovika területén, de az NKE már csak dokumentációra támaszkodva tudta újraállítatni 2019-ben, a Ludovika hallgatóinak Tanácsköztársaság elleni lázadása 100. évfordulója alkalmából.  

A legismertebb történetet azonban a brit szigetekről származó gróf Buttler János szobra mögött találjuk. Ő ugyanis Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényének főszereplője, aki az író szerint azért adományozott hatalmas, 126 000 forintot kitevő összeget a Ludovika Akadémia céljaira, hogy minél kevesebbet hagyjon feleségének, akihez a történet szerint hozzákényszerítették. Ez az értelmezés azonban több ponton is sántít: Buttler gróf valóban el szeretett volna válni feleségétől, s az adomány is valós volt, a frigy megkötésében azonban nem volt szerepe kényszernek. 

Az Orczy-park a XIX. század végi Budapesten 

Az Orczy-park több évszázados történetének leghosszabb szakaszai átmeneti állapotokra estek: a fennhatóságot gyakorlók az 1830-as évektől a Ludovika Akadémia 1872-ben történt tényleges megnyitásáig többször is igyekeztek falakkal körbevenni, de közben még részben megmaradt a közpark funkció. Vajda Viktor hírlapi cikke a kert története szempontjából fontos pillanatban, 1868 júniusában született. Az üvegházak már kiürültek, a város terjeszkedése már elért idáig, de még mindig a zöld parkjelleg dominált. Vajda meglátása szerint a park többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az iparosítás által okozott környezetszennyezést városi zöld terek folyamatos gondozásával lehet ellensúlyozni: „De a civilizáció, mely gyárkémények füstjei közt lebeg, itt is megháborítja az idillt. A kertet ugyanis több oldalról füstölgő gyárak környezik, melyek rossz szagú gőzükkel az egész környéket elárasztják és piszkos felhőket küldenek a kert fölé. De vigasztaljuk magunkat: ez az anyagi haladás lehelete! Ép e füst és gőz a zöld növényzet kettőztetett szorgalmú ápolására int bennünket. Egyik a másik kellemetlenségét ellensúlyozza, vagy legalább is enyhíti.” Az újságírás mellett sokat utazó Vajda másutt arról emlékezett meg, hogy nem csak az 1838-as árvíz menekültjeit, de az 1866-os porosz–osztrák háború sebesültjeit is ápolták a Ludoviceum akkor még mindig nem rendeltetésének megfelelően működő nagy épületében. Az Orczy-park első közparki évtizedei sokkal inkább a közelben levő, ma a Füvészkertnek helyet adó Festetics-kerttel állíthatók párhuzamba, amely a XIX. század közepén került egyetemi kezelésbe. A fenti cikk éppen a két kert összenyitásában látott nagy lehetőséget. 

A Pesti Napló 1871. július 30-i számában egy Argus álnéven működő újságíró igyekezett megragadni az Orczy-kert társadalmi valóságát, ami Vajda Viktor három évvel korábbi cikkéhez képest jelentős pusztulást mutat: 

„A múlt kertje ez, melyet saját ereje óv meg a végpusztulástól. A tarkító virágot hasztalan keressük, hisz az üvegház is, megunva életét az általános szomorú hanyatlásban, tavaly leégett. Rokkanó falai már csak ifjú diákok szellemi szárnyalásainak és írásgyakorlatainak megörökítésére állnak fenn. E vasárnapi napon is egy csoport gyerek áll előtte és szenet keres a roskatag romok közt. Mikor aztán valamelyik egy-egy holt üszköt talál, bemászik az alacsony előfalon és följegyzi, hogy: »Lakat Ferencz itt volt 1871. junius 11.« Vagy : „Itt mulattam én igen jól a Rudival kedden.« Az ifjú nemzedék írásbeli penzumai, melyeket e falak viselnek — amennyiben erotikus, sőt sikamlós tartalmuk közlésüket nem lehetleníti (sic!)— sokkal egyszerűbb és szegényesebb eszmekörről tesznek tanúságot, semhogy irodalmi megörökítésüket elvállalnók. Czafatos Béni elmondja, hogy a ki ezt elolvassa, hunczut. Konrad Kleider német nyelven kijelenti, hogy a ki az előbbi sort írta, (tehát Czafatos Béni) szamár… Egy »Eduárd« szükségesnek tartja a világ tudomására juttatni, hogy »Linka« szépleány, mi egy »Károly«-t hihetőleg lelke mélyében fölzaklatott, mert azt jegyzé föl : »nem igaz ez, de nem, semmi esetre sem, mert a Karolin sokkal szebb és ő engem szeret, kivel itt voltam a kertben.«“ 

1870 nyarán ennél rémisztőbb eseményeket is láttak a kert látogatói. „E. hó 10-én vasárnap, déli 12 óra után, az Orczy-kert üvegháza melletti lombos után két ferenczvárosi lakos, mindkettő asztalos, nyugodtan élvezé a hűs eső utáni léget, midőn egyszerre az egyiket kétségbeejtő rivalással egy egyén ragadta meg, s mellének nagy kést szegezvén, 5 forintot kért kölcsön. A megijedt asztalos rögtön keresgélni is kezdvén zsebében, 3 frtot át akart adni, de aztán lélekjelenléte visszatérvén, társa segítségével megragadta a rablót s viaskodni kezdettek. Viaskodás közben az elszánt rabló késével az egyiken oly mély vágást ejtett baloldalán, hogy az szörnyet halt, a másik pedig összevissza vagdaltan, fekve maradt. Mielőtt azonban a gyilkos a kertből kimenekülhetett volna, sikerült a kertet bezárni és a felriadt sétálók segítségével megfogni. A gyilkos, a bezárt „Két pisztoly“ vendéglő csavargó hausknechtje. Rögtön bekísértetett. Az áldozatok egyike, ki rögtön meghalt, családos és több apró gyermek atyja; a másik sebe is úgy halljuk, halálos volt.” (Forrás: Mi újság? Nefelejts 13. /1870/ 343.)

Az idézett leírások alapján az üvegház leégése nyomán új társadalomtörténeti réteg keletkezett a kerti tájban, amelyet szerencsére egy-egy kortárs meg is örökített.  

Élő rétegek: a park fái

Mindezzel együtt a park főszereplői közül a leglátványosabbak az ott élő fák. A nagyszámú vadgesztenye, nyugati ostorfa és japán akác mutatja, hogy a kertészetnek is megvannak a maguk divatfái. A legújabb trendet a füves terület és az Oktatási épület között levő ligetrészen élő ginkgo biloba csemete reprezentálja. A legnagyobb élmény talán a park Ludovika Főépület felőli végéhez közel élő kőrissel való közeli találkozás. 

Egy-egy magában álló fa törzsében levő ív utal arra, hogy az egyednek élete egy korábbi szakaszában több más fával kellett a fényért versenyeznie vagy éppen épület takarásából tört a fény felé. Vagyis a magányosan álló, sokszor monumentális módon kibontakozó fák éppen a legutóbbi évtizedekről szolgáltatnak információt.

Felhasznált irodalom

Kerttörténeti tudományos dokumentáció és örökségvédelmi helyszíni feltárás, szakvélemény.

Buza Péter: Bandusia forrása : századok ültenek el…Budapest, Városháza Kiadó, 2016. 

Csepely-Knorr Luca: Budapest közparképítészetének története a kiegyezéstől az első világháborúig. Budapest, Budapest Főváros Levéltára, 2016. 

Magyar Erzsébet: Budapest parkjai, 1870–1918 A szisztematikus városi zöldterület-politika megjelenése. Korall 53. (2013) 89-117.  

Mohay Borbála: Az Orczy-kert funkciói a megalakulását követő évtizedekben Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. (2018.) 57-72. 

Mohay Borbála: Kazinczy és az Orczy-kert. Irodalomtörténet 2015/3. 259-278. 

Nagy Lajos: Rácok Budán és Pesten 1686-1703. Tanulmányok Budapest múltjából 13. (1959) 57-101. 

Németh Ágnes: 1813 Pest város pályázatot hirdet a Városliget kialakítására Az angol tájparkoktól a német közkerteken át a közparkokig In Magyarország globális története a kezdetektől 1868-ig. Budapest, Corvina Kiadó, 430-434. [előkészületben]