Amikor 175 évvel ezelőtt, 1847. november 7-én – az 1848-as forradalom előtt utoljára – megkezdte munkáját a Magyar Királyság rendi országgyűlése, a szlovák nemzeti mozgalom vezetője, Ľudovít Štúr is megfogalmazta lapjában, a Slovenské národné novinyben a szlovák nemzeti igényeket és követeléseket Reményeink és kéréseink a közelgő országgyűléshez (Naše nádeje a žiadosti k nastávajúcemu snemu) címmel.
Štúr e cikkben kiállt az általános társadalmi változások mellett, szorgalmazta az úrbéres szolgálat és az úriszék eltörlését, a szabad királyi városok ügyének rendezését és országgyűlési szavazati jogának megadását, a törvény előtti egyenlőséget, a közteherviselést és a büntető törvénykönyv módosítását. Mindezek mellett természetesen szlovák nyelvi igényeket is megfogalmazott, ilyen volt az anyanyelvi oktatás a népiskolákban, a szlovák nyelvű képzés a tanítóképzőkben és a felsőbb iskolák vallásóráinak szlováknyelvűsége. Azt is szorgalmazta, hogy a felsőfokú oktatási intézményekben a szlovák nyelv rendes tárgyként szerepeljen, különösen a lelkész-, jogász-, földmérő- és orvosképzésben, az istentiszteletek nyelve az anyanyelv legyen, ne kötelezően a magyar, valamint szorgalmazta, hogy a bíróságokon és általában az igazságszolgáltatásban is használni lehessen a szlovák nyelvet.
Egy harcos szlovák követ
Ľudovít Štúr ekkoriban nem pusztán újságíró volt, hanem Zólyom szabad királyi város képviseletében a pozsonyi országgyűlés egyik követe is. A kortársak visszaemlékezéseiből úgy tudjuk, hogy a fenti követeléseket nem csak szlovák nyelvű lapjában közölte, de a diéta alsóházának üléstermeiben is képviselte. Ahogy Daniel Lichard írja: „Štúr követsége szálka volt a magyar fél szemében, de a szlovákok büszkén nézték, hogy a magyar nyelvet tökéletesen tudó Štúr milyen bátran lépett fel követként. Öröm volt látni, ahogy Zólyom városa érdemes követe […] bal kezével szablyájára támaszkodva, tiszta magyar nyelven beszélt, az országgyűlés termének utolsó sarkáig is elérő férfias hangon, szigorúan feddve ellenfeleit. […]. Štúr minden fontosabb országggyűlési kérdésről szólt, de különösen az örökváltság kapcsán, amelyért lapjában ügyesen harcolt, és a szlovák nemzet jogaiért, amikor a nemzeti iskolák ügye előkerült.“ Štúr követségével kapcsolatban máig ez az ábrázolás, a szlovák nemzetet bátran reprezentáló, a magyar politikusokkal egyenrangú félként szembeszálló férfi képe maradt fenn.
Épp ezért különös, hogy mindeddig csak igen kevés figyelem jutott Štúr tényleges követi tevékenységére. Štúr ugyanis ekkor – életében először – nem kívülről kritizálta a magyar politikai rendszert, hanem annak része volt, azaz országgyűlési képviselőként funkcionális értelemben is politikusnak tekinthető, ugyanakkor az ezzel kapcsolatos források jelentős része „elfelejtődött”. A legjobb példa erre, hogy a szakirodalom öt országgyűlési beszédéről tud, ugyanakkor más forrásokból kiderül, hogy Štúr ennél jóval többször, legalább tizenegy alkalommal szólalt fel az országgyűlés tárgyalásain. Nem elemezték eddig Štúr Zólyom városától kapott követi megbízólevelét és követutasítását, illetve saját követi tevékenységét bemutató követjelentéseit sem.
Forrás: madari.sk
Zólyom szabad királyi város követe
Az 1848 előtti történelmi Magyarországon egy országgyűlési politikus tevékenysége nagymértékben különbözött a ma ismert politikusi szereptől. Ekkoriban ugyanis Magyarországon a nemesi vármegyéknek gyakorlatilag politikai monopóliumuk volt, a megyei követek mellett a többi országgyűlési szereplő a szavazásokon gyakorlatilag súlytalan volt. Hogy ezt érzékelni lehessen, elég megemlíteni, hogy míg valamennyi vármegye egy-egy saját szavazattal rendelkezett, addig a szabad királyi városok követeinek (akik 1847-ben Štúrral együtt 72-en voltak jelen az országgyűlésen) együtt volt egyetlen szavazatuk. Ám az, hogy Štúr szavazatával nem befolyásolhatta a törvényhozást, nem jelenti azt, hogy teljesen súlytalan lett volna: felszólalási joga ugyanis volt, amellyel legalább 11 alkalommal élt is.
Egy országgyűlési követ felszólalását azonban korlátok is szabályozták. A korban ugyanis az adott követ nem beszélhetett megkötések nélkül, szabadon: választói előre megszabták, hogy milyen kérdésben milyen álláspontot kell képviselnie, és ha ettől eltért, szélsőséges esetben akár vissza is hívhatták. Az erről szóló források Štúr követi tevékenységének ismeretlen rétegeit bonthatják ki. Štúr ugyanis Zólyom városának még a megválasztása előtt küldött – követnek ajánlkozó, magyar nyelvű – levelében ugyan a „Szláv politikai hírlap” szerkesztőjeként mutatkozott be, ám programja egyáltalán nem kapcsolódott a szlovák nemzeti mozgalom célkitűzéseihez: Štúr a követutasítás (ekkor még meg nem határozott) előírásai mellett kizárólag a szabad királyi városok jogainak bővítését említi célzott törekvésként.
Štúr megválasztása után Zólyom városától egy konzervatív követutasítást kapott, viszont azt is előírták neki, hogy a reformok közül támogassa az arányos közteherviselést, az ősiség eltörlését, a közoktatás átalakítását, a büntető és bányatörvénykönyv megalkotását, a kereskedelem fejlesztését és a városok szavazati jogának és a városok belső politikai átalakításának a kérdését is. E források tehát azt mutatják, hogy Štúr, ha szimbolikus értelemben tekinthető is szlovák nemzeti követnek, funkcionális szempontból városi követ volt.
E kettősség tükröződik Štúr beszédeiben is. Štúr először 1847. november 17-én szólalt fel a szabad királyi városok szavazati jogával kapcsolatban, de állást foglalt a közteherviselés mellett, és hozzászólt az úrbéri kérdéshez (a jobbágyak megváltakozásához) is. A negyedik szónoklatot a magyar nyelvről szóló törvény tárgyában mondta el – és általában ezt, a szlovák nyelv védelmét szolgáló beszédet szokták a leggyakrabban idézni Štúr követsége kapcsán. Fontos viszont kiemelnünk egy körülményt, mégpedig azt, hogy Štúr nem a tényleges országgyűlési vita alkalmával szólalt fel, hanem azt követően, nem sokkal a szavazás előtt, amikor érdemi lehetőség már nem volt a törvényszöveg megváltoztatására (ezt magyar kortársai közül többen is szemére vetették). Ötödik felszólalásakor Kossuth indítványát támogatva amellett érvelt, hogy a városok szavazati jogát és a városok rendezésének kérdését együtt s egymástól elválaszthatatlanul tárgyalják, ami ellentétben állt a városi követek azon korábbi törekvésével, hogy a szavazati jogot a városi reformtól függetlenül kapják meg. Következő szónoklatával azt a javaslatot támogatta – kifejezetten lelkesen –, amely továbbra is tiltotta a zsidók bányavárosokban történő letelepedését. Később az arányos közteherviselésről, az úrbérről és a királyi főpolgármester fizetésének a módjáról beszélt, 1848. március 13-án pedig újra a szabad királyi városok szavazati jogának érdekében szólalt fel. A városok jelentőségét történelmi múltjukra hivatkozva emelte ki, s egyik példájában még Csák Máté is előkerült. A középkori magyar főúr – akit a szlovák mozgalom ekkoriban egyre inkább szlovák nemzeti hősként igyekezett láttatni – ugyanis Štúr szerint épp e városokra támaszkodva harcolt az idegen befolyás ellen. Utolsó ismert felszólalása március 20-án volt a sajtótörvény kapcsán, amikor a rendkívül magas, 20 000 forintos kaució csökkentése mellett állt ki.
Štúr és Kossuth
Štúr országgyűlési szereplésével kapcsolatban ugyanakkor nem kerülhetjük meg azt a kérdést sem, hogy milyen volt ekkor a kapcsolata a „nagy ellenféllel”, Kossuth Lajossal? Egy cseh kortárs, Jozef Václav Frič így számolt be emlékirataiban erről: „A nagy Lajos egyszer Pozsonyban félrehívta a mi Ludevitunkat, és melegen megdicsérte egy tüzes beszédéért, melyet az elnyomott nép érdekében mondott, és amellyel a helyi gyülekezetben megbotránkozást váltott ki a mágnásokból álló többség körében. De nem csak nyíltan helyeselt, miközben Štúr beszélt, hanem ő volt az egyetlen, aki megszorította a kezét, míg a többiek, a szlovák népvezér merészségén megütközve, hallgattak. »Ne engedje magát megfélemlíteni« – mondotta neki Kossuth – »ellenkezőleg, segítsen nekem abban a törekvésemben, hogy megtörjem az önző mágnások ellenállását, és meg fog győződni róla, hogy egyformán a szívemen viselem saját népem és az ön népének szenvedéseit, melyeket csupán kéz a kézben haladva enyhíthetünk.« Ez, sajnos, csak pillanatnyi és múló közeledés volt, de elégséges ahhoz, hogy két különböző nép képviselője tiszteletet ébresszen egymás iránt.”
Forrás: Zahorán Csaba felvétele (2014)
Ez a történet azonban sajnos inkább Frič élénk fantáziájáról, semmint Štúr és Kossuth tényleges politikai szövetségéről szól. Frič ugyanis bizonyosan nem lehetett szem- és fültanúja az esetnek, hiszen amikor életében először 1848 tavaszán Magyarországra, Pozsonyba érkezett, Štúr már elhagyta a várost. Štúr és Kossuth találkozását tehát ő maga személyesen nem láthatta, és a történetét is csak később, valószínűleg magától Štúrtól hallhatta. Emlékirataiba viszont csak négy évtizeddel később, az 1880-as években jegyezte le. Eddigre Frič maga is sokat változott: a magyar forradalom ellen fegyvert fogó cseh diákból jó magyar kapcsolatokkal rendelkező, a nemzeti megbékélést sürgető idős író lett. De Kossuth és Štúr korábbi viszonyából is arra következtethetünk, hogy Frič inkább a fantáziáját hívta segítségül e jelenet megformálásakor. Hiszen Štúr 1840-es évekbeli leveleiben Kossuth mint „a pesti dühöngő” vagy „a pesti fanatikus” szerepel, viselkedését pedig csak „kossuthi barbárságként” jellemzi. Az országgyűlés üléstermében sem először találkoztak: Štúrt ugyanis szlovák nemzeti tevékenysége miatt az evangélikus egyház számos alkalommal idézte vizsgálóbizottság elé, ahol Štúr egy levele szerint „Kossuth egy személyben vádló, diktátor és bíró is volt.” Az is szinte bizonyosan kizárható, hogy Kossuth Štúrhoz mint egy nemzeti közösség hozzá hasonló vezetőjéhez lépjen oda, mégpedig azért, mert jól tudjuk, hogy Kossuth (államelméleti meggyőződése miatt) soha nem tekintette nemzeti közösségnek a szlovákokat.
Érdemes kiemelni ugyanakkor azt is, hogy Štúr követjelentése szerint jelen volt az április 11-én lezajlott utolsó országgyűlési ülésen is a Prímási palotában, ahol az uralkodó szentesítette a törvényeket. Ez pedig a március 20-án az országgyűlésen elmondott beszédével együtt hitelteleníti azon történetírói hagyományt, amely szerint Štúr már március 16-án éjjel elmenekült Pozsonyból, mégpedig azért, mert Kossuth és Batthyány a rendőrséggel el akarta fogatni.
Látható tehát, hogy vannak eltérések a szlovák néptribunus és Štúr tényleges követi működése között. Valójában egy olyan követ képe bontakozik ki előttünk, aki következetesen, aktívan védte és képviselte küldői és általában a szabad királyi városok érdekeit, és a társadalmi változásokért is fellépett. A szlovák nyelvű iskolák és istentiszteletek érdekében elmondott beszéde pedig (amellyel ugyanakkor a törvényszöveg megváltoztatására már nem volt lehetősége) az 1848 előtti szlovák szimbolikus politika legfontosabb lépése volt, hiszen a magyar rendi parlamentarizmus történetében először (és utoljára) hangzott el a diétán olyan beszéd, amelyben a szónok megjelenítette a szlovák anyanyelvűek érdekeit.
Szakirodalom
Demmel József: A szlovák nemzet születése. Ľudovít Štúr és a szlovák társadalom a 19. századi Magyarországon. Kalligram, Pozsony, 2011.
Ľudovít Štúr: A szlávok és a jövő világa. Válogatott írások és beszédek. Szerk.: Demmel József. Pozsony, Kalligram, 2012.
A cikk szlovák verziója a Historická revue 2015/10. számában jelent meg (Poslanec Štúr na uhorskom stavovskom sneme).
Nyitókép: A magyar országgyűlés épülete Pozsonyban. Forrás: Zahorán Csaba felvétele (2012)
