Kosztolányi Dezső Édes Annája irodalmi remekmű. Több nyelvre is lefordították, érettségi tétel, kötelező olvasmány, mondhatni a magyar nemzeti kollektív tudás része. Az Édes Anna a valóságban is megtörtént eset, sőt az írót nemcsak egy, hanem több korabeli bűnügy is inspirálhatta. Kosztolányiné ugyan magáénak vallja a regény ötletét, visszaemlékezésében részletesen ki is fejti a számára tökéletes cseléd képét, akit tulajdonképpen egy robotként ábrázol, viszont az efféle „élő” háztartási gépet veszélyesnek, bármilyen kiszámíthatatlan cselekedet elkövetésére alkalmasnak tartotta.
Az Édes Anna megjelenését követően, 1926-ban egy ügyvéd, Vámos Henrik is reflektált a mű alapötletére. Egy Kosztolányinak írt levelében elmesélte védence, Schmidt Anna történetét, majd készségesen felajánlotta segítségét a Kísérleti Kriminológiai Osztályon készült környezettanulmány, illetve a peranyag felkutatásában. (Az osztály a Tanácsköztársaság alatt, 1919 tavaszán annak érdekében jött létre, hogy kivizsgálják a bűnügyi eseteket, és feltárják a bűnözők társadalmi, szociális hátterét, indíttatását, és a megfelelő büntetést szabják ki rájuk.) Az ügyvéd által emlegetett Schmidt Anna históriája a sajtóban is nyilvánosságot kapott. A Vörös Újság augusztus 2-i számában Bűn vagy társadalmi hatás címmel megjelent egy írás, amelyben a szerző két bűntényt – két, gazdáikat meggyilkoló cseléd esetét – hasonlította össze. Az egyik tettes Schmidt Anna, a másik Kovács Magdolna volt.
Schmidt Anna története
Schmidt Anna a belvárosban, a lipótvárosi Báthory utca 6-os számú házában szolgált, a közönséget sokkoló gyilkosságra pedig 1919. május 30-án került sor. A bűntény pontos körülményeit a korabeli lapok alapján rekonstruálhatjuk. A Schiller család szomszédjának szolgálója segélykiáltásokra lett figyelmes. A szomszéd szolgáló látta Schiller Henriknét, aki menekülni próbált, de valaki mintha hátulról visszarántotta volna az előszobába, és bezárta az ajtót. A szomszédasszony cselédje még azt is hallani vélte, hogy Schillerné a cselédje nevét, az Anna nevet emlegeti. Schillerné ugyan túlélte a támadást, de később, a Szent Rókus Kórházban belehalt sérüléseibe. A cselédlány tucatnál is több, 16–17 fejszecsapást mért asszonyára. A sajtóbeszámolók alapján a támadás után lopni próbált, éppen gazdája értéktárgyait szedte össze, de mivel a szomszédság közbe lépett, Anna kénytelen volt elmenekülni. A feltehetően zavarodott lány gyorsan férfiruhába öltözött, üldözői elől az ágyba bújt, ott találták meg a hatóság emberei. Utólag kiderült, hogy a cseléd meglopta munkaadóját, feltételezhetjük, hogy emiatt következett be a gyilkosság.
A másik Anna – Kovács Magdolna
A másik, hasonlóan súlyos bűntettel vádolt elkövető, azaz az Édes Anna másik lehetséges ihletője Kovács Magdolna volt. A cselédlány 1919. február 25-én, a Népszínház utca 28-as számú, kétemeletes bérház egyik emeleti lakásának hálószobájában követett el gyilkosságot. A jómódú magánzónőt, Basch Lajosnét, leánykori nevén Fürst Etelt, egy kávéházi ügynök és fuvarvállalkozó 56 éves feleségét kegyetlenül, egy kézi baltával ölte meg. Bár civilek érkeztek először a házhoz, de a bűntett helyszínéül szolgáló épületet azonnal lezárták, és értesítették a rendőrséget. A kiérkező rendőr felrohant az emeletre és berontott Basch Lajos háromszobás polgári lakásába. Az áldozat ekkor már a hálóban feküdt, a rend őreinek első dolga volt mentőt hívni, de mire a segítség megérkezett, Baschné Fürst Etel már halott volt. A nyomozás gyorsan eredményt hozott: a bűntény elkövetésének napján Kovács Magdolna a Népszínház utca túlsó oldalán található Magyar Agrár és Járadékbank egyik fiókjában 7000 koronás bankbetétből 20000 korona készpénzt akart felvenni. Feltehetőleg azért ennyit, mert analfabéta volt, és nem tudta elolvasni a betétkönyvön feltüntetett pontos összeget. A lány azt hazudta a hivatalnokoknak, hogy asszonya betegen fekszik, ezért őt küldte maga helyett a bankba. Az alkalmazottak azonban gyanút fogtak, kérdőre vonták, majd abban egyeztek meg, hogy a délután folyamán dr. Halasi Gyula pénztáros és Janovicz hivatalnok kiszállítják a pénzt Baschné otthonába. A helyszíni kihallgatás során napvilágra került, hogy a „a cseléd régi tolvaj”. Volt egy szeretője, a nála nyolc évvel fiatalabb Fehér József, akinek a biztatására évek óta lopott asszonyától, az így szerzett pénzt pedig a kedvesének adta.
Kovács Magdolna a gyilkosság idején 37 éves, cseléd, református, pusztaorgoványi származású, budapesti lakos volt. Az írástudatlan cselédről a Kísérleti Kriminológiai Osztály fennmaradt anyagai között található egy kis papír, amelyre a pszichológus feljegyzést írt. Ebben megpróbálta megmagyarázni a cselédlány tettét. A feljegyzés szerint a lány szorgalmas, dolgos „ragaszkodó cseléd typus” volt, aki „zavarában és a feljelentéstől való félelmében asszonyát, kit szeret –, baltacsapásokkal” megölte.
A gyilkosság utáni hetekben, 1919. február 25-től március 11-ig Magdolnát előzetes letartóztatásban, majd március 11-től vizsgálati fogságban tartották a Basch Lajosné Fürst Etel ellen elkövetett szándékos emberölés és lopás vádjával. Kovács Magdolna beismerte a lopást, és azt, hogy heves szóváltást követően kegyetlenül megölte gazdasszonyát. Fehér József a tárgyaláson végig tagadta a felbujtás és bűnrészesség vádját. A vádlottak fellebbeztek, 1921-ben Kovács Magdolna fegyházbüntetését 14 évre, míg Fehér József ítéletét egy év letöltendő börtönbüntetésre módosította a Kúria, túl enyhének tartva a két vádlottra korábban kiszabott büntetés mértékét. Magdolna egy időre a márianosztrai börtön lakója lett.
A „tolvaj cseléd”
Mind a két történetben megjelenik a lopás vétsége. Magdolna és Anna is huzamosabb ideig megkárosította gazdasszonyát, az éveken át tartó sorozatos lopás jól illeszkedett a korabeli, a „tolvaj cselédre” vonatkozó sztereotípiába. Ez a vád sokszor egyféle játszma része volt a gazda–cseléd viszonyban. A munkaadót olykor a bosszú vezérelte, amikor tolvajlással vádolta szolgálóját, ha az felmondott, mert nem fizették ki a bérét, vagy embertelenül bántak vele. Az is előfordult, hogy a munkaadó különböző értéktárgyakat csempészett a szolgáló holmija közé, vagy nem létező károkat vont le a béréből. Egy esetleges feljelentéstől tartva az alkalmazott kénytelen volt alávetni magát a gazda szeszélyeinek. A bűnügyi statisztikák szerint a bejelentések 30%-a rosszindulatú rágalmazáson alapuló, hamis vádaskodás volt.
A lopás a cselédek kapcsán a legtöbb irodalmi munkában megjelenik. Kosztolányi könyvében a rendőrök is szkeptikusak voltak Annával kapcsolatban – a regény egyik meghatározó jelenete, ami már a gyilkosságot követően olvasható szintén a lopás kérdéskörébe enged betekintést. Anna holmiját átkutatják, lopott tárgyakat keresve, ám nem találnak semmit. A cselédek és a lopás kérdéskörére a napi sajtóban is számtalan példát találhatunk, ugyanis az írók, zsurnaliszták kiemelt figyelmet szenteltek a cselédek által elkövetett lopásoknak. A kortárs szépirodalom is megerősíti ezt a sztereotípiát. Írásaikban kriminalizálják a cselédeket, megalkotják a tolvaj cseléd kategóriáját, illetve a cselédlopás kifejezést, ami derogáló, negatív jelentéssel bír. Sőt a „házi lopás” külön kategóriát képezett a büntetőtörvénykönyvben is. Nehéz volna pontosan meghatározni, hogy a hírlapok vagy a fiktív szövegek mennyiben túloznak, de az biztos, hogy a Btk. külön intézkedett az efféle bűnesetekről. A házi lopás, „aki az ellen, kinek szolgálatában vagy fizetésében áll, vagy háztartásban él, vagy utóbbival közös háztartásban élő hozzátartozók ellen követ el lopást, csak a szolgálatadó, a ház feje, vagy pedig a sértett fél indítványára vonathatik bűnvádi eljárás alá”. (Nemes Sándor: Gyakorlati nyomozás. 1943. 147.) Ha a cselédet gazdája lopással vádolta, rendőrt hívott, de a rendőr addig nem cselekedhetett, amíg a nyomozás nem vette kezdetét. Ennek értelmében nem kutathatta át a gyanúsított holmiját, az őrsre is csak akkor vihette be, ha a cseléd önszántából vele tartott. Továbbá a rendőrség különös figyelemmel kísérte a cselédek csoportjának tevékenységét, razziákat tartott, és meg akarta reformálni a cselédügyet, annak érdekében, hogy felügyeletét a cselédekre is kiterjeszthesse. Tehát azért, hogy a munkaadóknak megfelelő cselédjük legyen, a rendőrség mintegy részt vett a „jó cseléd” megalkotásában, a „rossz cselédekkel” pedig leszámolt.
Az Édes Anna történetének kulcskérdése a feszültségekkel teli, ellentmondásos cseléd–gazda kapcsolat. A cseléd fizikailag egy térben élt a munkáltatóval, a háztartás, de nem a család tagja volt. Alá-fölérendelt helyzetében hajnaltól éjszakáig köteles volt teljesíteni a gazda minden kívánságát, kielégíteni az igényeit, ellátni a szükségleteit. Alázatosan és tisztelettudóan kellett viselkednie egy olyan lélektani szituációban, amikor mindenről tudott, ismerte a házi titkokat és a takargatni kívánt bűnöket. Ezek az ismeretek azonban nem növelték a tekintélyét, hanem inkább azzal ellentétest hatást váltottak ki. A cselédtől feltétlen udvariasságot és diszkréciót vártak el, miközben valódi véleményét folyamatosan lepleznie kellett. Gyakran bizalmas, sőt a gazda biztatására, kényszerének engedve szerető is volt, de a külvilág előtt vissza kellett vedlenie egyszerű szolgálóvá, ez a szerepváltás pedig óriási, ha nem elviselhetetlen érzelmi megterhelést jelenthetett. Emellett a cseléd nap mint nap szembesült a saját silány életminősége, szűkös anyagi viszonyai és a vele egy fedél alatt lakó munkáltatók kényelmes körülményei között tátongó különbséggel. Az Édes Annák nyilván sokszor feltették maguknak azt a kérdést: miért jár neki mindaz a luxus, amelyben él, s nekem miért nem? A válasz nyilvánvaló és kézenfekvő volt: a másik csupán szerencsésebb.
Az „Édes Anna-esetekből” is kitűnik, hogy a lopás vétsége a cselédek körében gyakori véteknek számított – erre engednek következtetni a fogolytörzskönyvek adatai és a Btk-ba bevezetett házi lopás vétsége is. A tolvaj cselédek az értéktárgyak eltulajdonításakor feltehetően elégtételt (is) vettek gazdasszonyaikon. Ez azonban nem kompenzálta a folytonosan szembeötlő társadalmi igazságtalanságot, ami a cseléd alávetett és kiszolgáltatott, s a gazda privilegizált helyzete közötti különbségből fakadt. Magdolna szeretője kedvéért lopott gazdasszonyától. A férfi a harmincas éveiben járó cseléd házassági vágyára tapintott rá, hitegette, majd átverte. A nő a férfiért mindenre képes volt. A cselédek, ahogy Magdolna is, a fővárosban összegyűjtötték a hozománynak valót, hiszen a korszakban a házasság jelentette egy nő számára a presztízst és a biztonságot. A cselédek két nagy csoportja – a pár évet szolgáló fiatal lányok, valamint a több évtizede szolgáló, idősödő hajadonok – közül Magdolna a másodikba esett, vagyis az öregedő, a cselédszakmában megrekedtek csoportját gyarapította. Minden bizonnyal napi szinten irritálta az a tény, hogy míg gazdasszonya magától értetődően, minden erőfeszítés nélkül élvezhette a házasság biztonságát, az áhított célért neki évekig kellett nélkülöznie és kuporgatnia, s még így sem volt biztos, hogy vajon valaha is révbe ér? A hosszú idő alatt felhalmozódott feszültség egy drámai, stresszel telített pillanatban könnyen robbanáshoz vezethetett. Kosztolányi regényében erre a cseléd–gazda kapcsolatból eredő feszültségre reflektált a korszak egyik legnagyobb társadalmi problémáján, a cselédkérdésen belül.
Nyitókép: cseléd a századelőről. Forrás: Fortepan / Schmidt Albin
