A karintiai népszavazás – a szlovénség legnagyobb történelmi traumája?
Szlovéniában 2020. október 10-én emlékeztek meg a karintiai népszavazás századik évfordulójáról. A szlovén fél számára máig traumatikus referendum eredményeképpen a történelmi Karintia tartomány jelentős szlovén többségű területei kerültek a megalakuló Osztrák Köztársasághoz. Az első világháborút követően tehát nem valósulhattak meg a minden szlovén egy államban való egyesítését célzó 1848-as elképzelések. A létrejövő Szerb−Horvát−Szlovén Királyságnak nem sikerült megakadályoznia, hogy a győztes nagyhatalmak egyikeként az Olasz Királyság megszerezze a szlovének lakta területek nyugati sávját, illetve a vesztes Magyarországon is maradtak szlovén többségű falvak. A szlovén közvélemény azonban a karintiai szlovének többségének országhatárokon kívülre kerülését élte meg a legnagyobb veszteségként. A népszavazás emlékezetét különösen keserűvé teszi, hogy azon számos szlovén szavazott a nemzettársaikkal való egyesülés, vagyis a Szerb−Horvát−Szlovén Királysághoz való csatlakozás ellen.
Az első világháborút követően Rudolf Maister szlovén tábornok csapatai katonai erővel szerezték meg Maribor városát és ezzel Stájerország Dráva és Mura folyók közötti területeit. Ennek a körülménynek kulcsfontosságú szerepe volt az addig a Magyar Királysághoz tartozó muravidéki területek délszláv államhoz csatolásában is. Karintiában azonban késeinek bizonyult a katonai beavatkozás, a nagyhatalmak képviselői népszavazás kiírását rendelték el a tartomány szlovén többségű vidékeinek nagy részén. Az erre kijelölt területet A- és B-zónára osztották. Az A-zónában 95%-os részvétel mellett végül a szavazók 59%-a – azaz az itteni lakosság legalább 70%-át kitevő szlovén anyanyelvű népességnek is legalább a harmada – Ausztria mellett tette le a voksát. Több helyütt felmerült a csalás gyanúja, ám a jugoszláv fél is hamar belátta, hogy az eredmény túl egyértelmű volt ahhoz, hogy a választások megismétléséről meg lehetne győzni a nagyhatalmak képviselőit. A korábbi megállapodás értelmében az A-zóna Ausztriához való csatlakozásával a jóval kisebb, északi B-zónában már nem is kellett népszavazást kiírni.
A karintiai népszavazás centenáriuma kiemelt téma volt a közmédiában és általában a szlovén sajtóban, annak kutatói pedig nagy olvasottságú cikkekben, komoly érdeklődést kiváltó műsorokban osztották meg a témával kapcsolatos legújabb eredményeiket. A sajtóban a karintiai szlovén kisebbség helyzete is nagyobb figyelmet kapott, képviselőiket számos alkalommal kérdezték meg a száz évvel ezelőtti eseményekről és arról, hogy miként látják aktuális helyzetüket és jövőjüket. A megkérdezettek kiemelték a centenárium alkalmából megtartott klagenfurti (celoveci) közös állami megemlékezés szimbolikus jelentőségét. Az eseményen az osztrák államfő részben szlovén nyelven elmondott beszédében ugyan emlékeztetett arra, hogy a száz évvel azelőtti népszavazáson sok szlovén is az Ausztriához való csatlakozásra voksolt, ám az „alkotmányos jogok megvalósításával kapcsolatos mulasztásokért” nyilvánosan bocsánatot kért az ausztriai szlovénektől, amire korábban nem volt példa.
A járványügyi korlátozások miatt a népszavazás századik évfordulójára tervezett konferenciák többségét elhalasztották, ám több monográfia és tanulmányok sora jelent meg, melyek megvilágítják a téma számos eddig ismeretlen részletét. Ezek a munkák feltárják − többek között − a párizsi béketárgyalások előkészítésének Karintiával kapcsolatos eseményeit, a gazdasági, infrastrukturális megfontolások jelentőségét, az Olasz Királyság képviselői és Woodrow Wilson amerikai elnök szerepét, kiemelve, hogy Karintia sorsa mennyire összefüggött Dél-Tirol Olaszországhoz való csatolásával. Wilson elnök népszavazás melletti kiállásának sorsdöntő mivoltát újabb forrásokkal sikerült alátámasztani, az amerikai fél meggyőzéséhez vezető diplomáciai manőverek mellett fény derült arra is, hogy abban milyen fontos szerepet játszott, hogy az osztrák fél képviselői a szlovéneknél jóval tapasztaltabbak voltak.
A népszavazás körülményeinek jobb megértéséhez járultak hozzá azok a szerzők, akik az elnémetesítési törekvések eredményeit vizsgálták, illetve a különböző osztrák örökös tartományok szlovén elitjei közötti különbségeket vették górcső alá, kiemelve, hogy Karintiában csak közvetlenül az első világháborút megelőző időszakra alakult ki valamiféle egyensúly az ottani német- és szlovénajkú elit között. Ezek a tanulmányok rávilágítanak arra, hogy a Karintiát Krajnától és Stájerországtól elválasztó Karavankák hegyvonulatai nemcsak fizikai, de mentális határt is képeztek a szlovének között. Új források feltárásával eddig nem ismert részletek derültek ki Ljubljana és Bécs kapcsolatairól, a kétoldalú határmegállapítás lehetőségéről, amit kezdetben az osztrák kancellár sem vetett el. A történészek között a karintiai veszteséggel kapcsolatos fő vitatéma évtizedek óta változatlan. Szlovéniában is arról folyik a diskurzus, hogy a terület végső hovatartozásában valójában mekkora szerepe volt a katonai erő alkalmazásának. A szlovén történészek a népszavazás eredményét elsősorban a németesítő törekvésekkel, a gazdasági érdekekkel és a sikeres osztrák propagandával magyarázzák, mely a szlovén közösség tagjait jórészt anyanyelvükön győzködte, többek között az örökös tartomány felosztásának gazdasági következményeivel, valamint a fiatalok jugoszláv hadseregbe való besorozásával riogatva őket, illetve sikeresen apellálva a tartományhoz való tartozás tudatára.
A szlovének Karintiára a szlovénség bölcsőjeként tekintenek, a tartomány a szlovén történelmi tudatban a XIX. század óta foglal el kiemelt helyet, mint a koraközépkori Karantánia, az alpesi szlávok államalakulatának mitikus központja. A karintiai veszteséget a szlovénség legnagyobb történelmi traumájává az tette, hogy miközben a második világháború után a titói Jugoszlávia szlovén tagköztársasága nyugaton újonnan szerzett, jelentős szlovénlakta területeket integrálhatott, addig a nagyhatalmak Ausztria 1920-as határainak megőrzése mellett döntöttek, azaz Jugoszlávia északi határai változatlanok maradtak. A centenáriumi megemlékezések rávilágítottak arra, hogy a karintiai területek elvesztése a szlovénség számára máig fájó nemzeti trauma, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a történelmi Karintia mintegy tizedét kitevő délkeleti régió mindenféle népszavazás nélkül a délszláv államhoz került, és napjainkban is a Szlovén Köztársaság részét képezi.
