150 évvel ezelőtt, 1870. január 11-én egy kétezer lakosú felső-magyarországi kisvárosban, Turócszentmártonban (ma: Martin) nyomdát alapított egy helyi ügyvéd, Ján Kohút. Ez önmagában még aligha tűnik olyan jelentős eseménynek, hogy megemlékezzünk a jubileumáról. Ha azonban hozzátesszük, hogy ezzel a lépéssel jöttek létre a dualista Magyarországon a modern, önálló szlovák társadalmi nyilvánosság infrastrukturális alapjai, és innentől számíthatjuk a magát a magyar nyilvánossággal szemben megfogalmazó szlovák nemzeti sajtó valódi önállóságának kezdeteit, már rögtön érdekesebben hangzik a történet. Arról nem is beszélve, hogy a szlovák nemzeti mozgalom „strómanja”, az alapításhoz szükséges hivatalos engedélyeket kijáró intézőembere nem egy elkötelezett szlovák politikus, hanem az országot kormányzó – magyar – Deák-párt első embere volt.
1868. november 9-én Justh József országgyűlési képviselő, a Deák Ferenc által vezetett magyar kormánypárt elnöke (mai értelemben véve: a kormánypárt parlamenti képviselőcsoportjának frakcióvezetője) levelet kapott Fest Imre helyettes államtitkártól, amelyben arról tájékoztatták, hogy az általa kérvényezett turócszentmártoni nyomda megalapítását a miniszter engedélyezi. Nemsokára létre is jött a nyomda Kníhtlačiarsky účastinársky spolok (Könyvnyomtatási Részvénytársaság) néven, amelyben viszont Justh, a kérvényező már semmilyen szerepet nem vállalt. Az első igazgató, a már említett, Ján Kohút lett, azonban még ő is strómannak tűnik: a tényleges vezető ugyanis nem más volt, mint az 1848–1849-es forradalomban a magyar kormány ellen szlovák fegyveres csapatokat vezető, a Schmerling-provizórium idején liptói főispánná kinevezett Ján Francisci. A nyomda jelentőségét a szlovák nemzeti mozgalom szempontjából aligha lehet túlbecsülni. A Justh által engedélyeztetett nyomda a szlovák nemzeti mozgalom legfontosabb infrastrukturális háttérintézménye lett: itt jelent meg az ekkor Turócszentmártonba költöztetett legfontosabb szlovák közéleti-politikai napilap (amely évtizedekig egyedül jelentette a szlovák politikai sajtót), a Národnie novinyra („Nemzeti Újság”) átkeresztelt Peštbudínské vedomosti. De a Matica slovenská is itt nyomtatta fennállása alatt valamennyi kiadványát, és a nyomda a kulturális intézmény bezárása után is folyamatos megjelenési lehetőséget biztosított a szlovák nemzeti mozgalom tagjainak. A helyi magyar politikusok kifejezetten ártalmasnak tartották az intézményt, amely szerintük „sikeresen terjeszti a pánszlávizmust”, hiszen a szlovák nemzeti mozgalom tagjainak (a „pánszlávoknak”) „a kéz ügyben lévő nyomda” „veszélyes nyomtatványokat” terjeszt, amelyek ráadásul – az elvileg ezt figyelő – helyi hatóságoknak gyakran elkerülik a figyelmét.
Ugyanakkor nem azért fontos ez a nyomda, mert ekkor jött létre a szlovák nemzeti mozgalom sajtója, hiszen létezett az már negyedszázad óta: Ľudovít Štúr 1845-ben alapította meg az évszázad talán legnagyobb hatású szlovák lapját, a Slovenskje národňje novinit Pozsonyban. A lap legnagyobb jelentősége – túl az elsőségén – az volt, hogy gyakorlatilag létrehozta, és széles körben használttá tette a szlovákot mint írott, irodalmi nyelvet. Ennek pedig óriási jelentősége volt a nemzeti öntudatosodás szempontjából, a szlovákul beszélők mint elképzelt közösség, és úgy is mint nemzet képzetének elterjedése szempontjából. A felső-magyarországi, szlovákok lakta vármegyékben a helyi szlovák közösséget éppen ez az újság kötötte össze egymással – a szlovákok szlovákul beszélték meg egymással a legfontosabb helyi és nemzeti ügyeket. A regionális közéleti diskurzus legfontosabb terepe tehát Zólyom, Liptó vagy épp Turóc vármegyében nem egy magyar – vagy esetleg német – lap, hanem az első szlovák újság lett, ahová a magyar, országos diskurzus legfeljebb kívülről szűrődhetett be.
Az 1848–1849-es események után következő évtizedek természetesen a szlovák társadalmi nyilvánosság számára is visszaesést hoztak. Jelent meg ugyan szlovákok által szerkesztett politikai lap, de Bécsben, cseh nyelven és gót betűtípussal – a szlovák társadalmi nyilvánosság szempontjából tehát nem tudta betölteni azt a szerepet, mint a korábbi újság.
1861-ben, némileg szabadabb politikai légkörben, a szlovák nemzeti mozgalomban ismét felmerült egy magyarországi kiadású, szlovák nyelvű politikai lap ötlete. Először Besztercebányán akart újságot kiadni a már említett Francisci, de a helyi politikai vezető, Radvánszky Antal ellehetetlenítette ezt a tervet – így végül az ország politikai központja, Pest-Buda mellett döntöttek, így jelent meg az újság Peštbudínské vedomosti („Pest-Budai tudnivalók”) címmel. A cím és a város kiválasztása mégis szimbolikus, hiszen a szlovák és a magyar politikai elit épp ekkor, 1861-ben állt a legközelebb a megegyezéshez és a konstruktív párbeszédhez. És szimbolikus épp ezért a váltás is, amely összefügg a nyomda történetével is. A turócszentmártoni nyomdát ugyanis elsősorban azért alapították, hogy legyen hol nyomtatni a Pestről elköltöztetett, és Národnie novinyre („Nemzeti Újság”) átnevezett lapot. A cím és a költözés is azt mutatja: a szlovák nemzeti mozgalom eddigre elengedte, hogy megpróbáljon megfelelni a magyar politikai elit elvárásainak, és vállalva a központtól való eltávolodás és ezzel a provincializmus veszélyét is, a szlovák nyelvterület közepére tette át a szlovák információs hálózat központját. Ekkor ugyanis nem csak a politikai napilap és szerkesztősége, de számos szlovák újság és számos szlovák értelmiségi is Turócszentmártonba költözött.
Már csak egy kérdés maradt a végére: miért segítette elő ezt a folyamatot a Deák-párt első embere, Justh József, miért járta ki magas rangú magyar politikusként, hogy a szlovák társadalmi nyilvánosság immár infrastrukturálisan is leváljon az országos közéletről, és kikerüljön a magyarországi sajtót felügyelő hatóságok látóköréből, nem mellesleg anyagilag is megerősítse ezzel a szlovák nemzeti mozgalmat, hiszen az addig nyomdára kifizetett pénz immár „házon belül” maradt? Az első válasz elvileg az lenne, hogy maga Justh is szlovák anyanyelvű volt. A korban ugyanis a magyar nemesi (politikai) és a szlovák anyanyelvi identitás együttes jelenléte („hungarus-tudat”) még tömegek számára jelentette a normalitást, a hétköznapi valóságot. Ugyanakkor önmagában ez még nem magyarázhatja tettét, hiszen Radvánszky Antalnak, aki – ahogy már szó volt róla – 1861-ben elüldözte Besztercebányáról a szlovák politikai lapot, ugyancsak szlovák volt az anyanyelve, sőt később elismert szlovák költő is lett. Justh némileg eltérő helyzetben volt: a helyi, politikai erőviszonyok ugyanis egészen mások voltak Radvánszky vármegyéjében, Zólyomban, mint Justhéknál, Turócban. Utóbbi helyen ugyanis már annyira erős volt a szlovák nemzeti mozgalom, hogy a helyi liberális magyar politikai elit riválisává vált. Justh úgy érezte, nem tudja legyőzni a színszlovák Turócban a szlovák nemzeti mozgalmat, ezért egy hibrid technikát választott: nyilvánosan támadta őket, hogy kifelé „jó magyarnak” tűnjön, titokban azonban támogatta őket, hogy némiképp csillapítsa helyi politikai ambícióikat. Ez a húzd meg – ereszd meg taktika az 1860-as években még jól működött, azonban épp a nyomda miatt visszafelé sült el. Az 1870-ben megalapított nyomda ugyanis számos, helyben kiadott és terjesztett sajtótermékkel – a politikai lapon kívül szépirodalmi, népművelő újságokkal, valamint elsősorban a helyi, turóci magyar politikusokat gúnyoló élclappal – szinte teljesen átvette az uralmat a Turóc vármegyei nyilvánosság fölött. Ez pedig oda vezetett, hogy a magyar politikai elit már 1872-ben alig bírta megtartani pozícióit a megyében, két évvel később pedig a magyar kormánynak kellett – a demokrácia és a jogállam szabályait figyelmen kívül hagyva – beavatkoznia. Ekkor gyakorlatilag kiiktatta az évszázadok óta Turócot vezető elitet – a Justh és a Révay családot és lekötelezettjeiket –, megakadályozva ezzel, hogy a szlovák nemzeti mozgalom átvegye a megyei hatalmat, és ezzel de facto létre tudjon hozni Magyarországon belül egy kis önálló autonóm szlovák nemzeti államot. De ez már egy másik történet.
Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete (Békéscsaba) – Szlovák Tudományos Akadémia, Történettudományi Intézet (HÚ SAV)
