Avagy a Real Madrid esete a sajtószabadsággal és a francia bíróságokkal
Az Európai Unió ötödik szabadságaként szokás emlegetni a bírósági iratok EU-n belüli szabad áramlását. Egy másik tagállamban hozott ítélet főszabály szerint érdemi vizsgálat nélkül végrehajtandó bármely más EU-s államban, s ez alól csak szűk körű kivételnek van helye – így például akkor, ha az ítélet végrehajtása egy tagállam közrendjét sértené. Az Európai Bíróságnak egy előtte fekvő ügyben most arról kell döntenie, hogy egy, a jó hírnév megsértése miatt kiszabott kártérítés (jelentős) mértéke olyan tény lehet-e, amely megalapozza a közrendi kivétel alkalmazását. Az ügyben hozott EuB döntés alapjaiban alakíthatja az uniós igazságügyi együttműködést.
Amint az Európai Unió iránt érdeklődők körében közismert, az Unió mint gazdasági (és nem politikai) közösség egyik alapvető mozgatója a ún. négy szabadság biztosítása és érvényesülésük garantálása. E négy szabadság jelenti az áruk, szolgáltatások, munkaerő (személyek) és a tőke szabad áramlását. A gazdasági kapcsolatok fejlődésével gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a termelési (és finanszírozási) tényezők ilyetén szabad mozgása természetszerűleg fogja maga után vonni a kapcsolódó jogviták számának megnövekedését is.
E helyzet kezelése végett a tagállamok előbb, már 1968-ban, az ún. Brüsszeli Egyezményben rögzítették azt a joghatósági rezsimet és végrehajtási rendszert, amely biztosította az ítéletek szabad áramlását az Unióban. A Brüsszeli Egyezmény, amelyet később felváltott a 44/2001/EK Tanácsi, amely a 1215/2012/EU rendelet, kiváló jogalkotói éleslátásról tanúskodott. Alapgondolata az volt, hogy elismeri a tagállamok jogrendszereinek egyenértékűségét – vagyis leegyszerűsítve azt, hogy minden tagállam jogrendszere garantálja ugyanazokat a minimum-standardokat, így a tagállamok igazságszolgáltatási rendszerei bátran megbízhatnak egymásban. Másrészt, az egyezmény rögzített egy olyan – egymást logikailag feltételező, zárt – joghatósági és végrehajtási rezsimet, amely keretrendszerét tudja adni a bírósági határozatok „szabad áramlásának” az Unión belül. A Brüsszeli Egyezmény által felállított együttműködési rendszer a mai napig akként működik, hogy az egyezmény maga meghatározza azokat a joghatósági okokat, amelyekre egy-egy tagállami bíróság eljárási jogosultságát alapíthatja – azaz jogot vindikálhat egy-egy nemzetközi elemmel rendelkező polgári jogvita elbírálására. Az ezen joghatósági okok alapján lefolytatott eljárásokban született ítéleteket bármely más tagállamban érdemi felülvizsgálat nélkül el kell ismerni, és végre kell hajtani. Az elismerés és a végrehajtás természetesen minden részes fél tekintetében kölcsönös, és az alól csak rendkívül szűk körben van helye kivételnek: ezen okok alapvetően olyanok, amelyek bármely tagállam jogát, de hozzáteszem, bármely jóérzésű ember igazságérzetét is sértenék – pl. amennyiben valamely fél az ügyét (érveit) nem adhatta elő a bíróság előtt. Van ezentúl azonban egy generálklauzula, az ún. „ordre public” kivétel, amely lehetőséget ad bármely tagállamnak arra, hogy megtagadja olyan más tagállamból származó ítélet elismerését és végrehajtását, amely megítélése szerint a saját közrendjébe ütközik…
Igen ám, csak mint általában a bizonytalan jogfogalmaknál, adódik a kérdés: mit is jelent az, hogy közrend? A kapcsolódó elemzéseknek könyvtárnyi irodalma van, az értelmezést azonban nagyban nehezíti szakmai-jogi oldalról, hogy a fogalom több jogágban is megjelenik, míg politikai oldalról, hogy az kis túlzással egy „szabad kártyát” tud biztosítani a tagállamok számára, amelyet a legnehezebb helyzetekben húzhatnak elő. Figyelemmel arra, hogy ez a szuverén tagállami cselekvés egy részét képezi, ennek lehetősége e tekintetben nem is lehet vitás, ugyanakkor figyelemmel kell lenni arra, hogy a túlzottan gyakori és széleskörű hivatkozás az „ordre public” kivételre könnyen szétzilálhatja az európai uniós igazságügyi együttműködést. Amennyiben ez az egységes európai együttműködés fontos, akkor a tagállamoknak – s e ponton nem is a végrehajtó hatalmi ág képviselőinek, hanem a bíróságoknak – önmérsékletet kell tanúsítaniuk.
Különös fénytörésben merül fel a kérdés, ugyanis egy kártérítési ügyben egy tagállami bírósági folyamodvány alapján a közeljövőben az Európai Bíróságnak kell döntenie egy ilyen közrendi hivatkozás megalapozottságáról – nem nehéz meglátni a helyzetben a pikantériát, nevezetesen, hogy a szuverént, a tagállamot megillető közrendi kivétel felhívásának helyénvalóságáról a luxemburgi taláros testület jogilag kötelező érvényű döntést kell, hogy hozzon…
Az ügy, amelyben a kérdés felmerült, igen sajátos, másrészt igen profán: a francia Le Monde újságban 2006. december 7-én megjelent egy cikk, amely a Real Madrid (és hogy igazságosak legyünk, a Barcelona) labdarúgó klubok és Dr. Fuentés kapcsolatát feszegette. Dr. Fuentés, egy a kerékpársportban akkorra már felderített, ún. „vérdoppinghálózat” felbujtója volt. A Real Madrid keresetet indított a Le Monde-ot kiadó gazdasági társasággal és a cikket jegyző újságíróval szemben jó hírének megsértése miatt. A madridi bíróságok a (egyszerűség kedvéért az újságot nevesítjük) Le Monde-ot 390.000 euró (hozzávetőleg 150.000.000 forint), az újságírót 33.000 euró (12.800.000 forint) kártérítés megfizetésére kötelezték. Ezeket az ítéleteteket a pernyertes felperes megkísérelte Franciaországban végrehajtani – a francia bíróságok azonban úgy ítélték meg, hogy azok végrehajtásának nincs helye, ugyanis ellentétesek a francia nemzetközi közrenddel. Határozatának indokolásában a francia bíróságok előadták, hogy az ilyen magas kártérítési összegek nincsenek összehangban a francia bírósági gyakorlattal (érdemi vizsgálat! – ez egyébként nyíltan ütközik az EuB joggyakorlatával és a rendelettel is), továbbá, hogy olyan súlyosak, hogy véleményük szerint komoly visszatartó hatást gyakorolnának a sajtó- és a véleménynyilvánítás szabadságával szemben.
A francia Cour de Cassation (Semmitőszék) mindezek után egy egész kérdés csokrot terjesztett az EuB elé, iránymutatást kérve többek között azokban a kérdésekben, hogy egy sportegyesület jó hírnevének megsértése miatti bírósági elmarasztalás milyen esetben eredményezi a közrend sérelmét. Az ügy egy héttel ezelőtt lépett a következő szakaszába, ugyanis az EuB főtanácsnoka közzétette véleményét. A vélemény az EuB-t természetesen nem köti, de az ügyek jelentős részében a Bíróság követi azt. Maciej Szpunar főtanácsnok úgy vélekedett, hogy a megkeresett bíróságnak vissza kell utasítania egy másik tagállamban hozott ítélet végrehajtását, amennyiben az a szólásszabadság nyilvánvaló megsértését eredményezheti. Úgy gondolja továbbá, hogy amennyiben a megállapított kártérítési összeg az adott ügyön túlmutató hatással bír, az megalapozhatja az ítélet végrehajtásának megtagadását. Bár a főtanácsnok rögzíti, hogy közrendi klauzulára csak kivételesen lehet hivatkozni, véleményében előadja, hogy amennyiben a megállapított kártérítési összeg olyan nagyságrendű, hogy a kártérítésre kötelezett annak megfizetéséért évekig kell, hogy dolgozzon, illetve az meghaladja a minimálbér több tucatszorosát. Egy gazdasági társaság esetén a kártérítés mértéke nem lehet olyan nagyságrendű a főtanácsnoki vélemény szerint, hogy az a társaság gazdálkodását veszélyeztesse.
Itt nincs hely a pl. versenyjogi jogsértések esetén alkalmazható szankciók nagységrendjének bemutatására, és annak a fentiekkel való összevetésre, de az rögzíthető, hogy a fenti megállapításokkal – jogi értelemben – figyelemmel a jogrendszerek egyenértékűségének elvére is, igen veszélyes terepre tévedt a főtanácsnok elsősorban az európai igazságügyi együttműködést, másodsorban azonban a közrendi kivétel szabályának alkalmazhatóságát (alkalmazását) illetően. Hogy a Bíróság és azzal az európai jogfejlődés ezt a gondolati ívet követi-e, hamarosan megtudjuk.
Kép: Flickr.com