Bár az űrháború gondolata a Star Wars filmfranchise sikerei mentén mind Hollywood, mind a lelkes laikusok érdeklődésének szerves részévé vált, napjainkig nem volt példa olyan konfliktusra, mely űreszközök közötti szándékos összeütközést eredményezett volna.
Az előrejelzések szerint azonban az orosz-ukrán háború könnyen az első nyílt (űr)konfliktussá válhat az egyedüli hegemón pozícióját lassanként elveszítő Egyesült Államok és a revizionista Oroszország között. Emellett Washington egyre jelentősebb kihívóra talál a nemzetközi platformokon meghatározó szerepre törekvő Kínában.
Az akkoriban még űrtevékenységet is lefedő Légierő tábornoka, John Hyten már a 2010-es években elkerülhetetlennek tartotta egy űrháború kitörését, mely jelentős elmozdulásra utal a hidegháború során Washington és Moszkva között stabilizáló szerepet betöltő színtér megítélésében. Míg 1975 nyarán az Apollo és a Soyuz modulok részvételével az első nemzetközi asztronauta küldetés a két szuperhatalom közti détente-t szimbolizálta, addig mára az amerikai–orosz együttműködés elhalni látszik az űrben. A kooperáció gyengülését mutatja azon kirajzolódó nyílt verseny, melynek keretében az űrszektorra, azon belül is a védelmi célokra fordított összeg megtriplázódott a Szovjetunió széthullása óta. Az egyre telítettebb, nagyhatalmi versengésnek és érdekütközéseknek kitett műveleti színtér dominanciájára pedig mind Oroszország, mind a feltörekvő Kína számot tart.
A csökkenő együttműködés fényében érdemes megvizsgálnunk, mekkora a valószínűsége egy űrháborúnak, vagy egy jelenleg is zajló konfliktus űrbe történő átgyűrűzésének? Ennek megítélésében a Peloponészoszi háború során azonosított, Graham Allison által igazolt Thuküdidész csapdája nyújthat iránymutatást. Esetünkben párhuzam vonható az atmoszférán belüli és azon túli dinamikák közt ugyanis – a műveleti színterek természetében jelentkező különbségek ellenére – ugyanazon nagyhatalmi folyamatok játszódnak le a Föld körül keringve, mint a földi nemzetközi politikában.
Oroszország offenzív űrkapacitásokra való törekvéseként értelmezhetjük a békés űrhasználatot kétségbe vonó, tavaly novemberben végrehajtott Cosmos 1408 űrobjektumot felrobbantó szatellit megsemmisítő műveletet. Az ehhez hasonló offenzív képességek használata kétszintű reakciót vált ki a jelenleg domináns szerepet betöltő Egyesült Államokban; egyrészt hozzájárul a fenyegetettség érzetének növekedéséhez, mely Thuküdidész szerint elkerülhetetlenné teszi a háborút, másrészt biztonsági dilemmát vált ki, melyben a magát újonnan kevésbé biztonságban érző fél az előző felsőbbrendű helyzetének visszaállítására fog törekedni – akár fegyverkezés árán is.
Ilyen szempontból azonban az űr többszörösen kitett egy potenciális konfliktusnak, ugyanis a kritikai infrastruktúrák részét képező űreszközök a mindennapi élet elengedhetetlen részévé, valamint a katonai műveletek elősegítő („enabler”) berendezéseivé váltak. Ez egyrészt maga után vonja, hogy a kettős felhasználású rendszerek (mint a GPS, Beidou, Galileo és GLONASS) könnyedén katonai célpontokká válhatnak egy konfliktusban annak ellenére, hogy civil feladatokat látnak-e el. Másrészt a szatellitek egészségügyben, közlekedésben, kommunikációban, és kereskedelemben betöltött szerepe olyan célponttá teszi a konstellációkat, melyek költséghatékonyan okoznak súlyos, akár visszafordíthatatlan károkat az ellenfél oldalán.
Ezen stratégiai szerepe mellett azonban a növekvő emberi aktivitás, illetve az egyre elérhetővé váló erőforrásokban és lehetőségekben bővelkedő, erőforrásgazdag meghódításra váró terület gyakran hasonlítják az űrt az Antarktiszhoz. A hatalomgyakorlásért folyó küzdelemben mind a jégtakarók, mind az atmoszféra felett egyre biztosabban felváltja az együttműködést az amerikai–orosz verseny, melyhez az utóbbi évtizedekben Kína is csatlakozni látszik. További hasonlóságot mutat a jogi keretrendszer kialakításának és betartatásának kérdése: ahogy a Jeges-tenger közjóként történő aposztrofálása nem tudta elejét venni a területi vitáknak, úgy az űr jelenlegi jogi szabályozása sem alkalmas az érintett felek korlátozására. Bár az 1967-es Világűrszerződés kimondja az űr békés használatát, az amerikaihoz hasonló, az űrben betöltött globális vezető szerepet békésen fenntartani kívánó űrstratégia helyett orosz oldalon a nemzeti biztonság előteremtése és erősítése kerül előtérbe.
Ezen különbségek a harmadik, űrt kedvező hadszíntérré tevő tényező fényében rajzolódik ki igazán; a kibertámadásokhoz hasonlóan az űreszközökben keletkezett károkat ritkán tárják a nyilvánosság elé, és még ritkább, hogy kétség nélkül megállapíthatóvá váljon a támadó kiléte („attribution issue”). Továbbá lehetőség van a műszerek elpuszítása helyett azok rongálására, rádiójelének megakadályozására vagy képfelvevő berendezésének ideiglenes megbénítására. Az ilyen kisebb mérvű incidensek helyrehozhatóak, így a relatíve magas politikai és diplomáciai költség miatt sem hasonló módszerek alkalmazásával, sem más műveleti téren adott reakcióval nem valószínűsíthető ellentámadás.
Felmerülhet azonban a kérdés, ha Thuküdidész csapdája és az űr kitettsége is potenciális célponttá teszik az űrt egy konfliktus kibontakozására, hogyhogy nem volt még példa az összeütközésre, különösen az orosz–ukrán háború során? Todd Harrison, a Center for Strategic and International Studies igazgatója már az orosz csapatok ukrán határon történő felsorakozásakor úgy nyilatkozott, a Biden adminisztráció nem kíván katonákat küldeni Ukrajnába egy esetleges invázió során, így az amerikai hírszerzés, megfigyelés és felderítés az űrből fog zajlani. Miért nem akadályozza mégsem Moszkva az amerikai szatellit felvételeket vagy az ukránok internetét biztosító Starlinket? A magyarázat egyrészt az űrobjektumok által okozott károkért való nemzetközi felelősségről szóló egyezményben keresendő, mely kimondja, hogy a felbocsátó állam űrobjektumában keletkezett szándékos károkozásért a támadást indító nemzetet felelősség terheli – vagyis Washinton elszámoltathatná Moszkvát az amerikai műszerek ellen irányuló műveletért. Másrészt 2019-ben a NATO műveleti színtérré nyilvánította az űrt, vagyis egy támadás elszenvedése egy tagállami eszközön szövetségi reakciót vonhat maga után (ugyan az 5. cikkely kiteresztése az Észak-atlanti Szerződés szó szerinti értelmezése esetén vitatható). Mivel Oroszország nem kíván közvetlenül konfrontálódni a NATO-val, és az orosz Roscomos űrprogram vezetője, Dmitry Rogozin maga is kijelentette, hogy egy szatellit lelövése háborús tevékenységnek minősül, egyelőre nem valószínűsíthető az ukrán háború űrre történő katonai kiterjesztése.
S bár Oroszország nem sétál egyelőre Thuküdidész csapdájába Ukrajna inváziójával az űrben, a műveleti tér fontos szerepet játszik a konfliktusban. Az orosz hightech importokra kivetett tilalom egyenesen az orosz űripar, azon belül is az űrprogram meggyengítését célozza. Ezen szankcióra válaszul a Roscomos felfüggesztette minden európai partnerekkel történő együttműködését, melynek keretében az Európai Űrügynökséggel közös ExoMars program határozatlan időre elhalasztásra, a NASA-val tervezett Vénusz felfedező expedíció pedig teljes eltörlésre került. Továbbá a nemzetközi együttműködés szimbólumának, a Nemzetközi Űrállomásnak sorsa is megkérdőjelezésre került. Míg 2014-ben az orosz területfoglalás ellenére sem került veszélybe a projekt sorsa – jórészt az orosz Soyuz amerikai alternatívájának hiányában –, addig napjainkban az Űrállomás orosz meghajtásának kikapcsolása, mely az objektum röppályájának módosulását és a Föld légkörébe történő visszatérését eredményezné, a háború első napjai során elhangzott fenyegetéseinek sorába tartozott.
Bár a tudományos együttműködések mellett a fegyverkezési verseny megelőzését napirendre tűző Egyesült Nemzetek ülés is elnapolásra került, napjainkban a normatív keretrendszer kevés befolyással rendelkezik az országok űrtevékenységére. A hiányos felelősségteljes viselkedési normák és jogi szabályozások, a kritikus infrastruktúrában betöltött szerepe, valamint a visszafordítható károkozás továbbra is nyitva hagyják Thuküdidész csapdájának ajtaját mind Oroszország, mind az űrtevékenységben egyre aktívabb Kína számára.
Nyitókép: POLITICO Illustration/Getty and iStock photos
