Nyolc hónappal megválasztása után, Joe Biden elnök támogatottsága csökkenni kezdett. Számos közvélemény-kutatás jelenleg 45 százalék körüli támogatottsági arányt mér, amely az elnök hivatalba lépése óta a legalacsonyabb mutató. Annak ellenére, hogy az előző két elnökhöz mérten Biden elnök jelenlegi támogatottsága nem számít kiemelkedően alacsonynak, intő jel lehet a demokraták számára ez a mutató (és az elnök megítélésének általános romlása) a gazdaságot, illetve a koronavírus-járványt illetően.
Az elnök támogatottsága
A Gallup felmérései szerint 43, illetve a Pew Research Center adatai alapján 44 százalékos volt szeptember hónapban Joe Biden támogatottsága az amerikai felnőttek körében. Nem szokatlan jelenség azonban, hogy a hivatalba lépés után, az elnökök első pár hónapját követő a pozitív támogatottsági arány csökkenni kezd. Biden elnök munkásságról az eltérő vélemények leginkább pártvonal mentén osztják meg az amerikai népet, de támogatottsága a demokrata szavazók körében is csökkenni kezdett. Mindkét felmérés kiemeli: az elnök népszerűsége a függetlenek körében esett a legnagyobbat. A Gallup 37, a Pew Research Center pedig 42 százalékos támogatottságot mért, amely a függetlenek között az eddigi legalacsonyabb arány. A Gallup összevetette ezeket az adatokat Biden elnök két elődjével, mely szerint ez a mutató magasabb, mint Donald Trump elnök 31 százalékos támogatottsága ebben az időszakban, de alacsonyabb, mint Barack Obama elnöké (46 százalék) . Biden elnök számára nagy veszteség lehet a függetlenek elvesztése, hiszen a 2020-as választások során főként nekik köszönhette győzelmét Trump elnök ellen.
Az elnök Iowában mért rekordalacsony, 31 százalékos támogatottsági aránya nagy figyelmet kapott a sajtóban. Iowat billegő államként (swing state) tartják számon az elnökválasztások kapcsán, és várhatóan a 2022-es félidős választásokon is nagy verseny lesz a képviselői helyekért. Ha az elnök más billegő államban is hasonlóan alacsony támogatottsági aránnyal bír, akkor a demokrata többséget nem sok esély lesz megtartani jövőre a Kongresszusban.
Az elnök csökkenő támogatottsága mellett az amerikai nép kongresszusi képviselőkről alkotott véleménye – mindkét pártra tekintve – szintén meglehetősen negatív. A Gallup adatai alapján, az amerikai lakosság 69 százaléka nem elégedett a képviselők munkájával, azonban ez a mutató sem számít kiemelkedően alacsonynak az elmúlt tíz évre visszatekintve.
A közvélemény
Több, a társadalmat mélyen érintő augusztusi esemény következében szeptemberre Biden elnök megítélése negatív fordulatot vett. A koronavírus-fertőzöttek számának hirtelen növekedése és az Egyesült Államok kivonulása Afganisztánból erősen befolyásolta, milyen képet alkot az amerikai nép az elnökről és az ország jövőjéről.
Annak ellenére, hogy a közvélemény általánosságban véve támogatta az Egyesült Államok Afganisztánból való kivonulását, a helyzet kezelése és a kormány inkább negatív értékelést kapott. A CNN felmérései alapján, a függetlenek körében volt a legnépszerűtlenebb az afganisztáni kivonulás, amelyet követően az elnök támogatottsága jelentősen csökkent.
A közvélemény jelenleg ugyancsak negatívan értékeli az ország gazdasági helyzetét. A Pew Research Center szerint, a fő okot erre jelenleg az élelmiszer- és fogyasztási cikkek emelkedő árai adják, amely az amerikai lakosság 63 százalékát tölti el aggodalommal. A legtöbb család legnagyobb pénzügyi problémájaként a megélhetési költségeket nevezték meg, de szintén a listán szerepel a munkavállalási nehézségek, valamint a kilakoltatástól való félelem is.
Az amerikaiak szintén aggodalmukat fejezik ki a koronavírus-járvány kapcsán. Annak ellenére, hogy a népesség fele még mindig megbízik a kormány döntéseiben, ez a mutató is csökkent az elmúlt hónapokban a növekvő fertőzöttek száma miatt, amelyet nagyrészt már a delta-variáns okoz. A hirtelen megugró esetszámok után az elnök új intézkedéseket jelentett be a betegség terjedésének megfékezése érdekében (például a 100 főnél több személyt foglalkoztató cégek munkavállalói és az egészségügyi dolgozók számára elrendelt oltáskötelezettség).
Habár a legtöbb közvélemény-kutatás, illetve -felmérés csak egy megközelítőleges pillanatfelvételt adhat, összességében elmondható, hogy a változó megítélés nagy meglepetéseket hozhat minkét párt számára az elkövetkezendő év és a félidős választások során.
Források:
CNN: Americans turn pessimistic amid concerns over economy and coronavirus
CNN: This poll should terrify Democrats ahead of 2022
Pew Research Center: Biden Loses Ground With the Public on Issues, Personal Traits and Job Approval
Gallup: Biden’s Approval Rating Hits New Low of 43%; Harris’ Is 49%