A 2022-es félidős választások tanulságai és következményei
Bár az amerikai félidős – szövetségi kongresszusi, illetve különféle tagállami – választásokra már több, mint két hónapja került sor, a választások következményei még az új év, 2023 elején is szolgáltak meglepetésekkel. A bejegyzés első részét itt találja.
Elemzők két olyan kérdést emelnek ki, amelyek a megszokottnál jobban motiválhatták a demokrata párti szavazókat: az egyik a legutóbbi, 2020-as választások utáni események, amikor Donald Trump nem fogadta el a választások az egyes tagállamok erre feljogosított testületei által jóváhagyott eredményét, ami Trump számos kritikusa szerint közvetlenül vezetett a Kongresszus épületének 2021. január 6-i megrohanásához. A másik a Legfelsőbb Bíróság tavalyi döntése, mely a korábbi precedenst felülbírálva, megszüntette a terhességmegszakításhoz való jog szövetségi szintű alkotmányos védelmét, visszaadva a lehetőséget a tagállamoknak a kérdés politikai úton történő rendezéséhez. Miközben mindkét kérdés az országos politika napirendjén is hangsúlyosan szerepelt, a 2022-es választások utáni elemzések azt mutatják, hogy a demokraták ott (azokban a tagállamokban) szerepeltek különösen jól, ahol egyik vagy másik kérdés különösen releváns volt – ahol a legnagyobb viták bontakoztak ki a 2020-as választási eredmények hitelesítése kapcsán (pl. Michigan-ben), vagy ahol komoly törekvés volt a republikánusok részéről az abortuszhoz való hozzáférés korlátozására (pl. Kansasben). Mivel mindkét törekvés elsősorban a konzervatívabb helyi republikánus erőket jellemezte, a kettő gyakran összekapcsolódott egymással (pl. Pennsylvaniában).
Mindehhez járulhatott az a probléma, amire Mitch McConnell, a republikánusok veterán (és gond nélkül újraválasztott) szenátusi frakcióvezetője a választások előtt „a jelöltek nem megfelelő minőségeként” utalt. McConnell megjegyzését már akkor is sokan Donald Trump, illetve az általa támogatott jelöltek nem is annyira burkolt kritikájaként értelmezték. És valóban, számos ismert, Trump támogatását élvező jelölt szenvedett látványos vereséget a választásokon (pl. Mehmet Oz Pennsylvaniában, Herschel Walker Georgiában, Blake Masters vagy – a választások előtt Trump potenciális 2024-es alelnökjelöltjeként is szóba került – Kari Lake Arizonában). Utólagos elemzések szerint a „trumpista” jelöltek mintegy 5 százalékponttal rosszabbul szerepeltek, mint más republikánus jelöltek. Kivétel nélkül vereséget szenvedtek azok a választási tisztviselők, akik támogatták a volt elnök 2020-as eredmények megkérdőjelezésére irányuló törekvéseit.
Ezzel vissza is érkeztünk a 2022-es választások következményeinek témájához. Az amerikai politika jövőjét érintő egyik legfontosabb ilyen következmény Donald Trump a Republikánus Párton belüli, a legutóbbi időkig megingathatatlannak tűnő vezető szerepének megkérdőjeleződése. A trumpizmus „bukásáról” szóló magabiztos előrejelzések azonban, ahogy korábban több alkalommal, ezúttal is lehet, hogy elhamarkodottnak bizonyulnak. Nem minden Trump által támogatott jelölt szerepelt rosszul a választásokon (bekerült például a Szenátusba a vidéki munkásosztály válságáról korábban nagy feltűnést kiváltó, a Netflix által megfilmesített könyvet író J. D. Vance Ohioban), a múlt heti képviselőházi patthelyzet feloldásában pedig – igaz, csak többedik próbálkozásra, de végül mégis – úgy tűnik, szerepet játszott Trump beavatkozása. A félidős választások után nem sokkal 2024-es indulását bejelentő Trump sorsáról a jövő évi előválasztásokon részt vevő republikánus szavazók döntenek majd. A volt elnök számára ezért a legnagyobb aggodalomra okot adó fejlemény Ron DeSantis floridai kormányzó növekvő, és a legújabb kutatások szerint immár Trumpot is túlszárnyaló népszerűsége a republikánus választók között.
DeSantist, aki korábban a járványügyi korlátozások, az LMBTQ-ideológia iskolai jelenléte (illetve az azt egy ideig támogató Walt Disney Company) elleni fellépésével szerzett országos ismertséget, novemberben elsöprő fölénnyel választották újra (köszönhetően többek között a floridai latino szavazók támogatásának, akik a korábban bevehetetlen demokrata fellegvárnak tartott Miami-Dade megyében is többséghez segítették). DeSantis november 8-i győzelmi beszéde, melyet a Fox News élőben közvetített, legalább annyira tűnt egy országos választási kampány nyitányának, mint egy pusztán helyi jelentőségű kormányzóválasztás lezárásának. A Winston Churchill-t idéző szöveg a progresszív „woke” ideológia elleni fáradhatatlan küzdelemre tett ígéretet, hangsúlyozva Florida ezen és más területeken elért eredményeit, összehasonlítva azokat a demokrata politikusok által kormányzott tagállamokkal. „Harcolunk a woke ellen a törvényhozásban, harcolunk a woke ellen az iskolákban, harcolunk a woke ellen a vállalatoknál, sosem tesszük le a fegyvert. A woke Floridában hal meg” – hangzottak a beszéd országos programhirdetésnek is beillő, a jelenlevők hangos tetszésnyilvánításával kísért mondatai, akik az ilyenkor szokásos „még négy év” helyett a következő elnökválasztásig tartó „még két év” kórussal fejezték ki várakozásaikat. Másnap a Donald Trump felemelkedésében kulcsszerepet játszó, a Fox News-t is magában foglaló Murdoch-médiabirodalom híresen lényegretörő bulvárlapja, a New York Post címlapján a nagybetűs „DeFuture” (DeSantis a jövő) címszóval jelent meg. DeSantis a fentiek által előrevetített politikai programja azonban azt is jelzi, hogy a „poszt-Trump” Republikánus Párt (ha létrejön), minden bizonnyal erősen magán fogja viselni a volt elnök hatását.
A 2022-es választásoknak természetesen nem csak a Republikánus Pártra nézve lesznek következményei. A demokrata oldalon a vártnál jobb szereplés megerősítette Joe Biden pozícióit, akinek 2024-es újraindulásáról (nyíltan) előrehaladott életkora, illetve (hallgatólagosan) továbbra is fennálló népszerűtlensége miatt már korábban megindultak a találgatások. Biden esélyeinek növelését szolgálja az előválasztási naptár tervbe vett átalakítása, ahol a Bidennek kedvező, nagyszámú afro-amerikai választóval rendelkező Dél-Karolina megelőzné a hagyományosan első, ám sokkal kevésbé „sokszínű” Iowát és New Hampshire-t, ahol Biden 2020-ban jóval gyengébben szerepelt. A Fehér Házzal szemben a kongresszusi demokraták között lezajlott a sokak szerint szintén régóta esedékes őrségváltás, amennyiben a 82-dik életévét taposó Nancy Pelosi korábbi házelnöktől a párt mérsékelt, centrista szárnyához sorolt Hakeem Jeffries vette át az immár kisebbségbe szorult frakció vezetését. Bár a Demokrata Párt szintén nem mentes a belső megosztottságtól, a többek között Alexandria Ocasio-Cortez és képviselőtársai („the Squad”) által képviselt radikálisokat a Pelosi–Jeffries-féle pártvezetés, úgy tűnik, egyelőre sikeresen szorította háttérbe. Miközben a republikánusok saját belharcaikkal voltak elfoglalva, Biden a szenátusi republikánus frakcióvezető, Mitch McConnell társaságában vett részt Kentucky-ban egy, még az előző Kongresszus által kétpárti támogatással elfogadott infrastrukturális beruházási programot népszerűsítő rendezvényen. Az esemény apropójául szolgáló konkrét beruházás egyébként egy, az Ohio-folyón átívelő híd felújításának megkezdése volt, melynek szimbolikus jelentősége nyilván nem kerülte el a pártok feletti „nemzetegyesítő” szerepre pályázó Biden kampánytanácsadóinak figyelmét.
A pártok közötti kompromisszumkeresés ambíciója azonban valószínűleg megmarad a kampányszlogenek szintjén. A házelnökválasztást kísérő csatározások eredményeképpen valószínűleg az eddiginél is intranzigensebbé váló képviselőházi republikánus frakció egyik legfontosabb célkitűzése a Biden-korszakot jellemző nagymértékű állami költekezés visszaszorítása, akár az éves költségvetés elfogadásának megakadályozásával (kockáztatva ezzel a kormányzat működésének az Obama-korszakból már ismert leállását), vagy a szövetségi adósságplafon az államadósság finanszírozását lehetővé tevő emelésének elutasításával (ami az Egyesült Államok fizetőképességének veszélyeztetésével akár újabb nemzetközi pénzügyi válság kialakulásához vezethet). Valószínűleg nem fog hozzájárulni a Fehér Ház és a képviselőházi többség közötti, a megegyezéshez szükséges bizalom kialakításához a republikánusok előre bejelentett szándéka a Biden-kormányzatot, illetve családot (elsősorban az elnök fiát, Hunter Bident) érintő vizsgálóbizottságok felállítására (részben válaszul a demokrata Kongresszus Donald Trump elleni vizsgálataira). A Washingtonban egyébként nem ismeretlen, bár az utóbbi években a diszfunkcionalitás egyre erősebb jeleit mutató „megosztott kormányzat” világpolitikai szempontból talán legfontosabb következménye azonban az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai és anyagi támogatás költségvetési és ideológiai okokból való bizonytalanná válása lehet. Az a tény viszont, hogy Volodimir Zelenszkij nemrég az amerikai Kongresszusban elmondott beszéde végén – demokrata és republikánus társaikkal együtt – végül azok a kezdetben vonakodó jobboldali képviselők is felállva tapsoltak, akik később a McCarthy elleni lázadásban főszerepet vittek, azt mutatja, hogy vannak olyan ügyek, ahol a „nemzeti egység” sokszor reménytelennek tűnő ideálja, ha csak időlegesen és rendkívül bizonytalan módon is, de megteremthető.
