„A politika szomorú feladata, hogy igazságot tegyen egy bűnös világban.” A világhíres amerikai protestáns teológus és befolyásos keresztény szocialista karakterű politikai gondolkodó Reinhold Niebuhr fenti bölcsessége úgy tűnik közel egy évszázad távlatából politikai korszakokon keresztül is igaznak tűnik, különösképpen a 21. század zavaros, eszmei önellentmondásokkal tarkított amerikai és általánosságban a nyugati civilizáció politikai szférájában. Obama elnök kedvenc politikai gondolkodójának véleménye szerint egy elkötelezett hívő keresztény politikus legfőbb feladata és küldetése valamiképp közelebb hozni Isten országát a kiábrándítóan gyarló és bűnös földi állapotokhoz. Ez a gondolat, amely Szent Ágoston számára a 4. században teljességgel elképzelhetetlen és megvalósíthatatlan küldetésnek minősült, Niebuhr számára a hidegháború kezdetén olyan kihívást jelentett, mely bár hiú és naiv ábrándnak tűnhet, de valamiképp érdemes törekedni rá.
Niebuhr elképzelése kisebb-nagyobb mértékben sok szempontból visszaköszönni látszik olyan mélyen hívő modernkori protestáns amerikai elnökök sorában, mint William McKinley (a mélyen hívő metodista elnök, akinek még vallásos látomásélménye is volt 1899-ben egy éjszakai sétája közben a Fehér Házban, aztán két év múlva sebesülten, halála előtt néhány nappal gyilkos merénylőjének is megbocsájtott felebaráti szeretetből), Theodore Roosevelt, Taft, Wilson (aki csak Biblia-olvasás után tudott elaludni), Truman (aki hívő baptistának de kishitűnek tartotta magát, és az első világháborús franciaországi hadállásokban imádkoztatta tüzérszázadát), Eisenhower (akit hivatalba lépése után 10 nappal kereszteltek meg hithű presbiteriánusként, és aztán a dollár bankjegyekre rakatta az In God we Trust feliratot 1956-ban), Nixon, Reagan, vagy idősebb George Bush (aki szerint, „aki nem vallásos, nem lehet tisztességes üzletember vagy politikus, mint például a kommunisták”), illetve ifjabb Bush elnök (akit saját bevallása szerint Billy Graham Jézus erejével kigyógyított az alkoholizmusából). Nem ebbe a mélyen hívő elnöki csoportba tartozott azonban Kennedy elnök, aki ír származásával, katolikus hitének mázával (sőt inkább elkendőzésével), illetve nagyon vonzó politikai marketingjével megszerezte a jelentős amerikai olasz és ír hátterű szavazóbázist, amely aztán győzelemhez is segítette a nagyon szoros 1960-as elnökválasztáson Nixon ellenében.
Trump elnökről is köztudottan nagyon sokfélét elmondtak kritikusai jobb és baloldalról egyaránt, többek között, hogy a kereszténységet és a Bibliát politikai kommunikációs célokra használta, például az ominózus 2020. június 2-i, a washingtoni Szent János episzkopális templom előtti fotózáson Bibliával a kezében, amiről elítélően nyilatkozott, úgy az episzkopális egyházi elöljáró, mint a washingtoni katolikus püspök is. Ugyanakkor, bár Trump elnök életmódjával és stílusával egyáltalán nem rokonítható a konzervatív keresztény életvitellel és dogmatizmussal, de a többségében újkeresztény (evangelikál) neoprotestáns szavazóbázisának fontos témákat és társadalmi, politikai ügyeket nyíltan felvállalta és bátran képviselte a többnyire baloldali és világias washingtoni elit ellenében. Sajátosan ellentmondásos módján, Trump elnök cselekedeteiben megmutatkozott a gyarló, vétkező, de hívő politikus személyisége, hiszen következetesen kiállt az egyházi oktatás szabadsága és a magzati élet védelme mellett az abortuszliberalizáció ellenében, illetve fellépett a transzneműség, az azonos neműek házassága és a főáramú (mainstream) közéleti témává vált kritikai és gender elméletek propagandisztikus támogatása ellen. A külpolitikában ugyancsak feltétlen támogatásáról biztosította Izraelt (amely szintén fontos az evangelikál hívők számára) illetve jelentős mértékben (több mint száz millió dollárral) anyagilag támogatta az üldözött keresztények ügyét a világban. Ugyanakkor, ebben a tekintetben számos kritika is érte a Trump adminisztrációt, hogy az Obama elnökség ez irányú gyakorlatához képest 2017-től jelentősen visszaesett a vallásuk miatt üldözött menedékkérők amerikai befogadása, évente mintegy 9 ezer főre a korábbi 31 ezerről, az általános bevándorlási korlátozások szigorítása és új kvótarendszer bevezetése jegyében. A 2020-as év során a radikális BLM és szélsőbaloldali Antifa mozgalom által megmutatkozó erőszakos egyházellenes vandalizmus idején Trump elnök úgyszintén fellépett a vallásszabadság gyakorlása és biztosítása illetve a hagyományos nemzet és családközpontú amerikai értékek védelme érdekében.
Amint ismert, a tavalyi botrányokkal teli elnökválasztást követően a 46. amerikai elnök, Joe Biden személyében egy teljességgel eltérő habitusú és politikai eszmeiségű, katolikus származású veterán washingtoni politikus, (Obama alelnöke) lett a Fehér Ház ura. Ez utóbbi tényező, mármint Biden katolikus hite érdekes módon a kelleténél és fontosságánál látszólag sokkal többször került kihangsúlyozásra az amúgy inkább vallás és egyházellenes irányultságú bal-liberális amerikai sajtóban. Biden elnök katolicizmusa és mérsékelt liberalizmusa pozitív és dicséretes, mondhatni üde színfoltként lett elfogadva és propagálva a sajtóban, mély kontrasztként az ugyancsak hívő katolikus és konzervatív nagycsaládos legfőbb bíró, Amy Coney Barrett pellengérre állításával és bigott, fanatikus hívőként való befeketítésével 2020 tavaszán. Coney Barret bírónő hitével és Trump elnök hit-alapú cselekedeteivel látszólag szöges ellentétben, Biden elnök katolicizmusa, eddigi megnyilvánulásai és főleg vallási vonatkozású politikai döntései nyomán az úgynevezett „á la carte kereszténység” vagy felszínes, pragmatikus hit kategóriájába esik. Vallásszociológusok és egyházvezetők értékelése szerint e sekélyes felszínes hívő állapotára jellemző, hogy a nekünk tetsző és könnyen teljesíthető hitelveket kiszemezgetjük (például vasárnapi templomba-járás és kegyes beszéd, viselkedés) az egyház hittételei és társadalmi tanítása közül és azokat teljesítve lelkes jó hívőként tüntethetjük fel magunkat, csúcs közszereplőként természetesen némi burkolt politikai és népszerűségi haszonszerzés vágyától vezérelve. Biden elnök első hivatali napjaiban hozott rendeletzuhataga (közel 50 executive order) által többek között legalizálta és liberalizálta a korábbi szövetségi abortusztilalmat, illetve az iskolai és hadseregen belüli transzneműséget támogató rendelete úgyszintén szögesen ellentétes álláspontot képvisel a katolikus egyház alaptételeivel, amint felhívta minderre az elnök figyelmét az amerikai katolikus és protestáns egyházi vezetők egész sora. Ugyanakkor Biden elnök megítélése a katolikus egyházon belül is egyfajta skízma-szerű megosztottsághoz vezethet a tradicionalista és pragmatikus liberális katolikus teológusok, egyházvezetők közötti szembenállás révén. Massimo Faggioli olasz amerikai egyháztörténész véleménye szerint az amerikai katolikus hívők (több mint 50 millióan) ebben a tekintetben is mélyen megosztottak és élesen szembehelyezkednek egymással, a II. János Pál pápa, illetve XVI. Benedek „neokonzervatív katolikus” pápa szellemi örökségét követők és Ferenc pápa liberálisabb, világra nyitottabb stratégiájával rokonszenvező egyházvezetők és követőik táborára. Faggioli szerint Biden elnök is tulajdonképpen hétköznapi értelemben világias „hagyományos katolikusnak tekinthető, de nem hithű és hagyományőrző katolikusnak”, aki egyértelműen inkább Ferenc pápa követőihez tartozik mintsem a konzervatív amerikai érsek és egykori pápai nuncius Carlo Maria Vigano híveinek köréhez.
Faggioli sarkalatos meglátása szerint, amit többek között a katolicizmusból kiábrándult és ortodox kereszténnyé válló Rod Dreher, konzervatív publicista is oszt, markáns hitbéli megújulásra van szüksége az amerikai társadalomnak és különösebben a katolikus közösségnek, hiszen az erőteljes szekularizálódás és vallásellenes újbaloldali eszmeáramlatok erőteljesen veszélyeztetik a keresztény civilizációs szellemi hagyatékra épülő amerikai álom és kísérlet fennmaradását a 21. század közepére. Egyre látványosabban és vehemensebben egymásnak feszülnek a különféle elméletek, hitek és politikai eszmerendszerek, elsősorban a vallásos, konzervatív valamint a társadalomalakító hevülettől és küldetéstudattól fűtött baloldali, liberális (kevésbé vallásos, avagy világias) világnézetek paradigmái mentén, amelyek kibékíthetetlen ellenpólusokként igazi kultúrharcot idéznek elő az amerikai társadalomban és politikai szférában egyaránt.
Mindazonáltal, nyilvánvalóan egyre kevesebben ismerik, és főleg követik a vallásos politikai filozófus amerikai Alapító atyák örökségét és a második elnök, az unitárius John Adams emlékiratában tett híres megállapítását 1807-ből, miszerint: „A mi Alkotmányunk erkölcsös és vallásos polgárok számára készült. Teljességgel alkalmatlan más féle emberek kormányzására.”
