Az ismeretlen Szilágyi Ernő „levele” a Filozófiai Intézethez (1969)
Budapest Főváros Levéltárába néhány évvel ezelőtt került be Szilágyi Ernőnek (a Kasztner-csoport tagjának, cionista vezetőnek, akit egyébként Cvinek hívtak a mozgalomban /1898–1973/) és a családjának fontos hagyatéka.
A fond (vegyes terjedelmű levéltári egység; minden irat, amely valamely levéltári intézmény őrizetében van, valamilyen fondba tartozik – a szerk.)Szilágyi Ernő, Szilágyi László (a báty) és a felesége, Szentgyörgyi Borbála, illetve családja iratait tartalmazza. A Szilágyi (eredeti nevén Sterzfinger) család kaposvári eredetű. A megtalált fond sok anyagot tartalmaz, de talán a legértékesebbek azok, amelyekben Szilágyi Lászlónak címezve rokonok, barátok és ismerősök számolnak be az 1944-ben velük történtekről. Az anyagokban (természetesen) ott vannak a zürichi egyetemet is megjárt Szilágyi Ernő személyes iratai is, például a svájci hatóságokkal folytatott levelezés, amikor 1945 után néhány évig ott folytatta a Keren Kajemet Lejiszrael (Zsidó Nemzeti Alap) szervezését. A szövegek egy része – melyekről nem tudjuk, hogy ki írta – Szilágyi Ernőé is lehetnek.
A méltatlanul nem ismert magyar esszéista-gondolkodó – akinek sorsa a zürichi egyetemtől a cionista mozgalomig és a Kasztner-csoporton keresztül a Kádár-kor peripatetikus csoportjaihoz vezetett – életében több fura, bizarr és / vagy meghökkentő szöveget hagyott (vagy hagyatott) hátra az utókor számára. A Vészkorszak pusztítása után Martin Buber zsidó vallásfilozófussal is levelezett. A Budapest Főváros Levéltárában őrzött anyagok között fellelhető egy minden bizonnyal a tanítványai vagy a családja által lejegyzett többoldalas opusz. Műfajilag levélnek nevezhetjük, a Filozófiai Intézethez címzett írás dátuma 1969. október 4. „vagy utána”. Nincsenek arról információink, hogy elküldte volna ezt a levelet, de az valószínűnek mondható, hogy felolvasta tanítványainak és megvitatták a tartalmát.
A Szilágyi halála előtt néhány évvel keletkezett textus alapvetően a marxizmus bizonyos alaptételeit kezdi ki, provokálja. Tesz-e a marxizmus különbséget közvetlen és közvetett megismerés között, valamint van-e ennek mennyisége és / vagy minősége? Mit nevez „ma” tudatnak a marxizmus és mit nevez gondolatnak? Az általánossá lett tudat tudat-e még, nem lett-e létté? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel bombázta Szilágyi Ernő a Kádár-rendszer szellemi-ideológiai legitimációjában is komolyan részt vevő intézményt. Példái – teljesen tudatosan köznapiak – a szalonna és az alma, mint két termék, melyből az egyik nagyon nincsen (hiánygazdaság), míg a másikból nagyon is van, a Népszabadság újságírója még túl olcsónak is titulálja, melyet Szilágyi elítél. A címzett Filozófiai Intézet, ahol – bár a maga forradalmiságától már (1956 tapasztalatai miatt is) gondosan megtisztították a marxizmus-leninizmust – de mégis hűen őrizték a „Tanítást”. A Filozófia Intézetet ebben az időszakban Szigeti József és Tőkei Ferenc nevei fémjelezték (mint vezetők), és bár alapvetően a marxista-leninista „filozófia” ápolására jött létre, már ebben az időszakban is megjelentek az intézet munkatársai között olyanok, akik alkalmazásának egyik célja éppen az volt, hogy elszigeteljék őket az egyetemi oktatástól, a fiataloktól. Bár az Intézet az MTA szerves részét alkotta, erősen függött az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának, valamint a KB Ideológiai Munkaközösségének útmutatásaitól, sőt (ahogyan azt Horváth Pál filozófiatörténész is megállapítja) a kerületi pártbizottság „intencióitól” is. Ugyanakkor legalább némi belső erjedésre utalt az, hogy Lukács György tanítványai (közülük többen az Intézet munkatársai voltak) szabadabban kezdték értelmezni a hivatalos eszmerendszert – még akkor is, hogyha tudjuk azt, hogy ezt a rendszer által egyedül legitimnek tekintett ideológia bástyáin belül tették.
Az alapvetően spengleriánus beállítottságú Szilágyi (aki érthetően nem foglalkozott Mestere antijudaista gondolataival) nem e bástyák közé (vagy inkább mögé) gondolta saját magát, gondolatait. Nem csak kritikával, de nagy távolságtartással és egyben iróniával figyelte korát, intellektuális szempontból is. Kihasználta a marxizmusnak a lételmélettel kapcsolatos bizonytalanságát (közvetlen és közvetett megismerés különbsége), egyben jelezte azt, mennyire esetlegesek a léttel és a tudattal kapcsolatos általános (vulgár)marxizáló megállapítások, mennyire törékeny lét és tudat marxista viszonya. Arra is utalt, hogy primátusa a teremtő tudatnak van, illetve, hogy (lefordítva a kor nyelvére) a Kádár-kor társadalmi tudata sem egységes, hiszen különféle létállapotok határozzák meg vagy inkább léteznek egymás mellett; ezek pedig a megismerés egységét nem csak, hogy befolyásolják, de meg is bontják.
Írásában nagy szerep jut még a divatos marxizáló társadalomtudomány és a ’68-as mozgalmak bírálatának. Bár az episztola műfaji rövidsége miatt ezek nem szisztematikus bírálatnak, hanem maximum „trollszerű” odamondogatásnak minősülnek, ám Szilágyi Cohn-Bendit és (Herbert) Marcuse nevét konkrétan is említi. A hagyományos spengleriánus kultúra és civilizáció megkülönböztetése mellett Bergsonra, valamint a német misztikusokra, Leibnizre, Lao-Cere hivatkozik. Egyik elejtett megjegyzésében pedig a nácizmus és a szocializmus hasonlóságát is felveti, igaz (kissé trükkösen), kérdőjellel. Ezek után, ha el is küldte volna a levelét, az Intézet biztosan nem publikálta volna egyik fórumában sem.
Szilágyi – akinek több töredékes művét kiadták – hagyatékát állítólag maga semmisítette meg. Ugyanakkor azt többen is szóvá tették, hogy az állítólagosan megsemmisített életmű egy önmaga által teremtett mítosz része. A rokontalan és írástalan gondolkodó rokonait Tábor Béla, Szabó Lajos és Hamvas Béla személyében, a létező szocializmus ellenkulturális idoljaiban lehet keresni és megtalálni. Az életútban pedig óriási ellentétek, sőt paradoxonok rejtőztek, hiszen a cizellált platonista-buberiánus filozófus élete egy szakaszában – a Kasztner-csoport tagjaként – szelektált ember és ember között. Ennek irodalmias lenyomata is született – a filozófus tollából.
Az 1960-as években kis csoportok, tanulókörök létrehozására és tanítására specializálódott Szilágyi különleges szövege most olvasható először. Talán a már halott szerző sem bánná azt, ha szövege így – évtizedek múltán – a véletlen történetisége révén kerül napvilágra.
*
Szilágyi Ernő
[Levél /fogalmazvány/, valószinűleg a Filozófiai Intézethez, 1969. október 4.-éről vagy azután.]
Szokás járta egyidőben, hogy bizonyos kérdésekkel marxista gondolkodók a cimen nem foglalkoztak, hogy azok „skolasztikusak”lennének.
Jó szokás volt-e: marxizmusnak használt-e?
Akár igy, akár ugy, mintha tűnőben lenne.
De mert hogy ép rossz szokásaihoz ragaszkodik az ember, lassú folyamat leszokni róluk:
hogy megtévesszem Önt, kezdem „nem-skolasztikusan”, teszem ezt balga reménykedéssel,
hogy „skolasztikusra” is jussom lesz majd.
– 2 –
I.
Tesz-e különbséget marxizmus közvetlen és közvetett megismerés közt m a ?
Vennék pár skolasztikátlan példát.
Mikor e kérdések iródni kezdődnek, 1969 október 4-én, nyolc hete nem lehet Budapesten hentesüzletekben, Közértben, szalonnát kapni. Azaz hogy lehet mégis; lehet néha; lehet itt-ott. Ahogyan a derék henteslegények beismerik, valamennyi bolt kap egyszer-egyszer havonta annyit, amennyi egy órán belül kifogy.
A Népszava mai, 1969 október 4-i számának első oldalán vallja, hogy a szén kezd hiánycikk lenni Pesten és ma.
Más: a Nemzeti Galéria a „budavári palotában” állít ki, „remekműveket” most. Örülnénk is néki. Örömünk ám elméleti+ a belépődíj 7 forint, 2 ½-szerese++ a nem is oly rég 2 forintnak, Galéria bérletei pedig nem érvényesek ezúttal.
Skolasztikus szennyeződéstől bár sterilizált, de filozófiai kérdés következnék: hogyan viszonylik iménti tényekhez az, aki 2000 forintnál kevesebbet kap a boritékban havonta?
És az mikép viszonylik, aki 3000 – 10 000 forinthoz jut, valóságot hogyan ismeri meg ez, ho-
gyan amaz?
Lévén a kérdés megismerés, aspektusából feltéve, ismeret-elméletre, csak arra szoritkozva szigoruan: a „2000 alatti” azon nyomban veszi észre, kell, hogy észrevegye, még hozzá; késedelem nélkül jut tudomására, ha néki szükséges népélelmezési cikk tünt el lökés-
szerün, ugrásszerün, nem pedig folyamatosan lett hiányzó: +++ bemegy a boltba és 10 deka szalonna helyett, amivel jóllaknék, 4 deka gyulait vásárol, amennyiből nem lakik jól viszont. Nem igy a „3000-10 000”-es: nem kell, hogy észrevegye – a „Gundel” nem szalonnáról ad jelet néki, – ha pedig értesül, csak véletlenül értesül, és utóbb értesül inkább, mintsem előbb elébb-utóbb mondjuk ++++ akkor , csak akkor, amikor szalonnára támad gusztusa történetesen.
+”elméleti bizonytalanul olvasható
++ a „2 ½2-szeres” nyilvánvalóan aláírás, a másik két fogalmazványban „3 és félszeres” van említve.
+++ a szövetrész beszúrásainak helye nehezen állapíható meg, a fenti elrendezés látszik a legvalószínűbbnek.
++++ a szó nem olvasható világosan.
– 3 –
Tovább azonban: a „2000-es” értesülése intenziv – nem lakik jól – a „nem 2000-esé” nem intenziv, mással jóllakik. Leibniz ugy mondaná, hogy a „kétezresalattit” ért inzultus nem torpan meg a tudat küszöbén, de beléje hatol: formálja. A feleit nem formálja, élménye gyenge, hogy sem formálhatná.
Még tovább: az „alattit” ért inzultus állandósul is, több helyről éri is: tepertő
sincs ma – nyolc hete nincsen, nincs olcsó felvágott sem – két hónapja nincs: ritkán, ha akad.
A Népszabadságban pedig – „bőség gondjai” – Almási István úr tépi a haját, hogy az alma olcsó: nem sokáig lesz olcsó, ne féljen Almási úr, dráguló almával múlik a gond.
Összegezve: nem más-e értesülése annak, akinek bőrére megy a dolog, és nem más-e, akinek –legyen mégannyira is derék, tenyeres-talpas szenzualista – nem megy a gyomrára.
És statisztika tudja, hogyan élnek kettőezer alatt, mennyien felette manapság és errefelé.
Skolasztikus kérdés-e mindezt követőn, hogy valóságnak közvetlen megismerése, közvetett, többnyire csak mástól hallott, áttételes megismeréstől különbözik-e, ha pedig igen, ugyan hát miben is különbözik?
Ha pedig különbözik, hisz úgy-e, hogy különbözik, nincs-e ideje gondoskodni, hogy az az
akaratcentrum, ami poszton állni van soron ma, nem hiánycikkekről, de erről a különbözésről értesüljön mindenkép. +
Mert azon, hogy a Nemzeti Galéria főkönyvelője kelleténél ne legyen élelmesebb,
nem filozófiai intézetnek dolga fejét törni; szén- és szalonnahiány u g r á s s z e r ű,
lökéses következését sem filozófiai feladat idejében fékezni, ismeretelmélet a Filozófiai Intézetre tartozik azonban, raison d’ětre-je az néki.
Nem-e?
II.
Megadva hiánycikknek, Galériának, Műcsarnoknak /bépődij 6frt!/, ami jár nékik – nem skolasztikusoknak – skolasztikusak is bátrabban következhetnek.
Nos: mit nevez tudatnak a marxizmus ma: azt-e, amit verebek csiripelnek a fán; illedelmesebben: tudat-e még, ha azt, amit, tudja már mindenki, általánossá lett tudat tudat-e még?
– 4 –
Nem lett-e létté; tehát tudattalanná maga is?
Tovább: általános tudat, – társadalmi tudat, köztudat – hathat-e arra, – létre! – amivé lett. Tud-e hatni bármi önmagára?
Más: Mit nevez marxizmus gondolatnak ma /?/++ Nb: mit! Plátóul: mit! Szokratészül: mit!
és mit gondolkodásnak; mit gondol a ma marixstája, ha a szóhasználattal él: XV gondolkodik,
még csak ideig-óráig érvényesen is, de határozott, egyértelmű gondolatig jut előbb-utóbb tehát?
+ beszúrás, amelynek helye nincs megjelölve: ha mástól nem, F. I.-től
++ az írásjel hiányzik.
– 5 –
Más: nincs-e gondolat, de „gondolat” is a marxizmus számára? Példálózáskép: ha a kor fia azon töri fejét, hogyan jusson a másiknak helyébe, azonos-e azzal, ha azon töpreng, mi létezők mindjének határa a térben, azonosság nem ugyanott végződik-e, ahol nem-azonos kezdődik, határ, noha reális, mérettelen, mert semekkora tehát?
Nb.: nem a határ titkát keresem itt, de azt, csak azt, hogy iménti két funkció,
két eseménysor, marxizmus számára azonos-e: azonos-e akár akkor is, ha azonos ember
töri fejét hasznos dolgon délelőtt, „haszontalanon” délután?
Máskép, egyszerübben: ész és értelem a marxizmus számára két szó-e csak, egyetlent,
mert azonosat jelezne+ azonban?
Tudat és lét? Ha jobban tetszik: gondolat és lét, „Denken und Sein”? – Kitart-e marxizmus a felfogásnál, hogy tudat léttől függő, hogy tudatot lét határozza meg? Ha pedig kitart, társadalmi tudatra, köztudatra, sokságnak tudatára korlátozza-e, egyesnek tudata független-e társadalmi léttől igy hát? – Legyünk szerényebbek talán? Jó: egy és másban egyesnek tudata általános léttől, általános tudattól is nem független-e? Mi több: önmaga lététől is nem független-e? Ha pedig nem az, társadalmi lét egyesek mindjének++ tudatát egészében határozná meg tehát, honnan az, ha egyes rakoncátlanok nem egészen gondolkodnak ugy, ahogyan koruk nem csak azt tudják, amit tud mindenki ,de mást, többet is tudnak, korukkal, környezetükkel ellenkezőt gondolnak, csak ellenkezőt gondolnak talán?
Folytatva, mert élezve: az Úristen bocsásson meg néhai, való, jó és derék Szirmai Istvánnak, van-e kormánypárti szellem? Marx nézete, – hogy a dialektikának „mi sem imponál”, hogy a dialektika „velejéig lázadó”, – itt és ma nem érvényes többé?
Egyéb, mellékes, talán látszik csak annak: mi álláspontja marxizmusnak Spenglerrel szemben ma? Beéri-e, hogy nézeteit „káros szemléletnek” mondva ki ne mutassa, hogy megállapitásai valósággal ellenkeznének is? /Még Lukács sem cáfolja: gondolatviláguknak+++ „osztálygyökereit” érinti mindössze, túl ezen gorombáskodik csak vele./
+ a szó végződése bizonytalanul olvasható.
++ a szó bizonytalanul olvasható.
+++ a szó végződése bizonytalanul olvasható.
– 6 –
Ezuttal is élezve: Spenglert, elutasító marxizmust nem zavarja-e ha tények – a fasizmus+,
pop-art, beat, Bendit-Cohn, Marcuse, – 1969-ben igazolják 1913-ban diagnosztikáló Spenglert?
– Csakugyan kultúra-e, ha megannyian megannyit olvasnak ugyan, oly kevesen tanulnak
töméntelen könyvből kevés kis tisztességet azonban: kultúrától civilizáció nem különbözik-e
végzetesen?
Ha pedig itt tartunk, Bergson csakugyan badarságot tanitott csupán: nincs-e életszerű
a történésben? Valamennyi történésben! Horribile: a politikában is!
Mert hogy itt tartunk pedig: hogyan vélekedik ma a marxistája az ármányos spontaneitásról?
Igen: arról, ami – Lenin a tudója – leleményesen tuljár elméletnek eszén.
Nem lenne jó, megadni néki, magától érőnek: elevennek, ami jár néki? – Dadogás nélkül kérdezném: csipet kis Lao Tse –Tao 29 – nem tenne jót egynémely irányitásimádó, mindent tudó mindenhatónak?
És nem is csak néki – infarktus volna kevesebb tőle-,de szocializmusnak is.
Parancsol pár példát? Legyen: Hogyan igazolja marxista gondolat ma az autodidaxis könyörtelen elutasitását? „Dokument” hijján ELT(*E – N.A.) felvenné-e Spinózát csak diáknak is ma?
Jakob Böhme – sokra tartotta Lenin – államvizsga nélkül hogyan is merészelne++ nyilvánosan tanitani? … pimasz suszter kaptafa /…/+++?… gyalura profilirozott Derkovics? …
Lenin honnan kapta diplomáját? Csontváry hol tanult ugyan? ki-mi irányitotta? – A kiskésit
a pipacsnak: május végén növekszik per se.
Kapásból egy-két kicsi kérdés: mi „a szép” a marxizmusnak 1969-ben? Mi, plátóul
szokrátészül megest?
És „a jó” mi? Az-e, ami a népnek használ? /Ismerős ez a meghatározás; Hitlertől hallottuk./
Végére hagytam: hogyan véli a marxista filozófia Engelsnek 1888-ban vallott felfogását,
– „… da schlug auch auf philosophischem Gebiet die Sterbestunde der alten Metaphysik” – értelmezni ma: úgy-e, hogy csak szaktudományok lehetségesek, de nem metafizika?
– 7 –
Mert értelmezhetem másképp is, imigyen: „öreg”, „régi”, avult, szóval eddigi metafizikának, recte: metafizikáknak ütött csak halálórájuk, ha ugyan ütött, uj metafizika van soron következéskép.
Nincs-e vajon?
+ a szó kezdete bizonytalanul olvasható.
++ a szó végződése bizonytalanul olvasható.
+++ a zárójel helyén lévő szócsoport nem olvasható.
– 8 –
Vallomással, de kéréssel is zárom. Vallomásom úgy szól, hogy választ nem várok. Ma talán Leibniz sem felelne Arnaulthnak. E sorok irója pedig még csak nem is Arnaulth. Hogyan hát …
Ha mégis azonban, és nyilvánosan történetesen, – nem én kérdezek végtére is, de tények
kérdeznek, – publikált választ csak az esetben kérek, ha levelem is kihagyás nélkül közöltetnék ugyanott az sem felejtődnék ki belőle, amire felelni nehéz. Kézenfekvő motivációja kérésemnek annyi egyszerün, hogy két-három ember, – becsülésükre tartok igényt -, ne kérdezhesse méltán: mért a neheze maradt ki ép?
-.-.-
– 9 –
/Függelék: 1./a II. fejezet első 8 bekezdése helyett az alábbi áthuzott megfogalmazás állt:/
Skolasztikus kérdések iménti után bátrabban következhetnek már.
Nos: tudat és lét /ha jobban tetszik: gondolat és lét, „Denken und Sein”/ viszonyával egymáshoz marxista filozófia hányadán áll ma?
Máskép: mit nevez tudatnak? Szorosabban: általánossá lett tudat, – amit verebek is
csiripelnek – tudat-e még; nem lett-e létté már; élesebben: nem lett-e tudattalanná?
Más: ragaszkodik-e marxizmus a felfogáshoz, mintha tudat létre „hatna vissza”, amiből
eredt volna, aminek terméke lenne: hathat-e későbbi korábbira?
Más: társadalmi tudat, – általánossá lett tudat – tudat, ha létté lett, létre hathat-e: tud-e
hatni bármi önmagára?
Más: Mit nevez a marxizmus gondolatnak ma? Nb.: m i t !
Plátóul: mit! Szokratészül: mit!
Máskép: ész és értelem azonosak-e; funkciójuk ugyanaz-e?
Nem alapvetőn különböznek-e egymástól vajon?
/2./ a II. fejezet 7. bekezdésének első, áthúzott megfogalmazása:/
Máskép, ugyanazt, egyszerübben: ész és értelem ugyanaz-e, azonos-e, hol a határa egyiknek,hol a másiknak, és akár átmennek egymásba, akár sem, akár átcsapnak egymásba, akár sem, akár van ugrás közöttük, akár sincs, egy valamivel van-e dolgunk, nincs-e kettővel /?/+
+ Az írásjel a mondat végén hiányzik.
*
A szöveg lelőhelye: HU BFL XIV.324
Irodalomjegyzék
Horváth Pál: Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézet. MTA, Budapest, 2000.
Novák Attila: Színeváltozások (Portrévázlat Szilágyi Ernőről). Szombat 1998/9.pp.26-30.
Rendkívüli intézkedések a szénellátás érdekében. Népszava, 1969. október 4.1.
Szilágyi Ernő: Egy Ismeretlen a magyar vészkorszakról. (Unknown memoire on the Holocaust in Hungary). Budapest, 2005. Akadémiai Kiadó. A szöveget gondozta, a lábjegyzeteket, és a kísérőtanulmányokat írta: Novák Attila.
Zsidóként élet halál ura volt ’44-ben. Klubrádió 2019. április 3. (Ungváry Rudolffal beszélget Pályi Márk)
Megjegyzések a közölt szöveghez
1. A Leibniz-idézet fordítása: „…a régi metafizika halálórája a filozófiai téren is lecsapott…”
2. Leibniz számos esszében kritizálta azt a karteziánus tanítást, amely szerint a kiterjedés alkotja az anyag lényegét. Néhány írásában ennek ellenére a testi szubsztancia tanát támogatta. Az 1686 és 1690 között Arnauld-hoz írt leveleiben mind a kritika, mind Leibniz saját testi szubsztancia-elbeszélése hangsúlyosan jelen van. Lásd a linken.
Nyitókép: a dokumentum befotózott oldalai, a szerző felvétele