Noha az erőszakmentességet hirdető baloldali mozgalmak Új Társadalmi Mozgalmak néven nagy népszerűségnek örvendenek, és ennek megfelelően számtalan rajongó publikáció tárgyai a kortárs, a baloldal által monopolizált társadalomtudományokban, az utóbbi évek legnagyobb feltűnést kiváltó utcai mozgalmai, az Antifa és a Black Lives Matter alig váltotta ki az egyetemi világ figyelmét.
Pedig lenne itt látnivaló. E a mozgalmak retorikájában keverednek a posztmodern, a posztstrukturalizmus és a marxizmus elemei. Bármennyire is ellentmondásosak ezek, de a kevercsük, a mindkét irányzatból eredő erőszakkultusz miatt érdemesek lennének a figyelemre. Ezt azonban megakadályozza a társadalomtudományokat és a médiát egyaránt uraló előítélet, mely szerint a jobboldali radikálisok jelentik az igazi veszélyt, még akkor is, ha ma az Antifa sokkal több erőszakos támadást követ el vagy a BLM hatására kimutathatóan megnőtt az erőszakos cselekmények száma az Egyesült Államokban.
Ebben a környezetben feltűnő az e mozgalmakról szóló egy, két könyv. Ezek egyike Mike Gonzalez BLM: Making a Marxist Revolution (Encounter Books, 2022) című könyve.
A kötet fő tétele az, hogy a BLM egy marxista mozgalom, amelyik az antirasszizmusra hivatkozva fel akarja forgatni a létező amerikai társadalmat, másrészt, semmiképpen nem tekinthető a hatvanas évek fekete polgárjogi mozgalma folytatásának. A polgárjogi mozgalom ugyanis a feketék esélyeit akarták növelni a létező amerikai gazdasági és politikai rendszerben, míg a BLM az egészet eltörölni szándékozik. Bár a szovjet KGB megpróbálta behatolni a fekete polgárjogi mozgalomba, ez a törekvés sikertelen volt annak ellenére, hogy pl. Stanley Levison, Martin Luther King legközelebbi fehér barátja szovjet ügynök volt. Nem lettek marxisták a feketék, nem fogadták el, hogy a rabszolgaságból csupán bérrabszolgák lettek. Azonban a szocialista kísérlet bukása után az egyetemi világ radikalizálódott, egyre népszerűbb lett ott a marxizmus és a posztmodern kevercse, ami az elmúlt tizenöt évben kiszökött az egyetemi laboratóriumokból és átterjedt, majd uralkodó lett a médiában és a Big Tech cégekben.
Ennek a marxista posztmodernnek az egyik változata a BLM. Tanításuk szerint az alkotmány nem vonatkozik a feketére, annak védelme a fehér uralom és a népirtás védelme. Az amerikai történelem a rabszolgaságtól a tömeges bebörtönzésig tart. A BLM, akárcsak általában a woke, semmibe veszi az alkotmányt, mivel az akadályokat állít a mozgalom elé a lelkiismeret- és szólásszabadság és tulajdon védelme révén.
De a BLM sokkal jobb jelszó és megnevezés a szocializmus bukása után, mint egy esetleges a Baloldal Számít elnevezés lenne. Nem kommunizmust hirdetnek, hanem „közösségalapú” gazdaságot, és nem szovjethatalmat, hanem részvételi demokráciát. A BLM és a hozzá hasonló egalitárius mozgalmak – faji egyenlőségért, a transzok és queerek egyenlőségéért stb. – fontos eleme az erkölcsi magasabbrendűség: az ügy és képviselői erkölcsileg kikezdhetetlenek. Aki kritikájukra vállalkozna, annak erkölcstelensége, elnyomó szándéka rögvest lelepleződik. Az alkohol vagy elektronikai boltok fosztogatása egyáltalán nem csökkenti e mozgalmak erkölcsös voltát, hiszen a fosztogatás csak az ellenállás egyik formája, a javak újraelosztása, miként a nemi erőszak: Eldridge Cleaver, a Fekete Párducok egykori vezetője szerint „a nemi erőszak lázadó tett. Örömmel töltött el, hogy megszeghetem és lábbal tiporhatom a fehér ember törvényét… és megbecsteleníthetem az asszonyát.” (Lásd B. Borroughs, Days of Rage. America’s Radical Underground, the FBI, and the Forgotten Age of Revolutionary Violence, Penguin Press, 2015)
A BLM, mint a mai balos mozgalmak, elsősorban nem a kapitalizmust akarja felszámolni – de mivel a „kapitalizmus lényegénél fogva rasszista”, ezért a faji igazságosság megköveteli a kapitalizmus felszámolását. Az állam megszállását reméli, mint egykor a jakobinusok, majd Lenin és a bolsevikok, hogy az állam révén forradalmasítsa a társadalmat a legintimebb viszonyokig. A BLM nyelvén a létező állam „börtönállam”, ezért a rendőrséget, büntetésvégrehajtást a bíróságokat kell először felszámolni. A jogállam, a törvény uralma a fehérek trükkje, tehát elutasítandó.
A marxista szál
A BLM vezetői közül a legfontosabbak – Alicia Garza, Patrisse Cullors és Opal Tometi – marxista fekete leszbikusok. Általában a BLM vezetők mind kapcsolatban álltak a maoizmus, marxizmus, leninizmus, sandinizmus vagy castroizmus valamelyik változatával. A BLM tagszervezetei, mint a Movement for Black Lives, a Black Lives Matter Global Network, a Black Futures Lab marxista szervezetek, gyűléseiket a Kommunista Kiáltvány zárómondataival fejezik be, bár a mainstream média egyik kitartó törekvése az, hogy eltagadja a vezetőik marxista kiképzését és hivatkozásait.
A hatvanas években a szovjetek nem tudtak a fehér munkások szervezeteibe behatolni, de a feketékébe sem. A szovjetek a fehér liberális szervezetekbe (békeszervezetekbe főleg) tudtak sikeresebben beépülni. (Lásd M. Stanton Evans és Herbert Romerstein, Stalin’s Secret Agents, New York: Threshold Editions, Simon & Schuster, 2012). A feketék felhasználása az amerikai rend megdöntésére e fehér radikálisoktól indult a saját kudarcuk után. Az erőszakellenes fekete polgárjogi mozgalmat erőszakossá tették (Lásd P. Cullors, When They Call You a Terrorist, St. Martin Press, 2018). A BLM a 2014-es fergusoni zavargások után lett hashtagből szervezett mozgalom.
A korábbi radikális és erőszakot hirdető csoportok – Weather Underground, Black Panther Party, Black Liberaton Army – messze nem tudtak olyan tömeges erőszakot kiváltani, mint 2020 erőszakhulláma. A BLM vezetői szoros kapcsolatban álltak a kommunista párttal és ezekkel a radiális csoportokkal, de képesek voltak tömegmozgalmat csinálni e dühös politikai szektákból. A BLM tanítója, hőse a kommunista leszbikus Angela Davis és a hatvanas évek terrorista szervezete, a Weather Underground fehér középosztálybeli tagjai, akik a BLM vezetőit kiképezték, hogy létrehozzanak egy antirasszista, antifasiszta és antiimperialista frontot. Ugyanis a fehér baloldali radikálisok számára a hatvanas években kiderült, hogy a zömében fehér munkásosztályt nem tudják mozgósítani, ezért más csoportokat kerestek a forradalom végrehajtására: ezek lettek a feketék és a szexuális életforma kisebbségeket.
Az erőszak teljes mértékben pöpec
A BLM esetében is jól látható a posztmodern – nietzscheanus – és a marxista gondolkodás összeolvadása, mert ezek központi eleme az, hogy nincs sem jó, sem rossz, sem helyes, sem helytelen, sem szép, sem csúnya, sem igaz, sem hamis. Mindezek a megkülönböztetések a tanításuk szerint csak a hatalmon lévők érdekeit szolgálják. A logikus következtetés az, hogy akinek nem tetszik a rendszer, az akkor tud a legradikálisabban változtatni, ha mindezeket a kategóriákat elutasítja. És akkor nem marad más, mint a nyílt erőszak a fenti gondolkodási kategóriáink rejtett erőszakával szemben. Mindkét irányzat szerint csak a hatalom valóságos, ezért a feladat vagy a hatalom teljes, végleges felszámolása – aminek része e fenti kategóriák, megkülönböztetések felszámolása – vagy más csoportok hatalomra juttatása a jelenleg hatalommal bírókkal szemben. Susan Rosenberg például azzal igazolta a tetteit, hogy csak azt akarta, szeressék (Lásd An American Radical: A Political Prisoner in My Own Country. Citadel Press, 2011).
A fehérek bűnös világa, gondolkodása – a bűnbánatot követelő fehér radikális kedvenc témája – helyett kell a fekete világot megteremteni – erőszakkal is (Lásd S. Shelby, Shame: How America’s Past Sins Have Polarized Our Country. Basic Books, 2015). A fekete világban minden a feketék érdekeit szolgálná. Régen a feketék azt követelték, hogy a fehérekkel együtt tanulhassanak Shakespeare-ről a college-okban, ma meg azt, ne kelljen ezt a fehér ürgét olvasniuk, mert nem erősíti a fekete identitásukat.
Ez a nyelvezet sokat vett át Franz Fanon és az antikolonialista mozgalmak nyelvéből (Lásd F. Fanon, A föld rabjai, Gondolat, 1985). Az önmeghatározás és az elismerés lett a kultúrmarxizmus ideológiai magja. A feketéknek teljes mértékben ellenőrzés alá kell vonniuk a sorsukat – ez pedig a létező állam és a kapitalizmus eltörlése mellett a környezetük, a többi (nem fekete) ember ellenőrzését is jelenti. A hogyan Franz Fanon tanította, „bármilyen eszközzel”. Malcolm X, Stokely Carmichael és Noel Ignatieva szelleme győzött Martin Luther Kingé felett. A Black Liberation Army kinyilatkoztatott célja az, hogy „fegyvert ragadjon az amerikai feketék felszabadításáért és önmeghatározásáért.”
Ibram X. Kendi nagyon logikusan azt állítja, hogy az önmeghatározás és a társadalmi igazságosság csak az egyenlőtlenséggel érhető el, azaz, ha a feketéket helyzetbe hozzák másokkal szemben. A törvény előtti egyenlőség, a színvak alkotmány fehér trükk (Lásd I.X. Kendi, How to be an antiracist, One World, 2019).
Ennek a felszabadító „forradalomnak a szellemi fegyvere” a kritikai fajelmélet, az (aszimmetrikus) multikulturalizmus pedig eszköz a rasszista, szexista, homofób és kizsákmányoló intézmények felszámolására. A Kimberlé Crenshaw által megalkotott kritikai fajelmélet évtizedekig csak az egyetemi laboratóriumokban tudott létezni, mára kiszökött onnan. Crenshaw másik kitalációja, az interszekcionalitás, úgy tűnik, még igényli a laboratórium támogató környezetét. A multikulturalizmus a kultúrák egyenlőségét hirdeti, azonban a gyakorlatban uralkodó aszimmetrikus multikulti sok kisebbségnek megadja a jogot, hogy ragaszkodjon a kultúrájához és identitásához, míg a fehér európai-keresztény kultúrától pont ennek ellenkezőjét várja el, különben kirekesztő, elnyomó, rasszista (Lásd P. Bruckner, Csaknem tökéletes bűnös. A fehér bűnbak megteremtése, Századvég, 2021). Az antirasszizmus nevében minden fehért rasszistának nyilvánít a kritikai fajelmélet. Bár a bőrszínt meghatározónak tekinti, mint Marx a magántulajdont, de a BLM tagjainak fele fehér, akik a „fehérség” ellen lázadnak, mint például a pontosság vagy a kemény munka (R. DiAngelo, White Fragility, BeaconPress, 2018).
A BLM-ben a posztmodern nihilizmusból következő erőszakkultusz összekapcsolódott a woke-szentimentalizmussal: az igazságosság, empátia, szeretet, sokféleség igényével, a nők, transzok és queerek támogatásával.
A kérdés
Mike Gonzalez könyvének érdekes része a BLM szervezetének, oktatási programjának bemutatása mellett a támogató hálózat feltérképezése. Azt látjuk, amit a XIX. századi radikális baloldaliak óta rendre: a nagyvállalatok – Amazon, Gatorade, Microsoft, Glossier, Airbnb, Unilever, Bungie – mellett a tech cégek – Nabisco, Dropbox, Fitbit, Devolver Digital, és a Tinder – és a Szilicium-völgy cégei – a Cisco Systems, Intel, Intuit, Lending Tree, Bravado, DoorDash, Patreon, Skillshare, Loopio, Ubisoft, HelloFresh, Hinge, Guru, InVision – tartják fenn a BLM aktivista hálózatát. És természetesen amerikai „filantrópok”, mint Warren Buffett örökösei a NoVo Foundation-on keresztül Garza National Domestic Workers Alliance (NDWA) szervezetét, James Erwin Foundation és a California Endowmnet, Soros alapítványai, a Carnegie Corporation, különféle Rockefeller alapítványok. Az Open Society Foundation 2020 nyarán 220 milliót adott „társadalmi igazságosság” csoportoknak. Vajh, mi köze van a nyitott társadalomnak a „társadalmi igazságossághoz”? A két évszázada folyton felmerülő kérdés, amit a haladók meg sem próbálnak politikailag korrekt módon megválaszolni, inkább elhallgatnak, az, hogy a nagytőke miért támogatja az antikapitalistákat, a liberális oligarchák miért támogatják az antiliberális mozgalmakat?
