Harminc éve zajlik a szomszédságunkban egy nemzetépítő projekt. És kilenc éve zajlik egy csendes, de másfél éve nagyos is zajossá vált háború e nemzet államáért. Az elmúlt bő egy évben a nyugati média számtalan lelkes írást közölt az ukrán nemzet megszületéséről, amit az orosz támadás csak elősegített, és a soha nem látott nemzeti egységről. Legalább ennyi lelkes írást tett közzé a nemzetállamról és a szuverenitásról, valamint a birodalmi törekvések elvetéséről.
A nemzet ellentétes a nyitott társadalommal, ahogyan azt nekünk jó 35 éve tanítják. A nemzetépítés része, tetszik vagy sem, valamilyen mértékű homogenizáció, az eltérések (kisebbségek) felszámolása: vagy beolvasztják, vagy elűzik őket. Emberi jogi retorikát talán lehet eközben használni, de mindenképpen az emberi jogok vaskos megsértései révén lehetséges csak. Ez azonban problémásabb, ha a kisebbség nem is olyan kicsi, ellenáll, esetleg a szomszédban létezik már egy nemzetállama.
(Gonoszul jegyezzük meg, hogy a nyugati „szakértők” „helyismerete” ismét árulkodó. A nemzetről írva a nyugaton ismert jogi nemzetre gondolnak, nem tudván, hogy a Rajnától keletre a nemzet elsősorban nyelven és részben a felekezeten alapul. Ennek megfelelően az eltérő nyelvűek vagy nyelvjárást beszélők, az eltérő vallásúak a legkeményebb elnyomásra számíthatnak.)
Az orosz–ukrán konfliktus geopolitikai értelmezéséről már sokat írtak és még sokat fognak írni. Engem most a sok közül egyetlen szempont érdekel: mennyire sikeres ez a nemzetépítési projekt? Nyilvánvalóan sikerült létrehozni egy ruszofób politikai elitet, de ezen túl hogy áll az ukrán nemzet?
A washingtoni Jamestown Foundation érdekes tanulmányt tett közzé Ukrajna demográfiai helyzetéről. Eszerint 2022. január 1-jén 31 millió lakosa volt Ukrajnának, míg az állami statisztikai hivatal szerint 34 millió. Ez utóbbi sem sok, mivel 1991-ben még 52 millió lakosa volt az államnak.
Ukrajna a születése óta Európa egyik legszegényebb országa alacsony termékenységi mutatóval és magas kivándorlással. Húsz év alatt elveszíteni a népesség 40%-át nem nevezhető sikeres kormányzásnak, a nemzetépítés szempontjából pedig kudarcnak tekintendő. A tragikus demográfiai helyzet a gyenge gazdasági mutatókkal társulva azt mutatja, hogy az ukrajnai gazdasági-politikai elit, minden harciassága és önbizalma ellenére, teljes csődöt vallott.
A helyzet tovább romlott a nyílt háború kitörésével. A mai becslés szerint 20 millió az ország lakossága. (Az a háború működtetése szempontjából érdekes, hogy 2 millióra teszik a hadseregben szolgálók számát, és közel 11 millióra a nyugdíjasokét. Ez azt jelenti, hogy 5–6 millió embernek kellene eltartani 20 a milliós társadalmat és kiszolgálni a háború igényeit. Ha ez így van, akkor vagy növekszik a szegénység és ezzel az elvándorlás, vagy a nyugati segélyeknek kell növekedni, mert az ország nem képes fenntartani magát még békében sem.)
Akárhogyan is végződik a háború, hatalmas lakatlan vagy nagyon ritkán lakott területek lesznek az egykori Ukrajna helyén.
Az ukrán nemzetépítés semmiképpen nem nevezhető sikertörténetnek. Kicsit olyan a helyzet, mint Szlavónia esetén, amiért ölre mentek a horvát és szerb sógorok, mára pedig kiürült.
Akkor minek kardcsörtetés? Kit vagy mit védenek az ukrán katonák?
A nyitókép forrása: Trip must go on
