Avagy egy „reformer” ügynök a zsidó felekezeti vezetésben (1958–1962)
Az 1950-es évek végén a magyar zsidóság belső viszonyaival foglalkozó állambiztonsági szcéna sajátos tartalmú és hangulatú jelentésekkel gyarapodott. A jelentés előállítója, a „Doktor” fedőnevet viselő, a közösségben magas pozíciót betöltő (amúgy gyöngyösi születésű és Budán rabbiskodó) ügynök – a Budapesti Izraelita Hitközség (BIH) és a Magyar Izraeliták Országos Képviselete (MIOK) ügyeit belülről ismerő – a felekezet északkelet-magyarországi helyzetéről ugyanúgy tájékoztatta az állambiztonságot, mint a MIOK kül- és belkapcsolatairól, főleg, ami az izraeli követséggel való kapcsolattartást illeti, valamint az ifjúsági és kulturális rendezvényeket is figyelte.
A MIOK ebben az időben lassú konszolidációját élte, az 1957-ben elnöknek megválasztott (és maga is állambiztonsági ügynökként is tevékenykedő) Sós Endre (1905–1969) vezetésével próbált egyfajta szellemi „megújulást” előidézni a megfogyatkozott közösségben, nem nagy sikerrel. Az állam további rendelkezésekkel korlátozta az amúgy is a zsinagógák falai közé szorított zsidóság mozgásterét (előzetes jóváhagyás kellett vezetői kinevezésekhez), ugyanakkor a zsidóság nemzetközi kapcsolatai feléledtek, Scheiber Sándor professzor is éppen a Claims Conference által biztosított forrásokból tudott tevékenykedni, a mozgásteret bővíteni.
Sós Endrének egy 1962-es feljegyzése szerint az országban akkor 40 hitközség és 31 fiókhitközség működött, 15 neológ és 10 ortodox rabbi irányításával. A MIOK (illetve a MIOI) mellett a zászlóshajóként működő BIH kebelén belül működött ortodox tagozat, „előadója” a neves Schück Jenő főrabbi (1895–1974) volt, aki a korszakban az Ortodox Rabbitanács elnökeként és (1960-tól) miskolci ortodox főrabbiként is tevékenykedett.
Visszatérve az ügynöki jelentésekhez: van ezekben valami nagyon különleges, ugyanis az intelligens ügynök ambiciózus reformelképzelésekkel is előállt. Nagyon ritka az olyan állambiztonsági ügynök, aki szervezeti reformjait így akarta érvényesíteni, ám „Doktor” ilyen típusú szereplője volt az általa is közvetített eseményeknek. Érdemes áttekinteni sok mindenre kiterjedő tevékenységét, beszámolni ezzel összefüggő ideológia-politikai preferenciáiról.
Bár állambiztonsági dossziéja végén az áll, hogy 1960. augusztusában szervezték be, éspedig „kompromittáló adatok” alapján, az előbbinek ellentmondani látszik, hogy az első jelentése 1958. végéről származik. Bár nem lehet tudni, hogy felkérésre születtek meg így, vagy belső motivációból adódtak, ám ezek az anyagok kivételesen extenzívek és alaposak voltak. Bár nem sok jót tudott mondani az állambiztonság célkeresztjében szereplő Scheiber Sándorról, a rabbiképző intézet igazgató-professzoráról és más vezetőkről sem, ám ideológiai politikai célpontjai inkább attitűdök és csoportok voltak, valamint – és ezt a szervek is világosan látták – elemzései, leírásai saját karriervonalába voltak beilleszthetőek, azt próbálták meg – legalább is eredeti intenciója alapján – elősegíteni.
„Doktor” tehát struktúrákat figyelt meg, jelentéseiben pedig felsejlik a korai Kádár-rendszer zsidó hitközségi világa, főleg az északkelet-magyarországi szcéna, ahol az ügynök a helyi viszonyok alapos ismerőjének bizonyult.
Természetesen az izraeli követség és a cionizmus zsidó közösségen belüli befolyásának alakulása – a külső elvárásnak megfelelően – állandóan foglalkoztatta. 1958 decemberében beszámolt izraeli diplomaták debreceni útjáról, 1959 májusában pedig a követ (ez már valószínűleg Yerachmiel Ram-Yaron lehetett) szegedi látogatásáról, 1960 februárjában arról, hogy a „budai zsinagóga” január 15-i avató ünnepségén két izraeli diplomata is megjelent. Jelentéseiben arra is ügyelt, hogy a szervezete irányítói körüli gyanút is növelje: 1962. november 15-i nagy jelentésében pedig nem csak Sós Endre MIOK elnököt vádolta meg azzal, hogy „kettős játékot” űz az izraeli diplomatákkal kapcsolatban (korábban Salgó László főrabbi /1910–1985/ ellen is intrikált „Doktor”), de részletes jelentést is adott az izraeli diplomaták tevékenységéről. Adatokat gyűjtenek és „Izrael állama teljes egészében az amerikai politika függvénye és noha tudatában vannak annak, hogy a népi demokráciákban teljes vallásszabadság mutatkozik és a zsidóknak azonos jogaik vannak minden más polgár jogaival, rossznéven veszik, hogy a népi demokráciákból a zsidók kivándorlása bizonyos rendszabályokhoz van kötve. Ezt a hiányosságot egyébként legélesebben a Szovjetunióval kapcsolatban vetik fel, hiányolva, hogy onnét egyáltalán nincs kivándorlási lehetőség”.
„Doktor” világnézetének egyik sarokpontja volt szembenállása az ortodoxiával. Ez nem csak az ortodox vezetők iránti személyes ellenszenvében nyilvánult meg, ám jelentéseiben is igyekezett ezt a típusú zsidóságot általánosságban is dehonesztálni. Minden bizonnyal az ortodoxia iránti, a 19. századra visszamenő neológ ellenszenvét próbálta meg politikai köntösbe öltöztetni. Erre módja is akadt: több jelentésben (pl.: 1959. 8o9pöőúűóámárcius 26.) is beszámolt arról, hogy a debreceni hitközségben, a Bajcsy Zsilinszky utcában volt az ortodoxoknak egy használaton kívüli helyisége, melyet a helyi tanács ki akart utalni az Alföldi Vendéglátóipari Vállalatnak, ám az ortodoxok ellen álltak. Az ügy a helyi egyházügyi hivatal főelőadója (Szombati „elvtárs”) elé került, aki szerette volna békésen elintézni a perpatvart. Az ortodoxok azonban továbbra is tiltakoztak, kijelentették, hogy a helyiség valamikor templom volt és így „vallási akadálya is van az átadásnak”. A helyi hitközség egyik tagja és a vállalat képviselője össze is veszett egymással, Sós Endre MIOK-elnök pedig kénytelen volt békéltető látogatást tenni a városban.
Az ingatlanok átadását sürgető, a pártállam szempontjait messzemenően magáévá tévő hitközségi politika nyíltan szembekerült a hagyományos zsidóság szempontjainak elsőbbségét hirdető ortodoxia álláspontjával, a felekezeti vezetésben komoly pozíciót betöltő ügynök pedig ezt jelentéseiben lereagálta.
A debreceni hitközségen belüli ortodox probléma többször is tollat ragadtatott „Doktorral”. 1961. június 13-i- jelentésében – élesen szembe állította az egységes hitközségen belüli status quo és ortodox áramlatot (ez tagozat volt), ez utóbbi tagjai „ nem „tősgyökeres” debreceniek, hanem a környékről valók” – írja. „Az ort,tagozat elöljárói és zömében tagjai is beilleszkedtek államunk uj formái közé és résztvesznek a munkában is. Vannak azonban olyanok is, akik vallási okokra hivatkozva, ha nem is állnak szemben az állammal, de közömbösek. Az ortodoxia általában nem tudja magáévá tenni az uj szellemet és inkább szembe találkozik az életadta vallásgyakorlati nehézségekkel is /szombat és ünneptartás, gyereknevelés stb./…” „Doktor” különösen ellenséges volt Frankfurt Andor debreceni rabbihelyettes-metszővel, aki „ellenséges” a rendszerrel szemben, ráadásul zsarolta a hitközséget – anyagi értelemben.
A metsző-helyzet, a rituális vágás állapota az 1956-os forradalom után vált súlyossá, maga Schück írta az Új Élet (korabeli) Naptárában azt, hogy 59 sakterből 10 maradt az országban. Ezek a körülmények privilegizált helyzetbe hozták a megmaradt rituális metszőket, akik éltek, olykor vissza is éltek ezzel. A leginkább ezzel foglalkozó ortodox vezetők, rabbik ugyanakkor nagy küzdelmet vívtak a metszők megtartásáért, jövedelmük kellő biztosításáért, a vallási élet zavartalanságának folytatásért vidéken.
A debreceni hitközség 1957. június 24-i levelében közölte Schückkel, hogy Eidlisz Jenő metsző kilépett a szolgálatból, kivándorolt, Schück ezt a MIOI tudomására is hozta. 1957. szeptemberéből van egy forrásunk, amely Frankfurt Andor azon követelését tartalmazza, mely szerint, ha nem választják meg rabbinak egy évre, nem hajlandó vágni. A debreceni hitközség visszakozott erre, és egy éves megbízást kívánt adni neki, mindenesetre – mint ahogyan láthattuk is – 4 év múlva már rabbihelyettesként szerepel.
Amikor 1958. december elején a MIOK Hitéleti Osztálya jelentést kért a községkerületek elnökeitől a területükön lévő anya-és fiókhitközségek vallási infrastruktúrájáról, a szolgáltatásokat igénybe vevők számáról és jellegéről (például hány kóser háztartás van, hányan járnak a mikvébe stb.) Debrecenre vonatkoztatva azt írta Gábor Dezső, a Tiszántúli Községkerület képviselője és a debreceni hitközség főtitkára, hogy a két rituális vágoda egyikében dolgozik Frankfurt Andor. A helybeli kóser háztartások száma amúgy Gábor becslése szerint 180–200 volt, a kóser vágás (és a talmud tóra) költségeit pedig nem a központi szervezet finanszírozta közvetlenül, bár havonta – éppen ezt is fedezendően – általános segélyt nyújtott a hitközségnek. Frankfurt egyébként nemcsak Debrecenben vágott, hanem pl. Berettyóújfalun is, hetente egyszer (1958. december 10-i jelentés). Ez az állapot az egész országra jellemző volt.
Frankfurt – 1961 novemberében – nem teljesen tisztázott körülmények közepette több pénzt követelt magának és beszüntette a rituális vágást (sechita). A hitközségi elnök erre felmondott neki, ám Schück Jenő ortodox főrabbi a metsző mellé állt, és nem egyezett bele őt pótló más metszők alkalmazásába. Közben a hitközség lezáratta a vágodát, ám – „Doktor” jelentése szerint – több ortodox illetéktelenül behatolt oda, és mégis vágtak. A MIOK közbelépésére végül is Schück főrabbi leutazott Debrecenbe és megállapodtak az elöljárósággal Frankfurt visszavételét illetően. „Doktor” nagyon szomorú volt, mert Schück és az ortodox rabbitanács ellenállása miatt nem tudtak megszabadulni a metszőtől, ugyanis a helyi vallásos zsidók kóser húsellátását nem akarták veszélyeztetni. A dolog azért nem maradt nyomtalanul: az ügynök jelentését szignáló állambiztonságis, Drenyószki Pál javaslatot tett a kivándorló útlevéllel rendelkező (ő is el akarta hagyni az országot) Frankfurt útlevelének bevonására, a vidéki „elhárító munka” megerősítésére és az Állami Egyházügyi Hivatal tájékoztatására.
Bár az eset nem mindenben a metsző igazát húzza alá, „Doktor” sajátos, az ortodoxia iránti ellenszenve a valós (vagy félvalós) indokoktól függetlenül is megfigyelhető volt. 1962. november 15-én írott összefoglaló jelentésében, melynek egy része „Az izraeli követség magyarországi szerepéről” szól megjegyzi, hogy az izraeli követség azért tud könnyebben kapcsolatot építeni az ortodoxokkal, mert az ortodoxok „nehezen vagy egyáltalán nem békülnek meg a demokratikus renddel”. Schücköt is az izraeli követséggel való kapcsolattartással vádolta, valamint azt állította, hogy az utóbbi évek kivándorlói zömükben ortodoxok voltak. „A közelmultban egyébként kintjárt Izraelben Grossberg ortodox rabbi is, és utána heteken keresztül tartott nyilvános istentisztelet keretében beállitott beszámolót ottani éléményeiről. Ilyen beszámolót egyébként tartott dr.Holovitz Gyuláné is a Csáki utvcában és a Vasvári utcában nőcsoporti összejövetelen, Budán nem engedtem megtartani” – jelentett a zsidóságot éberen figyelő „Doktor”. Jelentése harmadik részében, mely az „izraelita hitközségek” belső helyzetét taglalta, rögtön leszögezte, hogy a felekezet vezetői nem „egyértelműen” lelkesednek a népi demokráciáért és ebben élen járnak az ortodoxok, „akik a népi demokrácia társadalmi és munkarendjét nem tudják és talán nem is akarják magukévá tenni. Ezek zömében elvágynak innen.” A kongresszusi (neológ) rabbik jórésze pedig Scheiber Sándor befolyása alatt állnak, és „ezeknek” a politikai állásfoglalása, ha nem is ellenséges, de „semmi esetre sem lelkesedő”. „Doktort” nem hagyta nyugodni a helyzet és 1962. december 5-én külön jelentést írt az ortodoxiáról, ahol leírta, hogy az „egyetemes zsidóságnak” kell gondoskodnia „az ő sokszor tulzott és felesleges kiadásaik fedezéséről”. Az ortodoxok a magyar vidéken – főleg Északkelet-Magyarországon erősek, Nyíregyházán „megkaparintották” a hitközséget. „Doktor” nagy szívfájdalmát is megfogalmazta: „Külföldről őket tartják pozitív zsidóknak, bennük nagyobb a bizalom és könnyebben meg is környékezhetők. Sajnálatos dolog, hogy a magyar zsidóség hivatalos vezetősége minden megnyilvánulását attól teszi függővé, hogy vajon mit szólnak majd hozzá az orthodoxok. Ezért nem lehet semmi könnyítést tenni a vallási életben, ezért nem lehet közeledni (?) az élethez. Az izraeli követség is jobban kapcsolódik az orthodoxiához, a külföldről jövő látogatók egy része is és rajtuk keresztül kisérli meg a befolyását is érvényesíteni a hitközségi életben.”
„Doktor” ügynök – bár több dolog is érdekelte – másik érdeklődési köre az intézményi átalakítás volt. 1960. április 26-i jelentésében javasolta az Egyházak Világtanácsához hasonló, a szocialista országok zsidóságát képviselő külön szervezet megalakítását. Az apropót az adta, hogy Debrecenben volt a szervezet előkészítő ülése. Aztán április 28-i jelentésében már a magyar zsidóság általános problémáiról írt. Ebben az anyagában (melyet Lovász I.rendőr századosnak „adott”) az ügynök a zsidóság több problémájáról számolt be, leginkább „tervszerütlenséggel” vádolta (nyilvánvalóan saját szervezetét). A függelékben közölt dokumentumban keverednek a valóban megoldandó, a magyar zsidóság akkori helyzetét jellemző kívánalmak és az államhatalomnak való megfelelni akarás. Az Állami Egyházügyi Hivatal ebben az időben kérte be az eladandó felekezeti ingatlanok listáját. A MIOK általában lelkesen, másszor kényszerűségből alkalmazkodott a helyzethez. „Doktor” azok között volt, akik az ingatlanok eladását / átadását szorgalmazták.
„Doktor” egyik fontos célpontja vagy éppen kiemelt területe a Rabbiképző Intézet volt. 1960. júliusában (29.) adott jelentésében beszámolt az intézmény végrehajtóbizottsága átalakításáról. Felvetődött az 1950 és 1956 között a Rabbiképző igazgatói posztját Scheiberrel rotációs alapon ellátó Róth Ernő professzor (1908–1991) hazahozatala is (1956-ban Németországba távozott), de végül is erről letettek. A jelentést értékelő állambiztonsági tiszt megjegyezte, hogy a Scheiber és Róth között fennálló személyes konfliktus miatt az előbbi nem örül az ötletnek. A tiszt azt is megjegyezte, hogy „Doktor” reménykedett abban, hogy tanári állást vállalhat az intézményben, ám ez nem jött létre. A „Doktor” által csak „állam az államban”-nak nevezett intézmény bevételét azonban nem adta fel, 1961 júliusában teljes jelentést szentelt a Rabbiképző átalakításának. Az ügynök szerint semmi szükség nincsen a Rabbiképzőre, hiszen kevés a diák, bár Scheiber Sándor bírja a külföld bizalmát. Magyar Zsidó Tudományos Kutató Intézetet kellene létrehozni, világos tudományos profillal.
A világos debreceni érdeklődéssel rendelkező, a BIH elöljárósági üléseiről tudósító „Doktor” 1962 nyarán már a külföldben gondolkodott, brazíliai útban, illetve megbízatásban. 1962. december 5-i jelentésében beszámolt arról, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal utasítására találkozott Sós Endre elnökkel, és elmondta neki, hogy jóváhagyták brazíliai útját. A budai választmányi ülésen be is jelentette távozását.
A retrospektíve „Doktorral” elégedetlen állambiztonsági tiszt, Kelencz Ferenc főhadnagy – már távozása után – karrieristának nevezte őt, aki megtévesztette őket. Zárójelentésében megírja, hogy „A kapott feladatokat igyekezett végrehajtani, de karrierista jelleme hamar kiütközött. Fő feladataként a magasabb poziciók megnyerését tekintette. Felénk és a kifelé igyekezett magát baloldalinak feltüntetni, ugyanakkor a követség beosztottjaival és külföldi cionista szervek vezetőivel építette ki kapcsolatait. Ezekről kapcsolatokról csak akkor volt hajlandó beszélni, amikor konkrétan rá kérdeztünk és látta, hogy ezekről nekünk is tudomásunk van.
„Doktor” fn ü munkáját értékelve megállapíthatjuk, hogy a nevezett a BM-ben nem őszinte, karrierista,, törtető, olyan személy, aki pillanatnyi érdekeinek rendel alá mindent.” E sorok arra utalnak, hogy az ügynök megszakította kapcsolatait a magyar állambiztonsággal. Dossziéját 1964. februárjában zárták le.
Az 1962-ben Brazíliába távozott és rabbinikus teendőket ellátó Végházi István – a MIOK és a BIH egykori főtitkárhelyettese –, vagy ahogyan ott ismerték, Rabino Dr. Esteban Veghazi 1999-ben hunyt el.
A dokumentumok forrása: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) 3.1.2. M-21589. Munkadosszié „Doktor”.
Irodalom
Csorba László: Az izraelita felekezeti élet Magyarországon a Vészkorszaktól a nyolcvanas évekig. In: Lendvai L. Ferenc, Sohár Anikó, Horváth Pál (szerk.): Hét évtized a hazai zsidóság életében. MTA Filozófiai Intézet. Budapest. 61–190.
Schück, Jenő: „Az orthodoxia a felszabadulás után” In: Új Élet Naptár, 1959 (Budapest: MIOK, 1959), pp. 156–161.
Nyitókép forrása: Fortepan, MIOK közgyűlés 1958-ból. A kép adományozója Bauer Sándor.
