A túrázás és természetjárás rövid története Magyarországon
Magyarország a Habsburg Birodalom részeként viszonylag későn helyezett hangsúlyt a helyi turizmus fejlesztésére. Az emberek többsége számára a nyaralás nem a tengerparti fürdőzést jelentette, hanem a hegyvidékre való kirándulásokat, szellemi-testi felfrissülést, kiszakadást a nagyvilági „taposómalomból”. Legfontosabb célpontok a hegyvidékek voltak: a külföldre utazóknak az Alpok; a „helyben” maradók számára pedig a Tátra. Az utazások és területek propagálására tömegesen hozták létre a társaságokat és egyleteket (pl. Magyarországi Kárpát-Egyesület, 1873). Érdekesnek mutatható az a törekvés is, hogy az alpinizmus fogalma mellett a magyarok a „kárpátizmusz” kifejezést akarták propagálni, nem sok sikerrel. A kirándulók másik célpontja a tengerpart, főként az adriai térség volt. A Balaton ekkor még nem játszott jelentős szerepet a kirándulók körében.
Az első világháborús vereség és a trianoni békeszerződés következményei az ország szempontjából több tekintetben is nehéz helyzetet teremtettek, ez alól a turizmus sem volt kivétel. A régi közkedvelt úti célok a határon túlra kerültek (pl. Magas-Tátra, Adriai partvidék), így azok immár külföldi célpontnak számítottak. A magyar turizmussal foglakozó szakemberek számára égető szükséget jelentett a megfelelő kínálat kidolgozása, illetve az utazni vágyó magyarok itthon tartása. Általánosságban elmondható az, hogy a magyar vidék megszerettetése nem maradéktalanul sikerült a két világháború közötti Magyarországon, köszönhető a nem megfelelően kiépített infrastruktúrának (kevés szoba, azokban kevés helyen volt vezetékes víz és fűtés). A számok és statisztikák szerint azonban növekedés mutatkozott a belföldi turizmus felfejlesztésében, aminek legjobb példája a Balaton körüli utazások megjelenése, az ottani szállók-nyaralók építésének megkezdése. Az erre a célra létrehozott Almádi Fürdő Részvénytársaság (1882) azonban a kellő fiskális javak hiányában ekkor még nem tudta maradéktalanul beváltani a hozzá fűzött reményeket.
A belföldi utazások megszervezésére több programot igyekeztek indítani, mind a minisztériumok (MÁV-plakátok), mind a szakemberek, akiknek legfőbb fóruma az Utazás című folyóirat volt. Céljaik közé tartozott az utazni kívánó, de akkor inkább külföldre tartó réteg itthon tartása volt, akik még a gazdasági válság idején is (1930-as évek elején) jelentős mennyiségű pénzt költöttek külföldön. A másik programbeli cél a hazai lehetőségek növelése volt, amihez fejleszteni kellett mind az infrastruktúrát (vasúthálózat, szállók víz- illetve fűtésellátottságát), mind pedig támogatni kellett a hazai célpontok értékét, amihez erős propagandára volt szükség.
A legfontosabb és legmélyebb változást azonban a „befelé fordulás” okozta: az eddigi célok helyett megpróbálták szinte a semmiből felállítani a hazai (belföldi) turizmust, ahol már nem csak Budapestről és környékéről szólt az utazás, hanem más természeti és épített örökségekkel rendelkező városokról (a teljesség igénye nélkül például Pécs, Balaton, Szeged, Debrecen). Ekkoriban kezdődött meg továbbá a termál- és gyógyvizes fürdőhelyek „felfedezése” és kialakítása is, aminek hatásait egészen a mai napig érezhetjük a magyar turizmuspolitikában. Döbbenetes látni, hogy szinte a semmiből hogyan tudtak kiépíteni egy olyan infrastruktúrát, ami képes volt mind a hazai, mind a külföldi személyeket megfogni, amivel keresletet tudtak biztosítani a magyar területek iránt. Azt is láthatjuk, hogy a magyar szakemberek tudásuk maximális felhasználásával igyekeztek javítani a szétszaggatott magyar turizmus helyzetén, ami a korszak végére többnyire sikerült is.
A Rákóczi-túramozgalom kezdetei
Az első bécsi döntés (1938) után az országhoz „visszakerülő” Felvidéken már ekkor tervbe vették egy, az ottani magyarság számára jelentős túra kialakítását. Hallósy István, m. kir. kormányfőtanácsos írásában kiemelte, hogy Rákóczi személye alkalmas lehet arra, hogy a magyar identitás erősítésén túl idegenforgalmi szempontból is hasznot hozzon. Egyik ilyen lehetőség szerint olyan várakba kell vezetni kirándulásoknak, amik a Rákóczi-szabadságharcban is kiemelkedők voltak. A háború kitörésével és eszkalálódásával a tervek papíron maradtak, megvalósulásukat pedig a harcok lezárulta akadályozta meg.
A zempléni Rákóczi-túra
A két világháború közötti kialakult a határok újbóli megváltozásával a Rákóczi Ferenchez köthető emlékek egy része ismételten külföldre kerültek. A különbség abban mutatkozott, hogy az 1920-as évekkel ellentétben most az elméletileg „baráti” (szocialista) Csehszlovákiába.
Az országon belül azonban sokáig nem mutatkozott igény arra, hogy Rákóczihoz kapcsolódó túrákat szervezzenek. Ekkoriban már több túramozgalom is útjára indult, különösen az 1956 utáni időszakban, de a magyar túrák elmaradtak.
A Természetbarát Híradó 1968-as számában találhatjuk az első helyi érdekű túrát, ami Rákóczi Ferenc fejedelem emlékezetét kívánta bemutatni. A hivatalos tájékoztató szerint 1966-ban létrehozott (és mai is létező) túra a Zempléni-hegységben lévő Rákóczi várakat és emlékeket mutatta be. A túra teljes hossza közel 56 kilométer volt, közel 17 órás menetidővel számolva, számos jelölőponttal Regéctől Sárospatakig tartott. A túra nagy sikernek örvendett, több mozgalom és szervezet is teljesítette az idők folyamán. Ugyanakkor látható, hogy a megszervezett túra helyi sajátosságok mellett nem volt alkalmas arra, hogy a kormányzat számára is „hasznos” művelődési és egyben ideológiai eseménnyé váljon.
Forrás: Vatera.hu
Az 1976-os „Rákóczi-túramozgalom” meghirdetése
Forrás: Antikvarium.hu
II. Rákóczi Ferenc születésének 300 éves évfordulóját különös becsben tartották az országban. A szocialista kormányzat is úgy érezte, hogy meg kell nyilvánulnia ebben a kérdésben. A Somogyi Néplapban 1976 januárjában jelent meg a „Rákóczi-emlékbizottság” állásfoglalása az évforduló fontosságáról. Ebben kiemelik, hogy Rákóczi tevékenysége része a „forradalmi munkásmozgalom és a szocialista Magyarország” haladó hagyományának.
A Hazafias Népfront Országos Tanácsa fokozott figyelemmel követte a különböző kulturális mozgalmak munkáját. Ez nem pusztán szervezői, hanem koordináló feladatokat is jelentett egyben. A különböző művelődési szektorokat kézben tartó szervezet foglalkozott a túramozgalmak helyzetével. A Hazafias Népfront Országos Elnöksége Honismereti Bizottságának alapszervezetei között megtalálható „országjáró, természet- és műemlékvédelmi munkacsoportot”, aminek feladata az ilyen rendezvények lebonyolítása volt. Rákóczi Ferenc születésének 300 évfordulójára külön túramozgalmat kívántak indítani, ami illeszkedett volna a korábban már létező és működő rendezvények közé. Ilyenre volt példa a tanácsköztársasági, a Dózsa-, a Petőfi- és a felszabadulási emléktúra mint eseménysorozat.
A túramozgalomban résztvevők számára egy külön füzetet adtak ki (Rákóczi emléktúrák 1976), hogy azokba gyűjteni lehessen a megadott települések pecsétjeit. Magyarországon ez 66 megyei helyszínt és a fővárost jelentette, amelyekhez kisebb magyarázó szövegek tartoztak. A külhoni országokban hasonló módon jelezték a látogatásra alkalmas pontokat, így Ausztriában 2, Csehszlovákiában 26, Franciaországban 2, Jugoszláviában 1, Lengyelországban 5, a Német Szövetségi Köztársaságban 1, Romániában 7, Szovjetunióban 5 és Törökországban 4 darab emléket soroltak fel. A külföldi célok látogatására a szervezők külön autóbuszjáratokat indítottak a Coopturist Utazási Iroda segítségével, amiket több esetben megtalálhatjuk az országos lapok hasábjain.
A kiadvány bevezetőjében Juhász Róbert (a Rákóczi Emlékbizottság titkára) kifejtette, hogy Rákóczi születésének 300. évfordulója alkalmas lehet arra, hogy a hazafiságot, a függetlenséget és a társadalmi haladást is ünnepelhessük. Külön kiemelte, hogy a Hazafias Népfront – immáron állandó jelleggel – támogatta a mozgalmat, hogy önmaguk és a „szocialista hazánk javára szolgálhassanak”. Természetesen jutalmazták azokat, akik részt vettek a túrákban: alumínium, aranyozott vagy kerámiaplakettet adtak a megfelelő számú helyet felkeresők számára.
Forrás: Vatera.hu
Természetesen a helyi érdekű (megyei) lapokban több beszámoló is megjelent a túrával kapcsolatban. A Turista Magazin évfordulós számából megtudjuk, hogy a helyi szervezetek közül a Borsod megyei Természetbarát Szövetség külön rendezvényt tartott a fejedelemre való méltó megemlékezésre. A leírásból megtudhatjuk, hogy az öt túrából álló sorozat célja az olyan földrajzi és kulturális helyek felkeresése, amelyek a fejedelem és az általa vezetett szabadságharcra vonatkoznak (például Felsővadász, Regéc, Sárospatak, Szerencs és Vaja). Hasonló leírást olvashatunk a Honismeret folyóirat hasábjain a jászkiséri Honismereti Szakkör vezetőjének tollából, akik a szomszédos Csehszlovákia Rákóczi-emlékhelyeit látogatták meg.
A kiadvány külön térképen (mellékletben) rögzíti a túramozgalomban résztvevő emlékezeti pontokat. Az ábrából jól látható, hogy igyekeztek minden megyében ilyen pontokat kiválasztani, ugyanakkor nagymértékben támaszkodtak a különböző helyi hagyományokra. A mellékelt térképen jól látható a szervezők törekvése, hogy a történelmi megalapozottság mellett az egyenlő eloszlás elve is érvényesüljön. Minden megyébe legalább 2-3 ilyen célpont jutott, ugyanakkor az ország északkeleti részén lévő megyékben összesen húsz helyszínt találhatunk. Veszprém megyénél pedig látható, hogy az emlékek egy viszonylag szűk részhez kötődnek, a közelben pedig somogyi emlékezeti pontokat is kiválasztottak.
Összességében elmondható, hogy az 1976-ban indított Rákóczi-túramozgalom jól beleillett a Magyarországon létező korábbi természetjáró programok közé. A fejedelem születésének 300. évfordulója az országos emlékezetpolitikában is kiemelkedő esemény volt, amit jól erősített meg ez a programlehetőség. A mozgalomnak és ezúttal II. Rákóczi Ferencnek emléke a mai napig fellelhető az országban, nemcsak az épített környezetben, hanem a minket körülölelő természetben egyaránt.
Felhasznált irodalom:
Jellinek János: A magyar természetjárás története. Budapest, 1939.
Jusztin Márta: “Utazgassunk hazánk földén”. A belföldi turizmus problémái a két világháború között Magyarországon. Korall, 26. (2006), 185-208.
Rákóczi emléktúrák 1976.
Természetbarát Híradó 1968.
Természetjárás Turista Magazin, 1970.