Jól ismert Peter Laslett angol történész ötvenes évek közepén nyomtatásban is megjelent véleménye, amellyel a politikai filozófia halálhírét keltette. Ugyanakkor hasonló közhelynek számít manapság, hogy John Rawls 1971-es kötete, A Theory of Justice címen újraalapozta a politikafilozófia diszciplínáját, szellemi muníciót szolgáltatva a liberális egalitarizmus kibontakozó politikai irányzatának is.
Ha e két kijelentés alapján okoskodunk, arra juthatunk, hogy valamikor a hatvanas években kellett lennie egy fordulópontnak, amely a politikafilozófia feltámadásához vezetett: a nyugati jóléti állam társadalmi sajátosságai, a politikai mozgalmak és tiltakozások, illetve a vietnámi háború valósága, egy újabb bevett vélekedés szerint, jelentették azt a közeget, amely a politikafilozófia feltámadását indukálta. Ez azonban koránt sincs így Katrina Forrester tavaly megjelent kötete szerint, amely a háború utáni liberalizmusnak és a politikai filozófia megújításának eszmetörténetét tárgyalja. A kötet címe, In the Shadow of Justice, már sejteti, hogy a Rawls elmélete kialakulásának és hatásának története dominálja a szerző narratíváját. Forrester egyik újító meglátása, hogy az igazságosságelmélet nem a jóléti állam igazolása vagy annak teoretikus felvetése, hanem korábbról eredeztethető. A második világháború lezárásának és a hidegháború kialakulásának időszaka, a totalitárius társadalmi berendezkedéssel és az állami túlhatalommal szembeni liberális gondolkodás az, amely formálta John Rawls gondolkodását. Elméletének főbb vonalait már az ötvenes évekre meghúzta, az igazságosságelmélet épülete már a hatvanas évek elején állt. Eszmei alapjai ugyanúgy megtalálhatóak az amerikai protestáns társadalomképben (Rawls a vallás kérdéseihez vissza is tért élete végén), mint a morális szerződés megalapozásának liberális hagyományában és a háború utáni társadalmi-kulturális konszenzus liberális gondolatában. A kérdés úgy vetődött fel, hogy a New Deal konszenzusával, egy győztes háború és kialakuló világhatalmi erőközpont társadalmában, mégis hogyan őrizhetőek meg a szabadság és morális egyenlőség értékei. Rawls e politikai kérdéseket a morálfilozófia oldaláról közelítette, amely valóban szokatlan volt a huszadik század intellektuális kontextusában. Nem azért, mert ne lett volna olyan ebben az időszakban, aki a moralitásból vezette volna le egyes politikai értékek igazolását (gondoljunk például Hannah Arendt vagy Michael Oakeshott írásaira), hanem mert Rawls itt nem állt meg, egy teljes politikai rendszert alapozott igazságosságelmélete alapelveire. Mire a vaskos és sok figyelmet követelő kötet megjelent, a (politika)filozófia és politika kapcsolata is átalakulóban volt. Ez Forrester könyvének másik, sokat boncolgatott állítása: az igazságosságelmélet sikeréhez nagyban hozzájárult a filozófia aktivizálódása a politikai életben, a politikafilozófia elméletei a politikai cselekvésben keltek életre. Ez utóbbi viszont már a hatvanas évek említett eseményeinek köszönhető, kiemelve azt a fontos elemet, hogy a vietnámi háborúba való sorozásokkal a politika erőteljesen behatolt az egyetemi életbe. A politikafilozófia problémái (az igazságosság igazolása, az ellenállás, az elosztás és jogosultság kérdései) egyszerre a politikai élet problémáivá váltak, és viszont. Rawls műve nem csak felelevenített egyes elfeledett logikákat a politikaelmélet hosszú történetéből, mint a szerződéselmélet, de nagyrészben új fogalmi apparátust teremtett a politikafilozófiai diskurzusokhoz. Ezek a fogalmak, mint a „tudatlanság fátyla”, „reflexív egyensúly”, „az átfedő konszenzus”, „társadalmi különbség elve”, „ideális és nem-ideális elmélet” stb. beépültek az akadémiai politikafilozófia szókincsébe, a rawlsi elmélet ideái pedig megjelentek a politikai életben (ellenállási mozgalmak, alkotmányozó testületek, bírói döntéshozatal). A liberális egalitarizmus, túllépve a politikai filozófián, a Rawls nézetei alapján saját doktrínává változott, amelyre nemcsak az amerikai szerző nagyszámú kritikusa, a leghíresebbek maguk is a kortárs politikafilozófia legnagyobb nevei (Thomas Nagel, Thomas Scanlon, Robert Nozick, Ronald Dworkin, Michael Walzer, Charles Taylor, Michael Sandel), hanem maga Rawls is igyekezett reflektíven reagálni. Közel John Rawls halálának huszadik (még közelebb születésének századik) évfordulójához, filozófiájának hosszú távú hatása valóban a politikafilozófia nyelvének újrateremtésében és a liberális egalitarizmus politikai doktrínájának megalapozásában érhető tetten.
