Alig lélegeztünk fel a koronavírus-járvány első hulláma alól, máris a második hullámával kell számolnunk. Megvalósíthatóak-e újból azok az intézkedések, amelyek tavasszal határozták meg az életünket? Mik azok a szempontok, amelyeket a politikai döntéshozóknak mérlegelniük kell?
Valamennyi politikus, virológus és más szakember egyetért abban, hogy a koronavírus-járványnak lesz második hulláma. Nézetkülönbség legfeljebb abban a kérdésben alakulhat ki közöttük, hogy mikortól beszélhetünk annak kezdetéről. Majd csak ősztől, amikor a diákok visszaülnek az iskolapadba, szüleik pedig a nyári szabadságot követően ismét munkába állnak, és így megnövekszik a személyes kontaktusok száma? Vagy a mostani, nyár végi esetszám-növekedés jelenti már a második hullámot? Európa országaiban valóban új rekordokat dönt a koronavírussal megfertőzöttek száma, Spanyolországban napi szinten több ezer polgár betegszik meg, de Olaszországban, Lengyelországban, vagy éppen Horvátországban sem jobb a helyzet, hiszen több száz új esetet regisztrálnak minden nap ezekben az államokban is. Magyarországon szintén növekvő tendenciát figyelhetünk meg, a napi megbetegedések száma több ízben is ugrásszerűen megemelkedett az elmúlt időszakban. Nem meglepő módon, számos ország újfent szigorításokat vezetett be határain, és sok esetben a dél-európai államokból, illetve a Belgiumból, vagy Horvátországból hazatérőknek kötelező karanténnal kell szembenézniük, hazánk területére pedig szeptember elsejétől csak magyar állampolgár léphet be, kéthetes otthonmaradási kötelezettség mellett.
Tavasszal, a járvány első hulláma idején az Európai Unió tagországai – a világ más nemzeteihez hasonló módon – szokatlan és szigorú intézkedéseket vezettek be, bízva abban, hogy mindezekkel lassíthatják a vírus terjedését és enyhíthetik az egészségügyi rendszereikre nehezedő nyomást. Az iskolák bezárása és a digitális oktatás elrendelése, a távmunka lehetőségének megteremtése, továbbá a kijárási korlátozások mind-mind e célt szolgálták. Utóbbi azonban azt vonta maga után, hogy a külföldi – és belföldi – turisták elmaradtak, a vendéglátóhelyek, fodrászatok, autógyárak bezártak. Ezen tényezők pedig a munkahelyek elvesztését, illetve a gazdasági teljesítmény romlását eredményezték. 2020-ban, a második negyedévben, az Európai Unióban 11,7 százalékkal csökkent a bruttó hazai össztermék. A 2019-es év ugyanezen időszakához képest ennél magasabb, 14,1 százalékost visszaesést lehet tapasztalni a közösségben. Az egyes országok adatait tekintve a legnagyobb zuhanás Spanyolországban volt, 18,5 százalékos, de Portugáliában, Franciaországban és Magyarországon is tizenhárom százalékot meghaladó gazdasági teljesítményromlásról lehet beszélni. Finnország rendelkezik az egyik legjobb mutatóval, ott csupán 3,2 százalékos volt a GDP csökkenése.
Hasonlóan negatív folyamat figyelhető meg a munkanélküliségi ráta alakulását tekintve. Az Európai Unióban, míg 2019 júniusában az aktív népesség 6,6 százaléka nem rendelkezett munkával, addig 2020-ban, ugyanebben a hónapban ez a szám elérte a 7,1 százalékot. A koronavírus-járvány ezen a területen legsúlyosabban Spanyolországot és Lettországot érintette, az állásnélküliek aránya ezekben az államokban tíz százalék feletti volt. Lengyelországban és Csehországban voltak a legkedvezőbbek az adatok, a munkanélküliek száma nem haladta meg az aktív népesség három százalékát, ám még e nemzetek esetében is romlott a helyzet az előző évhez viszonyítva. Magyarországon a második negyedévben 4,6 százalékos volt a munkanélküliségi ráta. A gazdasági károk enyhítése végett az európai uniós állam- és kormányfők történelmi jelentőségű újjáépítési csomagról döntöttek júliusi csúcstalálkozójukon.
Most, a koronavírus-járvány második hullámának küszöbén – vagy már annak elején – a politikai vezetőknek ismét határozniuk kell, milyen intézkedéseket léptessenek érvénybe a megfertőződések minimálisra szorítása érdekében. Noha egészségügyi szempontból indokolható lenne egy, a tavaszihoz hasonló korlátozás, azonban nagy valószínűséggel nem kell újból olyan szigorú döntésekre számítanunk. A fenti számokból látható, hogy a járvány milyen egyéb károkat is okozott, és ugyan az emberi életnél nem lehet fontosabb a gazdasági teljesítmény, az a polgárok számára is lényeges, hogy ne kerüljenek egzisztenciálisan kiszolgáltatott helyzetbe. Ezen túlmenően, az állam felől is csakis akkor várhatnak el segítséget, ha van rá költségvetési fedezet, ehhez pedig nélkülözhetetlen az adott ország működésben tartása. Az európai vezetőknek tehát olyan megoldást kell kitalálniuk, amely egyszerre teszi lehetővé a gazdaság talpra állítását, a lakosok anyagi biztonságának garantálását, valamint a polgárok egészségének védelmét.
