Ugrás a tartalomhoz
  • MAGAZIN
  • BLOGTÉR
  • PODCAST
  • TV
  • KIADÓ
  • WEBSHOP
  • FOLYÓIRATOK
  • OPEN ACCESS
  • MAGAZIN
  • BLOGTÉR
  • PODCAST
  • TV
  • KIADÓ
  • WEBSHOP
  • FOLYÓIRATOK
  • OPEN ACCESS
  • MAGAZIN
  • BLOGTÉR
  • PODCAST
  • TV
  • KIADÓ
  • WEBSHOP
  • FOLYÓIRATOK
  • OPEN ACCESS
  • MAGAZIN
  • BLOGTÉR
  • PODCAST
  • TV
  • KIADÓ
  • WEBSHOP
  • FOLYÓIRATOK
  • OPEN ACCESS
Pesztericz-Kalas Vivien

Csúcstalálkozó-sorozat Dublinban

Az európai nagypolitika egyik legfontosabb őszi eseménye.

Pesztericz-Kalas Vivien 2026.11.12.
Balogh Zsolt György

Az MI hatása a kiberbiztonságra – IV. rész

Kiberbűnözés és büntetőjog az MI-rendszerek korában.

Balogh Zsolt György 2026.11.10.
Mernyei Ákos Péter

Egy jog mind felett

Északi Áramlat kontra európai szabályok.

Mernyei Ákos Péter 2026.11.10.
Taraczközi Anna

A tudomány új motorja: Európa MI-fogadása

A RAISE kezdeményezés összekötné a kontinens kutatási MI-erőforrásait, de a tét a szuverenitás és a bizalom is.

Taraczközi Anna 2026.11.09.
Zachar Péter Krisztián

Az emberi méltóság mint vörös vonal

Lovászy László az új humanizmusról.

Zachar Péter Krisztián 2026.11.09.
ITKI BLOG
Picture of Ződi Zsolt
Ződi Zsolt
kutatóprofesszor, NKE Információs Társadalom Kutatóintézet
  • 2026.11.16.
  • 2026.11.16.

Túl sok szó

A mesterséges intelligencia szövegtúltermelése válságba sodorja a társadalmi alrendszereinket

Az utóbbi időben sokasodnak azok máshonnét is megerősített személyes élményeim, amelyek valami nagyon furcsa és ijesztő tendenciát rajzolnak fel. Ezek mögött a nagy nyelvi modellek állnak, és az, hogy lényegében nulla tudással és nulla költséggel lehet korlátlan mennyiségben szövegeket előállítani. Erre viszont egy sor nagy társadalmi alrendszerünk nincsen felkészülve.

Régebben, ha a mesterséges intelligencia (MI) veszélyei szóba kerültek, eleinte az „öntudatra ébredés”, meg az „elveszik a munkánkat”, később meg az olyasféle veszélyek kerültek a középpontba, mint a „diszkrimináció” és a „túlzott támaszkodás” a rendszerekre, és más hasonló, a korábbi, „sekély” vagy „szűk” MI-k által okozott kockázatok. Az EU MI rendelete is ezekre az utóbbi veszélyekre próbál valamiféle választ adni.

Persze az élet (a technológia) legtöbbször fittyet hány a bármilyen nagy képzelőerővel is rendelkező jogalkotókra, ennek ékes példája a nagy nyelvi modellek megjelenése. Ebben az írásban én most csak az LLM-ek szövegelőállító képességére és az ezzel kapcsolatos krízisre reflektálok, így sem az LLM-ek másfajta funkciói (pl. kódolás), sem a többi generatív mesterséges intelligencia által felvetett probléma (pl. a képrajzolók és az AI-slope) nem tárgya a blogbejegyzésnek.  

Az első intő jelek a könnyű szövegtermelés hatásairól a felsőoktatásból jöttek, majd ehhez csatlakozott a tudomány (különösen a nem empirikus és nem kísérletezésen alapuló társadalomtudományok) világa. A válság mostanra elérte az igazságszolgáltatás szféráját is.

Ezeknek a válságjelenségeknek nem sok közük van sem az „első generációs” (egzisztenciális, munkaerőpiaci), sem pedig a „második generációs” (diszkrimináció, black box jelenség) veszélyekhez. Sőt még az LLM-ek és a generatív MI megjelenésekor azonnal jelentkező „harmadik generációs” veszélyekhez (szerzői jogsértések, hallucináció) sem feltétlenül. Valószínűleg azért, mert a generatív mesterséges intelligenciákat egyelőre még nem kötötték be kritikus rendszerekbe, ahol jóvátehetetlen károkat tudnának okozni, ha hibáznak. A probléma teljesen más formában jelentkezik: túl könnyű lett szövegeket előállítani, erre pedig a nagy társadalmi alrendszereink egyszerűen nincsenek felkészülve.

Az egyetemek világát talán nem is kell hosszan ecsetelnem. Jómagam folyamatosan javítok szakdolgozatokat, amelyek eddig a megszerzett tudás mérésére voltak hivatottak. Mára oda jutottunk, hogy tulajdonképpen teljesen elveszítették ezt a mérőfunkciójukat. A lelkiismeretesebb hallgatók kiszedegetik a szövegből az értelmetlenül gyakori felsorolásokat, betűvastagításokat és nyomdai gondolatjeleket, az igazán lelkiismeretesek („bolondok”) csak forráskutatásra, fordításra és a szöveg polírozására használják, de sajnos a nagy többség egyszerűen beadja a gép által generált szöveget. De mindenki használja.

A tudomány világában kicsit másképp jelentkezik a probléma, mégpedig akként, hogy a robbanásszerűen megnőtt számú és terjedelmű tudományos írást egyszerűen nincsen, aki elolvassa és megítélje.  Az LLM-ek megjelenése miatt a már korábban is válságjelenségekkel küzdő minőségbiztosítási rendszer, a peer review (a tudóstársak által történő lektorálás) súlyos válságba sodródott. És a válság szót nem én használom, szinte minden a témáról szóló cikk (pl. ez és ez), illetve beszélgetés (pl. ez és ez) így emlegeti.  A kiadóvállalatok és a tudományos intézmények ma már kivétel nélkül kikötik, hogy – ha már a cikk megírását nem tudják kontrollálni – akkor legalább a review maradjon emberi folyamat. Jómagam mindkét intézménytípus felé rutinszerűen írom alá a nyilatkozatot, hogy nem használok LLM-eket. Ezt be is tartom, de őszintén szólva egyre nehezebben, hiszen naponta kapom a felkéréseket, amelyeknek a nagy részét kénytelen vagyok visszautasítani; nekem is kell ugyanis cikkeket is írnom.

Hozzá kell tenni, hogy a tudomány világa nem először szembesült szövegtúltermelési válsággal, például az ötvenes évek közepén a túl sok tudományos cikk késztette Eugene Garfield könyvtárost a hivatkozási indexek feltalálására. A probléma akkor az volt, hogy az exponenciálisan növekvő számú tudományos cikkről egy idő után nem lehetett eldönteni, hogy melyik az, amelyik jó, értékes, eredeti gondolatot tartalmaz, és melyik nem. Garfield, akit egyébként a jogi hivatkozásindexek inspiráltak, egyszerűen elkezdte szisztematikusan gyűjteni a cikkek, a szerzők és a folyóiratok hivatkozásait, mint a „hatás” és a „minőség” számszerűsíthető fokmérőjét. Ebből fejlődött ki később a mai tudománymetriai módszerek nagy része.

Az igazságszolgáltatásban sem most keletkezett szövegtúltermelési válság, sőt ennek több hulláma is volt. Az első már a XIX. század végén lejátszódott, amikor az USA-ban néhány nagy kiadóvállalat elkezdte gyűjteni és publikálni addig felfoghatatlan mennyiségben a bírósági ítéleteket, amelyekről – hasonlóan a tudományos cikkek említett túltermelési válságához – nem lehetett eldönteni, hogy melyik közülük a fontos és melyik a lényegtelen. Ennek az (USA-ra korlátozódó) válságnak a megoldása aztán szintén a hivatkozások mérése és számolása lett, amely később példaként szolgált a tudományos szövegtúltermelési krízis megoldásához is, ahogy azt fentebb már olvashattuk. A második nagy szövegtúltermelési válság a szövegszerkesztő elterjedésével köszöntött be, amikor hirtelen sokkal könnyebb lett a korábban megírt szövegelemeket beilleszteni (Ctrl+c, Ctrl+v) a készülő szövegekbe.

Ez utóbbi válság tulajdonképpen még meg sem oldódott, amikor erre rátorlódott a jelenlegi. És most már nem arról van szó, hogy korábbi szövegelemekből lehet gyorsan összerakni újabb dokumentumokat, hanem teljesen eredeti dokumentumokat lehet percek alatt legenerálni. A jogi alrendszerben központi szerepet játszó bírák 50–60 oldalas keresetlevelekről, a 15 napos fellebbezési határidő lejárta előtt beadott 100 (!) oldal hosszú fellebbezésekről beszélnek. Ki képes 100 oldalt írni néhány nap alatt?  Eközben a bírónak teljesen hagyományos lineáris olvasással kellene a percek alatt legenerált beadványt feldolgoznia. A jelenség tehát nagyon hasonló a tudomány szférájában megtapasztalthoz – a szűk keresztmetszet áttolódott a létrehozás fázisáról az elolvasás / megértés / elbírálás fázisára.

Mert ha kicsit elemelkedünk a konkrét problémáktól, valójában azt látjuk, hogy ezek a nagy társadalmi alrendszerek eddig mind arra voltak berendezkedve, a teljes logikájuk azon alapult, hogy szöveget létrehozni csak az tud, aki meghatározott (szakmai, szakterületi) tudás birtokában van, és még ekkor is csak lassú és fáradságos munkával. A minőségi szöveg pedig egyszerre mutatta a létrehozója kompetenciáját, és töltött be az adott alrendszer működését (output-generálását) biztosító kapcsolófunkciót. Ezt sodorta válságba a túltermelés.

Vannak szerzők, akik azzal érvelnek, hogy ez a szövegtúltermelési válság hasonló a XIX. század végi árutúltermelési válságokhoz: csak most nem az áruk előállítása lett könnyű és olcsó, a nagyipari kapitalizmus módszereinek köszönhetően, hanem a szövegeké. Az információs kapitalizmus mai szakaszában lényegében zéró határköltséggel, lényegében korlátlan mennyiségben lehet a szövegeket előállítani, amelyek nem a fizikai fogyasztást, hanem a szellemi-szimbolikus világunkat, a társadalmi létünket és a nagy társadalmi alrendszereinket árasztják el tartalommal, megbénítva ezeket.  

Mivel mind ezeknek az alrendszereknek, mind pedig az embernek az alkalmazkodóképessége igen nagy, szinte bizonyos, hogy előbb-utóbb születik majd megoldás erre a krízisre, addig azonban nehéz lesz az életünk.

Az biztos, hogy a gépekkel történő szövegelőállítást csak ideig-óráig lehet adminisztratív eszközökkel korlátozni, a legkézenfekvőbb első ötlet az lehet, hogy a figyelemszűkületet iktatjuk ki. Azaz megengedjük az oktatóknak, reviewereknek, a bíráknak, hogy ők is használjanak LLM-eket az értékelés, a review, vagy az elolvasás / megértés folyamatában, és azután mondjuk a bírálat / ítélet írásakor. Ekkor az a paradox helyzet fog előállni, hogy a hatalmas, géppel generált szövegtestek nagy részét egyáltalán nem fogja ember látni, vagy ha fogja, akkor is elmondható, hogy nem ő hozta létre, illetve nem mélyült el benne olyan mértékig, ahogy egyébként tette volna. Nem lesz úgy a tulajdonosa és az ura a szövegnek, ahogy régen. Maradva a bírósági példánál, az ügyvéd egy két bekezdéses prompttal írat a géppel egy 100 oldalas fellebbezést, majd a bíró bedobja egy LLM-be (reméljük, valami zárt rendszerű, külön a bíróság számára fejlesztett, hallucinációmentesített rendszerbe), ahonnét kap egy két bekezdéses összefoglalót. A kérdés: ez esetben tulajdonképpen minek jött létre a 100 oldalnyi szöveg? És milyen viszonyban van az azonos terjedelmű, de egészen biztosan különböző tartalmú prompt és az összefoglaló egymással?

Később talán visszajutunk az „eredeti emberi gondolat”, „az érvelés fő iránya” és hasonló dolgokig. Ha a bírósági eljárást nézzük, kialakulófélben van valami hasonló megoldás: jelenleg az a reakciója sok bírónak (és a jogalkotóknak is, azt hiszem), hogy lehet 100 oldalas dokumentumokat készíteni, de kell hozzá egy limitált terjedelmű összefoglalót is adni, amely figyelembe veszi a figyelemszűkületet. És ezzel lassan visszajutunk az írógép / indigó / átütőpapír korszakba, ahol a beadványok terjedelme nagyjából a tizede volt a jelenleginek. A rövidülés felé mutat az is, hogy a bírósági szférában ezek a nagy terjedelmű dokumentumok főleg az ügyvédi munkadíj emelését szolgálják, de ha mindenki képes lesz erre, akkor az információs ipar vastörvénye alapján árverseny indul majd, amelynek az alja a határköltség (+/- 0) lesz. Ez is a „mondd a lényeget” felé mutat.

És valószínűleg ez is csak egy átmeneti állapot lesz. Azt gondolom, hogy már középtávon (10–20 év) az írott szöveg szerepe radikálisan át fog alakulni, az eddigi szövegalapú társadalmi alrendszerek fő funkciói mentén.  Nagyon leegyszerűsítve, ha a felsőoktatás funkciója a jövő szakembereinek képzése, akkor ez sokkal kevesebb szöveggel, sokkal gyakorlatiasabban valósul majd meg. Ha a tudomány funkciója a világról új ismeretek termelése, akkor ez nem a senki által el nem olvasott „hígított”, a mennyiségre hajtó publikációtermelés, hanem a valóban eredeti, új ötletek mentén működik majd, függetlenül ezek formátumától és terjedelmétől. A jog pedig – mivel ez egy multifunkciós rendszer és  egyszerre tölt be kockázatmegelőző, konfliktusfeloldó és morális elégtételt nyújtó funkciókat – talán akképp változik majd meg, hogy a kockázatmegelőzést technikai rendszerek végzik majd (ahogy azt pl. Roger Brownsword jósolja), a konfliktusfeloldás kisebb anyagi jogviták és panaszok esetén az online térben gyűjtött adatok alapján gépek, a nagyobb és a morális elégtételt kívánó ügyekben pedig élőszóban történik majd. Szöveget nyakló nélkül géppel termelni viszont biztosan nem lesz értelme, mert nem lesz, aki elolvassa.

Nyitókép forrása: Melpomene / depositphotos.com

Témakörök: jog, mesterséges intelligencia, szöveg
nke-cimer

LUDOVIKA.hu

KAPCSOLAT

1083 Budapest, Ludovika tér 2.
E-mail:
Kéziratokkal, könyv- és folyóirat-kiadással kapcsolatos ügyek: kiadvanyok@uni-nke.hu
Blogokkal és a magazinnal kapcsolatos ügyek: szerkesztoseg@uni-nke.hu

IMPRESSZUM

Ez a weboldal sütiket használ. Ha Ön ezzel egyetért, kérjük fogadja el az adatkezelési szabályzatunkat. Süti beállításokElfogad
Adatvédemi és süti beállítások

Adatvédelmi áttekintés

This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary
Mindig bekapcsolva
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Non-necessary
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.
MENTÉS & ELFOGADÁS