A holokauszt emlékezete és oktatása állt annak a rendezvénynek a középpontjában, amelyet november 4-én rendeztek meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Társalgójában. Az esemény meghívott előadója Ilya Altman történész, a holokauszt történetének nemzetközileg elismert kutatója, a moszkvai Holokauszt Kutatási és Oktatási Központ (Russian Research and Educational Holocaust Center) alapítója és társelnöke.
Kovács Tamás egyetemi docens, az NKE Rendészettudományi Kar (RTK) Rendészetelméleti és -történeti Tanszék tanszékvezetőjének felvetésére Ilya Altman felidézte, hogy pályája kezdetén nem kizárólag a második világháború és a holokauszt történetével foglalkozott: történészként és levéltárosként Oroszország egyik legnagyobb archívumában dolgozott, miközben többféle tudományos téma is érdekelte.
A megnyíló levéltárak és a Fekete könyv
Ilya Altman felidézte, hogy a kilencvenes években új lehetőséget jelentett számára a korábban hozzáférhetetlen szovjet levéltárak megnyitása. Ekkor került a kutatók számára elérhetővé több olyan dokumentum is, amely korábban nem volt hozzáférhető. A történész egyik fontos kutatási területe az úgynevezett Fekete könyv, illetve annak korábban ismeretlen részei lett. A kötet a szovjet zsidóság második világháború alatti tragédiájának dokumentumait és szemtanúinak beszámolóit gyűjtötte össze. Ilya Altman kiemelte, hogy egy változatát már a nürnbergi per során is bizonyítékként felhasználták, a Szovjetunióban azonban a könyv kiadását később megakadályozták, az elkészült anyagokat pedig elzárták. „A kézirat jelentős része később levéltári anyagok között került elő” – emlékezett vissza Altman. Mint mondta, a kutatók ezeket az anyagokat újra feldolgozták, és ennek eredményeként később a Fekete könyv korábban ismeretlen részei is megjelenhettek. Hozzátette: a holokauszt zsidó áldozatainak külön története a szovjet korszakban sokáig nem jelenhetett meg a nyilvánosságban, ezért is nagy jelentősége van a könyv nyilvánosságra kerülésének. A szakértő kifejtette, hogy a kilencvenes évek elején a holokauszt kutatása a Szovjetunióban különösen nagy kihívást jelentett: Nyugaton már jelentős szakirodalom, filmek és kutatási anyagok foglalkoztak a témával, a Szovjetunióban a zsidó áldozatok nemzetiségi hovatartozását sokáig nem hangsúlyozták. A náci üldözés áldozatait általában a „fasizmus áldozataiként” mutatták be, miközben kevés szó esett arról, hogy a zsidóságot célzottan is üldözték és megsemmisítették. Ennek egyik oka a történész szerint az volt, hogy a szovjet történetírás nem kívánta külön kiemelni az áldozatok nemzetiségét.
Ilya Altman úgy látja: a holokausztról szóló közbeszédben gyakran Auschwitz került a figyelem középpontjába, miközben a keleti front és a szovjet területeken elkövetett tömeggyilkosságok története kevésbé volt ismert. A történész arra is felhívta a figyelmet, hogy a Vörös Hadsereg 1945 januárjában Budapest gettóját is felszabadította, a magyar főváros története így szintén fontos kapcsolódási pontot jelent a szovjet területeken zajló holokauszt és a közép-európai események között. A másik fontos témát azoknak az embereknek a története jelentette, akik életük kockáztatásával segítették a zsidókat.
A Zsidó Antifasiszta Bizottság szerepe
Az előadásban szó esett a Zsidó Antifasiszta Bizottság szerepéről is. Ilya Altman kiemelte, hogy a bizottság munkája során olyan dokumentumokat és beszámolókat gyűjtöttek össze, amelyek később a Fekete könyv alapjául szolgáltak. Az Egyesült Államokban is támogatták az anyagok összegyűjtését. A kutató szerint a dokumentumok jelentős része nemzetközi együttműködés eredményeként született meg – az Egyesült Államokban is támogatták az anyagok összegyűjtését –, a szovjet rendszer azonban később politikai okokból akadályozta a kötet kiadását, ugyanis a szovjet vezetés számára problémát jelentett, hogy a könyv külön beszélt a szovjet zsidóság tragédiájáról, miközben a hivatalos narratíva általánosságban a „szovjet emberek” szenvedését hangsúlyozta. Ilya Altman kiemelte: a mintegy hatmillió holokauszt-áldozatból körülbelül hárommillióan a szovjet területekhez kötődtek.
Hogyan változott a holokauszt emlékezete Oroszországban?
„Jelentős változást hozott, hogy az 1990-es évektől fokozatosan megjelent a holokauszt fogalma az oktatásban és a történelmi emlékezetben” – emelte ki Altman. Kifejtette, hogy az ezredforduló környékén már az oktatási rendszerben is megjelent a holokauszt történetének oktatása, 2015-ben pedig egyetemén, az Orosz Állami Humanitárius Egyetemen (RGGU) Történeti-Levéltári Intézetének Legújabb Kori Orosz Történeti Tanszékén mesterszak indult, amely a holokauszt emlékezetével foglalkozik. Oroszországban 2015 óta január 27-éhez, a holokauszt nemzetközi emléknapjához kapcsolódóan egy egész hetet szentelnek a témának: az oktatási intézményekben könyvbemutatókat, filmvetítéseket és tematikus előadásokat szerveznek. A kutató szerint fontos, hogy a fiatalok ne csupán dátumokat és történelmi eseményeket ismerjenek meg, hanem személyes történeteken keresztül is találkozzanak a múlttal. Ebben különösen fontos szerepe van a túlélők visszaemlékezéseinek és a helyi történetek feltárásának: az emlékezet ápolását szolgálja a Méltóság visszaadása elnevezésű kezdeményezés is, amelynek keretében a kivégzések helyszínein emlékhelyek létrehozására törekednek. E mellett enciklopédia készítésével, kutatásokkal és tanulmányi versenyek szervezésével is igyekeznek közelebb hozni a témát a fiatalabb generációkhoz. Egyik legfontosabb következő projektjük az Ismeretlen hősök címet viseli: a kutatás azoknak az embereknek a történetét igyekszik feltárni, akik a szovjet megszállás alatt zsidó embereket mentettek, de akiket még nem ismertek el hivatalosan a Világ Igaza címmel.
A közönség kérdéseire válaszolva Ilya Altman személyes találkozásairól is beszélt: kiemelte többek között Elie Wiesel Nobel-békedíjas holokauszt-túlélővel folytatott beszélgetését. A professzor úgy látja: a holokauszt teljes története nem érthető meg a kelet-európai és szovjet területeken élő zsidó közösségek sorsának feltárása nélkül.
Nyitókép forrása: Fortepan / Fortepan / Album088
