Köztudott, hogy az államszocializmus korszakában a választások csupán szimbolikus erővel bírtak: választani csak egy adott jelölőszervezet – a Kádár-korszakban a Hazafias Népfront – tagjai közül lehetett, míg a parlament alig, tavasszal és ősszel egy-két napot, ülésezett.
Azt pedig, hogy ki lehetett képviselő, az állampárt helyi és felsőbb szervei döntötték el. Fő szabály volt, hogy az adott választókerületet mindig annak „osztályjellege” szerint kell, hogy képviseljék, így a nagyobb ipari munkásságot magának tudó kerületekben munkásjelöltekre kellett szavazni. A központi jelöltek, a párt és a kormány vezetői a szatellitszervezetek reprezentánsai és a párthoz kötődő értelmiség sorából kerültek ki. Az egyéni választókerületek rendszere csak 1967-től, alakult ki, addig egy adott listára lehetett csak szavazni. A hatvanas évek közepétől, a gazdasági reformok kidolgozásával párhuzamosan, napirenden volt a választójogi szabályozás reformja is. A „szocialista képviselet” eszménye ebben a folyamatban azt jelentette, hogy a reprezentativitás fejlesztése érdekében növelni kell a jelöltek arányát, alternatívát kell nyújtani a választópolgárnak. Hogy ez végül is mennyire nem volt demokratikus eljárás, jól jelzi, az a tény, hogy állampárt jelöltállítási kontrollja egészen a nyolcvanas évek közepéig fennmaradt, a befolyásolás szándéka pedig azután sem szűnt meg.
Az 1970-es III. törvény ebben a szellemben fejlesztette tovább a választási rendszert. A legnagyobb változást az jelentette, hogy lehetőség nyílt többes jelölésre. Ráadásul a jelöltekre nemcsak a Hazafias Népfront helyi szervezetei, hanem bármely választópolgár tehetett javaslatot a jelölőgyűléseken. Az 1971-es országgyűlési választáson már negyvennyolc választókörzetben indult két jelölt a képviselői posztért. A figyelmet azonban az óbudai 6. választókerület keltette fel, ahol, az országban egyedüliként, három jelölt versengésére került sor. A választókerület legfontosabb üzeme a Pamutnyomóipari Vállalat, a korábbi Goldberger (a helyiek elnevezésével csak „Goli”), adta a korábbi ciklusokban azt a képviselőt, aki az óbudai munkásságot reprezentálta. A jelölőgyűlésen azonban a Hazafias Népfront jelöltje, egy textilgyári munkásnő mellett felmerült dr. Szép Zoltán, a kerületben lakó vak történész neve is. Végül egy harmadik jelölt, a szakszervezeti bizottság által javasolt pamutkészítő munkásnő neve is felkerült a listára.
Szép Zoltán kapcsán a helyi pártvezetés többször próbálkozott, hogy eltérítse jelölti szándékaitól. A gyűléseken voltak, akik felvetették, fogyatékossága miatt nem is lenne képes hiánytalanul ellátni a körzet képviseletét. Mások katolikus pap nagybátyját hozták fel, mint a klerikális befolyás veszélyét. Az ügy 1971 tavaszán az MSZMP legfelsőbb vezetése, a Politikai Bizottság számára is fejtörést okozott. A PB a jelöltek személyéről, a távollévő Kádár János nélkül tárgyalt az április végi választások előtt. Bár nem tartották esélyesnek Szép Zoltánt, jelöltsége mégis nézeteltérést okozott a PB tagjai között. A jelöltekről szóló beszámoló előadója Jakab Sándor, a Központi Bizottság Párt- és Tömegszervezetek Osztályának vezetője volt, aki szerint ügyészségi óvást kellett volna indítványozni Szép ellen. Bár utóbbi nem ért volna célt, mert Szép büntetlen előéletű volt, habár 1969-ben egy ügyben (engedély nélküli zenészklub megalapítása) figyelmeztetésben részesült. Gáspár Sándor, a szakszervezeti szövetség főtitkára Szép Zoltán párttagságát hangsúlyozta azzal, hogy a párt hasson oda, hogy elálljon a jelöltségtől. Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke úgy okoskodott, hogy egy esetleges pótválasztás során lehetne vereséget mérni Szép Zoltánra. Többen, így Fock Jenő miniszterelnök, Fehér Lajos, Pullai Árpád, Németh Károly is elegendőnek tartotta, ha a párt a rivális jelöltek alkalmasságát hangsúlyozza. Aczél György velük szemben arra az álláspontra helyezkedett, hogy indítani kell, mert „aktivitási területet” keres magának és teljes jogú párttag; az ügy pedig a szocialista demokrácia győzelmét erősíti. Benke Valéria, a párt elméleti folyóiratának elnöke szerint örülni kell, hogy a fiatalokat egyáltalán érdekli a politika, így Szép indulása is dicsérendő.
Szép Zoltán későbbi interjúiból, illetve „választási kampányát” aktívan segítő barátja állambiztonságnak tett jelentéseiből tudhatjuk, hogy Szép jelölése ugyan nem volt spontán történés, a korteskedés során nagyon kezdetleges eszközöket használtak fel. A Hársy fedőnevű ügynök jelentésében arról számolt be, hogy ő volt az, aki Szép Zoltán nevét bedobta a jelölőgyűlésen, és ebben akkor Szép más barátai is támogatták. Ugyanez a baráti kör kampányt folytatott Szép Zoltán megválasztásáért: szórólapokkal, amelyeket saját kezűleg írtak több ezres példányszámban és a választók otthonaikban való felkeresésével. Szép Zoltánt nemcsak kortescsapata, amely többnyire fiatal értelmiségiekből állt, hanem helyi ismertsége is segítette: negyedszázada élt Óbudán, 1971-ben a Szőlő utcában lakott. 1971 április 25-én, nagy meglepetésre, Szép Zoltán 17 ezer 511 szavazattal, az összes voks 56 százalékával győzött, és elnyerte a 6-os választókörzet képviselői helyét. Esete, ahogy Hársy erről beszámol, felkeltette Magyarországon tartózkodó nyugati újságírók figyelmét is, akiknek Szép a saját lakásán is interjút adott.
Szép Zoltán az 1975-ig tartó ciklusban a legaktívabb képviselő volt, a legtöbbet élt az interpelláció eszközével. Így hatással volt arra is, hogy munkahelye, az Eötvös Loránd Tudományegyetem a korábban meghatározottnál több pénzt kapjon épületeinek felújításaira. Nagy terve volt a Nemzeti Hangtár létrehozása, erről tervezetet is készített. Szép ugyan nem volt bizottsági tag, de bejárt különböző bizottsági ülésekre, igyekezett politikai kapcsolatokat kialakítani. A választókerületében így sokak problémáját orvosolni tudta, főként lakásügyek kapcsán segített. Így került a Tóth István-ügybe – mint aki csúszópénzt fogadott el FŐINFORM vezetőjétől, és akinek államtitkokat (tulajdonképpen még el nem fogadott törvénytervezetet) adott át. A hatóságok ezért 1974-ben mentelmi jogának felfüggesztését javasolták. Szép Zoltán egy korábbi interjúban azt állította, hogy tipikus koncepciós pernek lett az áldozata, mivel a nevezett összeget szaktanulmány elkészítéséért, jogosan vette fel.
1975-ben már nem jelölték képviselőnek. A felsőbb pártvezetésből jelezték, hogy nem örülnének ha indulna. Ennek ellenére, jelezte Szép a fent említett interjúban, jelöltsége azon múlt, hogy megvezették a jelölőgyűlés helyével és idejével kapcsolatban. Szép Zoltán lassan ellehetetlenült Magyarországon, tudományos munkatársi posztját is fel kellett adnia az ELTE-n. Sokféle munkát elvállalt vidéken is, majd a nyolcvanas évek elején nyugdíjazták. 1985-ben, amikor az új választási törvény kötelezővé tette a többesjelölést, a HVG készített vele interjút. Szép későbbi elmondása szerint ezután provokátorok próbálták meggyőzni, hogy újra induljon a választásokon. Szép a teljes ellehetetlenülés elől 1987 nyarán disszidált. Évekig a müncheni Szabad Európa Rádió elemző munkatársa volt, majd a rendszerváltás után tért haza. Szép Zoltán a demokráciában is szembekerült a törvénnyel, ügyvédként belekeveredett a kilencvenes évek olajügyeibe. Hosszú ideig volt előzetes letartóztatásban, ügye évekig húzódott. 2003-ban hunyt el, az óbudai temetőben helyezték örök nyugalomra.
Források
Feitl István: Az államszocialista korszak álparlamentje. Budapest, Országház Könyvkiadó, 2020.
Babus Endre: Óbudai előjáték. Interjú egy exképviselővel. Heti Világgazdaság, 1985. április 27.
Szatmári Jenő István: Még 85-ben is provokálták… Telefon Münchenből: a Szép-ügy folytatása. Mai Nap, 1990. április 4.
Az MSZMP KB Politikai Bizottságának ülése, 1971. március 30. (MNL OL M-KS 288. f. 5/550. ő.e. 30-44.)
ÁBTL 3.2.3 MT – 901/1 „Hársy”
ÁBTL 3.1.9. V160869/17 – 18 Tóth István és társai
A nyitókép forrása: Fortepan / Bojár Sándor
