A mesterséges intelligencia (MI) fejlődése a világgazdaság átalakulásán túl a nemzetközi hatalmi viszonyokat és az állami szuverenitás feltételeit is újraírhatja. Többek között Yuval Noah Harari izraeli történész az MI-imperializmus fogalmával arra a veszélyre hívja fel a figyelmet, hogy a mesterséges intelligenciára épülő infrastruktúrák feletti külföldi ellenőrzés korlátozhatja az államok szuverenitását. A jelen blogbejegyzésemben erre a jelenségre építve bemutatom a digitális függőség biztonságpolitikai következményeit, a technológiai kiszolgáltatottság lehetséges mechanizmusait, valamint az európai országok autonómiája megerősítésének lehetőségeit.
A XIX. századi birodalmak katonai erővel, ütközőállamok kiépítésével, kereskedelmi monopóliumokkal és területi hódításokkal terjesztették ki befolyásukat. A XXI. században azonban a hatalomgyakorlás új eszközei kerülhetnek előtérbe. Ezek a fejlesztési kapacitások, az adatközpontok, a felhőszolgáltatások és a mesterséges intelligenciát működtető rendszerek ellenőrzése. Harari szerint az MI-imperializmus lényege, hogy egy állam politikája, kormányzata, gazdasága, közigazgatása és hadereje olyan külföldi technológiai infrastruktúrától függhet, amelynek működését nem képes önállóan biztosítani. Ha a kritikus rendszerek feletti rendelkezés más államok vagy külföldi vállalatok kezében összpontosul, a technológiai függőség könnyen politikai nyomásgyakorlás eszközévé válhat (Harari & Stewart, 2026).
A kritikus rendszerek feletti rendelkezéssel való visszaélést, mint nemzeti érdekeket és a biztonságot fenyegető tényezőt minősíteni. Ez a technológiai függőség kezdetben csupán biztonságpolitikai kihívásként jelentkezik (alacsony intenzitású, lappangó instabilitás), ám a monopolizált mesterséges intelligencia ökoszisztémák megjelenésével gyorsan átléphet a kockázat (ahol a gazdasági és nemzeti érdekek már közvetlenül sérülhetnek), majd a fenyegetés kategóriájába (amikor már maguk a nemzeti értékek és a szuverenitás kerülnek veszélybe) (Resperger, 2018, 5–6. o.). Ez lényegesen múlik a kitettség mértékén és mennyire integrálták a mesterséges intelligenciát, illetve mely szektorok alapoznak rá. A technológiai infrastruktúra védelme viszont nem sorolható egyszerűen a „gazdasági érdekek” közé, hiszen a döntéshozatali autonómia és a védelmi rendszerek integritása ma már az állami szuverenitás döntő feltételét képezi (Resperger, 2018, 7. o.). A döntő kérdés tehát nem pusztán az, hogy egy ország kormányzata és lakossága használ-e mesterséges intelligenciát, hanem az, hogy ki ellenőrzi a működéséhez szükséges infrastruktúrát, és ki képes azt leállítani vagy korlátozni. A technológiai kiszolgáltatottság különösen veszélyes a védelmi és nemzetbiztonsági rendszerekben. A felhőalapú vezetési rendszerek, az adatfeldolgozás, a kommunikáció és a mesterséges intelligencia támogatott döntéshozatal külső szolgáltatásoktól való függése válsághelyzetben korlátozhatja az állami cselekvőképességet.
Harari a „kill switch”, vagyis a vészlekapcsolás lehetőségével szemlélteti ezt a kockázatot. Amennyiben egy külső szereplő képes megszüntetni a létfontosságú technológiai szolgáltatásokhoz való hozzáférést, az érintett állam formális szuverenitása és tényleges önállósága eltávolodhat egymástól (Harari & Stewart, 2026). E technológiai „vészlekapcsoló” (kill switch) valójában nem más, mint a hibrid hadviselés legmagasabb hatékonyságú, puha és közepes intenzitású eszköztárának megnyilvánulása (Resperger, 2018, 24. o.). Ameddig a hagyományos háborúk végállapotát a „megsemmisíteni–elfoglalni–megtörni” hármas elve vezérelte, addig a hibrid hadviselésben ez a szabály megfordult: az új doktrína a „megtörni – működésképtelenné tenni – elfoglalni” logikájára épül (Resperger, 2018, 30. o.). Az MI-imperializmus ezt a modern hadműveleti célt éri el fegyveres harc nélkül, a kritikus nemzeti infrastruktúrák, az infokommunikáció és az adatbázisok lekapcsolásával vagy manipulálásával az ellenséges közigazgatása és hadereje súlyos működési zavarokat okozhat, ami utat nyit a politikai beavatkozásnak (Resperger, 2018, 25-27. o.). A digitális függőség ezért nem kizárólag informatikai probléma. Közvetlenül érintheti a katonai műveletek folytonosságát, a válságkezelést és a stratégiai döntések szabadságát is.
Harari három lehetséges irányt vázol fel: a technológiai függőség elfogadását, a nemzeti MI-képességek önálló kiépítését, illetve az európai együttműködésre támaszkodó alternatíva megteremtését (Harari & Stewart, 2026). Létezik persze egy „nulladik” út is, de a mesterséges intelligencia kiemelkedő képességei és az a tény, hogy a különböző szektorok már mennyire integrálták, hogy ez nem járható. Emiatt az első út a mesterséges intelligencia függőségének tudatos elfogadása marad. Ez rövid távon gazdaságos lehet, hiszen a fejlesztések költségei csökkennek, akár már rövid távon azonban politikai mozgástérvesztéssel járhat. A másodikban az európai országok megkezdik saját modelljeik fejlesztését. Ez elképesztő összegű beruházásokat, szakemberek bevonását, más kritikus ágazatok (közszolgáltatások, egészségügy és szociális ellátórendszerek stb.) költségcsökkentését és tartós állami elkötelezettséget igényel. A harmadik lehetőség az európai technológiai együttműködés, a közös infrastruktúra és a kritikus képességek fejlesztése. Ez biztosíthatja a mérsékeltebb tagállami beruházásokat, és a technológia elérhetőséget. Európa számára például a cél nem feltétlenül a teljes technológiai önellátás, hanem a kritikus függőségek csökkentése, a szolgáltatók közötti választás fenntartása és a stratégiai rendszerek működőképességének biztosítása.
Az MI-imperializmus fogalma arra figyelmeztet, hogy a technológiai fejlődés nem automatikusan növeli az államok szabadságát. A mesterséges intelligencia alkalmazása akkor szolgálja a nemzeti érdekeket, ha az államok nem csupán felhasználói, hanem tudatos alakítói is saját technológiai környezetüknek. A magyar és az európai biztonságpolitika számára ezért stratégiai jelentőségű a mesterséges intelligencia felhasználási ismeretek (AI fluency és AI literacy) fejlesztése, a kritikus infrastruktúrák védelme, a technológiai beszállítók diverzifikálása és az emberi ellenőrzés fenntartása. A szuverenitás a digitális korszakban már nem kizárólag területi és jogi kategória, hanem egyre inkább azon is múlik, hogy egy állam képes-e önállóan működtetni és ellenőrizni a létfontosságú rendszereit. A technológiai kitettség mérséklése a hadtudomány fogalmai szerint a hibrid műveletek elleni hatékony tevékenység (counter hybrid operations – CHO) megteremtését igényli (Resperger, 2018, 29. o.). Ehhez elengedhetetlen egy többdimenziós védelem felépítése. Az első lépés az informatikai, infokommunikációs és gazdasági szegmens korai jelzéseinek értékelése a veszélyeztetettség nagysága és bekövetkezési valószínűsége szerint (Resperger, 2018, 30. o.). Másodszor szükségesek a kidolgozott forgatókönyvek és eljárásrendek arra az esetre, ha a külső technológiai szolgáltatók részlegesen vagy teljesen lekapcsolnák a mesterséges intelligencia alapú szolgáltatásokat. Végül szükséges bizonyos válaszlépések következményeinek előzetes elemzése, biztosítva, hogy a szövetségi (EU) védelmi garanciák és a nemzeti önrendelkezés egyensúlyban maradjanak (Resperger, 2018, 31–32., 34. o.).
Irodalomjegyzék
Harari, Y. N., & Stewart, R. (2026, szeptember 17.). The greatest threat humans just can’t stomach with Yuval Noah Harari [Podcastbeszélgetés]. The Rest Is Politics.
Harari, Y. N. (2026, szeptember 17.). AI imperialism, kill switches, and the end of human accountability with Yuval Noah Harari [Podcastbeszélgetés]. The Rest Is Politics.
Resperger István (2018): A válságkezelés és a hibrid hadviselés. Budapest: Dialóg Campus Kiadó.
Nyitókép forrása: DragosCondreaW / depositphotos.com
