Mit tudunk ma a szennyezettségről?
A mikroműanyagok mára sajnos természeti környezetünk minden elemében jelen vannak. A néhány mikrométertől az öt milliméterig terjedő apró műanyagdarabkák folyókban, tavakban, üledékekben, sőt a táplálékláncban: a növények és állatok szervezetében is fellelhetők. Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben jelentős kutatások indultak annak feltárására, hogy honnan származnak ezek a részecskék, milyen mennyiségben vannak jelen felszíni vizeinkben, és milyen hatást gyakorolhatnak a vízi ökoszisztémákra. A hazai kutatások fejlődéséről, a legfontosabb mérési eredményekről, valamint a kutatásban részt vevő intézmények munkájáról Németh Zsolt, az NKE VTK Víz- és Környezetbiztonsági Tanszékének egyetemi docense adott átfogó képet.
Hogyan kezdődött a hazai mikroműanyag-kutatás?
Magyarországon a mikroműanyagok vizsgálata a 2010-es évek közepén indult meg, nagyjából párhuzamosan az európai és nemzetközi kutatási programokkal. Az első hazai mérések egyikét a Wessling Hungary Kft. végezte a Tisza-tó és a Tisza vízgyűjtőjén. A vizsgálatok egyértelműen kimutatták a mikroműanyagok jelenlétét. A kezdeti időszakban azonban komoly problémát jelentett, hogy a kutatók nem mindenhol ugyanazokat a mintavételi és laboratóriumi módszereket alkalmazták. Emiatt az egyes vizsgálatok eredményeit nehéz volt egymással összehasonlítani. Ezen próbált változtatni a µMM – Mikroműanyag Mintavételi Módszer projekt, amelynek eredményeit 2019-ben, Helsinkiben, a SETAC konferencián mutatták be. A módszertani egységesítés azóta is fontos része a kutatásoknak.
A Duna: itt áll rendelkezésre a legtöbb adat
A hazai folyók közül a Duna mikroműanyag-szennyezettségéről rendelkezünk a legtöbb információval. Több kutatócsoport is vizsgálta a folyó magyarországi szakaszát, köztük a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökoszisztémák Kutatócsoportja és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszéke.
A 2026-ban publikált Jahanpeyma–Baranya tanulmány a budapesti Duna-szakaszon végzett méréseket foglalja össze. A vizsgálatok alapján az átlagos mikroműanyag-koncentráció 0,311 mg/m³, ami 142 részecskét jelent köbméterenként. A leggyakrabban kimutatott műanyagok a polisztirol (PS), a polietilén (PE) és a polipropilén (PP) voltak. Ezek többnyire törmelék, hab és pelyhek formájában fordultak elő.
A különböző hazai projektek eredményei ugyanakkor jelentős eltéréseket mutatnak. A Hidrológiai Közlöny 2026-os összefoglalója szerint a Budapestnél mért értékek 9 és 110 részecske/m³ között változtak. A különbség egyik fontos oka, hogy az egyes kutatások eltérő mintavételi és mérési módszereket alkalmaztak. A polietilén és a polipropilén ugyanakkor több vizsgálatban is meghatározó volt. Ezek a műanyagok széles körben használt csomagolóanyagokból és egyéb, mindennapi műanyagtermékekből kerülhetnek a környezetbe.
A BME kutatócsoportja a mikroműanyagok úgynevezett tömegáramát is vizsgálta. Ez azt mutatja meg, hogy egy adott idő alatt mekkora mennyiségű műanyag halad át a folyó egy keresztmetszetén.
A 4. Nemzetközi Duna Expedíció (2019) során a Wessling Hungary Kft. szivattyús mintavételi módszerrel kapcsolódott a Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság (ICPDR) által koordinált vizsgálatokhoz. A program egyik érdekessége az volt, hogy összehasonlították az ülepítéses és a szivattyús mintavételi módszereket is.
A Tisza: nem csak a víz, az üledék és az élővilág is érintett
A Tisza mikroműanyag-szennyezettségének vizsgálatában kiemelt szerepet játszik a Szegedi Tudományegyetem Természet- és Környezetföldrajz Tanszéke. Kiss Tímea és munkatársai több éven keresztül vizsgálták a folyó üledékében található mikroműanyagokat. A 2020 és 2022 között végzett monitoring során a friss, agyagos üledékekben az alábbi átlagos értékeket mérték:
- 2020: 1291 ± 618 részecske/kg
- 2021: 730 ± 568 részecske/kg
- 2022: 766 ± 437 részecske/kg
A legmagasabb szennyezettséget a folyó felső és alsó szakaszán tapasztalták. A kutatók ezt többek között a nem megfelelő helyi szennyvízkezeléssel hozták összefüggésbe.
A Tisza mikroműanyag-terhelésének nagyságára egy 2025-ben, a Science of the Total Environment folyóiratban megjelent kutatás is rávilágított. A vizsgálat során a középső és alsó folyószakasz méréseit műholdas adatokkal és gépi tanulással is kombinálták. Az eredmények szerint árvíz idején a mikroműanyag-terhelés elérte az 1,71 × 10⁹ részecske/nap értéket, míg alacsony vízállásnál 0,339 × 10⁹ részecske/nap volt. Vagyis árvízkor a folyó mikroműanyag-terhelése a vizsgálat alapján körülbelül ötszöröse volt az alacsony vízállás idején mért értéknek.
Mi történik a mikroműanyagokkal az élővilágban?
A kutatások nemcsak a víz és az üledék szennyezettségét vizsgálják, hanem azt is, hogy a műanyag részecskék bekerülnek-e a vízi élőlények szervezetébe.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Wessling Hungary Kft. a HappyFish projekt keretében többek között a Tisza-tó, az Eger-patak és a Nagy-morotva mintáit vizsgálta. A vízfolyásokban mintegy 10 részecske/m², az üledékben pedig körülbelül 1 részecske/kg értékeket mértek. A leggyakoribb műanyagok itt is a polipropilén és a polietilén voltak.
A felső-Tiszán, Tiszabecsnél a kutatók a menyhalat (Lota lota) is vizsgálták bioindikátorként. A vizsgálat minden elemzett hal esetében kimutatta a mikroműanyagok jelenlétét. Az eredmények a textilipari eredetű szennyezés lehetséges jelentőségére is felhívták a figyelmet.
Balaton és Kis-Balaton: alacsonyabb koncentrációk
A Balaton és a Kis-Balaton mikroműanyag-szennyezettségéről a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet és a MATE közös kutatása szolgáltat fontos adatokat. Svigruha Réka és munkatársai 2024-ben publikált eredményei szerint az 50 mikrométer és 1 milliméter közötti mérettartományban:
- a Balatonban átlagosan 21,0 ± 12,5 részecske/m³,
- a Kis-Balatonban pedig 7,8 ± 5,9 részecske/m³
mikroműanyagot mértek.
A leggyakoribb polimerek a polietilén, a polipropilén és az alkid voltak. A részecskék mintegy 90 százaléka 500 mikrométernél kisebbnek bizonyult.
A kutatók szerint a Balatonban mért 21 részecske/m³ önmagában nem tekinthető kiugróan magas értéknek. Ugyanakkor az összehasonlításnál fontos figyelembe venni, hogy a különböző kutatások eltérő mérettartományokat és módszereket alkalmaztak. A Balatonnál a kutatók több lehetséges forrást is azonosítottak. Ezek között szerepel a tisztított szennyvíz és a közúti közlekedés, de a turizmus szerepét sem zárták ki.
Érdekes összehasonlítási lehetőséget kínál a Bodrog vizsgálata. A folyóban a TidyUp projekt keretében 214,8 részecske/m³ mikroműanyagot mértek. Ez a Balatonban mért érték mintegy tízszerese. Az eredmények arra is rámutatnak, hogy a folyók és a tavak mikroműanyag-terhelését nem feltétlenül érdemes ugyanúgy értékelni: a folyóvizek a szennyezőanyagokat folyamatosan tovább is szállítják, így a terhelésük dinamikusabban változhat.
Mit mutatott az országos kutatási program?
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogatásával 2020 és 2024 között egy országos jelentőségű kutatási projekt is zajlott az Eurofins Environment Testing Hungary Kft. vezetésével. A projekt egyik fontos eredménye az volt, hogy akkreditált módon vezették be a Py-GC/MS technikát a mikroműanyagok vizsgálatába. Ezt a módszert világszerte csak korlátozott számú laboratórium alkalmazza ilyen célra. A kutatás több fontos megállapítást is tett.
A szennyvíztisztítás jelentősen csökkenti a mikroműanyagok mennyiségét, a tisztított szennyvíz azonban még így is számottevő mennyiségű részecskét tartalmazhat. A projekt eredményei alapján a szennyvíztisztító telepek a felszíni vizek egyik fontos mikroműanyag-forrását jelenthetik.
A levegő sem mentes a mikroműanyagoktól. A beltéri levegőben – különösen műanyag-feldolgozó üzemekben – a mért koncentráció több tízszerese is lehetett a kültéri értékeknek. A kutatók az úgynevezett ökotoxikológiai hatásokat is vizsgálták. Eredményeik szerint a mikroműanyagok képesek bizonyos toxikus anyagokat megkötni, így a műanyag részecskék és az ezekhez kapcsolódó szennyezők együttesen is hatással lehetnek a vízi élőlényekre.
Új kutatások: egyre pontosabb képet kaphatunk
A hazai mikroműanyag-kutatás korántsem ért véget. Több új program is zajlik, amelyek már nemcsak a szennyezés jelenlétét, hanem annak forrásait és terjedését is igyekeznek feltárni.
A 2026-ban záruló Aquatic Plastic program a folyók mentén keresi a műanyagszennyezés úgynevezett „forró pontjait”. A 2025-ben indult 5. Nemzetközi Duna-expedíció (JDS 5) újabb átfogó, több országra kiterjedő mérési kampányt valósít meg a Dunán. A MicroDrink projekt az ivóvíz mikroműanyag-terhelését vizsgálja: a kutatók azt követik nyomon, milyen mennyiségben vannak jelen a részecskék a vízkezelő művekbe érkező, illetve a kezelt vízben. A projekt eredményei 2026-ban várhatók.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karán szintén zajlanak mérések egy határon átnyúló program keretében. A kutatás Bács-Kiskun vármegye és a Vajdaság felszíni vizeinek mikroműanyag-szennyezettségét vizsgálja. Az eredményekről a kutatók a tervek szerint hamarosan tudományos publikációkban és nemzetközi konferencián számolnak be.
A mikroműanyagok és az antibiotikum-rezisztencia kapcsolata
A kutatások egy újabb, különösen érdekes területet is vizsgálnak: hogyan kapcsolódhatnak a mikroműanyagok az antibiotikum-rezisztens baktériumok terjedéséhez.
A MATE kutatócsoportja a Zagyva folyóban vizsgálta a mikroműanyagok felületén kialakuló biofilmeket, valamint az antibiotikum-rezisztens baktériumok jelenlétét. A vizsgálatok során a gyógyszermaradványok koncentrációja 0,29–15,3 µg/L között mozgott, és a kutatók colistin- és carbapenem-rezisztens baktériumokat is izoláltak. Mindez arra utal, hogy a mikroműanyagok nem csupán önmagukban jelenthetnek környezeti problémát. Felületükön mikroorganizmusok telepedhetnek meg, és a részecskék bizonyos körülmények között szerepet játszhatnak az antibiotikum-rezisztencia terjedésében is. Ennek pontos jelentőségének feltárásához azonban további kutatások szükségesek.
Mit tudunk ma a hazai mikroműanyag-szennyezésről?
Az elmúlt másfél évtized kutatásai alapján ma már jelentős mennyiségű adat áll rendelkezésünkre a magyarországi felszíni vizek mikroműanyag-terheléséről.
A különböző vizsgálatok alapján például:
- a Duna budapesti szakaszán 9–110 részecske/m³ közötti koncentrációkat mértek különböző projektekben;
- a Tisza üledékében 730–1291 részecske/kg közötti éves átlagértékeket mértek a 2020–2022 közötti vizsgálatok során;
- a Balatonban átlagosan 21 részecske/m³ koncentrációt mutattak ki az adott vizsgálat mérettartományában;
- a Bodrogban 214,8 részecske/m³ értéket mértek.
Ezek az adatok jól érzékeltetik a probléma nagyságrendjét, ugyanakkor az értékek közvetlen összehasonlításával óvatosan kell bánni. A különböző kutatások eltérő mintavételi, feldolgozási és mérési módszereket, illetve eltérő részecskeméreteket alkalmaztak.
A hazai kutatóhelyek – többek között a HUN-REN BLKI, a BME, az SZTE, a MATE, a Wessling Hungary Kft., az Eurofins Environment Testing Hungary Kft. és a Pannon Egyetem – munkája révén ma már nemcsak azt tudjuk egyre pontosabban megmondani, hogy mennyi mikroműanyag található vizeinkben, hanem azt is vizsgálhatjuk, honnan érkezik, hogyan mozog, milyen hatást gyakorolhat az élővilágra, és mennyire hatékonyan távolítható el a szennyvízből. A kutatásokhoz a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának újabb, még nem publikált mérései is hozzájárulhatnak, amelyek Bács-Kiskun vármegye és a Vajdaság felszíni vizeinek állapotáról szolgáltatnak majd további információkat.
A legfontosabb lépés: a megelőzés
A kutatások egyik legfontosabb tanulsága, hogy a már környezetbe került mikroműanyagok eltávolítása rendkívül nehéz feladat. Ezért a probléma kezelése nem kezdődhet és nem is érhet véget a folyók és tavak vizsgálatánál.
A következő évek egyik legfontosabb feladata annak meghatározása lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló kutatási eredményeket hosszú távú, egységes monitoringrendszerbe illeszteni. Egy ilyen rendszer segítségével nyomon követhető lenne, hogyan változik a mikroműanyagok mennyisége és eloszlása a hazai vizekben. A megelőzésben ugyanakkor mindannyiunknak szerepe lehet. A műanyag-felhasználás csökkentése, a szennyvíztisztítási technológiák fejlesztése, a hulladék megfelelő kezelése és a tudatosabb fogyasztói magatartás egyaránt hozzájárulhat ahhoz, hogy kevesebb műanyag jusson a környezetbe. Mert a mikroműanyagok esetében is igaz: amit nem engedünk a környezetbe kerülni, azt később nem kell onnan eltávolítani.
Nyitókép forrása: LeleMezzadri / depositphotos.com
