A „hit újraéledésének” reménye
Magyar miniszterelnöki látogatás XIV. Leó pápánál. A katolikus egyházfő Franciaországban. Az elmúlt napokban a Vatikán mint spirituális, geopolitikai, diplomáciai tényező ismét az események homlokterébe került. De vajon milyen módon és kiket szólítanak meg a katolikus egyházfő üzenetei egy, a statisztikai adatok szerint egyre kevesebb hívet számláló Európában? Erre a kérdésre keresi a választ a jelen rövid elemzés, természetesen a teljesség igénye nélkül.
Globális szinten a 2023-as adatok szerint a katolikusok száma 1,4 milliárd, ami a világ 7,9 milliárd fős lakosságának 17,8%-át jelenti. Ez a szám növekedést mutat az előző évhez képest, 15 881 000 fővel több katolikus van, mint az előző évben. A katolikusok számának növekedése mind az öt kontinensre érvényes, beleértve Európát is, ahol a korábbi népszámlálás során tapasztalt csökkenő tendencia, amely 2022-ben a 2021-es évekhez képest a katolikusok számának csökkenését mutatta, megfordult. Az EU tagállamai közül a legtöbb önmagát katolikusnak valló Olaszországban (46–53 millió), Franciaországban (37–48 millió) és Lengyelországban van (33–38 millió). Ugyanakkor különbséget kell tennünk a magát katolikusnak valló és a ténylegesen vallását gyakorlók között.
A pápa mint globális geopolitikai szereplő
Az ez év májusában napvilágot látott, a Szentszék társadalmi küldetését mintegy újraélesztő és az egész civilizációnkat potenciálisan fenyegető mesterséges intelligencia szabályozásának szükségét sürgetőMagnifica Humanitas enciklika jelentősége és visszhangja globális szinten meghatározó szereplőként pozícionálta XIV. Leó pápát. Elődje, a rendkívül népszerű és a küldetését eddig talán soha vagy ritkán látott módon a tömegek felé közvetíteni képes Ferenc pápa után az új summus pontifex eleinte visszafogottnak tűnt. A Trump elnökkel szembeni állásfoglalásai, amelyekben „mélyreható elgondolkodásra” szólított fel azzal kapcsolatban, hogyan bánnak a migránsokkal az Egyesült Államokban, azonban már sejtetni engedik Leó pápa határozottságát korunk legfőbb morális kihívásai tekintetében. Márpedig az első, az Egyesült Államokban született pápa részéről egy ilyen, méghozzá angolul elhangzott kritika egyértelműen geopolitikai eseményként értelmezhető és értelmezendő.
A katolikus egyház fejének nincs hadereje, nincs kereskedelmi befolyása, nem vesz részt a G20 találkozásain. Szavai mégis átívelnek a határokon, tárgyalásokban szerepelnek, sokszor alakítják a közvéleményt is. Mindazonáltal érdemes és érdekes kiemelnünk azt is, hogy a Szentatya valamennyi megnyilatkozása, politikusokkal való érintkezése, látogatása számos, sokszor vehemens reakciót is kivált. Talán pontosan azért, mert a „nyugati társadalmainkban” élők többsége már nem vallja magát vallásosnak, legalábbis nem katolikusnak, ebből kiindulva pedig nem érzi magát különösebben megszólítva a katolikus egyház feje által megfogalmazott gondolatok által. Ugyanakkor ennek némileg ellentmond az a kitüntetett figyelem, amellyel a pápával kapcsolatos eseményeket a közvélemény kitünteti. Voltaképpen itt valamiféle univerzális, felsőbb morális hatalom megnyilatkozása iránti tiszteletről lehet szó. És ezt a jelenséget nyilvánvalóan azzal a ténnyel is szorosan összefüggésbe hozhatjuk, miszerint ebben a fékevesztett és erkölcsi normákat nagyjából-egészéből nélkülöző világban, amelyben élünk, szükségünk van morális referenciákra, olyan kötődési és viszonyítási pontokra, amelyek utat tudnak nekünk mutatni a káosz közepette. Ráadásul miután itt egy felettes és par excellence erkölcsi hatalom megnyilatkozásairól, illetve kapcsolatairól van szó, az érintett politikai szereplők igyekeznek ezeket a saját imázsuk minél pozitívabb bemutatására használni.
Egy olyan időszakban, amikor a nemzetközi rend fragmentált, a pápai diplomácia a türelem diplomáciájaként jelenik meg: szimbólumokra, meghallgatásra, közvetítésre és egy nehezen számszerűsíthető, de néha döntő erkölcsi tekintélyre támaszkodik. A paradoxon továbbra is fennáll: hogyan lehet a spirituális kijelentéseket konkrét politikai hatásokká alakítani anélkül, hogy belekeverednénk a hatalmi harcokba? Ez a kényes egyensúly az elvek és a valóság között az, ami megvilágítja a pápa szerepét a globális vitákban. Az állam és az egyház szigorú értelemben vett elválasztása valamennyi modern demokrácia alapfeltétele. Azonban ez alatt a hangzatos (és emellett természetesen alapvetően fontos) elv alatt nem minden ország érti ugyanazt. Európa különböző államai más és más felfogásban értelmezik a szekularizációt. Egyes változatai az állam világnézeti pártatlanságára, a felekezeti jogegyenlőségre és a vallásszabadságra helyezik a hangsúlyt; mások a vallási jelképek és intézményi befolyás közszférából való szélesebb kizárását támogatják.
Pápai látogatás Franciaországban
A „szekularizáció (laïcité) hazájában” első látásra meglepő lehet az a hatalmas lelkesedés, amellyel a franciák, és közülük is elsősorban a fiatalok, az elmúlt napokban fogadták XIV. Leó pápát. Történelmi síkon az „egyház leányaként” (petite fille de l’église) aposztrofált országban nagyléptékű előkészületek előzték meg a pápai látogatást (internetes oldal is készült, amelyen a Szentatya útja, beszédei élőben követhetők). A néhány hónap múlva leköszönő Emmanuel Macron elnök – politikai kommunikáció szempontjából valahol érthető módon – igyekezett a „történelmiként” titulált pápai látogatásból saját maga imázsát fényezni. Azonban a szeptember 25. és 28. között Párizsban, Lourdes-ban és Metz-ben tett történelmi látogatása során XIV. Leó pápa több elnöki javaslatot is visszautasított, kifejezvén ezzel, hogy a Vatikán éles határvonalat akar meghúzni az egyházi és a világi szféra között. A köztársasági elnök állami látogatás keretében képzelte el a pápa fogadtatását. Róma ezzel szemben inkább a hívekre koncentráló apostoli megközelítést választott. Emmanuel Macron tehát abban reménykedett, hogy ezt a látogatást felhasználhatja megítélésének erősítésére és egy rangos diplomáciai lehetőség megszerzésére. A Vatikán azonban számos francia javaslatot elutasított: a Köztársasági Gárda látogatását, csapatszemlét, felvonulást a Champs-Élysées-n, vacsorát az Élysée-palotában és egy zártkörű találkozót a Notre-Dame székesegyházban. A Vatikán ezen döntéseit a francia Nemzetgyűlés által augusztus 18-án megszavazott eutanázia-törvény körüli feszültségeknek, a francia szekularizmusnak és a kormány bevándorlási politikájának tulajdonítják. Macron elnök a párizsi Notre-Dame-ban celebrált misén ugyan nem vett részt, azonban a hétfői, Metz-ben tartott szertartáson igen, kihívva ezzel maga ellen a szekularizmusra hivatkozó politikai pártok és a közvélemény éles kritikáit is. A múlt szombaton a párizsi Concorde téren XIV. Leó által celebrált misén 800 ezer hívő vett részt. Összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy XVI. Benedek 2008-ban az Invalidusok templomában tartott miséjén 260 ezer hívő gyűlt össze, az 1997-es Longchamp-i Ifjúsági Világnap miséjén pedig 1 millió ember vett részt.
Nyilvánvaló azonban az is, hogy a vallási szférán túlmenően az esemény egy jelentős diplomáciai „soft power” műveletben mozgósította a francia államot. A 27 millió eurós költségvetéssel dotált pápai látogatás túllépett tehát a vallási szférán: stratégiai eszközzé vált a nemzetközi befolyás terén, ahol Párizs jelentős biztonsági és logisztikai erőforrásokat vetett be, ezzel is erősítve pozícióját globális szinten.
Nyitókép forrása: Waikeat / depositphotos.com
