Az ötévente megrendezett európai parlamenti választások fontos mérői az európai közvélemény politikai rezdüléseinek. Sokáig nem volt így: a szakirodalom csak másodrangú nemzeti választásként tartotta számon a választásokat, abból adódóan, hogy sem a pártok, sem a választók nem tulajdonítottak igazán nagy jelentőséget ennek az eseménynek.
Az utóbbi években azonban fokozatosan változott meg a választások megítélése. Egyrészt az Európai Parlament nemcsak döntéshozatali hatásköreiben erősödött jelentősen az elmúlt két évtizedben, de nagyon megerősödött tematizáló képessége is. Ráadásul a kialakulóban lévő európai közvélemény mellett – amint azt a magyar példa is bizonyítja – hatékonyabban tudja befolyásolni egy-egy tagállam belpolitikai témáit is.
Másrészt, a 2019-es választástól megfigyelhető azoknak az európai politikai témáknak a megjelenése is, amelyek nemzeti hovatartozástól függetlenül egyaránt érdeklik az európai polgárokat, így az európai pártoknak is fel kell venniük programpontjaik közé. A klímaváltozás és a migráció első fecskékként jelenítették meg ezeket a közös problémákat, ám azóta a 2024-es választáson már további európai politikai témák is növelték a választások súlyát.
Az intézmény jelentőségének növekedése az európai parlamenti választások tekintélyét is erősítette. Ma már nem engedheti meg magának egy erősebb pártcsalád, hogy nem méretteti meg magát az európai parlamenti választáson, vagy esetleg nem hoz létre saját frakciót a parlamenten belül. A 2024-es választás ebből a szempontból is vízválasztó volt, hiszen egy minden eddiginél töredezettebb parlament – azon belül is minden eddiginél töredezettebb jobboldal – jött létre.
Az új felállás szokatlan módon újraírta a parlamenten belüli, demokratikusnak tartott normákat. Így például elfogadottá vált a többi párt számára, hogy a szélsőjobboldalinak tartott Patrióták Európáért frakció – amely egyébként a harmadik legnagyobb képviselőcsoport a jelenlegi Európai Parlamentben – körül olyan falat húzzon a többi képviselőcsoport, amely lehetetlenné teszi számukra az egyébként őket megillető parlamenti pozíciók betöltését.
Két év elteltével, a parlamenti ciklus közepéhez közeledve azonban, úgy tűnik, hogy a merev elszigeteltség oldódik. Az Európai Parlamentben a bevándorlás kérdése az a téma, ahol a legnyilvánvalóbb a hagyományos kereszténydemokrata–liberális–szociáldemokrata centrista koalíció működésképtelensége. Éppen ezért a jobboldali pártoknál az utóbbi időben egyre inkább tapasztalható szigor a kérdés megközelítésében természetesen ágyaz meg egy jobboldali összefogásnak, és így a Patrióták szövetségkeresésének.
Részükről Marieke Ehlers a jobboldal új üdvöskéje. A holland Szabadságpárt (PVV) európai parlamenti képviselője, úgy tűnik, elég gyakorlatias és elég nyugat-európai tárgyalópartnereinek ahhoz, hogy a migránsok repatriálásának témájában alkotó módon hozzá tudjon járulni egy néppárti–konzervatív–patrióta együttműködéshez.
A baloldali frakciók féltékenyen nézik az Európai Néppárt szemérmes közeledését a témában a tőle jobbra elhelyezkedő pártfrakciókhoz. Nyilvánvalóan attól tartanak, hogy ez az együttműködés a kezdete lehet egy új korszaknak, ahol a centrista koalíciót egy erős jobboldali blokk tematizáló ereje váltja fel az Európai Parlamentben.
Nyitókép forrása: zouris / depositphotos.com
