Néhány hónapja már foglalkoztam egy bejegyzésben a platformokkal szembeni panaszok elbírálására a DSA által létrehozott bíróságon kívüli vitarendezőkkel (ODS) és azzal, hogy ezeknek a testületeknek a döntései egyelőre nem kötelezőek a platformokra. Akkor a bejegyzésem végkövetkeztetése az volt, hogy célszerű lenne tagállami szinten egy kifejezetten a platformokon keletkező jogvitákat intéző „valódi” bíróságot (vagy bírósági ügyszakot) létrehozni, amelynek a döntései kikényszeríthetőek lennének, így nem lenne olyan fogatlan oroszlán, mint az ODS-ek. Ebben a bejegyzésben szeretném kicsit részletesebben kibontani ezt az ötletet.
Ahogy azt a korábbi blogbejegyzésben írtam, az ODS-ek abból a gondolatból születtek, hogy a platformokon keletkező, olykor nagyon komoly érdekeket érintő viták (pl. egy fiók felfüggesztése) gyors elbírálására célszerű felállítani speciális, erre felkészült vitarendező fórumot, afféle állami intézményrendszeren kívüli „magánbíróságot”. A platformok belső panaszkezelési eljárásának kimerítése után ugyanis a felhasználó elvileg csak a bíróságon kaphatna a panaszára orvoslást, de a bíróságok még a legoptimálisabb esetben is legalább 4–6 hónap alatt jutnak el elsőfokú ítéletig, jogerős döntést pedig nem nagyon lehet fél évnél rövidebb idő alatt kapni.
Az ODS-ek koncepciója azonban sajnos már a legelején kisiklott, mert kiderült, hogy olyan fórumot, amely a platformra kötelező döntést hozhat, európai jogi norma nem létesíthet, mert ez kizárólagos tagállami hatáskör. A DSA-ba tehát egy olyan vitarendező koncepciója került bele, amelynek nem kötelezőek a platformokra a döntései. Mára kilenc ilyen vitarendező jött létre, a működésük legfőbb tapasztalata pedig az, hogy a platformok lényegében nem hajtják végre a döntéseiket. (A helyzet valamivel bonyolultabb, de nem sokkal.)
Ezért az előző blogbejegyzésem végén azt javasoltam, hogy jöjjön létre egy „internetbíróság”, itt Magyarországon, amely a platformokra is kötelező döntéseket hozhatna.
Amikor erről az ötletről beszélgetni kezdtem, többen az olyan speciális eljárásokkal példálóztak, mint a sajtóperek vagy a választási eljárások, amelyekben a bíróságok nagyon rövid határidőkkel kell hogy dolgozzanak – egy hasonló „internetes” eljárással nem is lenne szükség új ügyszak felállítására, elegendő lenne a polgári eljárásjogot kiegészíteni néhány ponton – érveltek.
Szerintem ugyanakkor az egyszerű eljárási határidőkkel történő operálás szükséges, de nem elégséges feltétele a hatékony „internebíróságnak”. A rövid határidőkön kívül speciális eljárásrenddel rendelkező, teljesen online működő és a modern informatikai megoldásokat széles körben alkalmazó, csaknem kizárólag digitális bizonyítékokat használó bíróságra lenne szükség. Ez a bíróság a jövőbeli online bíróságok előhírnökeként kifejezetten az online térben keletkező jogviták elbírását végezné, tehát nem csak a DSA 20. cikke szerintieket.
A bíróság hatásköre az online térben – elsősorban a platformokon – keletkező viták egy csoportjára terjedne ki. Nem minden DSA 20. cikk szerinti esetre (moderálási döntések, fiókkorlátozások és monetizálási korlátozások a platformokon) terjedne ki, csak a komolyabbakra, ugyanakkor nemcsak a DSA-val kapcsolatos jogvitákra. Alapvetően a felhasználók érdekeit súlyosan sértő eseteket lehetne idehozni, mint amilyen a fióktiltás, a személyiségi jogokat sértő tartalom, amelyet a platform vonakodik törölni, illetve a monetizálási korlátozásokat csak bizonyos összeghatárok felett. Ez alapján ugyanakkor ide kerülhetnének például az ún. P2B rendelet alapján indult (a vállalkozóknak a nagy platformok szembeni) jogvitái is, illetve a jelenleg a platformok által „viselkedésen és nem a felhasználó által szolgáltatott információn alapuló”, ezért jelenleg az ODS-ek által elutasított jogviták is. (Mint amilyen pl. egy állítólag hamis fiók létrehozása stb.) Általában a hatásköri vonalat a „platform” és a „felhasználó” („a szolgáltatás igénybe vevője”) közötti jogviták körül lenne érdemes meghúzni. Nem tartoznának tehát ide a platformok DSA-ban foglalt megfelelési kötelezettségeivel kapcsolatos jogviták, amelyek egy része a Digitális Szolgáltatási Koordinátor, másik része pedig az EU Bizottság hatáskörébe tartozik.
A megfelelő szűrés érdekében meg lehetne fontolni, hogy az eljárás előfeltétele legyen valamelyik vitarendező testület előtt lefolytatott eljárás. A bíróság ezen felül teljesen online működne, és széles körben alkalmazná a legkorszerűbb informatikai eszközöket, mesterséges intelligenciát és a korszerű ügymenedzsment-rendszereket. Az eljárás kizárólag online űrlapon keresztül indulhatna meg, alapvetően pedig elektronikus bizonyítékok alapján zajlana, hiszen lényegében kizárólag ilyen bizonyítékok állnak ezekben a jogvitákban rendelkezésre. Akár közvetlen adatkapcsolat (API) is kiépülhetne a nagy platformokkal, amelyen keresztül a bíróság ráláthatna a vita részleteire. A platformoknak nagyon szűk határidőkkel kellene reagálniuk a kérelmező panaszára és bemutatniuk (hozzáférhetővé tenni) a bizonyítékaikat, az ügy részleteit érthető és áttekinthető formában.
Az eljárás részleteit persze ezeken kívül is alaposan végig kellene gondolni, és arra törekedni, hogy a lehető leggyorsabb és leghatékonyabb módon folyjék le, de ugyanakkor a legfontosabb garanciális elemek megmaradjanak, és az eljárás egésze tisztességes legyen.
Persze ahhoz, hogy az egyes döntések valódi hátterét meg lehessen ismerni, ki kellene kényszeríteni a DSA indokolásra vonatkozó 17. cikkét, amely előírja, hogy a platformnak minden döntését meg kell indokolnia, és amelyet jelenleg a platformok nem tartanak be – általában csak egy tágabb kategóriára utalnak, (pl. gyűlöletbeszéd). Le kellene küzdeni az adatvédelmi problémákat is. Az online térben ugyanis folyamatos probléma, hogy egy „ügyben” lehetetlen úgy bizonyítékot szolgáltatni, hogy az ügyben nem közvetlenül érintett magánszemélyek személyes adatai ne látszódjanak. (A platformok jelenleg gyakran ezzel utasítják vissza az ügyek elektronikus bizonyítékainak kiszolgáltatását, amellett, hogy olykor lehetetlen okiratként – például képernyőfotók formájában – azokat előállítani.) Ugyanígy az ügyfélnek is rövid határidőkkel kellene reagálnia a platform válaszára, és a bíróság szűk határidőkkel hozhatna végleges döntést úgy, hogy közben akármikor lehetőség lenne ideiglenes intézkedésre is.
Az eljárás a magánszemélyek számára költségmentes lenne, de a jogi személyeknek is igen méltányos eljárási költségeket kellene csak fizetniük. Ahhoz, hogy a platformok belemenjenek egy ilyen konstrukcióba, számukra is kiszámítható és méltányos eljárási díjakat kellene megállapítani.
Ami pedig a szervezeti és személyi részét illeti a kérdésnek, a jelenlegi százas nagyságrendű (magyar) ügy, még ha folyamatos emelkedéssel, illetve a szélesebb hatáskörrel is számolunk, a kezdetben csak néhány (2–3) országos illetékességgel rendelkező és az online világban otthonosan mozgó bírónak az online bíróságra (ügyszakba) történő átcsoportosítását jelentené, és persze a megfelelő informatikai fejlesztések végrehajtását. A bíróság törvényszéki szinten működhetne, és a másodfoka az ítélőtábla lenne. Meg kellene fontolni, hogy ezekben az esetekben szükséges-e fenntartani a rendkívüli perorvoslati utakat. Ha igen, a szoros eljárási határidőket itt is fent kellene tartani.
Természetesen mindezek mind csak első ötletek, a részletek még kidolgozásra várnak. Úgy vélem ugyanakkor, hogy a speciális internetbíróság létrehozásával nemcsak egy hatékony és – ami fontosabb – végrehajtható ítéletet hozó szervezetet állíthatnánk fel, amely az internet és a platformok világához alkalmazkodva igazán hatékony vitarendező fórum lehetne, hanem ezzel valójában világelsők is lehetnénk, és tesztelhetnénk azt is, hogy hogyan is működik egy valódi online bíróság. Ez később nagyon értékes tapasztalatokkal szolgálna arra az időre, amikor egyre több területen ez lesz majd az új sztenderd.
Nyitókép forrása: AndreyPopov / depositphotos.com
