Közel egy évtized hosszúságú tárgyalássorozatot követően révbe érni látszik az Európai Unió és Indonézia közötti kereskedelmi megállapodás. Milyen motivációk hajtják a feleket, s milyen egyenleggel jön ki Európa a dél-kelet ázsiai országgal való kapcsolatából?
Ha Indonézia nevét halljuk a mindennapokban, könnyen lehet, hogy először a trópusi tengerpart, a gasztronómiai különlegességek vagy a komodói sárkány jutnak eszünkbe. Az ország azonban a turisztikai jelentőségénél jóval fontosabb szerepet játszik a világkereskedelemben: Indonézia rendkívül gazdag nyersanyagokban, olajban, gázban és a szénben, illetve kiemelten jelentős textilipara és a mezőgazdasága is. De az importoldal is igen jelentős: a világ negyedik legnépesebb országaként (hozzávetőleg 284 millió emberrel), illetve Dél-Kelet Ázsia legnagyobb, s egyben a világ tizenhetedik legnagyobb gazdaságaként hatalmas felvevőpiaca az autó- és egyéb gépipari termékeknek, és természetesen a digitalizációhoz kapcsolódó áruk és szolgáltatások is iránt is kiemelkedő a kereslet.
Nem lényegtelen ezért, ki és milyen típusú és tartalmú partnerséget tud létesíteni Indonéziával. A versengésbe, egy jó évtizeddel ezelőtt, még egészen más körülmények között, az Európai Unió is beszállt. 2016 óta zajlottak a nemzetközi kereskedelmi tárgyalások, ám meglehetősen haladatlanul. A fásultságból – úgy tűnik – az Egyesült Államok újfajta vámpolitikája rántotta ki a feleket. Április 2-án, a „Felszabadulás Napján” Trump elnöktől elhangzott ugyanis az ígéret, hogy a behozatali vámokat a Fehér Ház jelentősen megemeli (Indonézia esetében 32%-ra) számos termékcsoportnál (pl. textilipari és mezőgazdasági termékek, ám „természetesen” kivételt képeztek a félvezetők), amely ösztönösen terelte Indonéziát és az EU-t mint alternatív kereskedelmi partnereket egymás felé. A történeti hűség kedvéért megjegyzendő, hogy utóbb az Egyesült Államok és Indonézia megállapodásra jutottak egy kölcsönös 19%-os vámtételben, valamint abban, hogy Indonézia az Amerikából származó termékek gyakorlatilag teljes körére kivetett külön vámtételeket eltörli (és nem mellesleg vesznek néhány Boeing repülőgépet is).
Eközben erőre kaptak az uniós tárgyalások: von der Leyen elnök július közepén, az indonéz elnökkel közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az EU-nak sikerült politikai megállapodást elérnie a dél-kelet ázsiai partnerrel. A bejelentés során von der Leyen hangsúlyozta, hogy a megállapodás alapvető fontosságú az európai ipar (elsősorban a tiszta technológiák – „clean tech” – és az acélipar) számára ahhoz, hogy biztonságosan el tudja magát látni kritikus nyersanyagokkal. A közvetlen kereskedelmi vonatkozásokon túlmenően a felek kiemelték, hogy a megállapodásnak része lesz az indonéz állampolgárok számára gyorsabb és egyszerűbb, az Unióba való többszöri belépésre jogosító vízumrendszer létesítése is.
A részletekről a múlt hét óta tudunk többet, amikor is Maroš Šefčovič uniós biztos bejelentette, hogy a felek sikeresen befejezték a tárgyalásokat, s két egyezményt irányoznak elő: egyrészt egy Átfogó Gazdasági Partnerségi Megállapodást (Comprehensive Economic Partnership Agreement – CEPA), másrészt egy Beruházásvédelmi Megállapodást (Investment Protection Agreement – IPA). A megállapodások rendkívül kiterjedt tárgyi hatállyal dolgoznak, s felölelik az árukereskedelemtől a közbeszerzéseken át a jogvitarendezésig a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok számos spektrumát. Az alábbiakban, a teljesség igénye nélkül, egyes, kiemelten fontos, mostanáig napvilágot látott részletet ismertetek.
Az árukereskedelem kapcsán a felek megállapodtak, hogy a vámtételek 98%-a tekintetében eltörlik a vámot, mégpedig akként, hogy ez főszabály szerint az egyezmény hatályba lépésétől kezdve nyomban alkalmazandó lesz, míg bizonyos termékköröknél csak öt év elteltével. A megállapodás hatását tekintve várhatóan igen kedvezően érinti majd az Európai Uniós autó- és gépipart, valamint a mezőgazdaságot, indonéz oldalról pedig a textilipart. EU exportoldalról nyilvánvalóan remény, hogy ezzel életet lehet lehelni az erősen döcögő autóiparba (bár az indonézeknek sikerült érvényre juttatniuk egy, a hatályba lépéstől számított 5 éves derogációt(!), míg az európai fogyasztók oldaláról az a nagy kérdés, hogy mennyit éreznek majd az olcsóbban behozott indonéz eredetű ruházati termékekből, illetve milyen hatása lesz a várhatóan igen jelentős mennyiségű indonéz textilipari termékek behozatalának a még létező európai ruhaiparra. Az autóipart rendkívül részletesen szabályozzák az egyezmények, igyekezve felgyorsítani az európai autók bevezetését az indonéz piacra. E célt szolgáló rendelkezések előírják pl. a meghatározott nemzetközi standardoknak megfelelő autók újratesztelésének tilalmát, illetve Indonézia csatlakozását az 1958-es vonatkozó ENSZ megállapodáshoz.
Fontos, hogy az egyezmények tartalmaznak egy ún. „bilateral safeguard mechanism”-et (azaz kétoldalú biztonsági mechanizmust), amelynek rendeltetése, hogy amennyiben bármely fél úgy érzékeli, hogy valamilyen iparágát a hirtelen megnövekvő, alacsony árú import fenyegeti, akkor egyoldalúan ideiglenes intézkedéseket vezethessen be. Kapcsolódó – és igen nehezen ellenőrizhető – kérdés az ún. „eredetigazolások” problematikája, amelyet az egyezmények szintén szabályoznak majd. Csakúgy, mint a vámhatóságok közötti együttműködést, amely a csalások megelőzését, s egyidejűleg a minél hatékonyabb vámkezelést hivatott szolgálni.
Az egyezmények igyekeznek előmozdítani a szolgáltató szektor fejlesztését, illetve a kölcsönös beruházások fellendítését (csak a rend kedvvért: jelenleg több, mint 25 milliárd euró összegű beruházás van Indonéziában, míg a másik irányból mindössze 1,1 milliárd euró összegű FDI látható.) A megállapodás eltöröl számos, a beruházások útjában álló adminisztratív követelményt, így például azt, hogy kötelezően fióktelepet kelljen létrehozni a célállamban, illetve megkönnyíti a beruházás megvalósításához szükséges szakemberek beutazását. Ez a fejezet nyilván elsősorban az európai beruházók érdekeinek védelme szempontjából fontos.
A közbeszerzések tekintetében egy kettős rezsimet irányoz elő a megállapodás: azok a felhívások, amelyek mögött uniós finanszírozás áll, azonos feltételek mellett állnak rendelkezésre az uniós és az indonéz vállalatok számára, függetlenül attól, hogy letelepedtek-e Indonéziában, míg az indonéz közbeszerzéseknél azt írják elő, hogy az ott letelepedett vállalatok, azonban tulajdonosi háttértől függetlenül, részesüljenek azonos elbánásban.
A megállapodások további, rendkívül fontos fejezete az energiát és a nyersanyagokat szabályozó rész. A vonatkozó rendelkezések megtiltják a kizárólagos exportengedélyeket és a kettős árazást („dual pricing”) ezekben a szektorokban, igyekeznek kezelni a piacitól idegen kormányzati beavatkozást, akár árazás, akár egyéb adminisztratív követelmények tekintetében és megkönnyíteni a beruházásokat, különösen a megújuló energetikai szektorban.
Végül a megállapodások külön, de a WTO-hoz nagyban hasonló jogvitarendezési eljárást létesítenek, valamint kormányközi szervet állítanak fel, amelynek feladata a megállapodások végrehajtásának ellenőrzése lesz.
A most következő lépés a szerződéskötéshez vezető folyamatban a megállapodások Tanács általi jóváhagyása, amelyet követően kerülhet sor az aláírásokra. Mivel a szöveg egyelőre nem nyilvános (azt a közeljövőben ígérte bemutatni a Bizottság), teljes értékelést nem lehet adni még róla. Ami azonban bizonyosnak tűnik, az, hogy az EU aktívan keresi a fontos nemzetközi partnereket, s – szemben az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásával – talál is olyanokat, amelyekkel kölcsönösen előnyös vagy akár az EU számára előnyösebb megállapodást is tető alá tud hozni.
Az eddig ismertek szerint a CEPA és az IPA komoly piacot és beruházási lehetőséget kínálhatnak az uniós vállalkozások számára, s különösen segítséget jelenthetnek az európai gép- és autóipar, valamint a szolgáltatószektor számára. Kérdés ugyanakkor, hogy a befektetőket védő szabályok mennyire lesznek betarthatók úgy a magánberuházásoknál, mint a közbeszerzésekhez való hozzáférésnél. Végül további kérdés, hogy azok a más iparágak, amelyekben az Unió (szintén) gyengélkedik, Indonézia viszont erős, így például a textilipar, teljesen megsemmisülnek-e a megállapodás következtében vagy képes azt az EU (valamennyire) megvédeni, és nem utolsósorban, hogy a vámok eltörléséből fakadó többlethasznot a kereskedők fogják-e lefölözni, vagy abból (legalább részben) részesülni tudnak az európai fogyasztók is.
Nyitókép forrása: Midori / Wikimedia