Az európai polgárok szerint egyre sürgetőbb kérdés a klímaváltozás, ugyanakkor az európai politikában másabb hullámok söpörnek végig.
Az Európai Bizottság minden év első negyedévében készíti el a klímaváltozás témájára fókuszáló Eurobarometer-t. Az idei, február és március között zajlott mintavétel során a 27 tagállamból több, mint 26 ezer európai polgár fejtette ki véleményét a témában. Meglepő eredmények nem születtek, a korábbi évek tendenciája figyelhető meg. Ezzel szemben az európai szakpolitika 2025 első felében jelentős lépéseket tett hátrafelé, kezdve az ún. Omnibus jogszabálycsomag közzétételével, amely az európai, elsősorban kis- és középvállalások fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettségeit hivatott könnyíteni. De ugyanitt említhető a szintén könnyítéseket felsorakoztató, 2040-re szóló uniós klímacélok több hónappal megkésett kihirdetése is.
De mit is szeretne a társadalom?
Az idei és a tavalyi felmérések között erős folytonosság figyelhető meg a klímaváltozással kapcsolatos attitűdökben – az EU-s lakosság változatlanul rendkívül elkötelezett a kérdésben. 2025-ben a válaszadók 85%-a szerint sürgős fellépésre van szükség, az éghajlatvédelmi intézkedések prioritást kell, hogy élvezzenek. Ez az arány megerősíti a 2024-es felmérések eredményeit, ahol szintén 80% feletti támogatás mutatkozott a klímapolitikai intézkedésekre. A lakosság úgy látja, hogy a klímaváltozás nemcsak környezeti, hanem egészségügyi kihívás is: a válaszadók több mint 80%-a szerint az éghajlatvédelem javítja a közegészséget.
A megújuló energiaforrások és az energiahatékonyság iránti támogatás stabilan 88% körül mozog, vagyis az energiaátmenet társadalmi elfogadottsága rendkívül magas. A polgárok több, mint kétharmada úgy véli, hogy a kormányoknak és az EU-nak – a vállalatokkal párhuzamosan – vezető szerepet kell vállalnia a zöld átállásban, hiszen az egyéni lépések nem elegendőek: rendszerszintű változások kellenek, amelyhez kapcsolódik, hogy a válaszadók több mint fele az EU 2050-re elérendő nettó klímasemlegességét is támogatja. Ugyanakkor nem csak elméletben találják helyes iránynak ezt a válaszadók, hiszen a megkérdezettek több, mint háromnegyede szerint a klímavédelem ösztönzi az innovációt és hosszú távon gazdaságilag is előnyössé válik. Ehhez kapcsolódik szorosan, hogy egyre több válaszadó kapcsolja össze a klímapolitikát az életszínvonal és a biztonság javításával.
Ami Magyarországot illeti, kimagasló számokat mutat a kutatás: magasan az EU-átlag felett, a válaszadók 92%-a gondolja jelentős kihívásnak a klímaváltozást, hasonlóan a francia és svéd résztvevőkhöz. Érdekes eredmény, hogy míg az európaiak mintegy kétharmada a fegyveres konfliktusokat nevezte meg elsődleges problémaként, a magyar válaszadók csak ötödik helyre sorolták (a szegénység, éhínség és ivóvízhiány, a gazdasági helyzet, a természet pusztulása után), éppen megelőzve a klímaváltozást.
Azonban hasonlóan az uniós átlag felett, 90%-a megkérdezett magyar állampolgároknak támogatja az EU klímacéljait, csakúgy, mint a megújuló energia (többnyire nap- és szélenergia) arányának energiamixben való növelését vagy a 2050-es klímasemlegességi célt. A felelősség szerintük leginkább a nemzeti kormányon, valamint a vállalatokon van, mindazonáltal a versenyképesség megőrzése céljából utóbbi szereplőknek több támogatásban kellene részesülniük. Az egyéni cselekvés területén ugyanakkor megfigyelhető a magyar válaszadók körében, hogy az energiahatékonysággal vagy környezetvédelemmel összefüggő tevékenységek többnyire összefüggésben állnak a financiális előnyökkel.
Mennyiben követi le mindezt a politika?
Az uniós szakpolitika meglehetősen széles spektrumot fedett le az Európai Zöld Megállapodás több, mint öt évvel ezelőtti meghirdetése óta, ebben nincs vita a szakértői és politikai körökben. A „hogyan”, a „mivel” és a „miből” kérdésekben ugyanakkor már több ponton alakult ki egyet nem értés akár a társadalom, akár a fent nevezett két csoport körében.
Az uniós döntéshozatal ezt az álláspontot ragadta meg 2025 elején, amikor az ún. Omnibus jogszabálycsomaggal a vállalatok adminisztrációs terheinek csökkentése címén enyhítéseket hirdetett meg a fenntarthatósági jelentéstételek tekintetében a versenyképesség fenntartása érdekében.
Szintén ebben az időszakban kellett volna meghatározni az EU 2040-re szóló klímacéljait, amelyet az európai klímatörvény is meghatároz. Korábban az Európai Bizottság 90%-os célkitűzésre tett ajánlást, ugyanakkor a tagállamok és az Európai Parlament politikai csoportjai közötti nézetkülönbségek miatt elhalasztotta a 2040-es klímacélt rögzítő jogszabály kihirdetését.
Több tagállam is fenntartásokkal fogadta az EU 2040-re szóló 90%-os kibocsátáscsökkentési célját, és nem volt teljes körű egyetértés a cél meghirdetésekor. Az ellenzők elsősorban közép- és kelet-európai országok, például Lengyelország és részben Magyarország, Csehország, valamint bizonyos időszakokban Szlovákia is aggodalmát fejezte ki, de Olaszország is a csökkentett célkitűzés mellett volt érdekelt. A főbb aggályok a következők voltak:
- Gazdasági versenyképesség: Több ország attól tartott, hogy a szigorú cél rontja ipari versenyképességüket, különösen az energiaintenzív ágazatokban, és elriasztja a beruházókat.
- Társadalmi hatások: A tagállamok egy része attól félt, hogy a gyors átállás társadalmi ellenállást vált ki – például a magasabb energiaárak, az autós korlátozások vagy a mezőgazdasági szabályozások miatt (ez különösen a 2024-es gazdatüntetések után lett érzékeny téma).
- Technológiai és infrastrukturális hátrány: a közép- és kelet-európai országok hangsúlyozták, hogy még nem rendelkeznek azokkal az erőforrásokkal (megfelelő hálózat, zöld technológia, beruházási tőke), amelyekkel a nyugat-európai országok már előrébb járnak.
- Energiafüggőség: Egyes országok – különösen Lengyelország – továbbra is nagyban támaszkodnak szénre vagy földgázra, így számukra nehezebb és költségesebb a gyors kibocsátáscsökkentés.
Mindezek és számos egyéb tényező miatt 2025. július elején a Bizottság egy meglehetősen rugalmas út mellett elérendő célként hirdette meg a németek által erősen támogatott 90%-os célt. A kritikusok – annak ellenére, hogy megmaradt a 90%-os csökkentés – azonnal kiemelték az ambíció hiányát, mivel a szén-dioxid-kreditek lehetővé teszik a kormányok számára, hogy kiszervezzék a kibocsátáscsökkentést, ezzel nincsenek ösztönözve a tényleges csökkentésre. Szintén kritikaként fogalmazták meg azt is, hogy rugalmas nemzeti megközelítéseket is lehetővé tesznek.
A cél elfogadásához további tárgyalásokra van szükség az EU Tanácsában, valamint a Parlamentben. Utóbbi testületben már most lezajlott egy szavazás a gyorsított döntéshozatal érdekében, ugyanakkor a képviselők ezt egyelőre nem támogatták, hivatkozva az érdemi vita hiányára. Várhatóan kompromisszumos megoldások, átmeneti kedvezmények és pénzügyi támogatások segíthetik majd a vonakodó országokat a cél elfogadásában és végrehajtásában. Habár az utóbbi években a társadalom egyes rétegei (pl. mezőgazdászok) erősen ellenezték az újabb (és egyben a már meglévő) szabályozásokat, az elemzés elején felvázolt általános társadalmi attitűd inkább pozitív hozzáállást fog mutatni a jövőben is. Ez nem csoda, hisz egyre jobban érzékelhető közvetlenül a mindennapi életben a klímaváltozás, akár áradásokról, aszályról vagy pusztító viharokról beszélünk.
Nyitókép forrása: freepik.com
