Az Európai Bizottság több mint egy évvel ezelőtt mutatta be vízióit a 2040-re kitűzött uniós kibocsátáscsökkentési célokról, a végleges jogszabályokra ugyanakkor továbbra is várni kell.
A 2019-ben meghirdetett európai zöld megállapodás 2050-re nettó nulla kibocsátási célt tűzött ki az 1990-es szinthez képest az Európai Unióban, az ehhez vezető úton 5 év múlva, vagyis 2030-ra 55%-os csökkentést kell elérni. Mindezek mellett a 2021. évi európai klímatörvény értelmében az Európai Uniónak kötelező érvényű éghajlati célt is ki kell tűznie 2040-re, amelyre számos vita után 2024 februárjában tett javaslatot az Európai Bizottság. Ennek értelmében 2040-re 90%-os kibocsátáscsökkentést kell kumuláltan elérni az EU-ban, amely cél elérhetősége tudományosan alátámasztott és összhangban van a társadalmi elfogadottsággal is. Eléréséhez a megújuló villamosenergia-termelés jelentős bővítésére, a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának drasztikus csökkentésére, energiahatékonysági intézkedésekre és a végfelhasználói ágazatok mélyreható villamosítására van szükség.
E tekintetben Bruegel Intézet tanulmánya négy területen azonosít jelentős kockázatokat, csakúgy, mint a geoökonómiai instabilitás, technológiai fejlődés, egyenlőtlenségek növekedése és a szakpolitika hitelessége. A jelenlegi ingatag világgazdasági helyzet nagymértékben veszélyezteti az átmenethez szükséges hatalmas tőkebefektetéseket, miközben a tiszta technológiákba való befektetés a szén-dioxid-csökkentés elsődleges meghatározója. Arról nem beszélve, hogy mindezek és az egyéb, a társadalmi szinten közvetlenül jelentkező hatások nehezíteni fogják a mindennapokat, éppen ezért konzekvens, de mégsem túl szigorú szakpolitikai környezetet kell teremteni.
Vélhetően ezen kockázatok mentén döntött úgy az Európai Bizottság, hogy a 2025. első negyedévére ígért végleges, 2040-re teljesítendő klímacélt meghatározó jogszabály kihirdetésével vár még néhány hónapot. Wopke Hoekstra, az Európai Bizottság éghajlatért felelős biztosa április eleji nyilatkozatából kiderült, hogy az elmúlt egy évben a tagállamok, valamint az Európai Parlament politikai csoportjainak aggályaival szembesült, és számos vitát folytattak arról, hogyan lehetne valamelyest „lazítani” a 2040-re elérendő kibocsátási célon. A Bizottság továbbra is a 90%-os csökkentés mellett áll ki, ugyanakkor a többségi jóváhagyáshoz valószínűsíthetően elengedhetetlenné válik a kompromisszumkötés. Míg például Olaszország regnáló kormánya egyértelműen alacsonyabb, 80–85-%-os célkitűzés mellett foglal állást, addig az Európai Parlament szocialista pártcsaládja (S&D) a Bizottság hitelességét is kétségbe vonta.
A megvitatott lehetőségek között szerepel az országok számára a meredekebb csökkentések elhalasztásának engedélyezése és a más országokban megfizetett szén-dioxid-csökkentések beszámítása is. Egy másik elképzelés az lenne, hogy nagyobb mértékben támaszkodnának az erdőkre vagy a különböző technológiák finanszírozására, amelyek jelentős mennyiségű szén-dioxid megkötésre képesek.
Mindeközben a tudomány szerint a 90% valójában az alsó határa annak, ami Európa méltányos részesedését jelentené a kibocsátáscsökkentésben 2040-ig. De ha csak józan ésszel gondolkodik is az ember, akkor is látni lehet, hogy amennyiben a 2050-re elérendő nettó nulla kibocsátás-csökkentést el akarjuk érni, nem lehet most behúzni a kéziféket akkor, amikor már csak 25 évünk van hátra, és a 2023-as adatok szerint még csupán 37%-os csökkenésnél tartunk az 1990-es szinthez képest.
Nyitókép forrása: Wikipedia
