Egyedi nép vagyunk, ami azt is jelenti, hogy a többieknél aktívabban kell kezdeményeznünk a közvetlen uniós források terén (is).
A közvetlen uniós források többsége (Horizon Europe, Digital Europe Programme, European Defence Fund, Euroatom stb.) konzorciumi formában érhető el; vagy egy-egy programban, ha nem is kötelező a konzorciumi forma, de előnyt élvez a nemzetközi együttműködés ténye az egyedüli pályázókkal szemben. Ezen fontos kritérium – a konzorciumi partner(ek) megtalálása – képezi a szűk keresztmetszetet számos uniós programban történő részvétel során. Sokan, sokféle szempontból elemezték a partnerkeresési, hálózatosodási vagy egyszerűen csak együttműködési képességet szinte minden területen: önkormányzati, nonprofit, vállalati, ipari vagy éppen kutatás-fejlesztés során, hiszen ezen képesség meghatározó nemcsak a közvetlen uniós források elnyerése során, hanem életünk minden szakaszában, területén, egyéni, közösségi és nemzeti szinten egyaránt. Természetes, hogy a potenciális pályázók szinte kivétel nélkül megkérdezik pályázatíróikat, tanácsadóikat, a közreműködő szervezeteket, ügynökségeket, amelyek a támogatás elnyeréséért dolgoznak, hogy tudnak e-ebben segíteni, másnak is ilyen nehezen megy, mi jobbak vagy rosszabbak vagyunk-e téren? Természetes, hisz európai szinten versenyzünk a forrásokért és az is természetes, hogy azt preferálják a bírálat során aki európai szinten képes hatást kiváltani; és ehhez többségében elengedhetetlen az, hogy a pályázónak külföldi partnere legyen, ő maga pedig értékes tagja legyen egy európai hálózatnak vagy konzorciumnak.
Kétségtelen, hogy ezen európai „versenypálya” jobban kedvez annak, aki már eleve nemzetközi környezetben nő fel: külföldi osztálytársai, évfolyamtársai, munkatársai vannak, életében megszokott és természetes a külföldiekkel történő együttműködés. Egy Benelux lakos számára ez megszokottabb, jobban a mindennapi élet része, mint egy Kelet-Európában dolgozó számára. Egy dán vagy svéd is lényegesen könnyebben ért szót (mind szó szerint, mind kulturális szempontból) és könnyebben „hoz össze” egy európai konzorciumot pusztán az őt megértő szomszédaival, mint mi. Ugyanez igaz a szláv, germán vagy latin országok pályázóira is: fontos, hogy értik egymást, ugyanazt vagy hasonló nyelvet beszélnek, hasonló szokásokkal, kultúrával és végső soron gondolkodással bírnak.
Az Európai Unió 450 millió főt számláló lakosságának több mint 90%-a – a három nagy – a latin, germán és a szláv népcsoporthoz tartozik. Nekünk van az EU 27 tagállama közül egyedül olyan országunk, amely nem latin, nem germán és nem szláv; nyelvét nem érti meg egyetlen egy más szomszédja sem. Mindez nem újkeletű, volt időnk hozzászokni, így van ez már több mint 1000 éve. És mi nemcsak túléltünk, hanem több mint 1000 éve államunk is van és a nyelvünket is megtartottuk. Az írek már többségében csak az angolt beszélik és 100 éve vívták ki önálló államiságukat. A baszkok, katalánok és más kisebb nép vagy az államiságát vagy a nyelvét vagy mind a kettőt elvesztette (és számos esetben küzd is mindkettő helyreállításáért).
Ugyanakkor ahhoz, hogy sikeres ország, önkormányzat, cég, nonprofit szervezet vagy egyén legyünk az Európai Unióban, nekünk kell aktívan együttműködő partnereket keresni és találni, annak ellenére, hogy ez nekünk nehezebb, mint a germán, újlatin vagy szláv népeknek, de nincs más választásunk: a közvetlen uniós forrásokra is igaz a mondás, hogy egyedül nem megy. Ebben is szövetségeseket kell megnyernünk és többségében nekünk kell kezdeményeznünk.
Egyedülállók vagyunk, ami sokszor hozzáadott értéket biztosít (amelynek azonosítása fontos minden projektben), de még többször helyettesíthetőek is vagyunk, így nekünk nagyobb szükségünk van a többiekre, mint nekik ránk, ezért nekünk kell proaktívan kezdeményezni és konzorciumokat, hálózatokat, szövetséget építeni.
