Valószínűleg a címben szereplő mondás járhatott az Európai Bizottság vezetőinek fejében, amikor úgy döntöttek, hogy egy, jó fél évvel a mandátumuk lejárta előtt kiadott dokumentumban minden sikerről beszámolnak – vagy legalábbis mindenről, amit a Bizottság sikernek tart.
Az Ursula von der Leyen által vezetett Bizottság 2019. december 1-jén lépett hivatalba. Utólag már bátran leírható, hogy születésének zaklatott körülményei előrejelezték hivatali idejének viharosságát is. Magának a Bizottság elnökének a személye is egy kisebb válság megoldásaként körvonalazódott, hiszen a 2019-es európai parlamenti választások után tartott ülésén az Európai Tanács tagjai egyértelművé tették, hogy alkalmas jelölt hiányában nem a csúcsjelölti rendszer szerint választják ki az új vezetőt, hanem visszatérnek a jó öreg – és egyébként a Szerződésben szereplő – kormányközi megoldáshoz.
Így került sor az egyébként az európai belpolitikában mindaddig nehézsúlyúnak egyáltalán nem számító német védelmi miniszter jelölésére. Viszonylagos ismeretlensége talán még kapóra is jött a tagállamok vezetőinek: okkal bízhattak benne, hogy könnyebben irányítható lesz a tagállami érdekek mentén, mint esetleg valaki fajsúlyosabb kollégája. Az Európai Parlament felháborodása azonban új hatalmi helyzetet teremtett. Von der Leyen hivatalba lépését követően sokkal inkább az Európai Parlamentnek akart megfelelni, mint a tagállamok vezetőinek.
A Bizottság tagjainak kiválasztása is a szokottnál viharosabbra sikerült. Soha ennyi biztosjelölt nem bukott még meg az előzetes meghallgatásokon – vagy még előtte -, és valószínűleg arra sem fogadtak volna sokan, hogy eljön majd az idő az európai integráció történetében, amikor egy francia biztosjelöltet is megbuktat az Európai Parlament. A politikai viharoknak köszönhetően az Ursula von der Leyen által vezetett Bizottság nem is tudott az eredetileg tervezett november elsején hivatalba lépni, a kezdés egy hónapot csúszott.
Tény, hogy talán nem volt még az Európai Unió történetének olyan intenzív öt éve, mint a mostani, 2019 és 2024 között. A nem sokkal a testület hivatalba lépése után kiéleződő amerikai–iráni, majd amerikai–kínai konfliktusok eleve romló világpolitikai hangulatot éreztettek az önmagát geopolitikainak nevező Bizottsággal. A 2022 februárjában kirobbant orosz–ukrán háború, az arra a Bizottság által adott válasz pedig teljesen új helyzetet idézett elő az Európai Unió és a tőle keletre elhelyezkedő országok vonatkozásában.
A 2020 elején beköszönő világjárvány az európai együttműködésre is mért pusztító hatásával alapjaiban kérdőjelezte meg az első hullámban a Bizottság legitimációját. A testület bénultsága miatt a gyorsan cselekedni kényszerülő tagállamok a biztonságosabbnak tűnő nemzeti megoldást választották az uniós helyett. A Bizottság majd csak a válságkezelés későbbi időszakában, a gazdaság újjáépítésének megszervezésében találja meg újra hasznosságát.
Nem csak a külpolitikai viszonyrendszerben, de az európai belpolitikában is új szerepet talált magának a Bizottság. Miközben önmagát geopolitikaiként nevezte meg, valójában az európai integráció történetének leginkább ideológiai Bizottságaként is bekerülhetne a történelemkönyvekbe. Talán csak az első, Walter Hallstein – szintén német politikus – által vezetett Bizottság vehetné fel a versenyt a mostanival föderalista elkötelezettségben és az ideológiai vitákban való otthonosságában. Ahogyan Hallstein Európa miniszterelnökének érezte magát, úgy von der Leyen is. Önként vállalt missziója a vele egyet nem értő tagállamok uniós eszközökkel történő megtörésére számos olyan politikai konfliktust okozott, amelynek az egész európai integráció a kárát látja.
Talán nem csoda, hogy az Európai Bizottság mostani kiadványában az elmúlt öt év eseményeit más színben tüntetik fel a szerzők. A válságok kihívásokká, méghozzá sikeresen megválaszolt kihívásokká szelídülnek. Így győzte le a Bizottság a világjárványt, oldotta meg a migráció kérdését, adott határozott választ az orosz agresszióra, valósította meg a zöld átmenetet és szerezte meg a vezető szerepet Európa számára a digitális forradalomban.
Nyilván nem egy ilyen jellegű dokumentumban kellene viszontlátnunk a Bizottság tevékenységének tárgyilagos értékelését, a működés értékei mellett és az ellene szóló érveket. A Bizottság önértékelésének megjelentetésével biztosra ment, és meg akarta előzni a következő időszakban elkerülhetetlen megjelenő tanulmányokat. Tematizálási kísérlet, amely ugyanakkor jó keretet adhat a bírálatok megfogalmazására is.
Kép: France24
