André Comte-Sponville Párizsban született és nőtt fel. Fiatalkorában a kereszténység után az ateizmus és a kommunizmus felé fordult figyelme, ám utóbbitól később eltávolodott. Neves filozófusok tanítványa, majd maga is filozófiatanár lett, és doktori fokozatot szerzett. Nyolc év középiskolai munka után a Sorbonne-ra (Université Paris I) került, majd tizennégy év egyetemi oktatói karrier után az írásnak szenteli életét. Rendkívül komoly publikációs tevékenységet és aktív médiaszereplést folytat. Mintegy húsz könyve jelent meg, ezek közül több a széles olvasóközönséget szólítja meg. Magyarul is olvasható a Kis könyv a nagy erényekről (1998). A Covid-19 világjárvány kezdete óta Comte-Sponville több ízben is nyilatkozott. A L’Écho című brüsszeli napilap számára készült április 27-i interjújának fő gondolatait foglaljuk össze.
Arra a kérdésre, hogy az 1968-as influenzajárvánnyal szembeni politikai közönnyel ellentétben miért más a mostani reakció, Comte-Sponville a következő gondolatokat osztja meg: több 20. századi járvány is feledésbe merült (1957–1958 ázsiai influenza, 1968–1969 hongkongi influenza). A reakció különbségére magyarázatot adhat az információ világszintű gyors áramlása, a kognitív szempont (ezúttal megpróbálják menet közben megérteni az új betegség mechanizmusait), valamint a halállal szemben megváltozott viszonyunk. Bár a halál mindig is félelmet keltett az emberekben, a média itt új hatást ér el: a Covid-19 áldozatainak számát a képernyőn látjuk növekedni minden este, és az újdonság miatt elfelejtjük, hogy közben gyermekek halnak éhen a világban. Bár a Covid-19 kétségkívül súlyos egészségügyi válság, uralni kezdte a médiát.
Comte-Sponville szerint veszélyt rejt magában az, ha nem csupán az egészségünket bízzuk az orvostudományra, hanem életünk és társadalmunk irányítását is, tehát az általa pán-medikalizációnak nevezett folyamatnak megvannak a hátulütői. Az emberélet végessége és sérülékenysége az ismeretlen és bizonytalan jövő kapcsán pedig arra mutat rá, hogy az emberi sors ezen szükségszerű elemeire nem a járványnak kellett volna rádöbbentenie bennünket.
A vírus és a globalizáció megrendülésének kérdése kapcsán egy ellenérvet emel ki: világszinten a tudományos felderítésben nagyon erős volt a közreműködés. Nem is okolná a globalizációt a vírusért, azt viszont mások mellett ő is hangsúlyozza, hogy nem szerencsés, ha az orvosi eszközök gyártása egyetlen országban összpontosul.
A korlátozásokban azonban Comte-Sponville komoly veszélyt lát. Ezek közül az egyik a gazdasági visszaesés megfizetése, amely később adók formájában a lakosságra terhelődhet. A másik a szabadság korlátozásának frusztráló tapasztalata. Ami a járvány utáni világról tett jóslatokat illeti, Comte-Sponville nem látja mindezt látnoki kihívásnak: soha nem térünk vissza egészen egy korábbi állapothoz, akármiből lábalunk is ki, azonban soha nem is indulunk teljesen tiszta lappal, tehát a várható helyzet valahol a kettő között lehetséges.
A viselkedésformák megváltozása kapcsán (idősek önkéntes segítése, eddig kevéssé megbecsült szakmák elismerése) Comte-Sponville szintén mérték- és távolságtartóan fogalmaz: nem a mostani járvány kapcsán jelent meg sem az önzés, sem az önzetlenség vagy önfeláldozó magatartás (egoizmus és altruizmus). Ugyanakkor az idősekre nemcsak a vírus jelent veszélyt. A gondolkodás Comte-Sponville szerint segíthet abban, hogy néhány lépés távolságot tartsunk, inkább átgondoljuk a helyzetet, és ne ragadtassuk el magunkat, ne uralkodjon el rajtunk a félelem, továbbá ne engedelmeskedjünk annak a késztetésnek, hogy csupán politikailag korrektül beszéljünk.
Comte-Sponville szerint ennek az időszaknak három pozitív tapasztalata lehet: a szolidaritás fontossága, a szabadság íze (milyen felszabadító lesz a korlátozások vége), s végül a halál közelsége által újra megtanult életszeretet.
Kép forrása: L’Echo
