Bár az 1979 óta közvetlenül választott Európai Parlament mindig is kényes volt arra az általa kialakított képre, miszerint az európai polgárok képviseleti szerve, valójában a testület működése mind a mai napig csak kevesek érdeklődését ébresztette fel. Így van ez a médiával is, amely – tekintettel arra, hogy az esetek többségében nem döntéshozatali szervről van szó – viszonylag ritkán tünteti ki érdeklődésével a képviselők tevékenységét. Éppen ezért a választásokra készülve egy munkacsoportot hoztak létre, amelynek célja, hogy olyan változtatásokat vezessenek be, amelyek érdemibbé és érdekesebbé teszik a parlamenti munkát.
A magyar olvasók számára talán megtévesztő az Európai Parlament képe, hiszen nálunk – nem utolsósorban az ellenzéki képviselők tevékenységének következményeként – a mindennapos belpolitikai viták részei az ott zajló viták és az azokat megjelenítő képviselők. A tény azonban az, hogy az európai belpolitika szereplői közül még ma is az Európai Parlament – a Bizottsággal és a Tanáccsal összehasonlítva – a legsúlytalanabb és tevékenységét illetően legkevésbé a külvilág által figyelemmel kísért intézmény.
Érzi ezt az EP vezetősége és képviselői is, éppen ezért az új választásokra készülve Roberta Metsola, az Európai Parlament néppárti elnöke egy munkacsoportot állított fel, amelynek célja, hogy olyan javaslatokat dolgozzon ki, amely érdekesebbé és a kor követelményeinek jobban megfelelővé teszi az intézményt. A bizottság megalakulása óta tizennyolcszor találkozott. Kiindulási pontként március közepén elfogadott egy olyan vitaindító dokumentumot, amely összegezte az Európai Parlament működésével kapcsolatos legfontosabb kritikákat.
Ezeket alapvetően két csoportba oszthatjuk. A szerkezeti problémák között három pontot azonosított a munkacsoport: (1) a plenáris ülések alacsony látogatottsága a képviselők részéről; (2) a média érdektelensége az egyes napirendi pontok tárgyalása során; (3) a különböző szavazások során a szavazások mennyiségének aránytalan eloszlása. A másik nagy csoportba az eljárási problémákat sorolták. Ezek: (1) a napirend túl gyakran és kiszámíthatatlan módon változik az utolsó pillanatban; (2) a Kérdések óráját a képviselők nem használják ki kellő mértékben és érdektelenség övezi; (3) a plenáris üléseken kevés idő áll rendelkezésre a törvényhozási témák megvitatására.
A viták során további javaslatok merültek fel, amelyek a napirenden szereplő témák számát korlátozná vagy éppen rögzítené a plenáris ülések záró időpontját este tíz órában. Az egyébként gyakran megtartott éjszakai plenáris ülések az amúgy is gyér látogatottságú ülések között is sereghajtók a részvétel tekintetében, és a média érdeklődésének felkeltésére is teljes mértékben alkalmatlanok.
További problémát jelent a parlament működésében az elavult bizottsági struktúra. Miközben az Európai Bizottság gyakorlatilag ötévente, minden mandátum kezdetén új portfóliókat is létrehoz, így reflektálva a változó időkre és a változó politikai hangsúlyokra, addig az Európai Parlament bizottsági struktúrája fölött mára már eljárt az idő. Egyre nehezebb a régi szerkezetbe beilleszteni az új szakpolitikai területeket. Így nincsen kifejezetten a digitális átállással vagy az egészségpolitikával foglalkozó bizottság, de az érdeklődő nehezen találja meg az Európai Unió rohamosan fejlődő védelmi együttműködésének vagy éppen az immáron ötven éves bővítése folyamatának felelőseit.
Metsola szerint a problémák feltárása és a megoldások megfogalmazása során az Egyesült Államok, Kanada és az Egyesült Királyság törvényhozásainak tapasztalatait vették figyelembe. Bár ezek a törvényhozások önmagukban is meglehetősen különbözők, nem is beszélve arról, hogy sokkal fajsúlyosabb hatáskörökkel rendelkeznek, mint a törvényhozási státusz felé még mindig csak törekvő Európai Parlament, egy mindennél mélyebb különbség alapvetően befolyásolja a működéssel kapcsolatos összehasonlítások érvényességét. A három, példaként szolgáló törvényhozás munkájának dinamikáját lényegét tekintve határozza meg a kormány–ellenzék dichotómia.
Az az ellentét, amely abból adódóan, hogy a végrehajtó hatalom szerepét eljátszó Európai Bizottság nem az európai parlamenti választások eredményeként jön létre, hanem a tagállamok kormányai alakítják meg, alapvetően nem létezik az Európai Parlamentben. Nem kétséges, hogy az Európai Parlament reformtörekvéseinek legnagyobb eredménye az lenne, ha ki tudná harcolni, hogy a Bizottság összetételébe alapvetően és konstruktív módon tudna beleszólni.
Amíg azonban ez nem valósul meg és a jogszabályalkotásban is csak társként vehetnek részt, maradnak a csak kevesek által figyelemmel kísért viták és az alacsony médiaérdeklődés.
Kép: DW
