„A vízgazdálkodás legfontosabb kihívásai nem műszaki vagy tudományos jellegűek, hanem megoldatlan, sőt egyre súlyosbodó társadalmi, életviteli és politikai problémák” — hangzott el a tizedik évét kezdő Ludovika Szabadegyetem előadássorozat 2023–24-es tanév első előadásán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) szeptember 26-án. A jubileum alkalmával Bogárdi János professzor, az NKE Víztudományi Karának (VTK) kutatóprofesszora, a Bonni Egyetem tanára tartott előadást Miért forog a vízkörforgás körül a világ? címmel – a Vízből vagyok, vízzé leszek című életműkötetének megjelenése kapcsán.
Az előadót Bíró Tibor egyetemi docens, a VTK dékánja mutatta be a hallgatóságnak. Bogárdi professzor híres „vizes” dinasztia tagja, édesapja, id. Bogárdi János Széchenyi-díjas építőmérnök, hidrológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt.
Bogárdi János a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagja, a Belügyminisztérium Országos Vízügyi Főigazgatóság Tudományos Tanácsának tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Nemzeti Víztudományi Programjának tudományos tanácsadója, a Magyar Hidrológiai Társaság Hidrológiai Közlönyének szerkesztőbizottsági tagja. Bogárdi professzor nemzetközi szaktekintély, neve a víztudományok területén megkerülhetetlen. Nemzetközi karrierjét elsősorban műszaki területen, az integrált vízgazdálkodás területén építette, ugyanakkor a vízpolitika és a vízdiplomácia jeles képviselője, részt vett az ENSZ és az UNESCO tevékenységében is. „Röviden szólva: a hírneve és a teljesítménye alapján Bogárdi János a magyar vízügy Puskás Öcsije” — fogalmazott Bíró Tibor.
A víz fiziológiai szerepe
„Az ember 3 percet bír ki levegő nélkül, 3 napot víz nélkül, 3 hetet élelem nélkül. Az emberi test 1%-os dehidratációja már a szellemi teljesítmény csökkenésével jár. Az emberi szervezet 15–25%-os vízvesztesége halálos lehet, míg egy kétharmados vérveszteségből felépülünk. Egy újszülött testének 80%-a, egy aggastyánénak 50%-a víz, az emberi agy 85% vízből áll” — foglalta össze Bogárdi professzor a víz fiziológiai szerepét.
A szakember elmondta: az emberiség alapvető vízigénye napjainkban azt jelenti, hogy 8 milliárd ember élelmezésének biztosítását kell megoldani, ami 10.400 km³ vizet igényel évente. Ez az érték 2050 körül még a klímaváltozás figyelembevétele nélkül is 25%-kal lesz magasabb. Az alapvető vízigény mellett számolnunk kell a városi szintű vízigénnyel is, amely 10 milliárd ember viszonylatában 500 km³/év, ezen felül van még az ipari, energetikai, turisztikai és az ökoszisztémák önfenntartásához szükséges vízigény is.
A három alapvető emberi igény
A vízgazdálkodás feladata tehát a három emberi igény kiszolgálása: a vízellátás biztonsága a települési, ipari, mezőgazdasági és egyéb szektorok vízigényének fedezésére; a vízzel kapcsolatos, természeti eredetű extrém eseményekkel szembeni biztonság; és a természetes akvatikus élőhelyek megőrzése és / vagy helyreállítása. „E célok közt fennálló többszörös konfliktusok szinte mindenhol jelentkeznek napjaink dinamikus, komplex, többléptékű társadalmi-ökológiai rendszerében. Ezért a vízgazdálkodás nemcsak a készletek szakszerű menedzsmentjét, hanem politikát is jelent!”
Az ivóvíz (édesvíz) fiziológiai szerepe és az alapvető emberi igények bemutatása után a professzor vázolta édesvízkészleteink megoszlását is. A Föld összes édesvize 35 millió km³, amely vízkészletünknek csupán 2,5%-a.
Kék vagy zöld?
Ismertetett továbbá két kevésbé ismert definíciót is. Az ún. kék víz az évente megújuló felszíni és felszín alatti lefolyásokból, a folyókból, tavakból, tározókból, talajvízből származó víz, melyek mozgását a nehézségi erő szabályozza, építőmérnöki eszközökkel lehet szabályozni, de csak kisebb hányadát tudjuk felhasználni. Az ún. zöld víz a közvetlen csapadékból származó, a transzpirációban (párolgásban) részt vevő víz. Bár a szárazföldi csapadék 2/3-a elpárolog, illetve a növénytakaró transzpirációjában vesz részt, a mezőgazdasági vízfogyasztás 90%-át ez adja. Néhány ország kivételével tehát az élelmiszertermelés az ún. zöld és nem az ún. kék vízen alapul.
Népességrobbanás
A népességrobbanás kapcsán szóba került a világ, az emberiség három legnagyobb problémája is, amelyet magyarul a Három Sz, angolul Three P, Triple P vagy The Ps problémájának neveznek. Ezek a Szaporodás (elsősorban a világ legszárazabb és gazdaságilag legfejletlenebb részein); a Szegénység (a gazdagok és szegények közötti különbség növekedése mind az országok között, mind az országokon belül); és a Szennyezés (ökoszisztémák, víztestek, a geoszféra és az atmoszféra megállíthatatlannak tűnő biológiai, kémiai és fizikai túlterhelése).
A Föld északi féltekéjének száraz övezete Szaharától Kelet-Ázsiáig tart, ez a terület, valamint Fekete-Afrika nagy része a lakosság évenkénti növekedésének gócterülete.
„A világon valaha élt emberek fele ma él, a kortársunk!” – hívta fel a figyelmet a népességnövekedés nagyságára a professzor. Hozzátette: a még mindig jelentékeny népességnövekedés korunk legnagyobb kihívása, ami hozzájárul a társadalmi egyenlőtlenség és szennyezés növekedéséhez is. A világ lakosságának 3,5-szörös és a vízkivételek hétszeres növekedése történt meg a XX. században.
A szakértő kifejtette: mivel Ázsiában és Afrikában jellemzően az összes víz felhasználásának 80%-a mezőgazdasági, azaz öntözési célú, a mezőgazdasági vízkivételek kapcsán az évente megújuló vízkészletek százalékában vörös fokozatú riasztás van érvényben! „Az északi félteke fent említett száraz övezetében már húsz éve túlléptük a megújuló vízkészletek 40%-ának felhasználását. A világ egyes részein a vízkivétel (főleg felszín alatti készletekből) meghaladja a természetes megújulás mértékét, azaz „vízbányászat” folyik.
Embernek lenni a 21. században
A jelenlegi helyzetet a professzor a következőkkel érzékeltette: a 21. században az emberiség harmada él méltatlan körülmények között. A Földön 1 milliárd „megélhetési” (tengődő) földműves él, 1 milliárd krónikusan alultáplált ember él, 2 milliárd ember él kiegyensúlyozatlan étrenddel, 1 milliárd él városi nyomortanyán, 1 milliárdnyian vannak egészséges vízellátás nélkül, 2 milliárd ember él megfelelő szanitáció (csatornázás) nélkül, 2 milliárd ember él modern energiahordozók használata nélkül… (1 milliárd ember Magyarország lakosságának a százszorosa).
Emellett a vízminőség megfigyelt romlása veszélyezteti az élelmezési biztonságot is. A klímaváltozás és a fenntarthatatlanság legnagyobb tűzfészke Ázsia, ahol közel 4 milliárd ember víz- és élelmezésbiztonsága függ a Himalája és a Tibeti-fennsík vízviszonyaitól. A gleccserek olvadása, a monszun időbeli eltolódása és a csapadékmennyiség esetleges csökkenése veszélyezteti a világ legnagyobb öntözési rendszereit, és számtalan nagyvárosi agglomerációt. Ez a terület újabb migrációs hullámok lehetséges kiindulópontja.
Tiszta, mint a víz?
„A nemzetközi, vízhiányra összpontosító diskurzus elfelejtett dimenziója a vízminőség” – magyarázta Bogárdi János. – „A vízminőség széleskörű romlása „másodlagos” vízhiányhoz vezet, mert a szennyezett vizet nem lehet magasabb rendű vízigények esetében használni!”
A New York-i ENSZ-csúcstalálkozón 2015 szeptemberében az ENSZ 193 tagállama által elfogadott kötelezettségek is szóba kerültek, amelyek a szegénység felszámolását és a fenntartható jövő felépítését tűzték ki célul 2030-ig. A 17 fenntartható fejlődési cél hatodik pontja a Tiszta víz és alapvető köztisztaság… A professzor kiemelte, a 6. cél megoldása erős lemaradásban van, 2030-ig gyakorlatilag elérhetetlen.
A Duna hullámain
Az előadáson egyebek mellett természetesen szó esett Magyarország és a Duna-medence kérdéséről is. „Magyarország jövője elválaszthatatlan a jövő vízviszonyaitól a Duna vízgyűjtő területén. A magyar vízgazdálkodás nemzetközi kell, hogy legyen, mivel hazánk víztranzit ország” – mutatott rá a szakértő. A Duna-medence vízviszonyainak változása kapcsán elmondta: a jövőben mindenképp kevesebb vízzel kell számolnunk. A csapadék 3–16%-os csökkenése, a párolgás 10–25%-os növekedése és a lefolyás 5–35%-os csökkenése mind-mind ebbe az irányba mutat.
„A társadalmi értékrendszerek radikális változására van szükség! Bizalomra, bizakodásra és a problémákkal való elszánt szembenézésre, s nem siránkozásra!” – zárta Bogárdi János professzor.
Az előadás az alábbi linken megtekinthető (Videó: Kristóf-Szabó Lilla):
