A labdarúgás hosszú történelme egyes kutatók szerint egészen az ókori Kínáig vezethető vissza, viszont a tanulmány a modern értelemben vett, Anglia bölcsőjében született futballt és a hozzá tartozó, illetve benne megjelenő politikai elemeket vizsgálja. A napjainkban is töretlenül népszerű sport és a politika közötti kapcsolatot mutatja be a Kari Palonen és Mira Söderman szerzőpáros Parliaments, Estates and Representation című folyóiratban megjelent cikke.
A Palgrave kiadó kézikönyvének egyes fejezetei kitérnek a labdarúgás és a politika kapcsolatának történetére, számos olyan esetre fókuszálva, amikor focicsapatokkal együtt a csapatokhoz kapcsolódó politikai nézetek is rivalizáltak egymással, de kitérnek a futballszurkolók közti rivalizálások jelenségére és problémáira is. A fejezetek olyan témákat boncolgatnak a labdarúgással kapcsolatban, mint a vallás és a futball összemosása, a nemek közti szereposztás, a korrupció, a geopolitikai érdekeltségek, a szociális integráció vagy a futballhoz kapcsolható gazdasági viszonyok. A tanulmány alapul veszi az Európai Bíróság Bosman-szabályként elhíresült ítéletét is, amely arra vonatkozott, hogy a külföldi játékosok számának korlátozása az uniós tagállamok állampolgárai közötti hátrányos megkülönböztetést valósít meg.
Intézményi struktúra fejlődése
Az angol labdarúgó szövetség (The Football Association, FA) 1863-ban alakult, viszont már korábban is léteztek különböző változatai bizonyos szövetségeknek, amelyek a játékot és a versenyt felügyelték az 1880-as évek végéig. A futball és a westminsteri parlament szerepe között a tanulmány szerint párhuzam húzható, leginkább a más nemzetek parlamentjeihez képest fennálló kapcsolat egyedisége miatt. Ez alatt elsősorban a kialakult szabályrendet kell érteni. Az angol futball szabályrendszere ugyanis a Cambridge Union Society tagjainak köszönhető, a westminsteri parlamenti eljárási szabályok pedig érdekes módon sok tekintetben ezeket a szabályokat mímelték. Ugyanis ahogy a parlementben a „fair” és nyílt vitákat az előre lefektetett szabályok követése tette lehetővé, úgy egy futballmeccs is akkor minősült „fairnek”, ha az egységes szabályrendszert a játékosok betartották.
A labdarúgás hatással volt a nemzetközi politikai intézmények formálására is. A Palgrave-kézikönyvben található Franciaországgal kapcsolatos fejezet írja le a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 1904-es megalapítását, annak menetét és az ezáltal kialakított egységes szabályrendszert. Napjainkra pedig ebből a kezdeményezésből nőtte ki magát egy globális játék, amely számos külföldi játékossal, valamint a főbb ligákban kiemelten látható nemzetközi eseményekkel rendelkezik.
Eltérő fair play szabályok
A fair-play szabályt nemzetközi szinten sokan amatőrnek titulálták és bizonyos régiókban sokszor másképp értelmezték. Ukrajnában, Argentínában a harc, illetve a férfiasság egy új koncepciójaként volt jelen a labdarúgás, ezért nem a brit fair play szerint értelmezték a tiszta játék fogalmát. Példa volt arra is, hogy annyira összekötötték az új sportot Angliával, hogy kifejezetten brit ellenes hangulatot váltott ki a térségben. Az angol nyelvterületeken a labdarúgás egy olyan eszköz is volt egyben, amivel a megfelelő viselkedési formákat is népszerűsíteni tudták. Ezáltal is nagy hangsúlyt fektettek az illem és az együttműködés fontosságára.
Egy argentin edző César Luis Menotti a 70-es években felfedezte, hogy van egy sajátos politikai aspektusa mind a baloldali, mind a jobboldali csoportoknak is. Ezt azzal magyarázzák, hogy Nigériában például a kulturális sajátosságok miatt a labdarúgást a labdával való táncolás képességeként írták le, míg egy radikálisan más definíciója a futballnak az, ami szerint a labdarúgás célja egészen egyszerűen a labda hálóba juttatása. Ez a vélekedés megjelenik a brazil és holland futballban is. Az Arrigo Sacchi által vezetett AC Milan ötvözte a két ellentétesnek tűnő nézetet az 1990-es évek fordulóján. Ennek következtében pedig politikai jelentéstartammal ruházta fel a stílusokat az olasz labdarúgásban.
Hírnév és befolyás
Napjainkban a leghíresebb futballsztárok hatalmas követőtáborral, saját márkával és felépített branddel rendelkeznek. Könnyen tekinthetünk rájuk véleményvezérekként, ugyanis gyakran foglalnak álláspontot mind politikai, mind pedig közéleti kérdésekben. A Palgrave kézikönyv arról is említést tesz, hogy napjainkra elengedhetetlenné vált, hogy a játékosok bizonyos szinten értsenek a politikához.
Példaként a 2006-os világkupa elefántcsontparti játékosainak esetét említi a tanulmány. Miután a csapat kvalifikálta magát, a játékosok lehetőséget kaptak arra, hogy politikai nyilatkozatokat tegyenek. Egy másik példát említve, a sikeres brazil játékosok: Romario és Bebeto futballkarrierjüket követően parlamenti képviselőként munkálkodtak tovább. De európai viszonylatokban is történt már hasonló, hiszen az AC Milan egyik ikonja, Giovanni Rivera az olasz kormány és az Európai Parlament tagja is volt.
Nemek közötti egyenlőtlenség
A nők helyzetére többször is utalást tesz a kézikönyv, legyen szó a játékosokról vagy az edzőkről. A futballt még napjainkban is a férfiak játékaként aposztrofálják, annak ellenére, hogy ugyanúgy jelen vannak a női csapatok és edzők is a sportágban.
Svédországban a legelső női mérkőzést csupán 1973-ban rendezték meg, noha Európában az első női meccs lejátszására már 1918-ban sor került. Kifejezetten érdekes, hogy a nagyobb futballkultúrával rendelkező országok (mint például Olaszország) nem adnak elég teret a női játékosok számára, habár számos kiváló női csapattal rendelkeznek. Pia Sudhage-ot ebben a tekintetben formabontónak titulálja a kézikönyv, úgy is mint játékost, és úgy is mint edzőt, hiszen karrierje során mindig a férfiak és nők közötti egyenlőtlenség felszámolására törekedett, valamint próbálta a labdarúgást egyenlően elérhetővé tenni mindkét nem számára. Viszont sajnos pont az ő példája mutatja meg leginkább a korlátokat és a sztereotípiákat ebben a férfiak uralta sportban.
The Palgrave International Handbook of Football and Politics. edited by Jean-Michel De Waele, Suzan Gibril, Ekaterina Gloriozova and Ramón Spaaij. London: Palgrave Macmillan, 2018.
A kép forrása: Financial Times
